Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

Június 19-én kezdődik a Csabai Nyár rendezvénysorozat

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.05.07.
Kiemelt

Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház

2025.04.30.
Kiemelt

Fatia Negra

2025.05.22.
egyedz_kongresszus_1

Nemzetközi színpadon csabai siker

Május óta Egyed Zoltán az OISTAT Magyar Központjának elnöke. A Békéscsabai Jókai Színház díszlettervezőjét a karantén idején online választották meg, és elnökségi tag lett Vámos Zoltán operatőr, videótárvezető is. A színházi díszlet- és jelmeztervezőket, designereket, szcenikusokat tömörítő szervezet jelentőségéről Egyed Zoltánt kérdeztem. Az OISTAT (Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezete), célja a színházi szakemberek összefogása az egész világból. 1968-ban hozták létre hét ország közreműködésével, köztük Magyarországgal. Azért kiemelkedő, mert egy olyan egyesületről beszélünk, amelynek az alapítói között a vasfüggönyön innen és túl elhelyezkedő országok is szerepelnek. Így a magyar szakemberek be tudtak csatlakozni ennek a szakmának a nemzetközi vérkeringésébe. Bár a vasfüggöny ma már nem létezik, ez a fajta kulturális nyitottság, a másik megismerésének igénye még ma is nagyon fontos része az OISTAT szellemének, és ugyanúgy aktuális ma is, sőt talán még aktuálisabb, mint mondjuk 30 vagy 50 éve, hiszen ma – a technikának hála – olyan közel jöttek más kultúrák, hogy szinte karnyújtásnyira vannak egymástól – mondta Egyed Zoltán. A díszlettervező művészetével már többször elvarázsolta a közönséget, legutóbb az Egri csillagok, Várkonyi Mátyás és Béres Attila történelmi musicalének bemutatójára alkotott csodálatos virtuális világot, „kiterjesztett valóságot” a színpadra. Elárulta, hogy számára az OISTAT Tajvanban kezdett „megnyílni”, akkor ismerte fel, mit is jelent ez az együttműködés. 2017-ben Vámos Zoltánnal együtt részt vett az OISTAT világkongresszusán, ahol – mint fogalmazott – „a szélrózsa minden irányából, számtalan országból voltak jelen szakemberek, az egésznek mégis családias, baráti légköre volt”. Tényleg azt érezted Tajvanban, hogy ezek az emberek szakmailag és emberileg is nyitottak egymásra, és képesek az együttműködésre a nyelvi és kulturális sokszínűség mellett is. Számomra nagyon sokat jelent a Böröcz Sándorral való kapcsolat, aki a korábbi elnök volt, és a személyisége által valahogy „megfertőzött" engem is, Vámos Zolit is ezzel az egésszel, és nagyon szépen egyengette az OISTAT Magyar Központjának eddigi működését. Tavaly nyáron részt vettem a Prágai Quadriennálén, ahol hetven nemzet színházi szakemberei találkoztak. A fórum engem abban erősített meg, hogy látni kell, a technika hogyan vonul be az élet minden területére, természetesen a színházba is. Amit hallottam, kíváncsivá tett, hogy az új technikával mi mindent lehet kezdeni.  Az OISTAT főleg előadóművészeti, színházi szakembereket tömörít, de működik oktatási, tudományos és színháztörténeti szekciója is. Tagja többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Mint kiderült, a szervezet nagy előnye volt, hogy benne a szakemberek már akkor kiválóan tudtak együtt dolgozni, amikor (a szocializmusban) még nem volt egyszerű az utazás. A szakmai együttműködés fontos része azóta is a párbeszéd, ahol új irányzatokat ismerhetnek meg, a szakmák közötti találkozókon megoszthatják tapasztalataikat. Az elnökké választás komoly siker, elismerés, némi kárpótlást jelenthet a járvány miatt elmaradt három bemutatóért, amikre itthon és külföldön tervezett díszletet Egyed Zoltán. Mégsem haragszik nagyon a vírusra, úgy véli, arra jó volt, hogy az ember regenerálódjon, lelassuljon kicsit. Az előadásokba fektetett munkát persze sajnálja, de tudja, hogy tovább kell lépni; jó érzéssel tölti el, hogy a home-office időszaka után végre nyitott a színház, újra lehet a kollégákkal, az emberekkel találkozni, ami már mindenkinek nagyon hiányzott. Niedzielsky Katalin Fotó: Vámos Zoltán        

Tovább
20180326igy-nez-ki-ma-seregi

Miért nem szerződnek vidéki színházakhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett színészek?

Óriási vita alakult ki a napokban a Színház- és Filmművészeti Egyetem működési átalakítása körül. Ahhoz, hogy megértsük az átalakítás időszerűségét, föl kell tennünk egy egyszerű, ám annál mélyebben gyökerező kérdést: Miért nem szerződnek vidéki színházakhoz az egyetemen végzett színészek? Ez a látszólag egyszerű kérdés egy sor olyan problémára hívja fel a figyelmet, melyeknek orvoslása nagyon is időszerű. Mi a baj a vidéki színházakkal? Miért degradáló a friss végzősöknek Magyarország csodás nagyvárosaiban szórakoztatni és nevelni az embereket? Azokat, akiknek adójából elvégezhették az egyetemet és hódolhatnak a színjátszás nemes hivatásának? Miért értékelik jobban azt, hogy Budapest egyik eldugott utcájában független színházat játszanak, mint hogy ámulatba ejtsenek több ezer embert a szépen felújított színházaink egyikében? A 21. század egyik kulcs fogalma a mobilitás. A munkaerő, a tőke szabad mozgása az Európai Unió egyik alapköve. Ma már bárki vállalhat munkát elképzeléseinek, álmainak megfelelően akár az országhatáron belül, akár kívül. Ezzel a lehetősséggel igen sokan élnek is épp úgy a szellemi munkát végzők körében, mint a fizikai szakmák területén. A mobilitás szabadságot ad, a terület, a hely nem akadályozza az embereket céljaik elérésében. Vidéki színházigazgatóként viszont több éves tapasztalatom, hogy a SZFE végzősei nem mozdulnak, vagy csak igen kis százalékban. A hallgatók kilencven százaléka Budapesten marad és független társulatoknál, a tanáraik által vezetett színházaknál vagy szinkron színészként folytatják tovább. Itt a valós probléma az arányokkal van. Semmi baj sincs a függetlenekkel, az alternatív társulatokkal, de elnyelik a hallgatók jó részét, ami mégiscsak elgondolkodtató. Legalább azt látnánk, hogy a különböző televíziós műsorok sorozataiban meghatározó szereplőkké válnának, de ott meg főleg az amatőrök dominálnak. Vidéken is van kultúra, van élet, és ami a legfontosabb: vannak emberek, akik szeretik és szomjazzák a színházat. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy még hálásabb is a közönség, hiszen mostohatestvérként vannak kezelve, és ha olykor-olykor fővárosi előadást láthatnak, sokkal, de sokkal jobban értékelik azt. Személyes tapasztalatot is említenék: nemrég a Bánk bán bemutatásához Melinda szerepére kerestünk színésznőt. A szereplőválogatásra egyetlen hallgató sem jött el az egyetemről, annak ellenére, hogy ismert, fiatal, tehetséges rendező vitte színre. Ebből is látszik, hogy az egyetem vidékellenessége nem személyhez kötött, hanem egyértelműen gondolkodáshoz. Évek óta jönnek friss végzősöktől ajánlások Kaposvárról, Marosvásárhelyről, hogy szívesen dolgoznának velünk, de a Színművészeti Egyetem friss diplomásaitól eddig még soha nem érkezett ilyen jellegű megkeresés sem hozzám, sem más vidéki színházakhoz. Vidéken igenis lehet szakmát tanulni, új dolgokat kitalálni és kipróbálni, sőt lehet színházi forradalmat csinálni, mert minden megvan hozzá, ami csak kell. De ehhez szakítani kell a fővárosi kultúrelit szűk látókörű gondolkodásával. Ehhez bátor szív és tenni akarás kell. Kíváncsiság kell és végtelen alázat a közönség iránt. Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója

Tovább

#visszavarunk

Alig várjuk a pénteki nyitást, ezért nem is leplezve örömünket és izgatottságunkat, úgy döntöttünk, hogy egy kisfilmmel kedveskedünk önöknek! Nézőtéri felügyelőnk Molnár Edina és kis csapata közvetíti a Jókai Színház tásulatának üzenetét, mely szerint nyitott szívvel és nyitott ajtókkal várjuk bissza ÖNÖKET! 

Tovább
img_9754

Viktória – Ábrahám Pál operettje Békéscsabán

Romantikus történet, mindent legyőző szerelem, csodálatos zene, halhatatlan slágerek – mindezt együtt kínálja Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettje. A Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Zenés Színház közös bemutatóját szeptemberben láthatja a közönség, a próbák június 23-án kezdődtek el. Ábrahám Pál háromfelvonásos operettjének szövegkönyvét azonos című színdarabja alapján Földes Imre írta, a dalszövegeket Harmath Imre. Az előadás Békéscsabán – a nemzeti összetartozás évadjában, Trianon 100. évfordulójára emlékezve – Nemlaha György dramaturg átdolgozásában kerül színpadra. A Viktória nemcsak csodás történet az igaz szerelemről, kalandokkal és humorral fűszerezve, hanem a zenéje is különleges, hiszen az amerikai dzsessz, a keleti motívumok és a magyar népzene nagyszerű ötvözete. Az első világháború után több helyszínen (Szibéria, Tokió, Szentpétervár és Dorozsma) játszódó darab népes szereplőgárdát és kiváló énekhangokat igényel. Seregi Zoltán igazgató, az előadás rendezője az újranyitás utáni első olvasópróbán köszöntötte a vendégművészeket és a hazai színészeket, közreműködőket. Úgy fogalmazott: szimbolikus jelentőségűnek tartja, hogy éppen ennek a koprodukciónak az olvasópróbájával kezdődik a munka. Mint mondta, a nagylétszámú stáb és a két színház együttműködésének összehangolásához komoly egyeztetés szükséges, nemcsak Békéscsabán, hanem Budapesten is lesznek majd próbák. A köszöntő után a Viktória teljes csapata azonnal hozzá is fogott a szövegkönyv olvasásához, az énekléshez. A nagyszínpadi produkciót bérleten kívüli előadásként láthatja a publikum. John Webster nagykövet szerepét Kelemen Csaba játssza, Viktória, a felesége kettős szereposztásban Benedekffy Katalin és Vörös Edit lesz. Koltay László huszárfőhadnagyként Domoszlai Sándort, Jancsiként Bozsó Józsefet láthatja a közönség. Puskás Dániel, Nádra Kitti, Steinkohl Erika, Tomanek Gábor játszik többek között az előadásban, fellépnek a színház fiatal művészei és táncosként a Színitanház hallgatói, koreográfus Bozsó József. Niedzielsky Katalin Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM  

Tovább

Jókai Netszínház

Az életről elmélkedik Fónagy Jázmin frissen végzett színésznő. Ady Endre versét fogadják tőle sok szeretettel!

Tovább
img_9587

Egész nyáron várja közönségét a Jókai Színház

Elsők között nyitott és június 26-ától egész nyáron át előadásokra várja közönségét a Békéscsabai Jókai Színház. A veszélyhelyzet feloldását követő újraindításról, a félbeszakított és az új évad összecsúszásáról, előadások pótlásáról és új bemutatókról tartott sajtótájékoztatót június 23-án délután Seregi Zoltán igazgató a Jókai Szalonban. Titkon azt remélték, hogy júliusban legalább szabadtéri előadásokat lehet már tartani, aztán örömhírként fogadták a zárt térre vonatkozó korlátozás megszüntetését. Seregi Zoltán elmondta, hogy nyáron játszani nem egyszerű, de így be tudják pótolni az elmaradt előadásokat, és az új szezon is hiánytalanul lebonyolítható. Júliusban a nagyszínpadon Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát, a TeÁtriumban, az Ibsen Ház udvarán Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját és James Waller regényének színpadi változatát, A szív hídjait játsszák. Július közepétől ugyanitt ingyenes előadásokat, zenés, irodalmi esteket terveznek. A karantén idején alighanem mindenki rájött, a közönség is, a színészek is, hogy színház nélkül nem lehet élni! Mindenki alig várta, hogy felmenjen végre a fehér füst, a színészek játszani akarnak, a közönség pedig előadásokat szeretne látni – hangsúlyozta a direktor.   Folytatják a Tizenhárom almafa próbáit, Wass Albert színművének bemutatója augusztus 12-én lesz és szeptember végéig látható a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A Megfeszített című rockopera premierje májusban lett volna, június 30-ától újra próbálják, augusztus 19-én – a csabai bemutató előtt – Szarvason már előadják. Szeptemberben a Rigócsőr királyfi bérletes előadásait pótolják, csak úgy, mint a Lázár Ervin Programban elmaradt előadásokat.   Seregi Zoltán arról is beszámolt, hogy mivel a veszély nem múlt el, az egész ország területére elrendelt járványügyi készültség miatt fokozott figyelmet fordítanak a biztonsági előírások betartására, a nézőknek maszkot és kézfertőtlenítőt biztosítanak. A nyári fellépésekről elhangzott, hogy a Jókai Színház Alan Jay Lerner – Frederick Loewe My Fair Lady című musicalével Egerben, az Agria Nyári Játékokon, a Szarvasi Vízi Színházban és a Gyulai Várszínházban vendégszerepel. Szarvason az idén is játsszák a Monte Cristo grófját. A következő évad műsortervéről az igazgató egyelőre annyit árult el, hogy azt a nemzeti összetartozás, Trianon 100. évfordulója jegyében állították össze. A magyar kultúra napjára, január 22-ére a Trianon című musical színpadi változatát mutatják be, de ezen kívül több darab is – műfaji jegyeinek megfelelően – kapcsolódik majd a történelmi témához. Niedzielsky Katalin Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM  

Tovább

Jókai Netszínház

Hamarosan újra megnyitja kapuit színházunk! A Sík teremben nagy sikerrel játszott, Domján Edit és Szécsi Pál tragikus szerelméről szóló Csikós Attila Két összeillő ember című előadásunk kiköltözik a TeÁtriumba. Június 29-től várjuk azokat, akik még nem látták az előadást, vagy éppen szeretnék ismét megtekinteni. Kedvcsinálónak álljon most itt az előadáshoz készült kisfilm! A videóhoz felhasznált fotókat Nyári Attila/A-TEAM készítette.

Tovább
szerelem_o_nyitora_

Július közepéig minden nap előadás

Már a veszélyhelyzet feloldását követő nyolcadik napon, június 26-án Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékával kinyitja kapuit a Békéscsabai Jókai Színház. Július közepéig három produkció közül választhat a közönség.   Június 27-én és 30-án a Szerelem, ó! megy Liszi Melindával, Csomós Lajossal és Tege Antallal 19 órától a nagyszínpadon. 29-én Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját a TeÁtrumban 20 órától Komáromi Anett és Nagy Róbert adja elő. Július elsejétől a hónap közepéig látható Schisgal vígjátéka majdnem minden nap 19, illetve 15 órától. Csikós Attila Két összeillő ember című darabja júliusban még négy estén szerepel a nyári repertoáron. Július 6-ától 11-éig minden este 20 órától A szív hídjai című darabbal bővül a TeÁtrium kínálata, James Waller regényét Zöldi Gergely alkalmazta színpadra. Két Jászai Mari-díjas színművész, Kovács Edit és Bartus Gyula, valamint Boldog Ágnes és Szabó Lajos játssza. Majd 13-ától 17-éig visszatér a Szerelem, ó! a nagyszínpadra.         Július 25-én Alan Jay Lerner – Frederick Loewe My Fair Lady című musicalével vendégszerepel a Jókai Színház Egerben, az Agria Nyári Játékokon. Fotó: A-TEAM

Tovább

Weboldal készítés: SkyNetwork Hungary

A Békéscsabai Jókai Színház weboldalát a  készítette. https://skynetwork.hu

Tovább

Mindentudás Színházi Egyeteme

A Mindentudás Színházi Egyeteme is az online térbe költözött egy rövid időre. Négy adáson keresztül négy színész előadásában hallhatták József Attila Mama című versét. Ma este a sorozat zárásaként Kovács Edit Jászai Mari-díjas színésznő, esztéta, a Mindentudás Színházi Egyetemének megálmodója és háziasszonya idéz A színész filozófiájáról című Georg Simmel tanulmányból.

Tovább

Az elmaradt előadások pótlásával kapcsolatos tájékoztató

Kedves Nézőink!   Köszönjük Önöknek azt a türelmet, bizalmat és szeretetet, amellyel a veszélyhelyzet ideje alatt megtiszteltek bennünket. Az elmaradt előadásokkal kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:    ELMARADT ELŐADÁSOK PÓTLÁSA A Békéscsabai Jókai Színház az elmaradt bérletes és bérleten kívüli előadásait pótolja. Az új időpontokat folyamatosan bővítjük, melyekről itt tájékozódhat:  MŰSORVÁLTOZÁS – ÚJ IDŐPONTOK: KATTINTSON IDE A RÉSZLETEKÉRT! Az eredeti időpontra megvásárolt jegyük a pótelőadásra automatikusan érvényes, ezzel teendőjük nincsen, szeretettel várjuk Önöket a korábban megváltott jeggyel az új időpontban.    #NEVÁLTSVISSZAJEGYET Köszönjük, ha csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a színházak támogatását szolgálja. Amennyiben nem kívánják visszaváltani vagy felhasználni megváltott jegyüket, annak árával támogatni szeretnék a Békéscsabai Jókai Színházat, kérjük, töltsék ki az alábbi nyilatkozatot: https://www.jegy.hu/altalanoslemondas   SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JEGY Amennyiben a jegyüknek megfelelő pótelőadás időpontjában nem tudják megtekinteni az előadást, a jegyet szabad felhasználású jegyre cserélhetik, amely 2021. június 30-ig felhasználható. Szabad felhasználású jegy igénylése esetén az alábbi nyilatkozatot töltsék ki: https://www.jegy.hu/refund/index/7   JEGYVISSZAVÁLTÁS Abban az esetben, ha megváltott jegyüket a pótelőadás időpontjában nem szeretnék felhasználni, akár online, akár a jegyirodában vásárolták meg, kérhetik a belépőjegyeik vételárának visszatérítését az alábbi nyilatkozat kitöltésével:  https://www.jegy.hu/altalanosjegyvisszavaltas?lang=hu A jegyirodában vásárolt jegyek visszaváltására személyesen is van lehetőség június 24-től hétköznaponként 8.30-tól 17.00 óráig. Kérjük a járványügyi előírások betartását mindenkitől!    SZABADBÉRLET A 2019/2020-as évadban megvásárolt és be nem váltott szabadbérletek a 2020/2021-es évad előadásaira felhasználhatók.   Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jegyek visszaváltása vagy szabad felhasználású jegyre cserélése 2020. JÚNIUS 24-től az előadáskezdés napjáig vagy legkésőbb JÚLIUS 31-ig lehetséges.   Kérdéseik esetén forduljanak munkatársainkhoz a szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu e-mail címen vagy hétfőtől péntekig 8.30-tól 17 óráig a 66/519-550-es telefonszámon.   Felhívjuk figyelmüket, hogy hétköznap 17.00 órától előadáskezdésig, valamint hétvégén az előadás kezdése előtt 1 órával a jegyirodában csak az adott előadásra szóló jegyek megvásárlására van lehetőség. Jegyelővétel és egyéb ügyintézés esetén hétköznap 8.30-tól 17.00 óráig várjuk Önöket. Békéscsabai Jókai Színház

Tovább

Műsorváltozás – új időpontok

Műsor Előadás dátuma Új időpont Új előadás címe A vörös postakocsi 2020.03.12 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.13 19:00 2020.06.26 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.14 19:00 2020.06.27 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.03.14 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.17 19:00 2020.06.30 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.03.17 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.18 19:00 2020.07.01 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.19 19:00 2020.07.02 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.20 19:00 2020.07.03 19:00 Szerelem, ó! A szív hídjai 2020.03.21 19:00 2020.07.06 20:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.21 19:00 2020.07.11 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.24 19:00 2020.07.07 19:00 Szerelem, ó! Két összeillő ember 2020.03.24 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember A vörös postakocsi 2020.03.25 19:00 2020.07.08 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.03.25 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! Két összeillő ember 2020.03.25 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember A vörös postakocsi 2020.03.26 15:00 2020.07.02 15:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.03.26 19:00 2020.07.16 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.03.26 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! Két összeillő ember 2020.03.26 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember A vörös postakocsi 2020.03.27 19:00 2020.07.10 19:00 Szerelem, ó! Két összeillő ember 2020.03.27 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember A vörös postakocsi 2020.03.28 19:00 2020.07.04 19:00 Szerelem, ó! Macska a forró bádogtetőn 2020.03.30 19:00 Elmarad Elmarad A vörös postakocsi 2020.03.31 19:00 2020.07.14 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.04.01 19:00 2020.07.15 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.04.02 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.04.02. 19.00 2020.07.13. 19:00 Szerelem, ó! A vörös postakocsi 2020.04.03 19:00 2020.07.17 19:00 Szerelem, ó! Szerelem, ó! 2020.04.03 19:00 2020.07.06 19:00 Szerelem, ó! Két összeillő ember 2020.04.03 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember VIII. Viharsarki Vigadalom 2020.04.04 18:00 2020.09.27 18:00 VIII. Viharsarki Vigadalom Két összeillő ember 2020.04.04 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember Két összeillő ember 2020.04.06 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember Két összeillő ember 2020.04.07 19:30 2020.06.29 20:00 Két összeillő ember Warrenné mestersége 2020.04.09 19:00 Elmarad Elmarad Pszicho 2020.04.09 19:00 Elmarad Elmarad Bob herceg 2020.04.17 19:00 2020.08.28 19:00 Bob herceg Bob herceg 2020.04.18 15:00 2020.08.29 15:00 Bob herceg Bob herceg 2020.04.18 19:00 2020.08.29 19:00 Bob herceg   Műsor Eredeti időpont Új időpont Tizenhárom almafa  19 2020.04.23 19:00 2020.08.13 19:00 Tizenhárom almafa  25 2020.04.24 19:00 2020.08.14 19:00 Tizenhárom almafa  35 2020.04.25 19:00 2020.09.05 19:00 Tizenhárom almafa  1 2020.04.27 19:00 2020.08.18 19:00 Tizenhárom almafa  2 2020.04.28 19:00 2020.08.25 19:00 Tizenhárom almafa  8 2020.04.29 19:00 2020.08.12 19:00 Tizenhárom almafa  16 2020.04.30 15:00 2020.08.13 15:00 Tizenhárom almafa  22 2020.04.30 19:00 2020.09.10 19:00 Tizenhárom almafa (bérleten kívüli)  2020.05.04 19:00 2020.09.01 19:00 Tizenhárom almafa  3 2020.05.05 19:00 2020.09.01 19:00 Tizenhárom almafa  11 2020.05.06 19:00 2020.09.02 19:00 Tizenhárom almafa  21 2020.05.07 19:00 2020.09.07 19:00 Tizenhárom almafa 37 2020.05.16 19:00 2020.08.29 19:00       További bérletes időpontok:     Tizenhárom almafa 34   2020.08.15 19:00 Tizenhárom almafa 17   2020.08.19 15:00 Tizenhárom almafa 10   2020.08.19 19:00 Tizenhárom almafa 26   2020.08.28 19:00 Tizenhárom almafa 31   2020.08.31 19:00 Tizenhárom almafa 11   2020.09.02 19:00 Tizenhárom almafa 20   2020.09.03 19:00 Tizenhárom almafa 27   2020.09.04 19:00 Tizenhárom almafa 4   2020.09.08 19:00 Tizenhárom almafa 12   2020.09.09 19:00 Tizenhárom almafa 28   2020.09.11 19:00 Tizenhárom almafa 36   2020.09.12 19:00 Tizenhárom almafa 29   2020.09.14 19:00 Tizenhárom almafa 5   2020.09.15 19:00 Tizenhárom almafa 13   2020.09.16 19:00 Tizenhárom almafa 23   2020.09.17 19:00 Tizenhárom almafa 30   2020.09.18 19:00 Tizenhárom almafa 38   2020.09.19 19:00 Tizenhárom almafa 15   2020.09.21 19:00 Tizenhárom almafa 6   2020.09.22 19:00 Tizenhárom almafa 14   2020.09.23 19:00 Tizenhárom almafa 18   2020.09.24 15:00 Tizenhárom almafa 24   2020.09.24 19:00 Tizenhárom almafa 33   2020.09.25 19:00 Tizenhárom almafa 32   2020. 09. 26. 19.00   Műsor Eredeti időpont Új időpont Bérlet Rigócsőr királyfi 2020.04.07 11:00 2020.09.10 11:00 Kinizsi Rigócsőr királyfi 2020.04.07 15:00 2020.09.14 15:00 Déryné Rigócsőr királyfi 2020.04.08 9:00 2020.09.04 9:00 Hófehérke Rigócsőr királyfi 2020.04.08 15:00 2020.09.07 15:00 Megyei mese Rigócsőr királyfi 2020.04.15 11:00 2020.09.04 11:00 Mazsola Rigócsőr királyfi 2020.04.15 15:00 2020.09.04 15:00 Nemecsek Rigócsőr királyfi 2020.04.16 9:00 2020.09.07 9:00 János vitéz Rigócsőr királyfi 2020.04.16 15:00 2020.09.08 15:00 Őzike Rigócsőr királyfi 2020.04.17 9:00 2020.09.08 9:00 Katica Rigócsőr királyfi 2020.04.17 11:00 2020.09.07 11:00 Micimackó Rigócsőr királyfi 2020.04.21 9:00 2020.09.09 9:00 Kenguru Rigócsőr királyfi 2020.04.21 15:00 2020.09.09 15:00 Vízipók Rigócsőr királyfi 2020.04.22 9:00 2020.09.10 9:00 Ludas Matyi Rigócsőr királyfi 2020.04.22 15:00 2020.09.10 15:00 Diótörő Rigócsőr királyfi 2020.04.23 9:00 2020.09.11 9:00 Nyilas Misi Rigócsőr királyfi 2020.04.23 15:00 2020.09.11 15:00 Csokonai Rigócsőr királyfi 2020.04.24 10:00 2020.09.15 10:00 Gárdonyi Rigócsőr királyfi 2020.04.24 15:00 2020.09.15 15:00 Kölcsey Rigócsőr királyfi 2020.04.25 15:00 2020.09.12 15:00 Családi Rigócsőr királyfi 2020.04.28 9:00 2020.09.16 9:00 Pinokkió Rigócsőr királyfi 2020.04.28 15:00 2020.09.16 15:00 Németh László Rigócsőr királyfi 2020.04.29 9:00 2020.09.14 9:00 Csipkerózsika Rigócsőr királyfi 2020.04.29 11:00 2020.09.08 11:00 Mókus Rigócsőr királyfi 2020.04.29 15:00 2020.09.17 15:00 Petőfi Rigócsőr királyfi 2020.04.30 11:00 2020.09.09 11:00 Toldi Rigócsőr királyfi 2020.04.30 15:00 2020.09.18 15:00 Szabó Lőrinc   Műsor Eredeti időpont Új időpont Bérlet A Megfeszített 2020.05.16 19:00 2020.09.26 19:00 Díszbemutató bérlet A Megfeszített 2020.05.22 19:00 2020.10.02 19:00 Mikszáth-bérlet         További bérletes időpontok:       A Megfeszített   2020.09.25 19:00 Jókai-bérlet A Megfeszített   2020.09.29 19:00 Bajor-bérlet A Megfeszített   2020.09.30 19:00 Pécsi-bérlet A Megfeszített   2020.10.01 19:00 Madách-bérlet A Megfeszített   2020.10.03 19:00 Sarkadi-bérlet A Megfeszített   2020.10.19 19:00 Básti-bérlet A Megfeszített   2020.10.20 19:00 Latinovits-bérlet A Megfeszített   2020.10.21 19:00 Móricz-bérlet A Megfeszített   2020.10.26 19:00 József Attila-bérlet A Megfeszített   2020.10.27 19:00 Szentpétery-bérlet A Megfeszített   2020.10.28 19:00 Örkény-bérlet A Megfeszített   2020.10.29 15:00 Blaha-bérlet A Megfeszített   2020.10.29 19:00 Katona-bérlet A Megfeszített   2020.10.30 19:00 Pilinszky-bérlet A Megfeszített   2020.10.31 19:00 Somlay-bérlet         Az új időpontokat folyamatosan bővítjük. Amennyiben Önnek korábban bérletcseréje volt, kérjük ne a bérletének nevét, hanem a bérletcsere során kapott jegy dátumát nézze ("Eredeti időpont" oszlop), mert ehhez az elmaradt előadáshoz tartozó új dátum napjára szól a jegye.   Felhívjuk figyelmüket, hogy hétköznap 17.00 órától előadáskezdésig, valamint hétvégén az előadás kezdése előtt 1 órával a jegyirodában csak az adott előadásra szóló jegyek megvásárlására van lehetőség. Jegyelővétel és egyéb ügyintézés esetén hétköznap 8.30-tól 17.00 óráig várjuk Önöket.         Kedves Nézőink!   Köszönjük Önöknek azt a türelmet, bizalmat és szeretetet, amellyel a veszélyhelyzet ideje alatt megtiszteltek bennünket. Az elmaradt előadásokkal kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:    ELMARADT ELŐADÁSOK PÓTLÁSA A Békéscsabai Jókai Színház az elmaradt bérletes és bérleten kívüli előadásait pótolja. Az új időpontokat folyamatosan bővítjük. Az eredeti időpontra megvásárolt jegyük a pótelőadásra automatikusan érvényes, ezzel teendőjük nincsen, szeretettel várjuk Önöket a korábban megváltott jeggyel az új időpontban.    #NEVÁLTSVISSZAJEGYET Köszönjük, ha csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a színházak támogatását szolgálja. Amennyiben nem kívánják visszaváltani vagy felhasználni megváltott jegyüket, annak árával támogatni szeretnék a Békéscsabai Jókai Színházat, kérjük, töltsék ki az alábbi nyilatkozatot: https://www.jegy.hu/altalanoslemondas   SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JEGY Amennyiben a jegyüknek megfelelő pótelőadás időpontjában nem tudják megtekinteni az előadást, a jegyet szabad felhasználású jegyre cserélhetik, amely 2021. június 30-ig felhasználható. Szabad felhasználású jegy igénylése esetén az alábbi nyilatkozatot töltsék ki: https://www.jegy.hu/refund/index/7   JEGYVISSZAVÁLTÁS Abban az esetben, ha megváltott jegyüket a pótelőadás időpontjában nem szeretnék felhasználni, akár online, akár a jegyirodában vásárolták meg, kérhetik a belépőjegyeik vételárának visszatérítését az alábbi nyilatkozat kitöltésével:  https://www.jegy.hu/altalanosjegyvisszavaltas?lang=hu A jegyirodában vásárolt jegyek visszaváltására személyesen is van lehetőség június 24-től hétköznaponként 8.30-tól 17.00 óráig. Kérjük a járványügyi előírások betartását mindenkitől!    SZABADBÉRLET A 2019/2020-as évadban megvásárolt és be nem váltott szabadbérletek a 2020/2021-es évad előadásaira felhasználhatók.   Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jegyek visszaváltása vagy szabad felhasználású jegyre cserélése 2020. JÚNIUS 24-től az előadáskezdés napjáig vagy legkésőbb JÚLIUS 31-ig lehetséges.   Kérdéseik esetén forduljanak munkatársainkhoz a szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu e-mail címen vagy hétfőtől péntekig 8.30-tól 17 óráig a 66/519-550-es telefonszámon.     Békéscsabai Jókai Színház

Tovább
szinhazepulet_kulso_2

Már június 26-án vígjátékkal nyit a színház!

Június 18-ától, 98 nap után vége a veszélyhelyzetnek Magyarországon, visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Már június 26-ától előadásokra várja közönségét a Békéscsabai Jókai Színház. A veszélyhelyzet megszüntetéséről és az újranyitás körülményeiről Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára tájékoztatta a színházak vezetőit. Seregi Zoltán igazgató az első előadások sorrendjét ismertette.  A rendelet értelmében „zárt helyen vagy szabadtéren tartott kulturális rendezvény – a zenés, táncos rendezvények kivételével – minden további korlátozás nélkül látogatható, megtartható. A kulturális intézmények a közönségforgalmi területeiket megnyithatják”. A veszélyhelyzet megszüntetésével ugyanakkor június 18-ától Magyarország egész területére egészségügyi válsághelyzetet, járványügyi készültséget vezetett be a kormány, miszerint a rendezvények helyszínén az egészségügyi és biztonsági előírások betartására fokozott gondot kell fordítani. Erre a zöld jelzésre már minden társulat nagyon várt, a Békéscsabai Jókai Színház is arra készült folyamatosan, hogy amint lehet, elkezdődhessenek a próbák, majd megtarthassák az előadásokat. Seregi Zoltán elmondta, hogy Krúdy Gyula A vörös postakocsi című színjátékot nem tudják pótolni, helyette Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát ajánlják a bérleteseknek. Próbálják Wass Albert Tizenhárom almafa című játékát, valamint Koltay Gergely – Szűcs István – Kormorán rockoperáját, A Megfeszítettet. A Tizenhárom almafa bemutatója augusztus első felében, A Megfeszítetté szeptemberben lesz. Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát a nagyszínpadon már június 26-án, pénteken a Jókai-bérletesek, 27-én, szombaton a Somlay-bérletesek és 30-án, kedden a Bajor-bérletesek láthatják, az előadások 19 órakor kezdődnek. Június 29-én, hétfőn 20 órától Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabjára a TeÁtrumba várja közönségét a színház. A bérletek és a korábban megváltott jegyek felhasználásáról a szervező iroda munkatársai tájékoztatják a nézőket.

Tovább
erzsike02

Gyászol a Színitanház és a Jókai Színház

Teljes odaadással dolgozott, fáradhatatlanul tanított, nevelt, a Színitanház szívügye volt. Betegségét méltósággal viselte, ember feletti erővel küzdött a végsőkig. Tuskáné Papp Erzsébet a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskolában kezdte pedagógusi pályáját 1976-ban, 1988-tól Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Művelődési Osztályán dolgozott. 2007-től a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban tanügyi főigazgató- helyettesként vett részt az intézmény irányításában, az oktatásban. A Békéscsabai Jókai Színház Színitanházában 2016-tól ügyvezető, majd tagintézményvezető-helyettesként tevékenykedett. Debrecenben született 1953. július 31-én, elhunyt Békéscsabán 2020. június 13-án. Emlékét hálás szívvel őrzik tanítványok nemzedékei, kollégái, ismerősei; mindenki, akit szakismeretre tanított, emberségre nevelt, akiket segített, pártfogolt és akiknek – bölcsességével, önzetlenségével – örök példával szolgált emberi tartásból. Nyugodjék békében!

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110
…111112113114115…
116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392
393
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Legenybucsu

A revizor

Naplopó

Anconai szerelmesek

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház
Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

24 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkJRNEt5QjZpVzlB

Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház

513 megtekintés 2025. május 28.

24 0

0 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnVTVFYtMTJsQy1F

2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

67 megtekintés 2025. május 9.

0 0

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkpmaEQzY3o3a0hz

2025/2026-os évad Gyerek Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

50 megtekintés 2025. május 8.

2 0

1 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmIwbklTNmRlRk80

2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház

115 megtekintés 2025. május 5.

1 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLjNCYkV6Ynlxc3lR

A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház

177 megtekintés 2025. március 14.

5 0

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkFWdTBocE00X0hj

Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)

319 megtekintés 2025. február 28.

3 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

István, az országépítő – behir.hu

Látványos gálával zárta az évadot a Jókai Színház – beol.hu

Világ körüli turnéról tértek vissza az Idegenek és ismerősök szereplői – 7.tv

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás