Esti mese – nem csak gyerekeknek
A Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékhoz kapcsolódó sárkánykrimi író pályázat második meséje következik. Elkövetője: Kósa-Schmidt Nóra. A mesemondó lány: Földesi Ágnes Villő.
A Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékhoz kapcsolódó sárkánykrimi író pályázat második meséje következik. Elkövetője: Kósa-Schmidt Nóra. A mesemondó lány: Földesi Ágnes Villő.
A február 4-5. közötti viharos szél nem kímélte a Békéscsabai Jókai Színház épületét sem, megrongálta a tetőt, a palafedést. Az épület tetőszerkezete egyébként is rossz állapotban van, az erős szél 10-15 palafedést lesodort az udvarra. A törmeléket azonnal feltakarították, a tetőfedést azóta is folyamatosan ellenőrzik és javítják. Sajnos a palákat tartó faszerkezet is korhadt, ezért akár kisebb szél is kárt okozhat benne, lefújhat további palát a tetőről, aminek az állagát az eső tovább rontja, így egyre sürgetőbbé válik az épület rekonstrukciója. A tetőn kívül a viharban megrongálódott a színház elektromos vezérlésű nagykapuja és a biztonsági rendszer kamerája is.
Grimm – Kocsák Tibor – Bozsó József Rigócsőr királyfi című mesemusicaljét február 26-án mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Az előadáshoz kapcsolódva kis seprűket készíthetnek a gyerekek. Mint minden mesebemutatónál, most is játékra, alkotásra hívja a színház a gyerekeket. Kis seprűket készíthetnek bármilyen technikával, a méretet is szabadon megválaszthatják. A lényeg, hogy a seprűket az elkényeztetett Izabella királykisasszonynak gyártsák. A beküldési határidő: április 30., az alkotásokat névvel, címmel, elérhetőséggel várja a színház az aulába, ahol az előadásra érkező közönség megtekintheti a kiállítást. Eredményhirdetés május második hetében várható.
A békéscsabai Folk & Roll néptáncegyüttes szervezésében február 14-én jótékonysági gálaestet tartottak a Békéscsabai Jókai Színházban, melyen számos Békés megyei néptánccsoport lépett fel, az est bevételének egy részét pedig a Hatvanezer Fa Egyesület támogatására ajánlották fel. A kulturális hagyományok megőrzése és a természeti környezetünk védelme két önmagában is nemes cél, de a kettő összevonása még inkább támogatandó kezdeményezés. A Folk & Roll formáció által szervezett gálán a megye számos néptánccsoportja vett részt, sőt a határon túlról is érkezett résztvevő. A gálaestet Szebellédi Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg, köszöntőjében hangsúlyozta a kezdeményezés fontosságát. Kiemelte, hogy a Békés Megyei Önkormányzat a megye fejlődését szolgálja, így örömmel támogat minden ilyen eseményt. A világ meghatározó közgazdasági irányzatai már több száz éve a hasznot helyezik a középpontba, minden más szempontot ennek alárendelve. Ezzel szemben a közgazdászok egy másik csoportja a természeti környezetet, az embert tartja elsődleges pozícióba, ahol a profit nem cél, hanem eszköz, figyelembe véve morális kérdéseket is. Az állandó gazdasági növekedés helyett előtérbe helyezik az emberi élet minőségének javítását, egyben környezetünk védelmét. Ezért dicséretes ez a mozgalom a teremtett világ megőrzése érdekében, amely olyan apró lépésekből áll, mint a minél több fa ültetése – mondta az alelnök. A gálán fellépett a gyulai Harruckern, az orosházi Harangos, a békéscsabai Balkán, a szarvasi Tessedik, a békési Belencéres, a gyomai Körösmenti táncegyüttes, valamint az eleki és a zerindi (Arad megye) tánccsoport közös műsora és a szervező Folk & Roll együttes bemutatója volt látható. Az esten közreműködött a békéscsabai Talléros és Rokodál zenekar, valamint a Napsugár Bábszínház színészei. Fotó: A-Team/Bencsik Ádám
Morgó a sárkány meséjével, Eszenyi Gergő Noel ajándékozott meg bennünket. A mesemondó: Csomós Lajos.
Beugrik, aztán még hat előadásban játszik három nap alatt Gulyás Attila, a január 29. óta látható Aladdin című zenés, táncos mesejátékban Dzsini szerepét alakítja a Turay Ida és a Jókai Színház közös produkciójában. Az Ezeregyéjszaka meséje „olyan bájos, kedves előadás, a felkérésnek nem lehetett ellenállni” – fogalmazott Gulyás Attila. Jött, próbált (egyszer) és február 17-én délelőtt már eljátszotta Dzsini szerepét. Előtte persze felkészült, megtanulta a modern, szlenggel és rengeteg nyelvi poénnal tűzdelt, csöppet sem egyszerű szöveget, a sejtelmes keleti zenébe belecsempészett ismert dalokat, slágereket. Magával hozta persze tánctudását és jól festett a csillogó selyemben. A délelőtti előadás jól sikerült, a csapat szeretettel fogadott, nélkülük nem ment volna ilyen könnyen a beugrás. Délután újra belebújok Dzsini bőrébe és minden varázserőmet bevetve igyekszem megoldani a konfliktusokat, Aladdin három kívánságát teljesíteni, segíteni, hogy Aladdin elnyerhesse Jázmin kezét. Holnap három, utána pedig még két előadásban láthat a közönség. Áprilistól pedig Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerének főszerepében, Norman Bates figurájában találkozhat ismét a publikum kedvencével. Addig újabb komoly kihívás vár Gulyás Attilára, mert a tavaly nagy sikerrel bemutatott stúdiószínházi produkció új szereposztásban kerül ismét színpadra. Fotó: A-TEAM
Sokadik alkalommal ülhetett össze a Bárka szerkesztősége, hogy számot adjon az elmúlt évi tevékenységéről. A folyóirat által alapított Bárka-díjakat is a szombati eseményen adták át a békéscsabai Sík Ferenc Kamaraszínházban. Az est meglepetése volt, hogy a hagyományoktól eltérően idén három elismerés is gazdára talált. Elek Tibor, a Bárka folyóirat és Bárka online felületének főszerkesztője elmondta, az ünnepi Bárka-estet hagyományosan a magyar kultúra napjához közeli időpontban rendezik meg. Ilyenkor emlékeznek vissza a Bárka műhelyéhez kapcsolódó, elmúlt egy évet felölelő irodalmi tevékenységekről, rendezvényekről, könyvbemutatókról. Kiderült, a tavalyi évben is igen aktívan munkálkodtak azon alapvető törekvésükön, hogy stílusirányzatra, világnézetre, korra és lakhelyre való tekintet nélkül a határon belüli és túli kortárs magyar irodalom és képzőművészet legkiválóbb alkotóit gyűjtsék össze. Hozzátette, tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött, hiszen az utóbbi két évben a Bárka műhelyében, a Békéscsabai Jókai Színház kiadásában három fontos antológia is készült. A 25 éves jubileumi találkozóra adták ki a Bárka-díjasok antológiáját, a tavalyi hagyományos karácsonyi felolvasóestre elkészült a húszéves Körös Irodalmi Társaság Körkörös II. című összeállítása, és idén január 18-án mutatták be a Mondani-valók című alkalmi gyerekvers-antológiát. A Bárka tevékenységét és jelentőségét jól példázza, hogy két díjjal is gazdagodtak a tavalyi évben: a Vállalkozók Országos Szövetségének Príma-díját, valamint a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést is átvehették. – A díjak nem csak az itt helyet foglaló szerkesztőtársak elismerései, hanem többek között a kiadónknak, a Békéscsabai Jókai Színháznak, Lonovits László képszerkesztőnek, Rácz Katalin szerkesztőségi titkárnak, a nyomdáknak és nem utolsó sorban szerzőinknek, valamint az olvasóinknak is köszönettel tartozunk – fogalmazott Elek Tibor. A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó nívó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda azon, a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzők között, akik az adott évben is kiemelkedő alkotásokkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. Az idei elismerést Darvasi László író, költő és Szálinger Balázs költő vehette át Szarvas Péter polgármestertől. Darvasi László évtizedek óta a lap szerzője. Tavaly Az idő szaga című regénye és a Karádi Zárkája című monodrámája egy-egy részletét is közölték, emellett szerepelt a Bárka online négyes tárcasorozatában is. Szálinger Balázs az összes tavaly megjelent számban közölt egy-egy verset, továbbá a Bárka online felületén tárca-sorozatot írt, amelyre nagy volt az érdeklődés. A szerkesztőség különdíjasként köszöntötte a fiatal, de annál tehetségesebbnek tartott Bék Timúrt. Az esten bemutatták a frissen megjelent, idei első lapszámot is. A folyóirat szerkesztői továbbra is az egyetemes magyar kultúrában gondolkodnak, és arra törekszenek, hogy a Bárka nyitott legyen minden érték iránt. A szerkesztők bíznak abban, hogy a regionalitás és az egyetemesség, a minőség- és értékelvű szemlélet és gondolkodásmód keretei nincsenek feloldhatatlan ellentmondásban egymással. Fotó: Kiss Zoltán
Rigócsőr királyfi Ormándy M. Keve Király Beszterczey Attila Izabella, a lánya Nádra Kitti Bömbölik Paczuk Gabi / Kerek Vivien Acsarkodik Márki Szabina szh. Kocsmáros Gerner Csaba / Bozsó József Kocsmárosné Lakatos Viktória Királynő Vidovenyecz Edina Érdergard herceg Szász Borisz szh. Sigfried herceg Laszkó Viktor szh. udvarnép, utcanép, pincérek: Korom Gábor, Kiss Viktória szh., Szabó Emőke szh./Kerek Vivien, Szabó Annamária szh. Látvány: Bozsó József Súgó: Kerek Vivien Ügyelő: Korom Gábor Korrepetitor: Galambos Hajnalka Rendezőasszisztens: Lakatos Viktória Koreográfus: Borbély Krisztina Rendező: Bozsó József Olvasópróba: 2020. január 27. Bemutató: 2020. február 26.
Nagy sikerrel mutatta be tavaly március elsején Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerét a Békéscsabai Jókai Színház. Közkívánatra áprilistól újra látható a stúdiószínházi előadás. A darab Robert Bloch regénye alapján, Pozsgai Zsolt átdolgozásában és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes művész rendezésében került színpadra. A különleges élményt nyújtó produkcióban Norman Bates moteltulajdonos szerepét Gulyás Attila, az anyja figuráját Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész játssza. Maryt és Lilát, az ikerpárt Kiss Viktória szh., Samet, Mary vőlegényét Szász Borisz szh. kelti életre, Arbogast nyomozó Tomanek Gábor. A történet: a csinos szőke titkárnő, Marion meglép főnöke pénzével. A városon kívül új autót vásárol, s noha ideges viselkedése feltűnik a rendőröknek, mégis tovább engedik. Éjszakára betér egy elhagyatott motelba, majd a szelíd, ám különös tulajdonossal megvacsorázik. Norman Bates meghasonlott tudattal él itt, egyedüli társa rég halott anyja, akinek emlékétől nem tud szabadulni. Kettejük viszonyának képtelensége tragédiák sorozatát indítja el egészen a megdöbbentő végkifejletig. Gyilkos és áldozat cserél helyet a tudatalatti beteges működése következtében. Koltay Gábor színvonalas rendezése a filmből jól ismert, félelmetes krimin messze túlmutató, nemcsak sokkoló, hanem elgondolkodtató, újszerű előadás. A kiváló alakítások a thriller kedvelőinek és a színházszerető közönségnek is emlékezetes estet ígérnek. Fotó: A-TEAM/ Nyári Attila
Újvidékre utazott február 12-én délelőtt a Színitanház hat hallgatója, hogy ott a Művészeti Akadémia határokon átívelő kulturális projektjének keretében workshopokon és előadásokon vegyen részt. A tanulmányút a vajdasági intézmény meghívására jött létre és február 23-áig tart. A Magyarország és Szerbia közötti kulturális együttműködés keretében dolgoznak együtt Novi Sadon színházi workshopokon a békéscsabai és az újvidéki hallgatók. A „Sokszínű együttműködés” elnevezésű projekt célja a kulturális és művészeti kooperáció továbbfejlesztése, elmélyítése a két szomszédos ország között. Ennek keretében kapta a meghívást a Jókai Színházban működő iskola, február 13-ától minden nap műhelymunkán vesznek részt a hallgatók, utána négy napon át előadásokat tartanak több helyszínen. A Színitanház csapata február 23-án délelőtt indul Újvidékről vissza Békéscsabára.
Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című színművét láthatja a Békéscsabai Jókai Színház közönsége március 30-án, hétfőn 19 órakor a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A szarvasi Cervinus Teátrum előadását Dósa Zsuzsa rendezte. Az amerikai szerző világhírű darabjának bemutatóját tavaly februárban tartotta a Cervinus Teátrum, az előadást júliusban láthatta a Szarvasi Vízi Színház közönsége. Tennessee Williams drámáját először a Broadwayn mutatták be Eliah Kazan rendezésében 1955. március 24-én – majdnem napra pontosan 65 évvel a békéscsabai előadás előtt, még ugyanabban az évben Pulitzer-díjjal jutalmazták. A színdarabból 1958-ban Paul Newman és Elizabeth Taylor főszereplésével film készült. Magyarul a dráma először az Európa Könyvkiadónál jelent meg 1964-ben, Bányay Géza fordításában. Az ősbemutatója a Vígszínházban volt 1967. február 3-án. A darabot Horvai István rendezte, Ruttkai Éva (Margaret), Darvas Iván (Brick) és Páger Antal (Big Daddy) főszereplésével. A színdarab egy gazdag déli család életébe enged bepillantást, amely tele van hazugságokkal és képmutatással. Big Daddy, a család feje haldoklik, de családja és orvosai eltitkolják előle a hírt, annak reményében, hogy ha jó színben tüntetik fel magukat előtte, nagyobbat szakíthatnak az örökségből. Brick, Big Daddy fia, a már kiöregedő futballsztár, otthon fekszik bekötözött lábbal, és szinte megállás nélkül iszik. Felesége, a szegény családból származó Maggie, kétségbeesetten harcol házasságával megszerzett társadalmi státusa megtartásáért, miközben szenved férje közönyösségétől. Brick barátja, Skipper halála miatt depressziós, a darab a férfi homoszexuális hajlamait sugallja, amit a férfiközpontú déli társadalomban saját maga elől is rejtegetnie kell, habár Williams nyitva hagyja Brick szexualitásának kérdését. A Cervinus előadásában Brick Pollitt szerepében Timkó János látható, Margaret, a felesége Szemerédi Bernadett, Gooper, Brick bátyja Szabó Lajos, Mae, Gooper felesége Bardon Ivett. Díszlet- és jelmeztervező Nagy Szilvia, dramaturg Dósa Zsuzsa.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
2024/2025-ös évad - Békéscsabai Jókai Színház
89 megtekintés 2024. április 26.
4 0
Találkozzunk a 2024-2025-ös évadban is! - Jókai Színház
61 megtekintés 2024. április 25.
2 0
Móricz: Szerelem - TEGE ANTAL
168 megtekintés 2024. március 21.
4 0
Móricz Zsigmond: Szerelem
798 megtekintés 2024. március 1.
8 0
Jókai Színház Podcast - Tarsoly Krisztina
204 megtekintés 2024. február 5.
4 1
Jókai Színház Podcast - Lezsák Sándor
72 megtekintés 2023. december 20.
1 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |