Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

Június 19-én kezdődik a Csabai Nyár rendezvénysorozat

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.05.07.
Kiemelt

Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház

2025.04.30.
Kiemelt

Fatia Negra

2025.05.22.

Fesztiválról fesztiválra járt Tarsoly Krisztina

Tartalmas és nehéz, de annál szebb hétvégén van túl Tarsoly Krisztina, a Jókai Színház színművésze. Szeptember 8-án, szombaton a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján remekelt Egérke szerepében a Macskajáték című előadásban, majd egy nappal később a tordai (Kolozs megye, Románia) Aureliu Manea Színház nemzetközi színházi fesztiválján játszotta A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámát. „Mindekét előadás fantasztikus élmény volt számomra” – kezdte lelkesen élménybeszámolóját a színésznő. „A Tháliában nagyon érzékeny és értő közönség volt, akik végig utaztak az előadással, velünk sírtak, velünk nevettek. Aztán hirtelen hajnal lett és már utaztam is a tordai fesztiválra. Nagyon vendégszeretőek voltak az erdélyiek. A negyvenkettedik széken ülő nőt egy új játszóhelyen mutattam be, mint megtudtam, a környéken most kezd fellendülni a színházi élet. Nagy öröm, hogy telt ház fogadott, és úgy éreztem, a többnyire magyar ajkú közönség szerette ezt az egyébként nem könnyű, komoly üzenetet hordozó előadást.” Tarsoly Krisztina több mint 1000 kilométert és 12 órát utazott, hogy 24 órán belül két remek előadással örvendeztesse meg a közönséget, ami önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. A két telt házas siker pedig csak hab a tortán…

Tovább
felkai_eszter_2016_foto_img_5901

Macskajáték a Színházak Éjszakáján

A korábbi évekhez hűen idén is sokszínű programmal készül a József Attila Színház a Színházak Éjszakáján.  A szeptember 16-i országos eseményen a nagyszínpadon a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként Örkény István Macskajáték című tragikomédiája lesz látható, a Jászai Mari-díjas Felkai Eszter színművésszel, a Jókai Színház Örökös tagjával és Fodor Zsóka színművésszel a főszerepben. A nap folyamán filmbemutatón, akadálymentes színházi produkción, kulisszajáráson, árverésen és a színház kávézójának hivatalon megnyitóján is részt vehetnek, akik ellátogatnak a színházba.

Tovább
img_5161

Káosz ellen Ősvigasztalás

Aki látta a Bernarda Alba házát 2015 januárjában a Békéscsabai Jókai Színházban, sejthette, hogy Béres László rendező Tamási Áron színművéből, az Ősvigasztalásból rendkívüli előadást teremt. Aki átélte Szélyes Imre és Szőke Pál, a két öreg székely alakítását Sütő András Advent a Hargitán című drámájában, Kovács Frigyes Lear királyát, a 2017-18-as évadnyitó premiert már előre bevéshette a felejthetetlen előadások sorába.(Niedzielsky Katalin kritikája) Az erdélyi magyar irodalom és színház erőssége mindig is a szó és az összetartozás erejébe vetett hit volt, a hagyomány és az érték tisztelete, a meggyőződés, hogy a művekkel üzenni és vigasztalni lehet, sőt kell. Tamási Áron, a székelység egyik legnagyobb és leghűségesebb írója imádott népétől és szülőföldjétől távol, amerikai emigrációjában vetette papírra „komor és darabos vázlatát” 1924-ben. Az első világháború borzalmai után a reményt, a túlélés esélyét hirdette „a székelység emberi követeként”, „Hunnia fiaként”, „hűséges szolgájaként bomlott századának”. A színháznak nem kisebb feladatot szánt, mint a nemzetnevelést, és a túléléshez konkrét útmutatót is adott: a múlt értékeihez, legnemesebb hagyományainkhoz kell kötődni, az ősi gyökerekhez, kultúrához visszanyúlni, különben elvész, kihal a nemzet. A világban uralkodó zűrzavar, káosz ellen csakis az ember és a természet harmóniája, az erkölcsi rend lehet célravezető. Ezt sugallja az Ősvigasztalás című színműve is. Nem kockázatmentes vállalkozás persze manapság üzenetet, elgondolkodtató, megrázó mondandót hordozó művet színpadra állítani, főleg olyat, amely elkallódott, és csak ötven évvel később, az író halála után került elő. Még akkor is bátorság kell egy ilyen darab elővételéhez, ha egy 1944-től Budapesten élő, 1954-ben Kossuth-díjjal kitüntetett író munkájáról van szó. (A darab ősbemutatója egyébként 1978-ban volt a Pécsi Nemzeti Színházban.) Elgondolkodtató, hogy a könnyed szórakoztatásra valószínűleg egy évszázaddal ezelőtt is inkább volt igény, mert a korabeli kolozsvári színházi pályázat bíráit nem érintette meg sem a távolba szakadt hazafi erkölcsi hitvallása, sem a népe sorsa iránti együttérzés. Ilyen előzmények után különösen értékteremtő Béres László rendezése, általa a szerző rehabilitálása, valamint a nagyon színvonalas költői átirat, amellyel Tamási darabját új műfajt teremtve tette élvezetessé és emelte be az irodalom- és színháztörténetbe. A jellegzetes székely szöveget úgy keltette életre, hogy a szó helyett gyakran a zene, a tánc és a látvány beszél. „Szertartásdrámájában” elmosódnak a határok az őspogány és a keresztény hitvilág, a mitológia és a valóság között. Csupa ima, fohász, szertartás, rituálé, siratók és könyörgések sorozata az egész előadás; a szereplők búcsúzni, temetni jönnek, életért, halálért, asszonyért, szerelemért, gyerekért imádkoznak, akár egy vallási gyülekezet vagy kórus. A színpad egyszerre templom, ravatalozó- vagy vesztőhely, máglya és áldozatihely, ítélőszék, fölötte pedig a tükör tágítja a teret, szembesíti az embert cselekedeteivel, önmagával. Nem véletlen, hogy a fekete-fehér az uralkodó színvilág, amelyben a piros virágszirom, a tűz és a vér színe különös jelentőséget kap; balladai, misztikus, sejtelmes, félelmetes hangulat árad az előadásból. Természetesen a lélekdráma fogalom is helyénvaló, akárcsak a családi tragédia, hiszen az áll a darab középpontjában. A történet úgy kezdődik, hogy a szerelmes Gálfi Bence búcsúzni jön, Csorja Ambrus halni készül, és öccsére hagyja végakaratát. Ádámnak – ősi szokás és bátyja kívánsága szerint – el kell égetnie a holttestet, ezért bíróság elé állítják. A gyilkosság vádja alól később felmentik, de „a törvényes szokások és formák megszegéséért” tíz hónapi elzárásra ítélik. A csendőrnek állt Gálfi Bence megszökteti, de amikor kiderül, hogy "testvére" is Kispál Julába szerelmes, lelövi. Lélek-, lét- vagy szertartásdráma, de azért nem minden cselekmény nélkül. Mozgalmas jelenetek váltják egymást: a testvérek búcsúja, az égetés, a vihar elől menekülő hatalmasságok, kiderül, mi történt, a bírósági tárgyalás, a két férfi szökése, konfliktusa, majd az éles váltás a fináléban. Igazi krimi, bűnügyi sorozat az, amelynek fejleményei bontakoznak ki a színpadon. Miközben a szereplők nagy igazságokat szólnak, és fontos szimbólumokat testesítenek meg: egyik oldalon a hagyományhoz való ragaszkodást, a hűséget, a szeretetet, a másikon a hatalmat, a hivatalt, a törvényeket. Főszerepben az őselemek, illetve azok harca, összecsapása: Csorja Ambrusnak a tűz az istene, a felesége, úgy készül a máglyára, mint a lakodalmára. A tűz mellett kezdettől ott a víz is, nagyszerű a vihar, a természeti erőre emlékeztetés, az esős jelenet. A tűz, a víz mellé jön a hamu mint főszereplő, Csorja Ádám vagyona. A szerelem, a féltékenység, a gyűlölet, az élet, az elmúlás, az asszony és a gyermek utáni vágy motiválja, forgatja az eseményeket. Bár a szerzői instrukció szerint Székelyföldön a 19. században, a 20. elején játszódik a történet, fajsúlyos üzenete kiemeli onnan a művet, túllépi az időbeli és a helyszíni korlátot. A darab nyelvezete nemcsak zeneisége, rituális jellege miatt különleges, hanem azért is, mert az alkotók ezeket a jegyeket szépen ötvözték az eredeti székely humorral, illetve a hivataloskodó megnyilvánulásokkal. Csorja Ádám „székely ősgyökér” figuráját a Jászai-díjas Kovács Frigyes mély átéléssel, emlékezetes alakítással kelti életre. Megrázó konok elszántsága, ahogyan küldetését teljesíti, bujdosik a halál elől, hogy nemzetségét fenntartsa. Ambrust, a bátyját Szőke Pál formálja szintén kiválóan, meggyőzően; a tűz szerelmese, aki külön istent imád, megható szerepformálás. Kispál Julát Liszi Melinda játssza kedvesen, szenvedélyesen. Talán a legnagyobb áldozat ez a lány, hiszen mindenkit elveszít, akit tisztelt, szeretett, mégis – a halottak hátán is – képes áttáncolni, túlélni, megmaradni. Liszi Melinda nagyszerű játéka emlékeztet Sütő András Andventjének Árvai Rékájára, annak anyjára és lányára, Kara Tünde 2013. decemberi csodálatos hármas alakítására… Botár Márton szerepét a szintén Jászai-díjas Szélyes Imre játssza kimagaslóan, hitelesen, harcol a szakadozó gyökerek, a nép megőrzéséért, apai szeretettel védi-óvja Julát, kiáll székely testvérei mellett. Gálfi Bence bonyolult figuráját Katkó Ferenc kelti mesterien életre. A másik oldalt, a hatalmat, a törvényességet a jegyző és a bíró(ság) képviseli, Gulyás Attila és Mészáros Mihály játékával – a drámaiság ellenpontjaként – sok humort visz a fajsúlyos jelenetekbe. Balázs Csongor, Nagy Róbert és Ragány Misa többfunkciós szerepkörben remekel: három legénykét, törvénybírákat, csendőröket és a nép hangját képviselik, táncos, humoros kórusként emelik az előadás színvonalát.   Pribojszki Ferenc és Schäfer Szilveszter népi hangszereken zenél, de a bírósági kihallgatás jelenetében még technikai szereplőként is részt vállal. A díszlet remekmű, egyszerűen fantasztikus, amit Csiki Csaba a Sík Ferenc Kamaraszínházban alkotott, a légkörteremtő helyszín a produkció meghatározó főszereplője. Csiki Csaba tervezte a jelmezeket is, amelyek szolidan jellemzik a karaktereket, a maszkok együttese ugyancsak markáns elem. A körszínház, a körtemplom, a szertartássorozat koreográfiája Farkas Tamás ötleteit dicséri.   Tamási Áron Ősvigasztalása (Színmű négy jelenésben, megelőző játékkal) a Békéscsabai Jókai Színház 2017. őszi évadának nyitányaként nagyon magasra, világszínvonalra tette a lécet, beírta magát a legértékesebb, legemlékezetesebb produkciók sorába. Niedzielsky Katalin

Tovább
img_6111

Tamási-darabbal kezdtük el az évadot

Az idei évad első darabját, Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, Béres László álmodta színpadra Békéscsabán. A bemutatóra pénteken került sor a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Ha végignézzük a jeles farkaslaki születésű író életművét, kiválóan megmutatkozik, hogy a sikeres novellista és regényíró mellett, a pályán szinte mindvégig kiváló színpadi szerzőnek is számít, és drámai hangulatú novellái valósággal követelik a színpadot. Annak idején az Ősvigasztalást a Kolozsvári Nemzeti Színház pályázatára „Siculus” jeligével Amerikából küldte haza, de a kézirat elveszett és majd csak úgy bő ötven év múltán, Pécsett került sor az ősbemutatójára. „Tamási balladás expresszionizmusa magától értetődő természetességgel nőtt ki egy létező folklór világából és életérzéséből. Ez a népi, balladai hangvétel nála még egy pogány-keresztény mitológiával is összefonódik. Az Ősvigasztalás abból a korból ment át emlékeket, amikor még a pogányság és a kereszténység szertartásai között elmosódott a határ.” – írta Radnóti Zsuzsa dramaturg. Béres László előző, nagysikerű békéscsabai rendezése a Bernarda Alba háza a szöveg és a tánc együtteséből született sajátos előadás volt, az Ősvigasztalásban a szöveg és a zene együttese a meghatározó:  a muzsikáról Pribojszki Ferenc és Schäfer Szilveszter zenészek  gondoskodnak a színpadon. „Vissza a hagyományokhoz, az ősgyökerekhez, vagy haladni, beolvadni, feladni a hagyományokat? Ezeket a kérdéseket feszegeti a darab. – fogalmazott korábban a rendező. Ugyanakkor a dráma az életbe vetett hitről szól, és szerephez jut benne a legendás székely humor is. A díszletet és a jelmezeket Csíki Csaba tervezte, a játéktér stilizált,  olyan, mint egy moralitás színpad. A szereplők Farkas Tamás,  örökös arany sarkantyús táncos koreográfiáját valósítják meg az előadásban. Csorja Ádám alakját a Jászai-díjas Kovács Frigyes, Ambrust, a bátyját Szőke Pál alakítja, Kispál Julát Liszi Melinda formálja meg. Botár Márton szerepében a szintén Jászai-díjas Szélyes Imre lép színre, Gálfi Benceként Katkó Ferenc. A jegyző Gulyás Attila, a bíró Mészáros Mihály. Nagy Róbert, Balázs Csongor és Ragány Misa – végig hármas egységként – székely legénykéket, törvénybírákat, csendőröket és a népet jelenítik meg. Az Ősvigasztalás előkerülését követően sokan vélték úgy, hogy Tamási későbbi drámáiban letért a pályája kezdetén ösztönösen is megtalált helyes útról, s a korabeli színpad feltételrendszeréhez alkalmazkodva, voltaképpen önmagát veszítette el. Hogy így van-e vagy sem, nehéz lenne eldönteni. Annyi bizonyos, hogy Békéscsabán az Ősvigasztalásból egy megrendítően szép, megrázó erejű előadás született Béres László rendezésében, melyet egészen novemberig tekinthetnek meg az érdeklődők.     -szkv- Fotók: A-Team/Nyári Attila

Tovább
robert_cogo_fawcett_img_0402_szines_tag

Tereferéljen Robert Cogo-Fawcett rendezővel!

Folytatódik a Jókai Színház nagysikerű Terefere sorozata: szeptember 15-én pénteken, 17 órától Robert Cogo-Fawcett rendezővel tereferélhetnek az érdeklődők a Művész Kávéházban. A rendező meghívásának apropója, hogy szeptember 15-én, az ő rendezésében láthatja a közönség a Törvénytelen randevú című komédiát a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A beszélgetést a  Kállai-díjas Kadelka László vezeti, de bárki kérdezhet, fotózkodhat a rendezővel, aki betér a Jókai Színház Művész Kávéházába egy kávéra, teára, süteményre  

Tovább
img_4783_1

Radnóti Zsuzsa Ősvigasztalás- egy ismeretlen Tamási Áron dráma

Részletek Radnóti Zsuzsa Ősvigasztalás- egy ismeretlen Tamási Áron dráma című írásából. „Magányos és rendhagyó írás. Se rokona, se ismerőse egyetlen magyar drámának sem.  Tamási eddig ismert drámái is kifogtak színházainkon. Ha játszották, nagyon ritkán sikerült igazából megtalálni a költészet és a valóság határán lebegő műveinek korszerű színpadi megvalósítását. Hogy a darab titkait megfejthessük, el kell felejtenünk a szokvány-dramaturgia és a polgári szalonszínjátszás beidegzettségeit, vissza kell nyúlnunk a magyar folklór hagyományaihoz (amelyeket színházművészetünk nem tudott magába olvasztani), és előre kell lépnünk a színpadi stilizáció birodalmába. Az Ősvigasztalás nem cselekmény-dráma, vagyis ahol nem cselekmény-dráma, ott válik igazán naggyá, és ahol a történés kerül előtérbe, ott ütköznek ki gyengéi. Ahol naggyá válik, ott a lét ősi alaphelyzeteiről beszél. A halálról, a halott siratásról, temetésről, szerelemről, féltékenységről, gyermek utáni vágyról és az ölésről. Ez nem társadalmi színmű, hanem létdráma. Nem egy konkrét történetet mond el konkrét emberekkel, konkrét időben és térben, hanem általános életérzéseket idéz fel, olyan szituációkban és hangulatokkal, amelyeknek már emlékeit is tudatunk alá szorította civilizációs életformánk. . A szereplőknél nem abból kell kiindulni, hogy ezek székelyek egy székely faluban a századfordulón. Ezek a személyek jelképek. Jelképei a mindnyájunkban rejtőzködve élő ősöknek, azoknak, akik még elementáris érzelmekkel és indulatokkal reagáltak olyan emberi alaphelyzetekre, amelyek ma is léteznek és ismétlődnek, csak más és más megjelenési formában. Minél inkább elszakadunk a konkrét, részletezően realista ábrázolástól, minél általánosabb emberi fájdalmakat, indulatokat, lelkiállapotokat jelenítünk meg, annál biztosabb, hogy az előadás rátalál a mindnyájunkban meglevő közös érzelmi hullámhosszra. Az Ősvigasztalás nyelve olyan magyar nyelv, amellyel senki sem él. Dialógusai nem keltik az élőbeszéd benyomását. Hiba lenne azt a látszatot kelteni, hogy ez létező, utánozható, rekonstruálható tájnyelv, valószerű ízekkel és hangsúlyokkal. Ez a nyelv alapvetően zenei fogantatású, és bár anyaga a szó elsődlegesen nem racionális, közlő funkciójában, hanem zenei hangzásában kell megragadni. Nem a közlés kívánta hangsúlyokkal, nem a mondat, a szavak értelme kívánta tagozással, hanem a zeneiséget hangsúlyozva. Kis túlzással: a szöveg értelme alárendelt a hangzáshoz képest. A primitív népek szertartásaiban, az egyházi ceremóniákban, a népszokások nagy részében sohasem a szó értelmi, hanem érzelmet kiváltó funkciója dominál. A szavakat kísérő ének, zene, tánc, a katolikus litániák zsongító, monotonul ismétlődő, végeérhetetlenül sorjázó mondatfűzései eksztázist, bódulatot és érzelmi felfokozottságot idéznek elő. Az Ősvigasztalás a nyelvnek ezt a varázserejét támasztja fel. Régies igealakjai, túl-hajtott ismétlései, rímtelen rímszerűen összecsengő szabadverssorai, szaggatottsága, a mondatok túlfeszített belső ritmusa, kozmikus képei, liturgikus zengése, a tűz, a vér, a halál, az isten szavak bőséges használata, a dinamikus igék és igenevek túlburjánzása eksztatikus hatást idéznek elő. A felfokozott lelki-életet élő hősök a szó mágikus erejével próbálják az olvasóban vagy a nézőben ugyanazt a belefeledkezést felidézni. Balladás expresszionizmus: így fogalmazhatjuk meg a mű stílusát. Tamási balladás expresszionizmusa magától értetődő természetességgel nőtt ki egy létező folklór világából és életérzéséből. Ez a népi, balladai hangvétel nála még egy pogány-keresztény mitológiával is összefonódik. A Csorja testvérek ősisten- és tűzimádata, a báty végakarata, hogy öccse égesse el, a halottégetés, a halottsirató litániák tele pogány eredetű képzetekkel, Csorja Ádám véráldozata, amikor bátyja elégett hamvait összekeveri saját vérével, mind a pogányság messzi múltjából hoznak üzenetet. Az Ősvigasztalás abból a korból ment át emlékeket, amikor még a pogányság és a kereszténység szertartásai között elmosódott a határ. A darab vége első olvasásra zavaróan hat. Gálfi Bencét, aki szerelemféltésből megölte Csorja Ádámot, elviszik a csendőrök. Jula marad a színen, a kétszeres áldozat, aki mindkét szerelmét elvesztette. Gyerekek veszik körül, elsiratják a halottat, majd „vadul csárdásba kezdenek". Ha ez a befejezés nem közkeletű csárdás, hanem egy különleges expresszivitással megkoreografált zenés, táncos halottbúcsúztató, akkor az írói szándék megrendítő erővel valósulhat meg. Tamási magányos úttörőként írta ezt a művet egy olyan korban, amikor színházművészetünk nem segítette, mert meg sem ér-tette őt. Hangjában és eszközeiben néha visszacsúszott a megszokott színházi konvenciókba. De ma akkor tisztelgünk igazán e nagy mű és az író szelleme előtt, ha néhány változtatás árán az Ősvigasztalás a maga töretlen szépségében ragyoghat fel.”

Tovább

A Jókai Színház két bemutatójáról a Művészbejáróban

Tovább
img_4498

Ragaszkodni a gyökerekhez, vagy elveszteni a harmonikus kapcsolatot

A Békéscsabai Jókai Színházban pénteken lesz az idei évad első bemutatója, Tamási Áron Ősvigasztalás című drámáját Béres László állítja színpadra. Misztikus, rituális, balladisztikus, nehezen megfogható színdarabról van szó, amelyet a klasszikus dramaturgia eszközeivel nem is lehet mérni, éppen ezért a rendezésben kiemelt szerepet kap a zeneiség.

Tovább

Beszélgetés Fodor Zsókával és Felkai Eszterrel

Forrás: Csaba Tv

Tovább

Ősvigasztalás a Jókai Színházban

Forrás: 7. TV

Tovább
osvigasztalas_disz_005

Ősvigasztalás – kellék

           

Tovább
osvigasztalas_disz_002

Ősvigasztalás – díszlet

             

Tovább
b_beresl3w

Tamási-darabot rendez a gyergyói Béres László Békéscsabán

Erdéyi szerző darabját erdélyi rendező állította színpadra Békéscsabán: Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét a gyergyószentmiklósi Béres László rendezi, a produkciót szeptember 8-án mutatja be a Jókai Színház.

Tovább

Az Ősvigasztalás bemutatónkról az M1-en

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221
…222223224225226…
227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392
393
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Legenybucsu

A revizor

Naplopó

Anconai szerelmesek

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház
Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

24 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkJRNEt5QjZpVzlB

Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház

511 megtekintés 2025. május 28.

24 0

0 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnVTVFYtMTJsQy1F

2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

67 megtekintés 2025. május 9.

0 0

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkpmaEQzY3o3a0hz

2025/2026-os évad Gyerek Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

49 megtekintés 2025. május 8.

2 0

1 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmIwbklTNmRlRk80

2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház

115 megtekintés 2025. május 5.

1 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLjNCYkV6Ynlxc3lR

A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház

176 megtekintés 2025. március 14.

5 0

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkFWdTBocE00X0hj

Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)

317 megtekintés 2025. február 28.

3 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

István, az országépítő – behir.hu

Látványos gálával zárta az évadot a Jókai Színház – beol.hu

Világ körüli turnéról tértek vissza az Idegenek és ismerősök szereplői – 7.tv

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás