Fotófesztivál1 (1)

Események

2026.09.27.

Fotóművészet a Jókai Színházban – csatlakoztunk a Békéscsabai Fotó Fesztiválhoz

Újabb művészeti ág kapott helyet a Jókai Színházban: a Békéscsabai Fotó Fesztivál részeként szeptember 25-én Méhes Miklós Színpad az élet című egyéni fotókiállítása nyílt meg Kamaraszínházunk udvarán.

A Jókai az új évadban nemcsak színházi előadásoknak ad teret: célunk, hogy a társművészetek is jelen legyenek, és a színház egyre inkább Békéscsaba összművészeti kulturális terévé is váljon.

Méhes Miklós több műfajban alkotó, számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazott fotóművész. Színpad az élet című kiállítását Herczeg T. Tamás, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója nyitotta meg, az alábbiakban a megnyitón elhangzott méltatást olvashatják:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

Van ennek a kiállításnak egy számomra érdekes előtörténete.

Amikor először beszélgettünk a tárlat megrendezéséről, a művész elsősorban természetfotóit szerette volna bemutatni. Ez érthető is, hiszen ő maga is úgy fogalmaz, hogy hozzá talán a természetfotográfia áll a legközelebb.

Az én figyelmem azonban a szociografikus képeire irányult. Az emberekre, az arcokra, a különös helyzetekre. És egyszer csak azt éreztem, hogy ezek a fotók meglepően közel kerülnek a ma esti bemutatónk, Egressy Zoltán Portugál című darabjának világához.

Nem azért, mert illusztrálják a darabot, hanem mert hasonló emberi helyzetekre érzékenyek.

A Portugál is olyan figurákról beszél, akik mellett talán könnyen elmennénk. Egy falu, egy kocsma, néhány ember, néhány vágy, néhány kudarc. Látszólag hétköznapi világ. Aztán kiderül, hogy benne van minden: szerelem, magány, kiszolgáltatottság, remény, humor és méltóság.

Valami hasonlót érzek Méhes Miklós emberábrázolásaiban is.

Ahogy ő maga korábban fogalmazott, számára nem egyszerűen a világ megmutatása fontos, hanem az, hogy észrevegye benne a történetet.

Talán ezért is érzem különösen jó helyen ezt a kiállítást itt, a színházban.

Mert a színház is ezt teszi: kiemel valamit az élet folytonosságából. Egy embert, egy gesztust, egy mondatot, egy tárgyat. És attól, hogy más összefüggésbe kerül, egyszer csak többet kezd jelenteni önmagánál.

A Megy a kaszás című képen ez különösen szembetűnő.

Egy asszony áll, kezében egy kaszával. A tárgy és az ember együtt, a nézőben már önmagán túlmutató jelentést teremt. A kasza felidézi a halál alakját, a népi képzeletet, évszázadok képi és kulturális emlékezetét.

Nem a tárgy változott meg, hanem a jelentése.

A tárgy önmagában néma. A helyzet, az ember és a közös emlékezet ad neki hangot.
A Bacchus című képen megint más módon működik ugyanez.

Egy férfialakot látunk, de már maga a cím is olyan kulturális jelentésteret nyit meg, amely túlmutat a láthatón: Bacchus, a bor istene. Ettől a hétköznapi figura egyszer csak szereplővé válik, és a néző képzeletében történet kezd épülni köré.
Az előadás után hazafelé tartó néző talán Egressy Portugáljának valamelyik figuráját is belelátja majd ebbe a képbe.

Az igazi műalkotás végül meghaladja az alkotóját.

Méhes Miklós képei számomra ilyen művek. Attól a pillanattól, hogy elkészülnek, már túlmutatnak azon, amit alkotójuk eredetileg beléjük foglalt. Találkoznak mindazzal, amit mi viszünk magunkkal: az emlékeinkkel, tapasztalatainkkal, saját történeteinkkel.

És ebből a találkozásból új jelentés születik.

A fénykép megállít egy pillanatot.

A színház éppen ellenkezőleg: mire megtörténik, már el is tűnt.

Mégis mindkettő arra képes, hogy valami megmaradjon belőle bennünk.

A művészet időről időre visszavisz ahhoz a valósághoz, amelyben élünk.

Nem feltétlenül azért, hogy minden figurában magunkra ismerjünk. Méhes Miklós fotográfiáiban és a ma esti Portugál szereplőiben sem biztos, hogy önmagunkat látjuk viszont. Lehet, hogy éppen ellenkezőleg: távolinak érezzük ezt a világot, másnak gondoljuk magunkat, máshová helyezzük magunkat benne.

De attól még ez is a mi világunk.

Mert nemcsak ahhoz van közünk, amiben magunkra ismerünk, hanem ahhoz is, amitől különbözőnek gondoljuk magunkat.

És talán ezért érdemes képeket nézni, és ezért érdemes színházba járni is:

hogy egy pillanatra ne csak saját pozíciónkból szemléljük a világot, hanem a másik ember felől is vissza tudjunk nézni önmagunkra.

Méhes Miklós kiállítását szeretettel ajánlom figyelmükbe, és ezennel megnyitom.


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!


Déryné logója
Kulturális és Innovációs Minisztérium logója
Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő ikon
Magyar Művészeti Akadémia logója
Magyar kultúráék alapítvány logója
Petőfi kultúrális ügynökség logója
Nemzeti kultúrális alap logója
Lázár Ervin program logója