Különleges ősbemutatót tart holnap a Jókai Színház, Szente Béla Szárnyad árnyékában című történelmi játékát Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulójára írta. Az előadás népes szereplőgárdával és Seregi Zoltán rendezésében kerül színpadra. A közönség igazi szívhez szóló, megható történetet láthat a múltból, az idetelepülő elődökről, azokból az időkből, amikor Csaba neve „hívószó” volt, az a hely, ahol érdemes élni. Ezért indultak el az evangélikus szlovákok a Felvidékről, hogy itt új hazára, otthonra leljenek, földet művelhessenek, hitük szerint békében élhessenek.   A darab három főszereplője Volent, Gyurkovics, Dunaj – ezek ma is létező nevek Békéscsabán. A szereposztásból kiderül, hogy „férfi” darabról van szó, többek között Tege Antal (Volent), Koleszár Bazil Péter (Gyurkovics), Gerner Csaba (Dunaj), Csomós Lajos (Koni), Gulyás Attila, Tomanek Gábor, Hodu József játszik az előadásban. Az asszonyok – lány, feleség, özvegy – szerepében Földesi Ágnes Villő (Marka), Fehér Tímea (Doriska), Kovács Edit (Süvekné), Nagy Erika (Bánszkiné) és Komáromi Anett (Lovász Éva) lép fel. A Színitanház férfi hallgatói közül is sokan szerepelnek a produkcióban. A díszletet és a népcsoportokra jellemző korabeli jelmezeket Juhász Katalin tervezte, koreográfus ifj. Mlinár Pál, zenei vezető Rázga Áron. Fotó: A-TEAM/ Nyári Attila

Különleges alkalomra ünnepi előadás, méltó megemlékezés jár – gondolta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, és új színdarab megírására kérte fel Szente Bélát. A Szárnyad árnyékában című történelmi játékot meg is rendezi, az ősbemutatóval Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulóját köszönti a teátrum. A január 18-ai premier az évad egyik kiemelkedő produkciójának ígérkezik.(Niedzielsky Katalin interjúja) Vígjátékkal kezdték, de két nagyon komoly, értékes és emlékezetes előadás után (Pillantás a hídról, Elnémult harangok) immár a harmadik nagy attrakcióra készülnek. Miért fontos, hogy a színház is „megszólaljon” egy történelmi évfordulón, részt vállaljon az emlékezésben, emlékeztetésben? Én úgy gondolom, az nem is lehet kérdés, hogy a város egyetlen színházának ilyen nagy ünnepről meg kell emlékeznie. Mivel tud a színház legtöbbet hozzáadni az ünnephez? Természetesen egy szép, színvonalas előadással. Általában ünnepi összeállítással szokás megemlékezni jeles alkalmakról, az egyszerűbb módja a megemlékezésnek, de csak egyszer látja a közönség. Ezért most úgy döntöttünk, hogy készüljön egy új színdarab, amit bérletes előadásban játszunk, és így sokkal többen láthatják. Miért éppen Szente Bélát kérte fel az alkalmi darab megírására? Régen ismerem, rendeztem a Rigócsőr király című meséjét, dolgoztunk együtt A kolozsvári bíró bemutatásakor, tudtam, hogy jól ismeri a színpadot, remekül ír. Annak ellenére, hogy Orosházán született, évtizedek óta itt él és dolgozik, szerintem igazi csabai. Ki más írhatta volna meg az idetelepülő ősök történetét?! A Szárnyad árnyékában történelmi játék négy tételben, az 1700-as évek elején játszódik három helyszínen (a Hont vármegyei Csallon, a szegedi prefektúrán és Csabán) és elég sok szereplővel. Az otthonkeresés drámája, amelynek hősei azért indulnak útnak, hogy megtalálják azt a helyet, ahol békében élhetnek, gyakorolhatják evangélikus vallásukat, szlovákként boldogulhatnak. Rendezőként mit árulna még el a darabról premier előtt a közönségnek? Szente Béla gyönyörű szép, emelkedett, irodalmi színvonalú színművet írt. Nekem nagyon tetszik, megszerettem, a színészek is szeretik, jól mondható szöveg, szép történet. Van benne minden, ami egy sikeres darab feltétele: izgalmas konfliktusok, erős karakterek, szétszakított szerelem, misztikum. Nagyon remélem, hogy a közönség is jól fogadja, megszereti majd az előadást. A Szellemúrnő tavalyi nagy sikere azt mutatta, hogy a nézők szeretik a történelmi témát és főleg a helyi legendákat, elődeink életének felidézését. Igen, az emberek kötődnek a városukhoz, a múltjukhoz, szeretik a régi történeteket. Fontos egy kisvárosban, hogy a darabnak köze legyen a helyhez, arról szóljon, amit az itt élők magukénak éreznek. Az általános mondanivaló – az otthon, a szülőföld, a vallásszabadság lényegéről – persze máshol is érdekes lehet, de itt minden erősebben szól a szívekhez, a lelkekhez. Miközben országszerte túlkínálat van könnyed szórakoztató darabokból, mondván, arra van igény, nem kell némi bátorság ahhoz, hogy itt sorban komoly drámák kerüljenek műsorra? Szerintem a színházban az a legfontosabb, hogy katarzist teremtsünk, és ezt nem lehet csak könnyed, vidám darabokkal elérni. A katarzis egyfajta megoldás, a konfliktusok feloldódnak, megnyugvást, békét hoz, és a néző előadás után könnyebb szívvel tud távozni, mintha benne ragadnának a görcsök. Katarzis nélkül az ember a konfliktust vagy eltolja magától, vagy azok beleégnek a lelkébe. Ezek a darabok mind közérthető nyelven szóltak emberi értékekről, konfliktusokról, nem lila ködben játszódtak, sokakat megérintettek, másképpen nem lehet katarzist elérni. A felsoroltakon kívül nekem hasonló élményeim voltak az Üvegfiguráknál, a Légy jónál, és ezekre a tapasztalatokra építettem. Nem lenne helyes elefántcsonttoronyból, fentről valamit ráerőltetni a nézőre, mert az nem fog hatni. A katarzis feltétele, hogy a néző megértse, mi történik a színpadon, megérintse a szereplők sorsa. Hogyan sikerül ezt most megvalósítani, amikor háromféle népcsoport, nemzetiség szólal meg a történetben? Az előadásban a szereplők végig magyarul beszélnek. Hogy melyik népcsoporthoz tartoznak, azt vagy elmondják, vagy a szituációból, az öltözetükből, a nevükből kiderül. A többféle nyelv, a jelzés nem mehet a megértés rovására, nem engedhetjük meg, hogy a néző elveszítse a fonalat. Nyilvánvalóan történelem és legenda, mese, tények és fantázia keveredik egy ilyen darabban. Fontos szerepet kap a történelem, a szerző alapos kutatásokat végzett, amit látunk, az a történelemben nagyjából így volt, vagy lehetett volna így is. Ugyanakkor színházban vagyunk, és nem szabad elfelejteni, hogy a színpadon nem csak a valóság törvényei uralkodnak. Itt a művészet szabadsága, az író fantáziája, a színház eszközei felülírhatják a történelmi adatokat. A szereposztást nézve, ez a darab nem a nőknek íródott… Óriási lehetőséget kap az előadásban a társulat színe-java, főleg a férfiak, ez igaz, de akkoriban ők csinálták a történelmet, hozták meg a nagy döntéseket. A szerző azért gondolt arra is, hogy a férfiak mellett akkor is ott álltak az asszonyok, a feleségek, akik, ha bele nem is nagyon szólhattak, segítették a döntéseiket. A sokszínűség, a különböző népcsoportok hagyományainak felvillantása, a népzene és az egyházi zene is szerepet kap a színpadon. Ifjabb Mlinár Pál koreográfust kértem fel a kulturális hagyományok ábrázolására, Rázga Áron zenei vezetőt a népi és az egyházi zene megszólaltatására. A díszletet és a jelmezeket Juhász Katalin tervezte. Sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést! Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – írja Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében. Szente Béla történelmi játékának szereplőit az otthonkeresés és a remény indítja útnak, hogy új hazájukban majd szabadon gyakorolhatják evangélikus vallásukat és szlovákként boldogulhatnak magyar földön. A Szárnyad árnyékában című dráma január 18-ai ősbemutatójával Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója előtt tiszteleg a Jókai Színház. (Niedzielsky Katalin interjúja) Szente Béla a Rigócsőr király (2003) és A kolozsvári bíró (2007) című meséje után már akár háziszerzőnek nevezhető a Békéscsabai Jókai Színházban. Most történelmi játékot írt a rangos évfordulóra, ami egészen más műfaj. Miért vállalta Seregi Zoltán színházigazgató felkérését, mi inspirálta az alkotást, és mire jó, kiknek szólhat az alkalmi megemlékezés?   Ha a zeneszerzőket nézzük, a programzenéknek mindig nagy jelentősége volt, sok alkalmi darabot írtak, amik egy idő után elveszítették a programszerűségüket, de a művek megmaradtak. Seregi Zoltán azzal keresett meg, hogy szeretne egy ilyen bemutatót, amit szerinte csak én tudok megírni – mint „csabai”. Ez persze nem igaz, mert orosházi vagyok, ott születtem, de már túl vagyok egy emberöltőn, amit itt éltem le. Nincs is ennek különösebb jelentősége. Az már izgalmasabb, hogy a régi orosháziak egy telet itt töltöttek Csabán! Ide beköltöztek az 1740-es évek közepén, mert közeledett a tél, és nekik még nem voltak házaik Orosházán. Akkor is volt már szolidaritás, a zombai magyarokat és a csabai főleg tótokat – bár éltek itt magyarok is – az evangélikus vallás kötötte össze. Érdekes téma lett volna ennek a télnek a történetét is kigondolni, de ehhez kevesebb történelmi fogódzó volt. Ezért arra gondoltam, hogy a betelepítés éveit választanám a 300-ból, a történelmi fogódzókat egymás mellé raktam, és ez lett a magja a darabnak. Kerestem hozzá legendákat, de nem voltak. Egyszerű történelmi adatok rendelkezésre állnak, de igazi meséket, amelyek az idetelepülésről szólnának, nem találtam, azokat fantáziával kellett pótolni. Az évfordulókhoz hozzátartozik a méltó emlékezés, de a történelmi játék kikhez akar eljutni, kiket érdekelhet a múlt, az elődök élete? A történelmi hagyományokat sokféleképpen meg lehet örökíteni, lehet emlékkönyvet, tanulmányokat készíteni, az is jó módszer. Én az irodalmi részt vállaltam, a dráma, a vers, a regény is jó lehetőség a történelem felidézésére. Békéscsabának nincsenek irodalmi emlékei, Gyulának sincsenek, Kígyósnak vannak történetei, Az angol beteg például Kétegyházáról indul, Egernek ott az Egri csillagok, Lőcsének A lőcsei fehér asszony. Így nehezebb volt kiindulópontot találni, a történeti anyagok viszont elég pontosak, ami nagy segítség volt. S a történelmi adatok mellett volt még egy számomra fontos dolog, hogy el lehessen indítani a mesét: bár – mint mondtam – nem vagyok született csabai, viszont a csabai evangélikus gyülekezethez tartozom, és nemcsak a betelepítés 300 éves, hanem a gyülekezet is. Ez nekem meghatározó szempont volt abban, hogy mi hozta ezeket az embereket ide: az evangélikusságuk, kifejezetten a hitük miatt kellett korábbi lakóhelyükről távozni, a szegénység csak másodlagos ok volt. Mindez konkrét történelem, ami a belehelyezhető legendának vagy mesének is tud gyökereket adni. Valószínű azért kellett ezeknek az embereknek eljönniük a Felvidékről, mert ott a katolikus földesúr nem engedte, hogy evangélikus hitüket gyakorolják, és hallottak róla, hogy van egy hely, ahol nem fogják a templomukat lerombolni. Úgy gondolom, hogy egy történelmi darabnak ismeretterjesztőnek is kell lennie, ezért nagyon fontosnak tartanám, hogy az ifjúság is megnézze. Igyekeztem úgy megírni, hogy ők is tudják, élvezni, érteni, kicsit érezni, ezért vannak benne például fiatalabb erősebb karakterek. Sokszor azt halljuk, hogy a szlovákság idetelepítése Harruckern bárónak köszönhető. Az olvasópróbán közölte, hogy ez tévedés. Sok történelmietlen dolgot kell szétoszlatni. Itt Harruckernnek a területhez semmi köze nem volt. Haan Lajos történetíró egyszer leírta, majd korrigálta, hogy Harruckern telepítette ide a szlovákokat. A báró az 1720-as évek közepén kapta meg a területet, szerintem 1730 előtt nem is járt erre. A betelepedési sorozat hosszú folyamat volt, még az 1770-es években is tartott. Az első néhány évben ide 30 család érkezett, és itt lakott 22-23, ugyanannyi magyar lakosa volt Csabának, mint amennyi tót. Ezek az emberek – ahogyan a darab szereplői, Volent, Szekerka, Dunaj is – maguktól jöttek, saját döntésük alapján, lényegesen kevesebben, mint amennyit Harruckernnel kapcsolatban emlegetnek, és legalább öt-hat hullámban érkeztek. Az otthon és a vallásszabadság keresése nemcsak a felvidéki evangélikusoknak, majd csabaiaknak volt a 18. században kiemelt jelentőségű, hanem az évszázadok során mindig, és a nagyvilágban mindenütt. Ezért a mondandója örökérvényű lehet, ha jól sikerült a darabja, még klasszikussá is válhat. Ráadásul a csabaiság, a csabai lét jellemzője ma is, hogy ide a legtöbb ember jött valahonnan, ahogyan a Szárnyad árnyékában című történelmi játék főszereplő is. Ezt hívják a hely szellemének, ami azt jelenti, hogy van a helynek valami vonzása. Nem Gerlára mentek azok az emberek, ami feljebb van, jobb helyen, magasabb területen, mint ez a szúnyogos, mocsaras rész. S nem mentek át Szentbenedekre sem, amit ugyanúgy felajánlottak nekik Gyula mellett, ők ezt a helyet választottak, ide akartak templomot építeni. Az önszántukból útrakelőket mindig az evangélikus hitük motiválta? Nem. Azok a jaminai katolikusok, akiknek utódai a mai napig is az ottani gyülekezet jelentős hányadát képezik, az 1770- es években érkeztek ide katolikusként a Felvidékről. Nekik már a szlovákságuk volt az, ami idehozta őket, nem az evangélikusság, nem a hit. Akkor itt már elszlovákosodott a település, és sok magyart is tót néven anyakönyveztek, így lett például a Feketéből Csernyik. Talán 5-6 olyan szereplő van a darabban, aki nincs benne a történeti könyvekben, de benne lehetne, mert létező családokról beszélek. Felkérés, történelmi tények, kötődések, évfordulók – ezek komoly inspirációk az alkotáshoz. De volt-e egyetlen olyan szikra, ami határozottan ebbe az irányba vitte az írást, megmutatta, miről kell szólni a darabnak? Igen, a zsoltár, a Szárnyad árnyékában. Amikor az anyagot kerestem, olvasgattam mindenfélét, és ez a szárnyad árnyékában kifejezés, a zsoltár 6. versszaka volt az a gondolat, hogy elindulnak az emberek a hitük miatt, és ki más vigyázhatna rájuk, ha nem a jó Isten. Az ő szárnyának az árnyékában jönnek, és az ő védőszárnyai kísérik őket az útjuk során, és szerencsésen meg is érkeznek. S ha már védőszárnyakról, egy madárjelképről van szó, arra gondoltam, hogy akkor az akadályozó erőknek is madaraknak kell lenni. Ez azért is fontos, mert a héják és a sasok ennek a helynek a jellemzői. Sokszor szoktam nézni őket, amikor megyünk autóval, és látom a fákon üldögélni a héjákat, láttam már sast is, ahogyan egy oszlop tetején szétnéz, hogy rend van-e az ő birodalmában. Ma is jellemző Békéscsabára, régen is az volt a különböző népcsoportok, nemzetiségek együttélése. Darabjában három nyelven beszélnek az emberek. Hogyan sikerül ezt megvalósítani a színpadon úgy, hogy az ne menjen a szövegértés rovására? Erre nagyon kíváncsi vagyok. Én is! Három nyelven írtam meg a darabot, minden szereplőnél van egy jel, ami arra utal, hogy tótul, magyarul vagy németül beszél. De nem tudom, hogy ebből mi lesz a színpadon, ez rendezői kérdés, nem szóltam bele. Abból indultam ki, hogy a szlovák férfiak többsége tudott magyarul, mert a földesúr magyar volt, használatos volt ott fenn a magyar nyelv. Ezek a férfiak később is, pontosan azért, mert a vásárban, a földesúrral való kommunikációban szükségük volt rá, tudtak magyarul, az asszonyok nem. Többféle színházi szerzőt ismerünk. Melyik csoportba tartozik? Megírta a művet, ezzel kész, a többit már rábízza a rendezőre, a színészekre, vagy ott van a próbákon, figyeli, mit művelnek a darabjával? Ráadásul színházi szakember is, a Csabai Színistúdió alapítója, évtizedekig fiatal tehetségeket tanított a mesterségre. Nem járok a próbákra, egyszer voltam, amit kér a rendező, teljesítem. Dolgoztam már Seregi Zoltánnal, amikor a Rigócsőr királyt rendezte, úgy gondolom, tudja, mit csinál. Az idősebb színészek jelentős részét ismerem, örömmel látom, hogy a fiatalabbak között öten színistúdiósok voltak, nem kérdezem, mit hogyan csinálnak, megbízom bennük. Azt mondják, nő kell a színpadra, négy szerepet írt a hölgyeknek, de ez azért egyértelműen férfi darab. Férfiak írták a történelmet, nagy dolgokban ők döntöttek? Szegedre ez a három férfi indult el, bármennyire matriarchátus karakterű a szláv társadalom, ennek ellenére a hierarchia akkor is a patriarchátusra alapul. A fontos, tehát egyrészt hitbéli, másrészt termelői, gazdasági kérdésekben a férfiak döntöttek. Azt, hogy megyünk-e vagy nem megyünk, eldöntheti egy nő, de hogy melyik földet választjuk, melyiket kell majd az ekével megművelni, azt az uraik mondják meg. Itt egészen biztos, hogy egy férfiak által generált döntéssorozatról volt szó. Arra, hogy miért idejöttek, szerintem Bánszki György személye volt a magyarázat; Csaba bírója akkor egy olyan telepes volt, aki tíz évvel korábban jött ide a Felvidékről, és az ő információja jutott el oda az alkalmas helyről. Az a tény, hogy ő bíró tudott lenni evangélikus tót ember létére ezen a településen, hívószó volt, megnyugtató, hogy jöjjenek ide bátran a többiek. Az ősbemutatóhoz sok sikert kívánok a szerzőnek is! Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM