Nyolcvan vödör levegő
Lezsák Sándor darabját mutatja be a Jókai Színház Stúdiószínháza.
A mai sajtónyilvános főpróbán mutattuk be a lapok, folyóiratok, televíziók számára, milyen is lesz Merő Béla rendezésében Lezsák Sándor darabja.
November 20-án „eltáncolt regényt” láthat a Jókai Színház közönsége a Viharsarok Táncszínház előadásában.
Világosítóként hozzájárul előadásaink sikeréhez, több évtizedes tapasztalatát pedig oktatóként adja át a Színitanház technikus hallgatóinak.
Színházunk dramaturgja a 22. Győri Könyvszalon alkotói díját vehette át.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbiakban kiadotthoz képest új időpontokban is megtekinthetik Lezsák Sándor darabját, a Nyolcvan vödör levegőt.
A jellegzetesen közép-kelet-európai életérzést, a félelmet és az ösztöneinkben megbúvó túlélésvágyat mutatja be Lezsák Sándor darabja.
Lezsák Sándor darabját Merő Béla rendezésében, Bartus Gyula és Tarsoly Krisztina alakításában láthatja a viharsarki közönség.
Rejtő Jenő regényének táncos adaptációját mutatja be a Viharsarok Táncszínház Békéscsabán.
Márkus Béla irodalomtörténész a Mindentudás Színházi Egyetemén.
A szerkesztőség a címszerepet játszó Vörös Editet, Nánási-Veselényi Orsolyát és Bozsó József rendezőt is megszólaltatta.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Hunyady Sándor: A három sárkány, avagy a három nagynéni
346 megtekintés 2024. május 25.
4 0
2024/2025-ös évad - Békéscsabai Jókai Színház
157 megtekintés 2024. április 26.
5 0
Találkozzunk a 2024-2025-ös évadban is! - Jókai Színház
68 megtekintés 2024. április 25.
2 0
Móricz: Szerelem - TEGE ANTAL
186 megtekintés 2024. március 21.
5 0
Móricz Zsigmond: Szerelem
838 megtekintés 2024. március 1.
8 0
Jókai Színház Podcast - Tarsoly Krisztina
218 megtekintés 2024. február 5.
4 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |