Sunyesz, a róka története táncban elmesélve
Az Állat(i)mese című táncos mesejátékkal kedveskedik a legkisebbeknek színházunk, a tavasz első heteiben, melyet a Balassi Táncegyüttessel koprodukcióban mutatunk be, ifj. Mlinár Pál rendezésében. Szabó Attila – ifj. Mlinár Pál – Lovas Gábor története különböző országok néptáncainak segítségével tárja elénk Sunyesz, a róka kalandjait és próbatételeit. A felnövekvő nemzedéknek, a legkisebbeknek játszani mindig kiemelt feladat volt társulatunk számára, mára már hagyomány az élményt nyújtó, színvonalas szórakoztatás. Ebben a mesében is egy ízig-vérig emberi történet elevenedik meg táncban elmesélve, egyfarkú, kétszárnyú, négylábú, tízkörmű, szőrös "barátok" segítségével. Az eltáncolt mesejátékot együtt játsszák táncosok és színészek, Balázs Csongor Kukor Estephan Pityut, a kakast, Tege Antal pediglen Dolmány Kálmánt, a varjú bírót kelti életre. A főszerepet, Sunyesz rókát Mlinár Péter játssza, Don Paolo Torrest, a bikák vezérét ifj. Mlinár Pál. A káprázatos állat jelmezek – Mlinár Péter tervei alapján – híven szolgálják a mesét, ahogy a díszlet is, amely Lenkefi Zoltán munkáját dicséri, a többfunkciós elemek gyorsan mozgathatók, átalakítthatók a jelenetekhez. A dinamikus táncok Ifj. Mlinár Pál rendező-koreográfusnak, a pörgős talpalávaló pedig Lovas Gábornak köszönhető. Az Állat(i) mese című produkciót még áprilisban is láthatják az érdeklődők, melyet óvodásoknak, kisiskolásoknak és családi programként is jó szívvel ajánlunk, mert olyat látnak, ami ízléses és szórakoztató, és alig hosszabb egy óránál, ami gyerekdarabnál fontos szempont. Felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Igazi családi esemény! Az előadás kapcsán álarckészítő versenyt is hirdettünk, amelyre máris sok gyerkőc hozta el különleges alkotását. -szkv- Fotók: A-Team/Nyári Attila és Ignácz Bence
„Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon” – Ármány és szerelem
Schiller klasszikusa több évszázaddal keletkezése után is képes megszólítani a nézőket. Bár már a társadalmi osztályok közötti harcok lecsengtek, és szabad a szerelem, az intrikák továbbra is a mindennapjaink részei maradtak.
Ismét 24 órás verselésre készül a Jókai Színház
A költészet napja alkalmából idén is 24 órás Versfolyamot szervez a Békéscsabai Jókai Színház április 10-én és 11-én – tájékoztatta a teátrum sajtóreferense az MTI-t.
Terefere Katkó Ferenccel
Március 24-én, pénteken, 17 órától Katkó Ferenc színművész-rendezővel tereferélhetnek az érdeklődők a Művész Kávéház falai között. Fiatalon is kalandos életutat tudhat maga mögött Katkó Ferenc, a kárpátaljai születésű magyar színész. A Kijevben megszerzett színművészeti diploma után, rövid egri mesterkurzust követően Szabadkára került és hét évig az ottani népszínház társulati tagja volt. A békéscsabai közönség Az Aska és a Farkas című Ivo Andrič darabban a farkas szerepében láthatta először hét évvel ezelőtt. Azóta számtalan előadásban tapsolhattunk neki: Cirkus Hungaricus, Csínom Palkó, Színházkomédia, Csörte, Chioggiai csetepaté, Monte Cristo grófja, Toldi, A dzsungel könyve, majd a Koldusopera, amely rendezői vizsgamunkája is volt egyben. A Jókai Színház Színitanházában színészmesterséget tanít. Ebben az évadban láthatta a közönség a Légy jó mindhaláligban, a Tangóban, a Diótörőben, a Balkán kobrában, amit egyúttal rendezett is, illetve láthatjuk még idén az Egy őrült naplója című monodrámában is. Katkó Ferencet a filmvászonról is sokan ismerhetik, olyan filmekben játszott, többek között, mint Bunkerember, "Blue Moon" – Záróra, de láthattuk őt a Tűzvonalban című televíziós sorozatban is. A nagy sikerrel futó programon fotózkodhat, tereferélhet bárki Katkó Ferenccel, aki betér a Jókai Színház Művész Kávéházába egy kávéra, teára, süteményre.
Metál arcból színész – Szabó Lajossal tereferéltek
A Békéscsabai Jókai Színház beszélgetős estje, a Terefere, legújabb vendége Szabó Lajos volt péntek este a Művész Kávézóban.
Álarckészítő verseny
A következő mese előadásunk az Állat(i)mese csak részben állati, hiszen egy ízig-vérig emberi történetet mesélünk és táncolunk el, amihez segítségül hívjuk az egyfarkú, kétszárnyú, négylábú, tízkörmű, szőrös barátainkat. Többek között hangyákat, farkasokat, vakondokat, madarakat, mókusokat, szarvasokat, bikákat, rókákat, nyuszikat, egérkéket. Az Állat(i) mese című előadásunk kapcsán versenyt hirdetünk. Arra kérjük a vállalkozó kedvű, ügyeskezű gyerekeket, készítsenek állati maszkokat: álarcaikon jelenítsék meg az erdő lakóit! Aki kedvet érez hozzá, jöhet álarcban is az előadásra. Az alkotásokat az előadás előtt lehet névvel, címmel és telefonszámmal együtt leadni az aulában. Nagyon fontos a pontos, jól látható elérhetőség, mert ez alapján tudjuk értesíteni a kis nyertest. A különleges alkotásokat természetesen díjazzuk, értő zsűri dönti el, melyik alkotás a legszebb, legötletesebb.
Fekete Péter: Én itthon vagyok Békéscsabán, innen merítkezem
Én itthon vagyok Békéscsabán. Néha csak rövid időre tudok jönni, és az emberek sokszor nem is látják, hogy itt voltam, de attól még hazajárok ide. Innen merítkezem. A munkához, amit most Budapesten és Európában végzek, szükség van munícióra. A muníciót pedig az ember a családból tudja meríteni és abból a szeretetteljes alkotó közegből, ahová mindig visszanyúlhat: ilyen nekem a Békéscsabai Jókai Színház – mondta Fekete Péter, amikor legutóbb „itthon” járt.
Verseljünk együtt! – Újra 24 órás Versfolyam a Békéscsabai Jókai Színházban
Verseljünk együtt, mert az jó! Verset olvasni, verset mondani, verset hallgatni jó. A költői szóban olyan erő van, ami nélkül nem létezhetünk, s ami mással nem is pótolható. A hagyományokhoz híven, immár hatodik alkalomma, a Békéscsabai Jókai Színház a költészet napja alkalmából irodalmi fesztiválra hív minden verset szerető olvasót, alkotót, költőt, színművészt, színiiskolást. Békéscsabán, a Sík Ferenc Kamaraszínházban és a Jókai Szalonban újra 24 órás versmondó- és versolvasó fesztivál lesz. A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen megnyitja Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere. A program április 10-én este 18.00 órakor indul a Sík Ferenc Kamaraszínházban, díszvendégünk Orbán János Dénes költő, Magyarország Babérkoszorúja-díjasa és a megzenésített verseit előadó Körömvirág együttes. A versfolyam másnap, József Attila születésnapján, 18 órakor ér véget a Művész Kávéházban. Örömmel fogadjuk magánszemélyek, intézmények, iskolák csoportos jelentkezését! Közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, de többek között élsportolók, alkalmi társulások, iskolások, óvodások is megállnak pár percre a költészet napján, és csatlakoznak a 24 órás versmaratonhoz a Sík Ferenc Kamaraszínházban és a Jókai Szalonban. Ez idő alatt minden jelentkező elmondhatja, felolvashatja egy-egy kedvenc versét, népszerű színművészek, alkotók és előadók társaságában. Egy-egy újabb óra, illetve félóra elkezdésére, az első versek elmondására neves közéleti személyiségeket kértünk fel, akiket az adott versblokkban a saját baráti, társadalmi körükből érkező személyek követnek, de szabadon csatlakozhatnak Békéscsaba lakosai is hozzájuk. Idén Arany János születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg színházunk, a halhatatlan költőfejedelem verseiből, vagy rá utaló, emlékező versekből is választhatnak a versmondók. 2017. április 10. hétfő A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen megnyitja Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere 18.00 –19.00 Házigazda: Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója; Díszvendég: Orbán János Dénes, Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő és a megzenésített verseit előadó Körömvirág együttes 19.00–19.30 Házigazda: Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, valamint: Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművész-rendezője; Díszvendég: az orosházi Vadvirág Esély Klub. 19.30–20.30 Házigazda: a Körös Irodalmi Társaság és dr. Elek Tibor, József Attila-díjas irodalomtörténész; Díszvendég: Banner Zoltán költő, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész, művészettörténész 20.30–21.00 Házigazda: a Frankó Produkciós Iroda; Díszvendég: Növényi Norbert olimpiai bajnok 21.00 –21.30 Házigazda: Gnandt János képzőművész; Díszvendég: Lonovics László, Békés megyei Príma-díjas képzőművész 21.30–22.30 Házigazda: Mlinár Pál, Csokonai-díjas koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, valamint Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a Balassi Táncegyüttes 22.30–23.00 Kedvenc verseiből válogat Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze 23.00–00.00 Melanzs-zsúr; Házigazda: Ferencz Rezső újságíró, valamint Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a szerkesztőség tagjai 2014. április 11.kedd 00.00 –07.30 A Színitanház hallgatói 07.30–08.00 Házigazda: Varga Tamás, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának csoportvezetője, valamint Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a polgármesteri hivatal dolgozói 08.00–09.00 Házigazda: Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, valamint Nagy Erika színművésznő, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Wang Ting kínai nyelvtanár 09.00–09.30 Házigazda: Túriné Kovács Márta, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának vezetője, valamint Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a József Attila városi versmondó verseny négy kategóriájának győztesei 9.30–10.00 Házigazda: Dr. Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda vezetője, valamint Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Tímár Ella önkormányzati képviselő 10.00–11.00 Házigazda: az Esélypedagógiai Központ, valamint Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház színéművésze; Díszvendég: Vantara Gyula, Békéscsaba országgyűlési képviselője 11.00–11.30 Házigazda: Dr. Péter Józsefné, a Kölcsey és Ligeti Sori Óvoda vezetője, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Perényiné Czibolya Edit, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának tanügyigazgatási szakreferense 11.30–12.00 Házigazda: Bali-Hatala Boglárka, a Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a Békéscsabai Médiacentrum munkatársai 12.00 –12.30: „Ülni, állni, ölni, halni” – megzenésített versek az Édes Keserű Akusztik előadásában 12.30 –13.00 Házigazda: Szemancsik Edit tanító, valamint Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a Lencsési Általános Iskola és AMI tanulói 13.00–13.30 Házigazda: a Békés Megyei Könyvtár; Díszvendég: Szelekovszky László természetvédelmi szakember 13.30–14.30 Házigazda: a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma; Díszvendég: a Kemény Gitárklub 14.30–15.00 Házigazda: Az Erzsébethelyi Általános Iskola, valamint Sz. Kovács Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház sajtómunkatársa; Díszvendég: Debreczeni Dezső, többszörös kickbox világbajnok 15.00–15.30 Házigazda: Baran Ádám, a Linamar–Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke, valamint Sz. Kovács Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház sajtómunkatársa; Díszvendég: a Linamar–Békéscsabai Röplabda Sportegyesület magyar bajnokcsapata 15.30–16.00 Házigazda: Miklós Attila önkormányzati képviselő, valamint Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművész-rendezője; Díszvendég: Bauer Barbara író 16.00 –16.30 Házigazdák: az Európai Borlovagrend dél-alföldi régiójának borlovagjai és bordámái, valamint Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Dr. Veress Gabriella megyei főügyész, bordáma 16.30 –17.00 Házigazda: a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület, valamint Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet Phd, ny. főiskolai tanár 17.00 –18.00 a Békéscsabai Jókai Színház társulata Arany János születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg Együtt-verselés: József Attila Kedves Jocó!, valamint József Attila Kertész leszek című versei. Gitáron kísér: Balázs Csongor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színművésze. A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen zárja Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere A változtatás jogát fenntartjuk!
Cirkuszmisszió – a Trio Power Line
Új produkciójával, lépett fel a Jókai Színházban az itthon és külföldön is díjnyertes Trio Power Line március 14-én az ünnep előestéjén. A történeteket mesélő, érzelmekre ható, a zene és az akrobatikus mozgás összhangja magával ragadta a közönséget, amely szűnni-nemakaró tapssal jutalmazta a három kiváló artistát.
Ünnepi programok Békéscsabán, március 15-én
Március 15-én Békéscsabán beszédekkel, koszorúzással, ünnepi műsorral emlékeznek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Délelőtt, többek között, Kik szabadon éltek, haltak címmel, ünnepi műsor várja az ünneplőket a Városháza előtt a Jókai Színház művészeivel.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1