Negyvenöt éves a Kossuth- és Prima Primissima díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara, akik november 17-én 11.00 és 13.00 órától teátrumunkban két koncertet is adnak, majd 19.00 órától az Angyalok szárnyalása jótékonysági est díszvendégeként lépnek színpadra. Általános iskolás gyerekek számára állította össze új koncertjét a Kaláka együttes.  A dalok sora egy téma, a madárvilág  köré csoportosul. A témaválasztást az is aktuálissá teszi, hogy 2014-ben emlékezünk meg, halálának 100 éves évfordulója kapcsán Herman Ottóról, akit az „utolsó magyar polihisztor”-ként tartanak számon, és aki többek között néprajzkutató és a madárvilág nagy tudósa volt. A madárvilág költőknek, zeneszerzőknek is kedves témája, néhol szimbólumként, máskor szépségük, vagy épp a repülésük, énekük miatt. A darabok a Kalákától általában megszokott többféle stílusban hangzanak el. A koncert kísérő eleme a vetítés és a hangbejátszások. Minden dal előtt vetítik a dal témáját adó madár képét, és ahol jellegzetes, (főleg, ha szép énekesmadár dallam, de gólyakelepelés, harkálykopácsolása is felismerhető a gyerekeknek) hangját is bejátsszák.   Természetesen a tematikus összeállítás ugyanúgy tartalmazza a gyerekeknek szóló koncertek állandó kísérőjét, a közös éneklést, az érdekesebb hangszerek bemutatását. A dalokat a Kaláka különböző lemezeiről és Gryllus Vilmos daloskönyveiből állították össze. Közreműködnek a Kaláka együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs

Korunk kulturális nihilizmusa, Nietzsche contra Wagner – rendkívül izgalmas téma csalogatta a békéscsabai közönséget a Mindentudás Színházi Egyeteme november 3-ai programjára. Természetesen dr. Gausz András egyetemi docens neve is kiváló hívószó, hiszen a téma szakértője tavaly előtt, az első évadban is emlékezetes előadással örvendeztette meg a hallgatóságot az Ibsen Stúdiószínházban. (Niedzielsky Katalin beszámolója) A hagyományoknak megfelelően Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája találó idézettel adta meg a fajsúlyos előadás alaphangját. Csáth Géza gondolatait idézte Richard Wagnerről: „A XIX. század négy utolsó és a XX. század első évtizedét egyetemesen jellemzi a művészeti ítélkezésnek egy sajátszerű szempontja, amelyet az individualizmus jelszó fejez ki. Annyit mond ez, hogy a művésztől nemcsak azt kívánjuk, hogy eredeti szellemű, érdekes lelki világú ember legyen, hanem ehhez képest eredeti és érdekes művészi kifejezésmódokat is keressen magának. Az egyéni kifejezésmódnak elragadó példáit látjuk és halljuk Wagner zenedrámáiban. Wagner egyik első példánya annak a modern művésznek, aki komolyan foglalkozik a művészet esztétikai kérdéseivel.” A magyar író vélekedése után Kovács Edit arra utalt, hogy Wagner szerint a táncmuzsika formái megfelelnek a tánc formáinak, és a zenedráma írójának olyan zenei formát kell kitalálnia, amely megfelel az adott drámai cselekménynek. „A nagy zeneszerzők közül Wagner mutatta a legnagyobb fogékonyságot a filozófia kérdései iránt” – jöttünk közelebb az előadás központi témájához, amelyben dr. Gausz András segítette az eligazodásunkat. A Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének docense, a filozófia tudományok doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója Kant és Nietzsche filozófiájának kiváló szakértője. Wie ich von Wagner loskam (Hogyan szabadultam meg Wagnertől)– ez Nietzsche egyik kötetének címe, amit Gausz András egyszerűen hazugságnak nevezett, majd közölte: a filozófus egész életében foglalkozott Wagner munkásságával, sosem tudott megszabadulni tőle. Vajon mi ennek az örök „fogságnak” a háttere? Az előadó azt ígérte, ezt igyekszik megvilágítani, miközben érint társadalomfilozófiát és politikai kérdéseket is, mert „minden nagy művész politizál”. Nietzsche 16 évesen találkozott először Wagner zenéjével – tudtuk meg; zeneszerző akart lenni, klasszika filológiát tanult. Nietzschét és Wagnert különböző pályafutás jellemzi, Wagner nagyon modern zenéjével megosztotta a közönséget: vagy imádták vagy utálták, és mindvégig rengetegen támadták. Berlin egyik konzervatóriumában például a nevét sem volt szabad kimondani. Nietzsche miután befejezte tanulmányait Lipcsében, tudományos fokozat nélkül került a baseli egyetemre rendkívüli professzornak. Összes művében hivatkozik Wagnerre, legismertebb talán A Wagner-ügy (Der Fall Wagner) és a Bálványok alkonya (Der Götzerdämmerung), amelynek magyar alcíme: Avagy hogyan filozofálunk a kapaláccsal. A filozófus szerint a zene, az ízlés követi az eseményeket, míg Wagner úgy vélte: a zene a társadalom alapritmusait rögzíti, élen jár, és éppen a társadalom, a történelem követi a művészetet”. Gausz András nem titkolta: véleménye szerint Wagner látja jól ezt a dolgot, hiszen a művészet képes elől járni, vezetni a történéseket. Hegel kutatta, hogy mit jelent Wagner számára Apollón, egyáltalán a német ideológiában a vallás. Úgy látta, az isten egy eszme dicsőítése, nem úr, ezt igazolja, hogy a görög színházban az emberek saját magukat ünneplik. Hölderlin Hyperiona kapcsán elhangzott a kérdés: vajon azért nagyok-e a görögök, mert nagyok a politikusaik, vagy fordítva? A görögök megtanultak úgy élni, hogy a nagy egészre rálássanak, figyeltek a környezetükre. Wagner ugyanezt mondja: a görög tragédia tulajdonképpen vallásos ünnep, amikor szabadon dicsőítik Apollónt, magukat dicsőítik az emberek. A vallás lényege, hogy az ember megtalálja-e önmagában a szentet, amiben hisz, amire felnéz. A görög színház Wagnernél vallásos rítus, ami azt jelenti: amit szeretünk, azzal vallásos viszonyban vagyunk, a lényeg, hogy én magam legyek, kommunikálni tudjak a valósággal. Hegel szerint, ha a harmónia megbomlik, ha a vallás félelmen alapul, akkor ott „az objektum uralkodik rajtunk”. Az úr fogalma tehát nem vallásos kontextus, nem mindegy, hogy az urat szeretjük, vagy félni kell tőle. Wagner és Hegel osztotta Fichte felfogását, miszerint az, aki a földön nem boldog, a mennyben sem lesz az. A művészet azért szólal meg, mert van mondandója, és nekünk akar elmondani valamit. Az alkotás élvezet a művésznek, de a mesterembernek munka. Wagner szerint az olyan nép, amelyben „az én” nem fontos, nem igazi érték, ott isten az érték a mennyekben, én meg egy senki vagyok. Ezzel a felfogással azonosult Nietzsche, akit támadtak, magára maradt, az egyetemről viszonylag fiatalon nyugdíjazták, műveit pedig csak azután tartották érdekesnek a kortársai, miután megőrült. Wagner akkor már halott. S aki még nem fáradt el és képes volt követni a magasröptű eszmefuttatást, a rengeteg kultúrtörténeti példát, filozófiai érvelést, megtudhatta: a két híresség közös élménye volt Schopenhauer pesszimista filozófiája, amelyből Nietzsche kijózanodott, Wagner viszont élete végéig rajongott érte. Gausz András kijelentette: meggyőződése, hogy Wagner nem volt pesszimista, s aki az, csak sajnáltatja magát, Nietzsche szerint sem volt Wagner pesszimista. A fiatal Nietzsche bálványa, félistene volt Wagner. Schopenhauernél minden akarat, akarat jellemzi a művészetet is, a csúcson a drámát látta, fölötte a zenét helyezte el, amit egyenlőnek tartott a tomboló akarattal. Kantnál az akarat döntési kényszer. Wagner és a zeneszerzőt szponzoráló bankár feleségének szerelme ihlette a Trisztán és Izoldát. Ebből az operából hallgattunk meg egy megrázó részletet annak illusztrálására, hogy a szerelmi együttlét csúcspontja és a halálvágy hogyan ölelkezik. „De ez nem pesszimista zene, a jó szerelem maga a halál, amikor a másik ember a fontos az aktusban, nem „az én”. Goethe Vonzások és választások című regénye volt a másik példa arra, hogy a szerelemben megszűnik az én, a másik válik fontossá.    „Wagner zenéje folyam, végtelen dallam, ettől a zenétől el lehet szédülni. A Trisztán és Izolda az életakarás zenéje” – hangsúlyozta az előadó. A Nürnbergi mesterdalnokok arra példa, hogy ott mindenki békében dolgozik, de aki alkot, valami újat teremt, az áthágja a korlátokat. Wagner akkora művész, hogy nem volt mérhető, nem felelt meg kora elvárásainak. Nietzsche Wagnert „betegségnek” nevezte, úgy vélte, nem lehet újat alkotni, csak ismételni. Wagner viszont hitt az emberi énben, nem értett egyet az egyszerű pozitív és negatív hősökre osztásban, hiszen az élet sem ilyen. Zenéjére valóban nem lehet táncolni, nem arra való, a zene alkotás, nem kell, hogy talp alá való legyen – szögezte le az előadó. Gausz András végül bevallotta: két könyvet írt Nietzschéről, imádta, aztán kiábrándult belőle… Nagyon elvont, mélyen szántó, tömény előadást hallhattunk a német filozófia világából, számtalan példát, hasonlatot Nietzsche és Wagner „se vele, se nélküle” viszonyáról. S a tudományos érvelésből azóta folyamatosan következtethetünk korunk kulturális nihilizmusára… Legközelebb december elsején Rényi András, az ELTE művészettörténeti intézetének vezetője érkezik Békéscsabára, aki – El Kazovszkij művészete alapján – a képzőművészet és a színház kapcsolatáról tart előadást. Újabb izgalmas téma, és újabb előadó, aki a szívügyének számító kutatási területéről beszél majd az érdeklődőknek. Niedzielsky Katalin     A-Team: Ignácz Bence

A nagysikerű musical gála után ezúttal a „La bohème" című sanzon-kuplé est volt látható a Jókai Színház nagyszínpadán a LOM, azaz Land of Music zenés sorozat előadásában november 4-én. Többek között Aznavour, Piaf és Karády Katalin leghíresebb dallamai csendültek fel a színpadon. „Tanulj meg fiacskám komédiázni, tanulj meg kacagni, sírni, ha kell, tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, magaddal törődj csak, más senkivel.” – Zerkovitz Béla slágerével adta meg est alaphangját Nagy Róbert színművész. És valóban, az előadáson hallható és látható volt komédia, tragédia és lehetett kacagni és sírni is. A szórakoztató műsor megfelelő arányban tartalmazta a gyors és lassú tempójú dalokat, melyek közül a legtöbb – a műfaj sajátosságainak megfelelően – a szerelemről szólt, olykor szívmelengető, olykor szívfacsaró módon, végig nagyszerű, élő zenével kísérve. Nagy Erika színművésznő, az est házigazdája, Edit Piaf Párizs ege alatt című dalával a korabeli francia főváros hangulatába varázsolta a nézőket és ott is maradtak egészen a befejezésig, de a pesti füstös légkör sem maradt el. Hogy is maradhatott volna olyan dalok mellett, mint a Szeretni bolondulásig (Liszi Melinda, Nagy Róbert), Szeretlek én, jöjj vissza hozzám (Nagy Róbert), Hulló levelek (Tatár Bianka), vagy éppen a Padam (Liszi Melinda). A Ne nézzen úgy rám című dal kiváló szituációt hozott a színpadra Gábor Anita és Biró Gyula előadásában, de Liszi Melinda is zseniálisan adta elő az Énmellettem elaludni nem lehet című sanzont. Az önfeledt nevetést és humort a Tóni és Fáni (Harcsa Boglárka, Biró Gyula) pados jelenete jelentette és a Holdvilágos éjszakán című sláger, amit Liszi Melinda és Nagy Róbert prezentált. Tatár Bianka a Harmonikással tette a szívét a színpadra, Köböl Lilla pedig a Bukj el szoknyával csalt mosolyt az arcokra. Az est sztárvendége Horváth Margit színművész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésznője volt, aki Edit Piaf Milord című klasszikusával nyerte el a publikum szeretetét. Őt legközelebb a pénteken bemutatandó K und K (Karády katonái) című darab címszerepében láthatják a színházrajongók. A következő LOM, Lad of Music est december 12-én látható a Gyertyák csillogva égnek című karácsonyi zenés műsorral! Addig is mindenki dúdolja tovább magában a sanzon-kuplé est nagyszerű fináléját, a Balázs Csongor által énekelt Tavaszi sanzont: „Napra Hold a vén Tiszán, egy tükörben két zsivány, a partra visszatér a szerelem, és dörömböl a szíveken, mert új csókot kíván. Visszatér a szerelem, mert új csókot kíván.”   Fotó:A-Team/Ignácz Bence

Ma este a Jókai Színház nagyszínpadán, a LOM, azaz Land Of Music zenés sorozat "La bohème" című sanzon-kuplé estjén az előre meghirdetett vendég, Farkas Gábor Gábriel helyett a színpadon Horváth Margit színművészt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésznőjét láthatják a nézők, akit egyébként a pénteken bemutatandó K und K (Karády katonái) című darab címszerepében ismét láthatnak a békéscsabai színházrajongók. 

Egy ország ikonja, a magyar zenei élet kultikus alakja, számtalan legendás színházi szerep megformálója, mindenki Koppánya. Vikidál Gyulával a Lovak című musical‑táncjáték kapcsán beszélgettünk Békéscsabán, a Jókai Színházban. – Ragány Misa interjúja Hogyan jött a rock zenéből a színház? Nem teljesen vagyok egyedül, de talán a legismertebb azok közül, akik a rock zenéről váltottak a színház felé. Nekem sem ment simán. Az első próbálkozásom 1982-ben a Krízis című Máté Péter – S. Nagy István darabban volt. Az ő ötletük volt, hogy próbálkozzak meg ilyesmivel. Aztán jött az István, a király, amiben inkább a Pandora’s Box frontembere énekelt, mintsem egy képzett színész. Ez egy fordított helyzet volt, de hát Koltay Gábor úgy képzelte el, hogy az István tábor az egy színészekből álló intellektuelnek tekinthető csapat, a Koppány tábor pedig a rockerekből. Ez még nem változtatott az én színházi helyzetemen. Az első komolyabb váltás az 1985-ben történt, amikor Kerényi Imre az egykori Nemzeti Színházban, ma már Magyar Színház, megcsinálta kőszínházi előadásként az Istvánt. A ’83-as ősfelállásból egyedül én lehettem az a szerencsés, aki ebben a már színházi előadásban, nagyszerű rendezésben, nagyon komoly színészekkel léphettem színpadra. De ez még mindig nem változtatott a helyzetemen, hiszen még mindig a Pandora’s Box frontembere voltam. Aztán ’86-ban jött egy régi ismerős, sajnos már nincs közöttünk, Miklós Tibor – aki egyébként már ’80-ban megkeresett az akkor alakuló Rock Színház Evita előadása kapcsán – és mindenféleképpen szerette volna, ha beszállok a Jézus Krisztus Szupersztárba, választhattam Júdás és Pilátus közül. Számomra egyértelmű volt, hogy Pilátus, valahogy titokzatosabb volt nekem. Na és ezt követően jött a Nyomorultak főszerepe, ezt tekintem annak a pillanatnak és annak a döntésnek, hogy talán merem vállalni a színházi színpadot. Nyilván ez sem ment egyedül, még a Nemzetiben igen komoly művészekkel együtt élhettem egy kicsit. Sinkovits Imre, Agárdy Gabi bácsi, Garas Dezső, komoly neveket mondhatok, akik eljöttek és megnézték a Nyomorultakat és azt mondták, hogy igen, rendben vagyok, alkalmas vagyok arra, hogy a színházat válasszam… Így keveredtem a színházba.   És a rock zenével most hogy áll? Alkalmi csapatom a Mobilmánia. A fiúk nem követelik tőlem, hogy állandó tag legyek, hanem amikor ráérek, akkor szívesen látnak és örömmel. Az egy különálló világ, akkor egy kicsit elmegyek és dühöngök. Kiélem magam a rock zenei szívemmel és agyammal, ami egy kicsit másabb, mint a színház, de azt vették észre rajtam a törzsközönség tagjai, erőteljesen színésziesen csinálom még a legkeményebb nótákat is és ettől valahogy az egész olyan másképp szól. Pedig próbálok úgy énekelni, hogy ne vegyék észre, a musical és az opera éneklés az egy picit másabb, mint a rock zene.   Kevesen tudják, hogy Ön dalszerző is. Valóban kevesen tudják! Ez még akkor kezdődött, amikor az első gitárt a kezembe vettem a hatvanas évek végén. A P. Mobil átalakulásakor, vagyis a hetvenes évek végén teljesedett ez ki. Az akkor készült repertoár kilencven százalékának az énekdallamát is én írtam és szövegeket is jegyeztem. Utána a Dinamitban öt nóta zeneszerzője is voltam, az összes dal dallamszerzője, sőt az első nagy lemez összes szövegét én írtam. Aztán folytatódott ez a Pandora’s Boxban, ott is az összes dallam az enyém és néhány szöveget is írtam.   Melyik a kedvenc saját dala? Ez nagyon nehéz. Amikor az emberben egy dal születik, akkor az mindig valami ötlet, fájdalom, boldogság, külső vagy belső trauma eredménye. Vannak dalok, amelyek nagyon közel állnak hozzám. A Mobil időszakból a Honfoglalás az egyik legjobb a Menj továbbal együtt. A Dinamit időszakból a Tépd el az időt – ennek a szövegét S. Nagy István írta – és az Igazság, ami egy végtelenül egyszerű és rendkívül igaz dal. A P. Box időkből a Soha nem elég, az Engedj és talán még a Vágtass velem említhető vagy az Ómen lemezről a címadó dal, szóval van egy-kettő, ami súlyos. A szólólemezeimre szintén elkövettem néhány dalt, de ez így van rendjén, ez nagyon sokszor segítség. Például most is, a Lovak című musical kapcsán. A szerzők – Bartus Gyula, Benedekfi István és Benedekfi Zoltán – engedélyével kicsit alakíthattam azon a dallamon, amit eredetileg nekem írtak Mohikán szerepére. Úgy éreztem, hogy a tehetségemből és a harmónia ismereteimből kifolyólag egy kicsit hozzátehetek vagy elvehetek a saját szám íze szerint, valahogy a történet megkívánta. Belenyúltam a szövegbe, de természetesen megmutattam, elővezettem, ahogy ilyenkor illik. Ez nem azt jelenti, hogy ebben a darabban dalszerző vagy bármiféle akarok lenni, csak jólesik, ha valami jót találunk ki és csinálunk közösen. Már világsiker, agyon ajnározott darabot komoly jogdíjakért egyszerűbb csinálni. Ez egy sokkal nehezebb vállalkozás és az a kép van bennem – öreg koromnál fogva hadd mondjam ezt nagyon nyugodtan és nagy tisztelettel minden magyar szerző iránt –, hogy amit mi ilyenkor megcsinálunk, az lehet, hogy öt év vagy tíz év múlva valaki számára egy etalon lesz. A fiatalok fognak ebből tanulni, meríteni, megtanulni egy-egy dalt, ami tetszik, és az lehet, megszólal majd valahol, valamelyik tanuló énekes vagy musical színész szájából és akkor azt jól esik majd visszahallani, hogy ezt mi csináltuk, emlékszel, ez a mi kis szüleményünk. Hogy érzi magát a Jókai Színházban? Harmadszor játszom itt. ’94-ben kezdtem a Légy jó mindhaláligban, öt évvel ezelőtt a Rab ember fiaiban Apafi Mihályként – abszolút prózai szerepben, nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam – és most. Amikor Fekete Péter a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült néhány szóban próbáltam ecsetelni, hogy mily nehéz a fővárostól 220 kilométerre színházat csinálni, hiszen az emberek másként gondolkodnak, mint a fővárosban. Itt nem tudunk 35-40-et játszani egy előadásból. Sok minden van vidéken, ami engem sokkal jobban izgat, bár nagy dolognak tartom, ha valaki fővárosi színházban játszhat, de nehezebb dolog vidéken megmutatni magunkat! Én szeretek itt lenni Békéscsabán. Aranyosak és tehetségesek a kollégák, akiket már régóta ismerek, és amikor találkozunk, támogatjuk, szeretjük egymást, jó csapatmunka folyik itt!   Milyen céljai vannak még, mi viszi előre? Sajnos az ember életét meghatározza az anyagi helyzete. Ma Magyarországon a nyugdíjból nem mindig lehet megélni – még egy színművésznek sem. Ez az egyik oldala, amiért nem lehetnek célok. A másik, hogy egy bizonyos kor után behatárolható, hogy milyen szerepeket kaphat valaki. Van egy tűréshatár, amit még el lehet játszani 66 évesen, mint én vagyok, de ez a színházi repertoárok szereposztásának mondjuk a tíz a százaléka. Ráadásul manapság minden színház arra törekszik elsősorban, hogy a saját színészeinek adjon munkát és ez teljesen természetes dolog, a szabadúszóknak nehezebb. Az én helyzetemet tovább nehezíti, hogy besoroltak musical színésznek, nem tudják elképzelni, milyen vagyok prózában, pedig játszottam prózai szerepeket, azt mondják jól… Ezek miatt nem tudok tervezni.   A mai fiataloknak mit üzenne? A mai társadalomban kezdünk eltávolodni, nehezen értjük meg egymást. A fiataloknak nem nagyon van jövőképe, bár terveik lehetnek, főiskola, egyetem csak ott aztán megszakad valami. Aztán hogyan tovább? Nem nagyon lehet tanácsot adni, de mégis azt mondanám, hogy próbálják meg a megszerzett tudást itthon felhasználni, járuljanak hozzá az ország fejlődéséhez. Segítség egymást és ne vegyék fel azt a könyöklős, nemtörődöm, durva viselkedést, ami az elmúlt 30 évben kialakult. Az őszinte barátságokat keressék, ne csak a haverokat. Keresztényien hangzik – de hát az vagyok, nem tagadom –, ha a tíz parancsolatból csak egy részét, egy-két kis intést meg tud az ember jegyezni és betartani, akkor már biztos, hogy jobb lesz! Talán az ő életük is jobb lesz…

Dr. Gausz András egyetemi docens előadásával folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat, ma este 18.00 órától az Ibsen Stúdiószínházban. Korunk kulturális nihilizmusa – Nietzsche contra Wagner címmel az előadás mai világunk szóhasználatának bábeli zűrzavarából próbál meg kihalászni néhánya fogalmat, hogy aztán tisztázza azok mibenlétét. Konkrétan az arisztokratikus és a populáris ízlést különíti el, a magas kultúra hasznáról és káráról spekulál.  Az előadást rövid zenei példák, egy filmrészlet illusztrálják, az okoskodások Wagner és Nietzsche, mai világunk kulturális nihilizmusa körül folynak. Az est háziasszonya Kovács Edit Domján Edit-díjas színművész, esztéta. A rendezvénysorozatra a belépés díjmentes,de regisztrációhoz kötött.