Mátyás és a bolondkirály
Elkezdődtek az évad első mesedarabjának a próbái is
Élőben jelentkezett az M1 Ma este című műsora, hogy a három Jászai Mari-díjas színművésszel bemutatott darabunk premieréről tudósítson.
Színházunk talán nem is ünnepelhette volna méltóbban ezen a napon Agatha Christie születésének 133. évfordulóját.
Az angol krimiíró Miss Marple és Hercule Poirot megalkotója.
Gyilkosság meghirdetve – Agatha Christie egyik nagyszerű regénye foglalja el a Jókai Színház Nagyszínpadát, Katkó Ferenc rendezésében.
Örök visszatérő, örökös tag Felkai Eszter. Legutóbbi alakítása, a Macskajáték Orbánnéja sokunk emlékezetében megmaradt. A művésznő újra Békéscsabán játszik – hét kérdés, hét válasz a mi Miss Marple-unktól. Társulatunk örökös tagját Szilágyiné Szabó Ágnes kérdezte.
Főpróbahéthez érkezett Agatha Christie krimije.
Az előző évad utolsó bérletes előadása Katkó Ferenc rendezésében péntektől látható színházunkban.
A színház épít, bátorít és vigasztal, inspirációt éppúgy ad, mint erőt az újrakezdéshez, hangsúlyozta Seregi Zoltán direktor úr.
Az M1 Ma reggel című műsora megszólaltatta Seregi Zoltán direktor urat ma délutáni nyilvános társulati ülésünkről.
Töltse velünk a szombat délutánt! Fél ötre a színház elé várjuk egy kellemes (és természetesen ingyenes) rendezvényre!
Ajándékkal háláltuk meg az érdeklődést
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház
498 megtekintés 2025. május 28.
23 0
2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház
67 megtekintés 2025. május 9.
0 0
2025/2026-os évad Gyerek Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház
48 megtekintés 2025. május 8.
2 0
2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház
110 megtekintés 2025. május 5.
1 0
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
176 megtekintés 2025. március 14.
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
304 megtekintés 2025. február 28.
3 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |