Mindentudás Színházi Egyeteme
Tartsanak velünk ma este!
Wass Albert: Elvásik a veres csillag című színművével indul az új színházi évad. Mit üzen a ma emberének Wass Albert? Erről beszélgetnek a 7. tv Művészbejárójának vendégei: Kiss József Jászai Mari-díjas drámaíró, rendező és Tege Antal Gálfy gyűrű-díjas színművész, az előadás főszereplője.
Holnap mutatjuk be az Elvásik a veres csillag című színművet, Tege Antal főszereplésével. Ennek apropóján, de korántsem csupán erről kérdezte a Jókai Színház meghatározó színművészét Kadelka László.
Izgalmas tudományos kalandozás a színház és társművészeteinek világában
Napokon belül ötven éve lesz, hogy Bojczán István műszaki csoportvezető a Jókai Színház munkatársa. A beol újságírói interjút és podcastot készítettek vele gyermekkorról és kalandos ifjúságról, hosszú, hűséges munkaviszonyáról – sőt még a csabai vakondtúrásokról is szó esik.
Tege Antal főszereplésével, Kiss József Jászai Mari-díjas rendező irányításával viszi színre teátrumunk az Elvásik a veres csillag című darabot, szeptember 29-én láthatjuk a darab premierét a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
A Békéscsabai Jókai Színház világosító munkatársat keres!
Szeretettel invitáljuk a színházbarátokat a Mindentudás Színházi Egyeteme előadására október 2-án 18.00 órára.
Miss Marple újra lenyűgöz bennünket – Szilágyiné Szabó Ágnes tudósítása az előadásról
Hatalmas közösségi élménnyel lett gazdagabb a sporteseményen
A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik a magyar dráma napját, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban.
A Gyilkosság meghirdetve apropóján a színművész-rendezőt Kadelka László szólaltatta meg „hengerségről”, alkotói folyamatokról és arról, hogyan kerül bele – az ezúttal szokatlanul bőbeszédűen válaszoló – Katkó Ferenc „minden jóba”.
Élőben jelentkezett az M1 Ma este című műsora, hogy a három Jászai Mari-díjas színművésszel bemutatott darabunk premieréről tudósítson.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
2024/2025-ös évad - Békéscsabai Jókai Színház
74 megtekintés 2024. április 26.
4 0
Találkozzunk a 2024-2025-ös évadban is! - Jókai Színház
59 megtekintés 2024. április 25.
2 0
Móricz: Szerelem - TEGE ANTAL
164 megtekintés 2024. március 21.
4 0
Móricz Zsigmond: Szerelem
788 megtekintés 2024. március 1.
8 0
Jókai Színház Podcast - Tarsoly Krisztina
196 megtekintés 2024. február 5.
4 1
Jókai Színház Podcast - Lezsák Sándor
71 megtekintés 2023. december 20.
1 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |