Jókai Netszínház
A szél és a nap történetét Mészáros Mihály színművésztől hallhatják.
Victor Hugo Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta című verset megzenésítette és előadja Lévai Attila.
A kiskakas meg a királyné című mesét Komáromi Anett színésznőtől hallhatják.
A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagjai olasz kollégáikhoz szegődve, szakmai közösségi összefogással videót készítettek a magyar költészet napja alkalmából, reflektálva a mindannyiunkat érintő embert próbáló időszakra, a koronavírus-járványra. Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz című versét a vidéki színházak színművész igazgatóinak tolmácsolásában hallhatják. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete kezdeménye ma is időszerű – bár a járvánnyal kapcsolatos korlátozás szabályain már lazítottak – kifejezve ezzel a remény, a koronavírus-járvány sikeres leküzdésébe vetett hit, valamint emberi és szakmai közösségeink megtartó erejét.
Szabó Lőrinc A nyugodt csoda című versét Gulácsi Réka a Színitanház harmadéves színészhallgatója mondja el.
Az utóbbi napokban nem a színpadi szerepeivel, hanem A színház házhoz megy sorozat lakótelepi koncertjein hódította meg a szíveket. A járványhelyzet ellenére jól érzi magát, élvezi a tavaszt, Sorrentinót néz és Tolsztojt olvas. Akármikor is kezdődhet el, az új évad Gulyás Attilát már nem a Békéscsabai Jókai Színházban találja. – Járom a természetet, sokat olvasok, főzök! Szeretem a jó filmeket, de nem csak úgy hébe-hóba. Áprilisban megismerkedtem egy teljes életművel, mégpedig az összes Sorrentino-filmet megnéztem. Ez az olasz rendező a mai világ kiemelkedője. 2013-ban Oscart is kapott, mostani jelentős alkotása például Az ifjú pápa és Az új pápa sorozat. Nagyon örülök, hogy most van időm, és végre olvashatok is. Elég nehezen sikerült megszereznem, mert nem kapható, de egy barátom kölcsönadta Lev Tolsztoj Mi a művészet című? könyvét. Ezt bújom, amikor tehetem. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kialakult helyzetről, hogyan tud vigyázni az egészségére, lelki egyensúlyára, szellemi kondíciójára, a színész határozottan válaszolt. – Csak azt tudom mondani, hogy ezt dobta a gép, és példamutatóan úgy viselkedek, ahogyan azt az egészségügyi szakemberek javasolják. Szóval, maszkot-maszkkal, távolságtartás és sűrű kézmosás! Talán, ami még fontos, hogy ne féljenek az emberek! Sokan túlzottan is paragépek. Szerintem ez azért túlzás! A mindennapi hírektől persze nem tudja magát függetleníteni, amikor éppen nem énekel, nem olvas és nem néz filmet, elgondolkodik a járványon, a rengeteg áldozaton világszerte. Azt mondja, eleinte mindez meghatotta, de most már megtanult vele együtt élni. Vigasztalásra, erősítésre azonban nem szorul; úgy véli, nem is dolga ilyet nyújtani, vigyáz magára, mások is vigyázzanak magukra. Ha majd újraindulhat az élet, elkezdődhet az új évad is, már biztos semmi nem lesz ugyanolyan, amilyen korábban volt… – Szerintem az idei évadnak off. Talán szeptemberben kezdhet a színház. De sajnos – vagy nem -, én egy kis ideig elhagyom Békéscsabát, mert szerződési ajánlatot kaptam a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháztól, amit hosszas gondolkodás után elfogadtam. Mikortól játszhat újra a színház, mikor kezdődhetnek a benti próbák és az előadások? Ez a kérdés most minden színész számára a legfontosabb, és a közönségnek sem közömbös. Akármikor is mehet fel a függöny, Gulyás Attila számára nemcsak új évadot, hanem új helyszínt és társulatot is jelent. Nagyon hiányzik majd a békéscsabai színpadról, de sok sikert kívánunk az új szerepeihez! Niedzielsky Katalin
Hazánkban minden év május 10-e a „Madarak és Fák Napja”. Ez a nap több mint száz éve a természet és az élővilág védelmének napja Magyarországon. A „Madarak és Fák Napja” az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön. A mai jeles nap alkalmából Tarsoly Krisztina színésznő Wass Albert Erdők könyve című mesegyűjteményéből olvas fel egy részletet.
Ma Komáromi Anett színésznő Benedek Elek A róka meg a daru vendégsége című meséjével kedveskedik a legkisebbeknek.
A Békéscsabai Jókai Színház a New York-i székhelyű Pilvax Players társulattal közösen mutatta be 2016 június 23-án A dzsungel könyve című musicalt a La MaMa Theater‑ben, majd további öt előadást játszottak belőle. Az amerikai vendégszereplést óriási érdeklődés övezte, Tallér Edina és videótárunk vezetőjének Vámos Zoltánnak a filmje az utazás részleteit mutatja be.
Erkélyekről és ablakokból szólt a taps május 7-én délután és este a békéscsabai lakótelepeken, ahol a Jókai Színház művészei ismert slágerekkel szórakoztatták a közönséget. A színház házhoz megy című zenés sorozat május 10-én, vasárnap folytatódik. Először 17 órakor a Mokry lakótelepen, a Zöldfa és a Munkás utca kereszteződésénél csendült fel a Monte Cristo grófjának Róma dala Gulyás Attila előadásában. Az Aladdin meséből a Minket vár a világ című duettet Csonka Dóra és Nagy Róbert énekelte. A Vaiana Ahogy csillan a távoli fény dala következett Csonka Dórától, majd az I’am yours dal Gulyás Attilától. A Délibábos Hortobágyon Csonka Dóra és Nagy Róbert duettjében csendült fel. Szécsi Pál Csak egy tánc volt című slágerét Nagy Róbert, a Hungária Meghalok, hogy ha rám nézel számát Csonka Dóra adta elő, a Csavard fel a szőnyeget című slágert Nagy Róbert. Máté Péter A zene nélkül mit érek én slágere Gulyás Attila előadásában szólt, végül a Neoton Holnap hajnalig dalával zárta a műsort Csonka Dóra és Nagy Róbert. A Kazinczy lakótelepen, a Trefort utcai játszótéren 18, a Lencsésin, a Kőműves Kelemen Sori Óvoda mögötti füves területen 19 órakor kezdődött a koncert. A közönség mindhárom helyszínen fegyelmezetten, az óvintézkedéseket betartva otthonról, az erkélyekről, az ablakokból, illetve – a guruló színpadtól és egymástól kellő távolságot tartva – az utcáról, kisebb csoportokban nézte a minden korosztálynak kellemes szórakoztatást nyújtó produkciót. Az első helyszínen, a Mokry lakótelepen – családias környezetben – három lakótömb fogadott bennünket nagy örömmel – mondta Nagy Róbert. – Kollégák is megleptek, „meglestek” minket! Csurulya Csongi például a családjával és egy üveg pezsgővel fejezte ki háláját, együttérzését ebben a helyzetben. A Kazinczy lakótelepről, a koncert második állomásáról élő bejelentkezés volt a közösségi oldalunkra, nagyon sokan követték ott is a programot. Hangsúlyoztam, hogy senki ne induljon el a helyszínre, mert igyekszünk minden erkély alá eljutni. A Jókai Színház művésze arról is beszámolt, hogy a harmadik helyszínen, a város legnagyobb lakótelepén, a Lencsésin fogadta a műsort a legnépesebb közönség. A guruló színpadnak sikerült szerencsés helyet találni, ahol sok tömb erkélyéről láthattak a nézők a műsort. A fellépők még azt is kiszúrták, hogy az egyik erkélyen egy 80 év körüli néni hófehér hajjal a kezeit a feje felett összecsapva ugrált és táncikált a zenékre. Óriási feltöltődés volt ez nekünk, és nagyon reméljük mindhárman, hogy a nézőknek is. Nagyon szerettek bennünket… Dórika még virágot is kapott. Biztató volt, hogy sokan megnéztek, és ez talán kicsit előre jelzi azt is, hogy amikor majd kitárulnak újra a színház kapui, a szeretett nézőink visszatérnek – összegezve a három fellépés tapasztalatát Nagy Róbert. A 30 perces, musical- és operettrészletekből, pop- és táncdalokból álló összeállítást a három művésszel május 10-én, vasárnap újra láthatja a békéscsabai közönség. A Millenniumi lakótelepen, a Szabolcs utca és a Szerdahelyi út kereszteződésénél, a játszótéren 17, a Munkácsy téren 18, a Lencsési lakótelepi Szabó Pál téren 19 órakor kezdődik a Jókai Színház műsora. Niedzielsky Katalin Fotó: Rácz Attila
Színházunk művészei a karantén koncertsorozatunk második állomásaként a Kazinczy lakótelepen, a Trefort utcai játszótéren léptek fel. A helyszínről élőben jelentkeztünk a közösségi oldalunkon, ezt a videót osztjuk meg most Önökkel.
A Békéscsabai Jókai Színház színészei énekeltek A színház házhoz megy című program során tartott előadáson a Mokry lakótelepen. A városban a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetet tartó színház zenés sorozatot indított, az előadásokat közterületeken tartják. Galéria 1 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 2 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 3 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 4 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 5 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 6 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 7 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor 8 / 8 A színház házhoz megy Békéscsabán / Fotó: MTI/Rosta Tibor
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
209 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
125 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |