Molnár Ferenc Lilioma nem ígért könnyű szórakoztatást, Köllő Miklós rendezése komoly kihívás elé állította a színészeket és a közönséget is. A Békéscsabai Jókai Színház október eleji bemutatója egy különös korszak, bonyolult világ hangulatát idézte és abban az egyszerű emberek bolyongását, útkeresését mutatta fel. (Niedzielsky Katalin kritikája) Mese a múlt század elejéről, a pesti cselédlány és a városligeti hintáslegény találkozásáról – igazi romantikus, sőt szentimentális sikerdarab, jól illett abba a repertoárba, ami miatt Molnár Ferencet a korabeli és a későbbi kritikusok is színpadi hatásvadászattal vádolták, műveiből a mélyebb tartalmat hiányolták. Juli és Závoczki Endre szerelme azonban tragikus véget ér, Liliom az öngyilkosságba menekül, gyermekét váró feleségét magára hagyja. A drámaiságot fokozza a darab végén a túlvilági ítélőszék, ahol a földön elmulasztott jótetteket még be lehet pótolni, hogy üdvözüljön a bűnös is. Köllő Miklós rendező a környezet és a kor jelzésszerű bevonásával társadalmi hátteret adott a cselekménynek, a drámai fejlemények kibontását – két hosszú, túl részletező felvonásban – a színészi alakításokra bízta. Az előadásnak korabeli hirdetések, filmbejátszások, bohócok tánca, ismert dallamok, a városligeti vurstlit idéző vurlicer adott keretet. Óriási színpadon sokszor csak Juli és Liliom, egy-két ember, a szereplők majdnem mindig kettesben, hármasban, párszor kisebb csoportokban tűntek fel. A díszlet nem vonta el a néző figyelmét, legfeljebb egy pad, asztal két székkel, egy ágy utalt a helyszínre; a nagy térben elvesztek az emberek, parányiak, magányosak, kiszolgáltatottak voltak, ahogyan a világban is. A „cselédcsábító csirkefogó”, mutatványos és a „kis cselédbogár” minden párbeszéde nagyon lírai, megrázó, Molnár nyelve jellegzetes, sziporkázóan szellemes vagy tömörségében ütős már olvasva is, de a színpadon különösen. Hol az ismétlések, hol a csendek hatásosak, no meg a humor, például a körhintatulajdonos Muskátné vagy a bűnöző Ficsúr szövegeiben. Azzal, hogy Julit kitiltják a körhintáról, Liliomot pedig elbocsátják, kettőjük sorsa összefonódik. Megrázó, hogy Juli kezdettől milyen feltétel nélküli hűséggel ragaszkodik Liliomhoz, pedig még nem is ismeri, majd később is, amikor már goromba, agresszív vele. Megrázó jelenetek egész sora jellemezte a békéscsabai előadást: például Liliom és Juli lírai kettősei, Juli és Mari egyszerű párbeszédei, vagy amikor Muskátné – minden női tudományát bevetve – hiába agitálja Liliomot, hogy menjen vissza a körhintához, legyen „művész”. De a férfi inkább szabad akar lenni, eleve olyan figura, aki nem találja a helyét ebben a világban. Nyughatatlan, békétlen, nem dolgozik, a gondok elől menekül, még a mennyben, ahol mindenki jobb lesz, ott sem boldogul vele a rendőrkapitány. Ficsúr alig bírja rávenni a lopásra, rablógyilkosságra, ami végül rosszul sül el, és Liliom rögtön inkább a halált választja, mint a bűnhődést, elmenekül az igazságszolgáltatás és a családi kötelék, felelősség elől. Ficsúr megjelenése fantasztikus színfolt az előadásban, ahogyan ördögi tervét ismerteti, Liliomot társtettesnek megnyeri és egyáltalán egész gonosz lénye. A haldokló Liliom búcsúja, a gyászolók „rossz ember volt, mindenkinek jobb lesz nélküle” kórusa, s minderre Juli reagálása – szívszorító jelenet. A túlvilági ítélőszékhez mennyei fehér falak, egész más díszlet társul, az öngyilkos visszatérése a földre, a látogatás Julinál és 16 éves lányánál a fantázia, a mese világa. Elgondolkodtató utójáték, ami egyben elhatárolja, kellő távolságra viszi a nézőt a látottaktól. Liliom meglehetősen bonyolult és sokféleképpen értelmezhető alakjából Katkó Ferenc nem a szenvedélyes csábítót, nem is a vibráló mutatványost, nem „a művészt” domborította, inkább a megfáradt, lemondó, a sors kihívásai elől a halálba menekülő vesztest. Juli végtelenül egyszerű, naiv figuráját, tragédiáját és öntudatos nővé válását Kiss Viktória színihallgató nagyon ügyesen ábrázolta. Muskátné szerepében Kovács Edit (Jászai Mari-díjas) először a hatalmat, a körhintatulajdonos asszonyságot, majd a féltékeny, csábító, rámenős nőt, végül a békülékeny gyászolót játszotta hitelesen. Czitor Attila Ficsúr, a gonosz, a bűnöző szerepét kiválóan alakította, hátborzongató játékával az abszurd színházat idézte. Marikát, Juli hűséges, szókimondó barátnőjét, aki a cselédsorból eljut a kispolgári jólétig, Veselényi Orsolya keltette életre meggyőzően, a párját, Hugót alakító Csurulya Csongorral együtt sok humorral. Linzmann, a pénztáros szerepét Mészáros Mihály személyesítette meg, egyetlen jelenete sorsfordító. A rendőrkapitány figurájában Tomanek Gábor a hivatal és az emberség jegyeit ötvözte. A hétköznapi kisemberek csapatából Hollunderné (Nagy Erika) segítőkészségével tűnt ki. A kétféle díszletet (a vurstli árnyékában zajló hétköznapokat és az igazságosztó mennyországot) Székely László Kossuth-díjas, Érdemes művész tervezte. Vesztergombi Anikó korabeli jelmezei a karaktereket hangsúlyozták. A jeleneteket összefogó és a hangulatot erősítő koreográfia Preisinger Éva munkája. Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM
