Jelnyelven is bemutatták az Ármány és szerelmet
Többéves hagyományaira alapozva, a teátrum ismét akadálymentesített élményt kínált március 2-án, délután a hallássérült nézői számára, az Ármány és szerelem című előadáson.
Többéves hagyományaira alapozva, a teátrum ismét akadálymentesített élményt kínált március 2-án, délután a hallássérült nézői számára, az Ármány és szerelem című előadáson.
Igazi ütős, igényesen szórakoztató, közönség kedvenc darabot keresett Merő Béla rendező, így esett a választása Anthony Marriott és Alistair Foot Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! című komédiájára. A hetvenes évek egyik londoni kasszasikere és annak angol filmváltozata bejárta a világot, meghódította a magyar nézőket is. A fergeteges vígjátékot, amely Guinness-rekorddal is büszkélkedhet, a mai néző számára olyan nagyon leporolni sem kellett. A Békéscsabai Jókai Színház premierjét március 31-én láthatjuk. Merő Béla rendezővel a darabválasztásról és az előkészületekről beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Arany János születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére több művészeti ág és számos intézmény bevonásával készül Békéscsaba. A Jókai Színház például színpadra állítja a Bolond Istók című elbeszélő költeményből írt darabot,
Vadász Gábort, a Békéscsabai Jókai Színház társulati tagját ezúttal a budapesti közönség is megismerheti, hiszen ő játssza Drisst a Horgas Ádám által színpadra vitt Életrevalókban. A Játékszínben látható előadás kapcsán a filmhez való viszonyáról, az elfogadásról és a jelenlegi munkáiról kérdeztük.
Új produkcióval, egyetlen alkalommal lép fel a Jókai Színházban az itthon és külföldön is díjnyertes Trio Power Line március 14-én, 19 órakor. Az artisták mind talajon mind levegőben látványosan és könnyed eleganciával dolgoznak. Egyedülálló módon mutatják be az élet legmeghatározóbb érzelmeit. Nem mindennapi mozgásformákkal mesélnek a hétköznapokról és oldják fel annak szürkeségét. A zene és az akrobatikus mozgás összhangja megmozgatja a fantáziát és a színpadra szegezi a tekintetet.
Mára Békéscsabán köztudott, hogy a hónap első hétfő estjén a Sík Ferenc Kamaraszínházban különleges egyetemi rendezvény vár mindenkit, aki nem akar lemaradni a tudomány nagy eseményeiről. A következő alkalommal 2017. március 6-án 18 órától Szilágyi Zsófia egyetemi docenssel beszélget a Légy jó mindhaláligról, és más iskolaregényekről a sorozat ötletgazdája és háziasszonya Kovács Edit színész, esztéta. „Nem akarok debreceni diák lenni”, ezt a mondatot szinte mindenki fel tudja idézni Móricz kapcsán. De milyen volt valójában az író viszonya Debrecenhez? És Sárospatakhoz, Kisújszálláshoz, ahol ugyancsak gimnazista volt? Miért nem készült el az az iskolaregény-trilógia (Légy jó mindhalálig, Kamaszok, Forr a bor), amelyet tervezett? És miért lehetett a diák és a tanár olyan gyakori szereplője a húszas-harmincas évek regényeinek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az előadásban. Az előadássorozat célja felhívni a színházat, a művészetet szerető békéscsabaiak figyelmét azokra az értékekre, amelyek képesek kiszakítani az embereket a szürke hétköznapokból.
Május 26-án mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban Gogoltól az Egy őrült naplóját Katkó Ferenc előadásában. A rendezőt, Köllő Miklóst kérdeztük.
Fehér Tímea színművész lesz a Terefere a Művész Kávéházban beszélgetős sorozat következő vendége március 3-án, pénteken, 17 órakor. A családias hangulatú programon fotózkodhat, tereferélhet bárki Fehér Tímeával, aki betér a Jókai Színház Művész Kávéházába egy kávéra, teára, süteményre. Fehér Tímea a Színitanház elvégzése óta a Békéscsabai Jókai Színház társulatának a tagja és azóta folyamatosan látható a teátrum színpadán. Karakterszerepekben, vígjátékokban, drámákban egyformán otthonosan mozog. Jelenleg az Ármány és szerelem című Schiller-klasszikusban Millernét személyesíti meg, de tapsolhattunk már Neki ebben az évadban a Légy jó mindhaláligban, a Tangóban, a Diótörő és Egérkirályban, és ne felejtsük el bravúros beugrását a Macskajátékban! Tavaly az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a Békéscsabai Jókai Színház Neil Simon Mezítláb a parkban című előadásában nyújtott alakításával a „legjobb női mellékszereplő” díját nyerte el.
A „Legyen a premier társadalmi esemény!” – gondolat jegyében döntött úgy öt éve a Békéscsabai Jókai Színház vezetése, hogy bevezeti a díszbemutató előadást, amelyen a társadalmi, gazdasági és a művészeti élet kiemelkedő alakjaival is találkozhat a közönség. Szombaton este erre az eseményre az Ármány és szerelem című darab kapcsán került sor. A díszbemutató házigazdája a Fővárosi Nagycirkusz volt. Schiller remekének üzenete több mint 200 év távlatából mit sem veszített értékéből, megrendítő színházi élmény volt a díszbemutató közönségének is. Az Eperjes Károly rendezte darab egyik legnagyobb értéke, hogy nem esett át a modernizáláson, csupán dramaturgiailag alakítottak rajta. A díszbemutató házigazdája a Fővárosi Nagycirkusz volt, mely 2012 óta hivatalosan is nemzeti intézményként szolgálja a magyar cirkusz ügyét. Fekete Péter igazgató, miniszteri biztos köszöntő beszédében kitért a „Cirkuszmisszió” elnevezésű kampányra is. „Az a célunk, hogy még több leendő cirkuszbarát ismerje fel: az ezerarcú cirkusz az életöröm, az életigenlés művészete, ugyanakkor az egyik legszórakoztatóbb közös családi program. A cirkusz állandóan megújul és csodáival minden korosztályt ámulatba ejt. Mindenkit arra biztatunk, hogy legyen gyakori vendégünk a Fővárosi Nagycirkuszban, élje át újra és újra az élményeket, és szeresse a cirkuszt, mert a cirkuszt nagyon lehet szeretni.” Az este folyamán, a Fővárosi Nagycirkusz Lúdas Matyi a cirkuszban című produkciójából Gábor Anita előadásában, a Lúdak dalát élvezhette a közönség, Veres Henrik pedig zsonglőr mutatványával kápráztatta el a nagyérdeműt. Az ismert magyar cirkuszdinasztiából származó fiatal zsonglőr, szédületes gyorsasággal pattogtatja a labdákat és már Európa több cirkuszában fellépett. A gasztronómiai különlegességeket – stílusosan az előadáshoz kötődő ételeket és italokat – Prohászka Béla Venesz-díjas szakács olimpikon állította össze és ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Az infrastruktúrát, valamint a felszolgálást a Békéscsabai Szakképzési Centrum tanárai és diákjai biztosították. A műsort a megszokott magas színvonalon Földi-Kovács Andrea vezette, a remek zenéről és a jó hangulatról a Shine Duó gondoskodott, akik kellemes aláfestő muzsikát adtak a beszélgetéshez. A február 25-én megrendezésre került díszbemutatón több neves személyiség is tiszteletét tette, köztük Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Pozsgai Zsolt drámaíró, színházi és filmrendező, Balogh László, a közmédiát felügyelő Közszolgálati alapítvány elnöke, és természetesen a darab rendezője, a Kossuth-díjas Eperjes Károly, így a helyi horizonton túlmutató eszmecserére is lehetőség nyílott, mellyel élt is a díszbemutató közönsége. Schiller Ármány és szerelem című drámája a világirodalom egyik legkiemelkedőbb műve, mely konzekvens egészként mesél a bűnnel szegélyezett jóságról. A darabot március 10-ig láthatja a közönség.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
53 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
245 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |