Különösen mozgalmas és eredményes évadtól búcsúzik Kovács Edit: négy bemutatóban nyújtott emlékezetes alakítást, és márciusban megkapta a Jászai Mari-díjat. A beszélgetésünkre a Békéscsabai Jókai Színház művésznője Krúdy-kötettel érkezett, mert a nyári játékok és egy kis pihenés után már a következő szerepeire készül. (Niedzielsky Katalin interjúja) Amikor a Jászai Mari-díj apropóján köszöntöttek, elegánsan a nagy elődökre és azokra figyelmeztettél, akik kiváló színészek, de talán sosem kapják meg az elismerést. Persze azt is mondtad, hogy nem azért játszotok, viszont jólesik, ha díjazzák az ember munkáját. Mi olyan szerencsések vagyunk! Ezen a pályán az a legcsodálatosabb, hogy minden szerep óriási boldogság, mert olyasvalamit lehet benne megfogalmazni, ami megérinti más emberek szívét, ami másoknak is gond, probléma vagy öröm. Fantasztikus dolog játszani, amit persze nagyon komolyan kell venni szakmailag; rengeteg erőt ad a játék öröme és az a tudat, hogy a szerepben nem én vagyok a fontos, hanem az, amit másoknak tudok vele átadni. Tehát nem az a lényeg, hogy én felmegyek a színpadra, hanem az, amiért felmegyek. Fontos, hogy megtaláljam azt a szerepemben, amivel tudok azonosulni, hogy megszólíthassam a lelkeket. Játszani már önmagában fantasztikus dolog; ha még díjat is adnak érte, az már a non plus ultra, a legtöbb. Nem vártam el, de tényleg nagyon jólesik, hogy elismerték a munkámat. Láttam sok tehetséges embert, aki nem kapta meg a díjat, pedig az én értékrendem szerint megérdemelné. Én ennyivel szerencsésebb voltam, és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ezek a kollégák is szeretettel vesznek körül. A kitüntetés mindig mérföldkő, értékelés, mérleg. Ilyenkor az ember összegzi a dolgait, hogy honnan indultam, hová értem el. Eszembe jutnak az elődök, a kezdés nehézségei, amikor az ember még nem tud támaszkodni szakmai tapasztalatokra. Nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben olyan kollégák vegyék körül, akik segítő szándékkal állnak hozzá. Sokszor bizonytalan voltam magamban, nem értettem, miért pazarolnak rám erőt, energiát. Most már szeretném visszaadni azt a törődést, azoknak mondok véleményt, akik igénylik, akiknek érdemes, nem bántó szándékkel, szeretném, hogy érezzék a segítséget. Talán bennem is látták akkor, hogy érdemes jó tanáccsal segíteni. Az ember megpróbál jót adni másoknak. De hosszú a tanulási folyamat, mire megtaláljuk hozzá az eszközöket, sok a kudarcélmény, és sok tapasztalás kell, hogy olyat tudj nyújtani, amivel a néző képes azonosulni. Nagyon jó látni, ahogyan a fiatal színészek felnőnek, egyre magabiztosabbak és megtalálják ezeket az eszközöket, a saját hangjukat. Három abszolút főszerepet és egy negyedik szintén jelentős figurát játszottál az elmúlt évadban, ráadásul igen különböző műfajokban és egymástól nagyon távoli karaktereket. A Pillantás a hídról Beatrice szerepével kezdted, a görög sorstragédiákba illő drámai hősnőt alakítottál megrendítően. Mindegyik szerepet nagyon szerettem, és ebben is szerencsés voltam, mert éppen a különböző figurák tartják frissen a színészt szakmailag. Beatrice nagyon közel állt hozzám. Úgy gondolom, valamennyien találtuk már magunkat ilyen helyzetben, hogy akit szeretünk, el akarják venni tőlünk, szembesülnünk kell azzal, hogy az évek múlása miként változtat meg kapcsolatokat. Azok a drámai helyzetek, amiket a darab felmutat, ha nem is torkollnak mind gyilkosságba, mindenki életében benne lehetnek. Kemény harcot kell megvívnia Beatricének, hiszen ő nevelte az unokahúgát, mint saját gyermekét, akiből vetélytárs lesz. Hogyan tudja ezt az ambivalens érzelmi állapotot kezelni? Nem akar senkit megbántani, de ragaszkodik a saját életéhez. A Szárnyad árnyékában című történelmi játékban a csabai özvegy Süvekné nem volt ekkora szerep, viszont komikaként új oldaladról remekeltél Gerner Csabával. Egészen parádés volt a nyelvi és kulturális sokszínűségből fakadó helyzetkomikum, a kétértelmű, bikás „üzletkötési” jelenet. Vígjátéki helyzet egy komoly előadásban. Több szállal is kötődtem ehhez a darabhoz, ilyen az evangélikus hitem, a csabai felmenőim szlovákok voltak, tehát a szerep közel állt hozzám. Nagyon jó volt Arthur Miller drámája után vígjátéki helyzetben játszani úgy, hogy az ne legyen se közönséges, se erőltetett, de hihető legyen. Egy komikus szereppel is úgy kell azonosulni, mint bármelyik másikkal ahhoz, hogy a nevetés megszülethessen. Következett a Pszicho, igencsak más műfaj, igazi kuriózum, egy sorozatgyilkos fiú anyját alakítani nem lehetett kis kihívás. Nagyon szerettem a filmet, eleve Hitchcock filmjeit, kíváncsian vártam a darabot. Egyértelmű, hogy ez az anyafigura nagyon erős hatással volt arra, hogy végül mi lett a fiából. Nehéz azonosulni, amikor az ember látja, hol csúszott el az anya-fiú kapcsolat, nehéz a bűnöst felmutatni, de ha egyetlen ember a nézőtéren kicsit is elgondolkodik azon, milyen ártalmas, ha azt hiszi, hogy magának neveli a gyermekét, akkor én már elértem, amit ebben a szerepben a nézőnek adhatok. Zsani nénivel megintcsak meglepted a közönséget, azt hiszem. A nagynénikkel, Pepivel és Minával sok humort vittetek a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásba. Nagyon régen láttam Tolnay Klárival a filmet, amit Sík Ferenc rendezett, meg Gobbi Hildával a színházi előadást. De most ezeket direkt nem néztem meg újra, mert a saját figurámat kellett megtalálni. Nehéz volt megtanulni a szerepet, mert rövid volt az időnk, és a próbák összecsúsztak a Pszichóval. Meg is ijedtem, hogy mi lesz, nem készülök el, és pont akkor kaptam meg a Jászai-díjat… Minden díj felelősséggel is jár, az ember még inkább törekszik rá, hogy a maximumot nyújtsa. Arra gondoltam, nehogy éppen most ne legyek jó a színpadon… De akkor jött Csomi, aki már a próbákon elementáris erővel játszotta Balázs figuráját, és Katkó Feri rendezőnk bizalommal teli instrukciói, és a testvéreimet játszó kollégák jókedvű próbái, amelyek összességében sokat segítettek abban, hogy kialakuljon a figurám viszonyrendszere, és minden kétely eloszlott. Ezek nagyon szép pillanatok, meghatározó az, hogy mit kap az ember a kollégáitól. Az évad befejezése előtt már két hétig a Liliomot próbáltátok. Molnár Ferenc darabját október elején mutatja be a színház, Muskátnét játszod. De mire jó a nyári szünet előtti próbakezdés? Nekem nagyon jó, mert én úgy tanulok, hogy a szöveget a mozgáshoz kötöm, így a szövegtudás stabilabb. Megjegyzem, mikor, hova mentem, lejátszom magamnak, hogy kinek, miért mondtam a szöveget. A rendelkezőpróbával pont ideáig jutunk el, aztán augusztus 20. után próbálunk újra, addigra meg lehet tanulni mindent. A Szárnyad árnyékában nyitóelőadás volt a Szarvasi Vízi Színházban június 14-én, ugyanott a Nem élhetek muzsikaszó nélkül ment július 6-án, és Móricz vígjátékából lesz még előadásod a Csabai Nyár programján 13-án. Pár hét pihenés – közben olvasás, tanulás – után folytatod a munkát. Miben lát a közönség a következő évadban? Már most készülök az új szerepekre. Éppen Krúdyt viszem magammal mindenhova, olvasom. A Liliommal kezdek, aztán A szív hídjaiban játszom, ami decemberi bemutató lesz, utána, februárban következik Krúdytól A vörös postakocsi. S már majdnem teljesen összeállítottam a Mindentudás Színházi Egyeteme programját. Pontosan ez lett volna a következő kérdésem, hiszen a népszerű sorozat ötletgazdája és állandó műsorvezetője vagy, ami minden évadban állandó főszerep. Miről hallunk ősztől előadásokat? A Pszicho átmegy a jövő évadra is, ezért lesz egy filmesztétikai elemzés Hitchcockról, Krúdyról irodalomtörténész tart előadást. Folytatjuk a mesék világa vonulatot, az eredet, őstörténet szemszögéből a népmesék szimbólumai kerülnek terítékre. A Liliomhoz és Molnár Ferenchez kapcsolódva színháztörténeti előadást tervezünk, művelődés, filozófia, mitológia témakörben megyünk tovább, Mozart Figaro házassága élő zenével kerül színpadra, és filozófiai értelemben szólunk a vallásról, vagyis arról, hogy a hitnek életünkben mi a szerepe. Befejezésül egy műhelytitkot árulj el, kérlek! Hogyan tanulsz szöveget, miként építed fel a szerepeidet? Amikor megkapom a feladatot, elolvasom vagy újra olvasom a művet. Fontos, hogy ne legyen prekoncepció, ne valaki más legyen a fejemben, jöjjek rá a magam előadására. Az alapokat a rendező teszi le, vele együtt kell kialakítani a szerepet, ez közös munka, hiszen a rendező tudja, mit akar mondani a darabbal, és a színésznek vele együtt azonos irányba kell húzni. A rendelkezőpróbán jön a párbeszéd, hogy a figura milyen legyen, utána a tanulási folyamat, amikor a színész magára marad a szövegkönyvvel. Én „végszavazok” magamnak, a belső logikát, a belső csatornákat kell megtalálni, ahogyan Sztanyiszlavszkij mondta, a szerep igazságát kell megtalálni. A szöveg mélyül a próbán, attól hiteles, hogy magamat tudom mögé tenni. Ha megtalálsz egy nézést, egy csöndet, az eufórikus öröm. Aztán jön a fény, a ruha, a zene, ami hozza az idegbajt, elbizonytalanít, jönnek a kétségek, miközben fogy az idő. Jön az öltözés, a frizura, a teljes kétségbeesés, aztán a bemutató, ami jó esetben boldogság, megnyugvás. Köszönjük a beavatást, a beszélgetést, a bölcs gondolatokat és főleg az emlékezetes alakításokat! A nyárra jó pihenést, ősztől pedig további sikereket kívánok szeretettel! Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM
