Két összeillő ember – jelmez
STÚDIÓSZÍNHÁZ SÍK TEREM Csikós Attila: Két összeillő ember zenés színmű Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről költői képekben szerelmi fantázia Domján Edit Komáromi Anett Szécsi Pál Nagy Róbert Korrepetítor: Galambos Hajnalka Zongorán kísér: Papp Gyula Rendezőasszisztens – Súgó – Ügyelő: Lakatos Viktória Rendező: Tarsoly Krisztina Dalszerzők: Aldobolyi Nagy György, Auth Endre, Domenico Modugno, Enrica Bonnacort, Havasy Viktor, Ivanovici, Máté Péter, Mészöly Dezső, Neményi Tamás Antal, S. Nagy István, Szécsi Pál, Tomsits Rudolf, Vadas Tamás, Vándor Kálmán, Varga Kálmán, Vass Valéria, Wolf Péter Az előadást az UMPA Ügynökség engedélyezte. Próbakezdés: 2019. május 7. Bemutató: 2019. november 22.
A Békéscsabai Jókai Színház Jókai Szalonja kézműves műhellyé alakult november 9-én 13 és 15 óra között, a délutáni előadásra érkező gyerekek alkothattak kissárkányokat. A teátrum számára mindig fontos volt, hogy a gyermekeket különböző módon megszólítva közelebb hozza az előadásokhoz, saját kreativitásukat használva alkotó résztvevői legyenek a bemutatóknak. Így Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című sárkánykrimijéhez kapcsolódva a családi bérlettel rendelkező gyermekek elkészíthették saját sárkányukat, mielőtt megnézték a zenés mesejátékot. A Jókai Színházon belül működő Színitanház végzős divat- és stílustervező hallgatói nemcsak a kreatív műhely előkészítésében vettek részt, hanem Komáromi Anett színművésszel – aki a zenés mesejátékban Alima dadus szerepét játssza – segítettek a gyermekeknek a különböző sárkányfigurák megalkotásában is. A színház műhelyében készült kissárkányok a gyermekszobák díszeivé válva emlékeztetnek majd a kézműveskedés után megtekintett előadásra. Fotó: Lipták Szabolcs/ A-TEAM
A Békéscsabai Jókai Színház Művész Kávéházában a Kállai-díjas Kadelka László Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművésszel beszélget november 15-én 17 órától. A nagy sikerre való tekintettel a Jókai Szinház közkívánatra újra műsorra tűzi Alan Jay Lerner -Frederick Loewe: My Fair Lady című musicaljét november 15-én 19 órakor és 16-án 15, illetve 19 órakor. Higgins professzor szerepét Kautzky Armand játssza. A színművész életútjáról, színházi és szinkronszerepeiről, valamint természetesen a musical mostani bemutatójáról tudhatnak meg érdekességeket a Tereferére ellátogatók.
Darvasi László Magyar sellő című regényének bemutatójára várják az irodalomkedvelőket november 11-én, hétfőn 18 órára a Művész Kávéházba. A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a Bárka folyóirat estjén Darvasi László íróval dr. Elek Tibor irodalomtörténész, főszerkesztő beszélget a szerző szépirodalmi munkásságáról és a közelmúltban megjelent Magyar sellő című regényéről. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.
Egy színházalapítás viszontagságai címmel jelent meg Merő Béla Fehér Rózsa-díjas rendező legújabb könyve, amelynek bemutatója november 20-án, szerdán 18 órától lesz a Művész Kávéházban. A szerzővel a Kállai-díjas Kadelka László beszélget, közreműködik Kerek Vivien. Merő Bélának rövid időn belül ez már a második színház- és kultúrtörténeti könyve. A Volt egyszer egy… Reflex Színpad címmel arról a társulatáról írt, amelyet 1970-ben alapított és a rendszerváltásig Zalaegerszeg meghatározó kulturális színfoltjaként működött. A mostani, az Egy színházalapítás viszontagságai című könyv a székelyudvarhelyi színház alapításáról, kezdeti éveiről, kulisszatitkairól szól, értékes kordokumentum, amely az erdélyi magyar színjátszásba is betekintést ad.
A nagyszalontai gyermekotthon fiataljai október 6-án megtekintették a Jókai Színházban Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékát. A színházlátogatás uzsonnával és beszélgetéssel zárult. Hosszú évek óta hagyomány, hogy a békéscsabai teátrum gyermekelőadásaira meghívja a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központ lakóit, így volt ez most is. Az előadás után Seregi Zoltán színházigazgató köszöntötte a gyermekeket. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy a nyolc fiatal közül csak egy járt már korábban a színházban, sokan közülük most voltak először Magyarországon. A mai utazás egyfajta fájdalomdíj, ugyanis három hete az otthon lakói rész vettek Böjte Csaba Ferences-rendi szerzetessel egy zarándokúton, néhányan azonban lemaradtak a hivatalos papírokról, így nem vehettek részt a zarándoklaton. Ők nyolcan – Tamás, Krisztián, Roland, Gyuszika, Kristóf, Vanessza, Bálint és Orsika – részt vehettek a mai békéscsabai kiránduláson – tudtuk meg Makai István otthonvezetőtől. A gyermekek az igazgatóval és Németh Gabriella marketingcsoport-vezetővel, aki egyben a mesejáték rendezőasszisztense volt, elbeszélgettek a darab kulisszatitkairól és a színházi munkákról. Kiderült többek között, hogyan mozgott a sárkány a színpadon, mit csinál egy rendezőasszisztens, mik a feladatai a különböző színházi táraknak, mik voltak a fő motívumai a mesének: békesség, szeretet és barátság. Az otthon és a színház kapcsolatának másik elemeként decemberben, az ünnepek előtt a színház művészei zenés műsorral és a számukra gyűjtött adományokkal látogatják majd meg a nagyszalontai gyerekeket. Rácz Attila Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
A gondolkodó, a világ dolgaira válaszokat kereső emberek számára nagy élmény volt dr. Földváry Miklós István habilitált egyetemi docens Hit, rítusok, vallástudomány című előadása november 4-én a Mindentudás Színházi Egyetemén. Az ELTE Vallástudományi Tanszékének vezetője a vallás összetett fogalmát, mai világban elfoglalt helyét magyarázta, a kereszténység újrafelfedezéséről, elvilágosodásról és a közmegegyezés elvesztéséről is beszélt. Történelmi áttekintésével egészen mai korunkat meghatározó jelenségekre adott értékes válaszokat. Kovács Edit Jászai-Mari-díjas színművész, esztéta, a sorozat házigazdája ezúttal is a témához illő idézettel köszöntötte a közönséget a Sík Ferenc Kamaraszínházban. „I.e. 500 körül Xenophonész kijelentette: csak egy Isten van, aki sem alakjában, sem gondolataiban nem hasonlít a halandókra. Platónban úgy fogalmazódott meg az Isten-kép – ő a jó-nak nevezte -, mint minden tudás forrása. Az Istenség fényében nem csak megismerhetjük a megismerhetőt: létét is tőle nyeri a megismerhető, az Istenségtől, aki rangban és hatalomban a legfőbb létező. A görög filozófusok tudták, hogy a többistenhitet csak a szokás állandósította, mert hiszen a természetben csak egy Isten van. Ez az Isten szemmel nem látható, nem hasonlít senkire, semmiféle ábrázolatban fel nem ismerhető” – írja Karl Jaspers, a XX. századi német egzisztencialista filozófus az ókori görögökről. Arra az izgalmas kérdésre, hogy mit jelent a XXI. század emberének a hit, az előadótól vártuk a választ. Földváry Miklós István bevezetőjében Bartók Bélára hivatkozott, aki – mint mondta -, a népzenéhez fájdalommal fordult, a kultúra elvesztését siratta. Az előadás első részében a mai világot jellemző deszekularizációról, a vallás visszatéréséről beszélt, a másodikban arról, hogy a kereszténységet az európaiak mint saját vallást újra felfedezik, a harmadikban pedig a rítusok mint vallásos cselekvés, hit, etika, gondolatok összefüggéseiről. Kijelentette, hogy a vallást Európa elgyászolta, ez a legvallástalanabb földrész, degenerált módon közelítünk a valláshoz, az ember csak abban toleráns, ami nem érdekli. A művészet azonban nem ismer kegyelmet, a vallási tolerancia érdektelenség eredménye, a szomszéd vallását toleráljuk, a saját vallásunk híveit kevésbé. Ha vallásról beszélünk, hittel gondolkodunk a világról, etikáról, erkölcsökről – ez elmélet, provokatív szóval agytúltengés. Ilyenkor elgyászoljuk, hogy nincs közmegegyezés, mindenkinek a semmiből kell felépíteni magát – jelentetti ki az előadó. Majd az ógörögökkel folytatta, akik mind egyformán ógörög vallásúak voltak, ellentétben az európaiakkal. A régi népeknél (görög, egyiptomi) a vallás a kultúrával azonos volt, a primitív népeknél, az európai folklórban és történelemben nincs is világi társadalom. Amint a vallás kikerül a közéletből, a helyére lép valamilyen program, ami befolyásol értéket, cselekvést. Innen nem éles a határ vallásos és világi kultúra között – jelentette ki Földváry Miklós István. Majd a nyelvi gesztusokkal folytatta, amik szerinte önkényesek, az európai vallásosság, kereszténység része az európai életnek, de nem mindenki keresztény. Az európai kereszténységet politikai lózungnak nevezte, világias társadalomban élünk, és a hitetlenséghez legalább annyi hit kell, mint a hithez. A modern ember belátóbb, el kezd gondolkodni, mindentől meghatódik, a kereszténység ismeretlen ismerős, egyik vallás ismerete nélkül nem boldogulunk a másikkal, az embernek haza kell találni, meg kell találnia önmagát. A szeretet nem ideológia, az élmény, ahhoz érzéki tapasztalatok kellenek, a vallásról gondolkodás agytúltengést jelent. A primitív népeknél cselekvő a vallásosság, nem ideológia, megfogható. A régi kultúra közmegegyezésen alapul, a vallásosság igaz hit, az embereket az köti össze, amit gondolnak, az ember test és lélek egyszerre – hallhattuk az okfejtést. A kereszténység a legrituálisabb vallás, a dolgoknak anyagi, testi aspektusa is van az érzékek mellett. A nyelv a legcsodálatosabb kulturális adomány, leginkább az irodalomban, az előadóművészetekben nyilvánul meg – szögezte le az előadó, majd a mai dolgokról beszélt. Európában elfelejtettük a közös tulajdonunkat, ettől van veszteségérzetünk, mert érthetetlenek vagyunk egymás számára, elvesztettük a közmegegyezést, jönnek a menetelések, amik egy irányba terelik a tömegeket. Az egész társadalomra jellemző a veszteségérzet, nincs közös nyelv, közös kultúra, jön egy valami, ami más, és mindenki rohan utána… Összegzésként azzal zárta előadását Földváry Miklós István, hogy érdemes a vallásosság fogalmát tágabban szemlélni. Az emberi kultúra alapja a vallás, ahol közös a tapasztalat, az élmény, fontos az önrevízió, nem igaz, hogy mindenki más érdekes, csak mi nem vagyunk azok. Mi ebből a talajból, közegből származnunk, nem szabad idegen maskarákban pózolni, ami a zavarodottsághoz vezet. Saját kultúránk megszeretése adhatja az otthonosság érzését. A vallás tehát nemcsak világnézet, társadalmi etika és életvezetési program, hanem az embert teljes érzéki valójában igénybe vevő cselekvések, azaz rítusok foglalata. Attól, hogy merev lemezen tárolunk adatokat, még nem biztos, hogy megmentettük a régi értékeinket a feledéstől. Földváry Miklós István előadását Bartókot idézve kezdte, és azzal is fejezte be: érzelmes fájdalommal nyúlt Bartók a népzenéhez, de hiteles módon életünk részévé el is tudta menteni. A legközelebbi előadás december 2-án lesz a Mindentudás Színházi Egyetemén, amikor Darvay Nagy Adrienn színháztörténész a Jókai Színház Liliom-bemutatójához kapcsolódóan Molnár Ferenc írói világába vezeti be a publikumot. Niedzielsky Katalin
A Degré utcai gyermekotthon lakóinak régi vágya teljesült november 5-én, amikor megtekinthették a Jókai Színház előadását, Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című zenés sárkánykrimijét, utána pedig személyesen találkozhattak a színdarab szereplőivel. A Békéscsabai Jókai Színház hosszú évek óta szívén viseli a kommunikációs akadálymentesítést, jelelt és narrált előadásokat tartanak, illetve minden évben megrendezik az Angyalok szárnyalása nevű programsorozatot. Ebben Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett színművész munkájának köszönhetően a fogyatékkal élő fiatalok nemcsak mint nézők, hanem szereplőként is részt vesznek a nagysikerű gálán. A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakói szoros kapcsolatot ápolnak az Angyalok szárnyalása rendezvény szervezőivel, és régi álmuk vált valóra a mai színházlátogatással. A központon belül működő délutáni színjátszó csoport tagjai a darab megtekintése után a színpadon találkozhattak a mesejáték szereplőivel. A gyermekek nagyon szeretnek színházba járni, van olyan is köztük, aki bérlettel is rendelkezik – mondta Pigler Judit foglalkozásvezető. Mint elhangzott, nagy öröm a színészek és a szervezők számára, hogy felejthetetlen élményhez juttathatják a fiatalokat. Egyúttal növelik a szociális érzékenységet, toleranciát, hozzájárulnak fogyatékkal élő embertársaink társadalmi, közösségi elfogadásához. Rácz Attila Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
A színház weboldalának Vendégkönyvében a nézők gratulálnak, kifejezik elismerésüket az előadásokkal kapcsolatban, egy ilyen bejegyzést idézünk most. Beghdadi Badri 2019. november 05., kedd JÓKAI SZÍNHÁZ ( A tündérlaki lányok) Kilenc ablak lógott, néha egy félénk fényt engedett, négy ajtón keresztül repkedett négy tündér pillangó, mint a virágok, kinőttek a színpadból, a szerelem színes oldalait kötötték nekünk, könnyeztek a szemeim a végén, de az egész játék során, mosoly,nevetés, kacagás mind beterítette a SÍK FERENC Kamaraszínházat. NB: az ÖZVEGY BERGNÉ ÉS GRÓF karmesterektől a "pedagotornatanár"-ig teljes buké jó szinkronban volt. Gratulálok mindnyájatoknak és sok siker kívánok nektek. Morális rész : mind tudjuk, hogy a szerelem vak és néha öntudatlan, de a tudatosság korlátozza általában, hála Istennek! Külön dicséret á Monsieur TEGE ANTALNAK.
Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente Sárkány a szekrényben című zenés sárkánykrimijéhez kapcsolódva kézműves műhelybe várjuk a családi bérletes alkotni vágyó gyerekeket és szüleiket november 9-én 13-tól 15 óráig a Jókai Szalonban. A bérlet tulajdonosai ezen a napon 15 órától láthatják a Békéscsabai Jókai Színház előadását, előtte készíthetnek sárkányt a gyerekek és szüleik Komáromi Anett színművész segítségével, aki az előadásban Alima dadus szerepét játssza. A mesejáték főhőse, Sophia hercegkisasszony nagyon szeretne egy kiskutyát, de ajándékba sárkányt kap. A Színitanház végzős divat- és stílustervezői már előkészítették a kis színes sárkányokat, amiket a gyerekek fognak majd feldíszíteni. A műhelyhez kapcsolódóan játékot indítottunk a színház facebook-oldalán, ahol az első tíz megosztó 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhat Családi bérletet.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
54 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
248 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |