Terefere Vikidál Gyulával
Tucatnyi színházi és filmszerepet, elismerések, kitüntetések sorát tudhatja maga mögött, többször volt az év énekese, két Emerton-díj és egy Liszt Ferenc-díj tulajdonosa. Több évtizede van a pályán, de máig is fiatalokat megszégyenítő lendülettel és energiával lép fel a színpadra. Vikidál Gyulával a Terefere programsorozat folytatásaként Bartus Gyula, színházunk Jászai-díjas színészművésze beszélget október 21-én, 17 órakor a Művész Kávéházban. Az énekes zenei pályája 1965-ben indult, kezdetben az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia együttesek tagjaként. Az országos ismertséget az 1974-ben alapított legendás P. Mobil hozta meg számára, később a Dinamit, a P. Box és az MHV zenekarokban is énekelt. „Énekes színészként 1982-ben debütáltam a Városmajori Színpadon, a Krízis című zenés műben, mint Góré, a bandavezér. Kerényi Imre 1985-ben rendezte az István, a királyt a Nemzeti Színházban, akkor játszottam először kőszínházban. Innentől sorra kaptam a felkéréseket, eldőlt a sorsom. Az első prózai szerepem Mufurc volt, a Téli regében, amit nagyon szerettem, főleg a nyelvezete miatt.” – fogalmazott Vikidál Gyula. Többször alakított már történelmi személyeket, úgy mint Dózsa György, Dobó István és persze Koppány. Évekkel ezelőtt a Jókai Színházban Valkay tanár úr szerepébe bújt, ezúttal viszont Pósalaky úr karakterét ölti magára Vikidál Gyula, a Légy jó mindhalálig című musicalben, melynek éppen a beszélgetés napján lesz a bemutatója, Seregi Zoltán rendezésében.
’56-os emlékszámmal jelent meg a Bárka
BEHIR | Megjelent a Bárka folyóirat ’56-os emlékszáma, amelyet Békéscsabán, a Sík Ferenc Kamaraszínházban mutattak be. Témája az 1956-os forradalom, és az, ami utána következett. A Bárka új száma bemutatójának díszvendége Fekete Pál, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság 1956-os elnöke volt. ►Tovább
Csiszár Imrét néma csendben hallgatta a Művész Kávéház közönsége
Időnként csak a székek nyikorgását lehetett hallani, annyira itta a közönség (az isteni tea mellé) Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendező szavait az október 14-i Tereferén a Művész Kávéházban. Az érdeklődők néma csendben hallgatták Major Tamás utódját, aki mély tisztelettel és szeretettel beszélt mesteréről az őt kérdező Kovács Edit színművésznőnek. Mesélt arról, hogyan vették fel a Színművészeti Egyetemre rendező szakra; arról, hogy az ország számtalan színházában rendezett már. Elmondása szerint minden rendezése megállná a helyét a Nemzeti Színház színpadán. Nem rendez zenés darabokat és úgynevezett „gatyaletologatós” vígjátékokat sem. Miskolci igazgatása után, egy rövid ideig a budapesti Nemzeti Színháznak is ő lehetett a vezetője, de egy szerencsétlen politikai helyzet kettétörte ezen ambícióját. Öt szerző van, akinek a művét bármikor, bármilyen körülmények között megrendezi, mert ők ismerik legjobban az embert és annak tulajdonságait, ők ábrázolják legpompásabb módon a jellemeket. Ezek: Shakespeare, Moliere, Brecht, Mrozek és Csehov. De azért kísérletező alkat is egyben. Mrozek Tangója, amin épp most dolgoznak a Békéscsabai Jókai Színház falai között is egyféle kísérlet, na de erről nem árulunk el részleteket. Jöjjenek el és nézzék meg, higgyék el, érdemes! A következő pénteken (október 21-én) Vikidál Gyulával tereferélhetnek a Művész Kávéházban! Várjuk Önöket akkor is nagy szeretettel! Komlóssy Kata
Ifjúságra hangolt Molière-klasszikus
BEOL | A Békéscsabai Jókai Színház társulata december óta „házal” Molière A fösvény című művével: középiskoláról középiskolára jártak a darabbal azzal a céllal, hogy a fiatalokkal is megszerettessék a színházat. Kérdés, hogy ezt valóban egy Molière darabbal lehet-e elérni? ► Tovább
Páros színházi siker – Átadták a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést
BEHIR | 2016-ban Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina, kapta a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést. A Békéscsabai Jókai Színház két színművésze több mint öt éve segíti és támogatja a város hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiataljait. ►Tovább
Az Újszínházban rendez Seregi Zoltán
szinhaz.hu | A magyar irodalom egyik klasszikusával, Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből készült produkcióval indítja nagyszínpadi bemutatói sorát az Újszínház, Seregi Zoltán rendezésében. Az előadás premierjét pénteken tartják. ►Tovább
FORRADALOM ÉS SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABÁN
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az ünnepi programsorozat részeként FORRADALOM ÉS SZÍNHÁZ (1956-2016 Békéscsabán) címmel drámai montázst láthatnak az érdeklődők a Jókai Színházban, 2016. október 22-én, 16 órakor. Látványos, zenés, egész estés előadásunk dokumentum és fikciós elemekből építkezve idézi fel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit Budapesten és főként Békéscsabán. Előadják: Czitor Attila, Csomós Lajos, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Köböl Lilla, Nagy Erika, Szabó Lajos, Tarsoly Krisztina, Tomanek Gábor, Vadász Gábor színművészek, valamint a Színitanház hallgatói. Az előadást szövegkönyvének összeállítója és dramaturgja: Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője. A drámai montázst Tege Antal színművész rendezi. Az előadás ingyenes. Részvételi szándékukat a szervezőirodában jelezhetik az érdeklődők. "A forradalom és színház (1956-2016 Békéscsabán) szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta."
Kádárék a Jókai Színházban
Az ország legjobb nyugdíjas állását hirdette meg közösen Gyopárosfürdő és az Alföld Gyöngye Hotel. A nyertes házaspár egy ingyenes all inclusive utazáson vehet részt, mely során két hét alatt beutazzák Orosházát és kistérségét, hogy meglátogassák a régió nevezetességeit, hogy napi szinten értékeljék a helyszíneket. A felhívásra jelentkezettek közül egy budapesti házaspárnak kedvezett a szerencse. Kádár Ferenc és Kádár Veronika szerdán délután a Jókai Színházba látogatott el A fösvény című vígjátékra, előtte pedig bónuszként csatlakozhattak a látás- és hallássérülteknek szervezett interaktív kulisszajáráshoz. Kádáréknak nagyon tetszett az előadás, különösen, hogy jelnyelvi tolmács tette élvezhetővé siket nézőinknek, mert ilyet még soha nem láttak. "Öröm volt látni és megtapasztalni azt a szeretetet amit ezek a sérült emberek kaptak a színház erre szakosodott dolgozóitól." -fogalmazott Veronika.Természetesen a színház bejárása sem maradt el, Bojczán István műszaki csoportvezető kalauzolásában barangolhatta be a teátrumot a házaspár.
„Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést kapott Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata kilenc éve, 2007-ben döntött arról, hogy ifjúságért kitüntetést alapít. Országos szinten is kevés olyan település van, ahol ilyen magas rangon ismerik el az ifjúságért végzett munkát. Idén, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a júniusi ülésén úgy döntött, hogy Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművészek részére adományozza a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést. A rangos elismerést a városi sportcsarnokban, a 25. Garabonciás Napok, diákpolgármester választása előtt adta át a két színművésznőnek Szarvas Péter, városunk polgármestere és Kiss Tibor alpolgármester. Ahogy a Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán a színművészek méltatásában írja, Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színházi munkájuk mellett több mint öt éve lankadatlan szorgalommal és nagy hozzáértéssel támogatják városunk hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiataljait. Közösen kezdték a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fiataljaival az „Angyalok szárnyalása” Jótékonysági Gála szervezését, amelyet a karácsony előtti időszakban szerveznek és rendeznek meg a színházban óriási sikerrel. Tevékenységük különlegessége, hogy nemcsak egy – máshol is szokásos – gálaműsort szerveznek. Fél évvel a rendezvény előtt rendszeresen kijárnak az intézménybe és a fiatalokkal közösen próbálnak, majd az előadáson közösen lépnek fel a fogyatékkal élő fiatalokkal. Ezzel folyamatos programot adva az érintetteknek, és ezzel is segítik rehabilitációjukat – a lehetőségekhez képest. A Gálaműsorba bevonják a színház művészeit, a technikai személyzetet, akik szintén nagy odaadással vesznek részt az eseményen. Tevékenységük kiterjed a siketek, a vakok-és gyengén látók rendszeres „Színházi Bejárására” is. A bemutatókat megelőzően színpad bejárás, kulisszajárás keretében az aktuális bemutató díszletét, jelmezeit, kellékeit közvetlen testközelről, kézbe vehetően, letapogathatóan ismerik meg, miközben az előadással kapcsolatos ismereteket kapnak. Komáromi Anett néhány éve a jelelést is megtanulta, ebből középszintű jelnyelvi vizsgát tett. A két színművész áldozatos munkájának köszönhető, hogy rendszeressé vált a Békéscsabai Jókai Színházban a JELELT és a NARRÁLT előadás. A rangos elismeréshez a Békéscsabai Jókai Színház egész társulata szívből gratulál! Fotó: JókaiFilm/Nagy Attila
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1