Fotóművészet a Jókai Színházban – csatlakoztunk a Békéscsabai Fotó Fesztiválhoz
Újabb művészeti ág kapott helyet a Jókai Színházban: a Békéscsabai Fotó Fesztivál részeként szeptember 25-én Méhes Miklós Színpad az élet című egyéni fotókiállítása nyílt meg Kamaraszínházunk udvarán.
A Jókai az új évadban nemcsak színházi előadásoknak ad teret: célunk, hogy a társművészetek is jelen legyenek, és a színház egyre inkább Békéscsaba összművészeti kulturális terévé is váljon.
Méhes Miklós több műfajban alkotó, számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazott fotóművész. Színpad az élet című kiállítását Herczeg T. Tamás, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója nyitotta meg, az alábbiakban a megnyitón elhangzott méltatást olvashatják:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van ennek a kiállításnak egy számomra érdekes előtörténete.
Amikor először beszélgettünk a tárlat megrendezéséről, a művész elsősorban természetfotóit szerette volna bemutatni. Ez érthető is, hiszen ő maga is úgy fogalmaz, hogy hozzá talán a természetfotográfia áll a legközelebb.
Az én figyelmem azonban a szociografikus képeire irányult. Az emberekre, az arcokra, a különös helyzetekre. És egyszer csak azt éreztem, hogy ezek a fotók meglepően közel kerülnek a ma esti bemutatónk, Egressy Zoltán Portugál című darabjának világához.
Nem azért, mert illusztrálják a darabot, hanem mert hasonló emberi helyzetekre érzékenyek.
A Portugál is olyan figurákról beszél, akik mellett talán könnyen elmennénk. Egy falu, egy kocsma, néhány ember, néhány vágy, néhány kudarc. Látszólag hétköznapi világ. Aztán kiderül, hogy benne van minden: szerelem, magány, kiszolgáltatottság, remény, humor és méltóság.
Valami hasonlót érzek Méhes Miklós emberábrázolásaiban is.
Ahogy ő maga korábban fogalmazott, számára nem egyszerűen a világ megmutatása fontos, hanem az, hogy észrevegye benne a történetet.
Talán ezért is érzem különösen jó helyen ezt a kiállítást itt, a színházban.
Mert a színház is ezt teszi: kiemel valamit az élet folytonosságából. Egy embert, egy gesztust, egy mondatot, egy tárgyat. És attól, hogy más összefüggésbe kerül, egyszer csak többet kezd jelenteni önmagánál.
A Megy a kaszás című képen ez különösen szembetűnő.
Egy asszony áll, kezében egy kaszával. A tárgy és az ember együtt, a nézőben már önmagán túlmutató jelentést teremt. A kasza felidézi a halál alakját, a népi képzeletet, évszázadok képi és kulturális emlékezetét.
Nem a tárgy változott meg, hanem a jelentése.
A tárgy önmagában néma. A helyzet, az ember és a közös emlékezet ad neki hangot.
A Bacchus című képen megint más módon működik ugyanez.
Egy férfialakot látunk, de már maga a cím is olyan kulturális jelentésteret nyit meg, amely túlmutat a láthatón: Bacchus, a bor istene. Ettől a hétköznapi figura egyszer csak szereplővé válik, és a néző képzeletében történet kezd épülni köré.
Az előadás után hazafelé tartó néző talán Egressy Portugáljának valamelyik figuráját is belelátja majd ebbe a képbe.
Az igazi műalkotás végül meghaladja az alkotóját.
Méhes Miklós képei számomra ilyen művek. Attól a pillanattól, hogy elkészülnek, már túlmutatnak azon, amit alkotójuk eredetileg beléjük foglalt. Találkoznak mindazzal, amit mi viszünk magunkkal: az emlékeinkkel, tapasztalatainkkal, saját történeteinkkel.
És ebből a találkozásból új jelentés születik.
A fénykép megállít egy pillanatot.
A színház éppen ellenkezőleg: mire megtörténik, már el is tűnt.
Mégis mindkettő arra képes, hogy valami megmaradjon belőle bennünk.
A művészet időről időre visszavisz ahhoz a valósághoz, amelyben élünk.
Nem feltétlenül azért, hogy minden figurában magunkra ismerjünk. Méhes Miklós fotográfiáiban és a ma esti Portugál szereplőiben sem biztos, hogy önmagunkat látjuk viszont. Lehet, hogy éppen ellenkezőleg: távolinak érezzük ezt a világot, másnak gondoljuk magunkat, máshová helyezzük magunkat benne.
De attól még ez is a mi világunk.
Mert nemcsak ahhoz van közünk, amiben magunkra ismerünk, hanem ahhoz is, amitől különbözőnek gondoljuk magunkat.
És talán ezért érdemes képeket nézni, és ezért érdemes színházba járni is:
hogy egy pillanatra ne csak saját pozíciónkból szemléljük a világot, hanem a másik ember felől is vissza tudjunk nézni önmagunkra.
Méhes Miklós kiállítását szeretettel ajánlom figyelmükbe, és ezennel megnyitom.







