Tizenhárom éve hívjuk a versszerető közönséget 24 órás versfolyamunkra – Híradó
Akik eljönnek, kedvenc verseikkel tisztelegnek a költészet, a szép magyar nyelv és az egyik legnagyobb magyar költő előtt
Akik eljönnek, kedvenc verseikkel tisztelegnek a költészet, a szép magyar nyelv és az egyik legnagyobb magyar költő előtt
Egynapnyi líra után Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úr gongütése rekesztette be az eseményt
Bartus Gyula Jászai Mari-díjas Érdemes művész darabját első ízben április 14-én láthatják, de a sajtó képviselői már bepillanthattak az előadásba
Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke gongütéssel indította útjára az egy teljes napot átölelő programot.
Az Idegenek és ismerősök Franciaországban is sikert aratott
Habsburg György, a magyar állam párizsi nagykövete látta vendégül a művészeket a követségen
Csütörtökön 10.00 órától pénteken 10.00 óráig
Jókai Mór színpadi adaptációi a Mindentudás Színházi Egyetemén
A kegyelmes asszony portréja délutáni előadáson április 12-én szombaton 15.00 órától
Legalább 15 %-kal emelkedik a közös fenntartással működő színházak támogatása
Az Idegenek és ismerősök előadásának kapcsán Zalán Tibort kérdezték
Csonka Dóra – színművész, Szepsi Szilárd – ügyelő, és Nagy Endre – technikai munkatárs tegnap pont ezt tette a Békéscsabai Jókai Színház színeiben!
Még több képet talál előadásainkról a galériában
2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház
35 megtekintés 2025. május 5.
1 0
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
157 megtekintés 2025. március 14.
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
264 megtekintés 2025. február 28.
3 0
Legjobb barátnők - Békéscsabai Jókai Színház
107 megtekintés 2025. február 22.
3 0
Legyél te is Színháztudor!
530 megtekintés 2025. február 20.
6 0
Hamletrock - Békéscsabai Jókai Színház
182 megtekintés 2025. február 18.
6 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |
Értesítések