Az én történetem

Nem akartam színész lenni, eszembe sem jutott. Nem volt különösebben meghatározó élményem sem (illetve egy iskola színházlátogatás során egy kecskeméti előadásban nagyon tetszett az Antigonét alakító színésznő, mármint külsőleg), véletlenül lettem színész. Rock énekesnek készültem.

Egy zenés rockjátékot próbáltunk Kiskunhalason, egy régi előadás zenéjét írtuk át a zenekarommal. A próbaterembe bejött Soltis Lajos rendező, közölte, hogy a hallott dalokból megrendez egy előadást, én lettem a főszereplője, mivel én voltam a zenekar énekese. Lajos akkor kezdett el tanítani Békéscsabán, mondta, hogy felvételizzek, ő lesz az osztályfőnök, fel is vettek. Így kerültem a színház közelébe.

A világban folyó dolgokra, az emberi viszonyokra, gyarlóságokra, ítélkezésekre való figyelemfelhívás kapcsán szeretek színpadon lenni. Persze időnként nevettetni is jól esik.

Különösebben nem vagyok büszke egyik szerepemre sem, de az Énekes madár című előadás kihívást jelentett a számomra, csak énekeltem benne egy kitűnő zenekarral és Szente Vicával. Nehezebb volt számomra, mint egy monodráma. Emlékezetes még az Idegenek és ismerősök című előadás és az Alul semmi is.

Ha összetett a karakter, a darabnak, karakternek van számomra is releváns mondanivalója, jók a kollégák, a rendező és a háttérmunka, akkor számomra is kihívást fog jelenteni a szerep.

Növényekkel szeretek foglalkozni. Olvasni szeretek. Játszani szeretek.