evadzaro

Események

2026.06.09.

Évadzáró és díjkiosztó gála

Minden júniusban nagyszabású zenés műsorral búcsúztatjuk az évadot a színház előtti téren – idén sem volt ez másként.

Herczeg T. Tamás igazgató örömmel tájékoztatta a közönséget, hogy a Békéscsabai Jókai Színház 2026. május 1-jéig már annyi bérletet értékesített, mint tavaly egész évben – beleértve a nyári és az őszi időszakot is, és ez a szám azóta csak emelkedett. Ez nemcsak egy adat, hanem egyértelmű jelzés: a közönség velünk van, és kíváncsi arra, amit csinálunk. A 2026–2027-es évadban a nagyszínpadon négy vígjáték és két musical kap helyet – megőrizve a népszínházi műsorstruktúrát, a kamaraszínházban klasszikus és kortárs komédiák kerülnek bemutatásra, míg a gyermek- és családi közönséget három meseelőadás várja. A stúdiószínpadon a fiatalokat is megérintő, progresszív színházi törekvések vetnek fel társadalmi és személyes kérdéseket – az ő megszólításuk a következő évad egyik kiemelt célkitűzése.

A gálaműsorban a közönség újra hallhatta az Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma című nosztalgiamusical népszerű slágereit, valamint ízelítőt kaptak a következő évad zenés előadásaiból: a Valahol Európában és Chicago dalai hangzottak el színművészeink előadásában.

Idén sem maradt el a díjeső: a Legjobb Háttérmunkáért járó díjat Tóth Edit, gasztronómiai vezető kapta.

Az évad legjobb férfi főszereplője: Czitor Attila

Az évad legjobb női főszereplője: Liszi Melinda

Az évad legjobb férfi mellékszereplője: Csomós Lajos

Az évad legjobb női mellékszereplője: Nánási-Veselényi Orsolya

A színház saját díját, a Gálfy-gyűrűt idén Liszi Melindának ítélte oda a szakmai bizottság.

Színházunk és a város vezetői emlékplakettel, díszoklevéllel és egy hatalmas virágcsokorral köszöntötték Felkai Eszter színművészt, a Békéscsabai Jókai Színház Örökös tagját 60 éves társulati tagsága alkalmából.

Zárszóként Tege Antal főrendező a Városházi Esték előadásait ajánlotta a közönség figyelmébe.

További hírek

Kövesse nyomon színházunk legfrissebb híreit, eseményeit és sajtómegjelenéseit!


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!


Déryné logója
Kulturális és Innovációs Minisztérium logója
Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő ikon
Magyar Művészeti Akadémia logója
Magyar kultúráék alapítvány logója
Petőfi kultúrális ügynökség logója
Nemzeti kultúrális alap logója
Lázár Ervin program logója