Gongütéssel kezdődött el a Csabai Nyár
Először lépett fel a Budapesti Nemzeti Színház társulata a Csabai nyár rendezvényén, a nyitó előadáson Carlo Goldoni: Házasság Palermóban című színdarabját láthatta június 21-én este a közönség. Rendhagyó módon, a két felvonás közti szünetben nyitotta meg Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere és Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója a Csabai nyár programsorozatát. Seregi Zoltán köszöntő szavaiból megtudtuk, hogy az idei program gazdagabb lesz a korábbiaknál, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyobb mértékű támogatást nyújtott. Ez tette lehetővé, hogy ilyen rangos nyitóelőadást, a Nemzeti Színház produkcióját élvezhesse a csabai közönség. Végül Szarvas Péter polgármester gongütésével hivatalosan is elkezdődött a 2019-es Csabai Nyár programja. Rácz Attila Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
A Nemzeti Színház előadásával nyit a Csabai Nyár
A Békéscsabai Jókai Színház, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a város együttműködésével valósul meg június 21. és augusztus 25. között az a bő kéthónapos rendezvénysorozat, amelyen színházi előadások, koncertek, néptáncbemutatók és irodalmi estek várják az érdeklődőket. A szórakozni vágyók a kőszínházi szezon után, a nyári hónapokban sem maradnak előadások nélkül, a repertoár a vidám, zenés műfajtól a drámáig mindenféle műfajt kínál. A műfaji gazdagság mellett és a színvonal mellett fontos szempont, hogy a közönség minél több fővárosi és vidéki társulatot is megismerhessen. A bemutatókat a Városháza díszudvarán, a kulturális központban, a főtéren, valamint a Jókai Színház udvarán, a TeÁtriumban tartják. Az idén először vendégszerepel a Nemzeti Színház a Csabai Nyár programján, Goldoni Házasság Palermóban című darabját adja elő nyitórendezvényként június 21-én 20.30 órakor, három Kossuth-díjas művésszel, Bánsági Ildikóval, Bodrogi Gyulával és Blaskó Péterrel a főbb szerepekben. A Turay Ida Színház a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékot hozza el, a Spirit Színház a Veszedelmes viszonyokat, a Zenthe Ferenc Színház a Lovagias ügy című zenés vígjátékot. A békéscsabai társulat 15 előadással készül a nyári programsorozatra, kilenc nagyszínpadi előadás, gyermekprogramok, irodalmi és zenés estek színesítik a kínálatot. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát július 13-án láthatja a publikum, a Sárga tengeralattjáró című Beatles-estet június 28-án. A varázslatos musical című összeállítás június 30-án sztárvendégekkel, Koós Rékával és Kocsis Dénessel kerül színpadra. A legkisebbeknek szól A háromágú tölgyfa tündére, a Csacsifogat, valamint a Lili és Lali meseországban, a Fővárosi Nagycirkusz előadása. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően újra irodalmi estekre várják a költészet kedvelőit a TeÁtriumba. Június 27-én Szőke István Atilla: Embernek maradni – versek, novellák címmel Nagy Erika és Tomanek Gábor lép fel, július 4-én Cseh Tamás-est lesz Eszembe jutottál címmel Lakatos Viktória, Lévai Attila és Sallai Zsóka közreműködésével. Július 11-én Gulyás Attila színművész József Attila-estjén a költő életét idézi meg versein keresztül. A Csabagyöngye Kulturális Központ 30 programot kínál a nyári hónapokban. Július 18-tól augusztus 20-ig minden zenei műfaj – a népzenétől a könnyűzenén át a rockig – megszólal majd a főtéren. Augusztus 20-án este fél tíztől Zséda koncertjére várják az érdeklődőket, a Csabai Nyár utolsó nagykoncertjét augusztus 25-én a Békés Megyei Szimfonikusok adják.
Halló(k), itt vagyunk! – negyedszer
Országos vers- és novellaíró pályázatot hirdetett a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) a Békéscsabai Jókai Színházzal együttműködve. A gálaest és díjátadó ünnepség június 25-én 19.30 órakor lesz a Szarvasi Vízi Színházban. A békéscsabai teátrum számára hosszú évek óta fontos az előadások akadálymentesítése, jelnyelvi tolmácsolással és hangalámondással teszik elérhetővé az érintettek számára a színházi élményt. A program ötletgazdája és irányítója a kezdetektől Komáromi Anett színművész, a gálák rendezője pedig Tarsoly Krisztina színművész. Az első vers- és novellaíró pályázatot 2016-ban írta ki a SINOSZ, a díjátadó gálát akkor is Szarvason rendezték meg. A résztvevők számára külön öröm és élmény, hogy irodalmi alkotásaikat színművészek adják elő, és műveik még díjazásban is részesülnek, ezáltal egyfajta megerősítést kapnak a pályázók. A hallássérült közösség mellett több száz halló néző tiszteli meg jelenlétével és tapsával az előadást, így a gála hidat képez a két csoport között. Az idei programban a Misztrál zenekar is részt vesz, zenés műsorral egészítve ki az irodalmi estet. Komáromi Anettől megtudtuk, hogy a műsorról felvétel készül, melyből később országos terjesztésű DVD-t adnak ki. A program fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Fotó: A-TEAM
Vers a víz fölött – júniusban háromszor
A Szarvasi Vízi Színházban az idén is igaz, hogy minden este történik valami! A belépődíjas nagyszínházi produkciókon kívül ingyenes előadásokat is láthatnak a nézők. Kezdettől nagy sikert arat a Körös-parti színházban a Vers a víz fölött programsorozat, amelyből hármat is tartanak júniusban. Június 18-án 20.30 órakor a Vers a víz fölött sorozatban Szabad lélek címmel válogatást hallhatnak az érdeklődők Harangozó Imre verseiből, előadó: Lakatos Viktória, Szabó Zoltán és Lévai Attila. Június 20-án Szerelem akkordokra bontva címmel Lévai Attila önálló estjén megzenésített versekkel és szerelmes dalokkal várja a közönséget. Közreműködik: Király M. Alexandra, Puskás Dániel és Sztojka Martin, valamint Medovarszi Perta és Korom Gábor. Június 25-én a Halló(k), itt vagyunk! című esten, a SINOSZ és a Misztrál zenekar közös műsorán díjátadó gálát rendeznek, ami akadálymentesített előadás lesz, jelnyelvi tolmáccsal.
Öt nap alatt négy városban négy előadás
Öt nap alatt négy előadással négy különböző helyszínen szerepelnek a Békéscsabai Jókai Színház művészei, ami jól mutatja, hogy a kőszínházi szezon zárásával még nem érkezett el a pihenés ideje. Az utolsó hősszerelmes Szarvasra utazik, A háromágú tölgyfa tündére a Csabai Nyár keretében látható, az Ősvigasztalást pedig Nagyszalontára és Aradra viszi a társulat. Neil Simon világhírű darabját, Az utolsó hősszerelmest április 1-jén a Művész Kávéházban mutatta be a Jókai Színház, az előadást Csurulya Csongor rendezte. Az amerikai szerző művének középpontjában Barney Cashman New York-i halvendéglős áll, akinek szerepét Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész játssza, a három női figurát Tarsoly Krisztina. A történet arról szól, hogy az idősödő főhős rádöbben, hogy az életéből hiányzik valami, ezért randevúra hív különböző hölgyeket, hogy házasságon kívül, kalandokban is kipróbálja magát. Májusban az előadás részt vett a XXI. Melphomena Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztiválon Khersonban (Ukrajna). Az utolsó hősszerelmest legközelebb ajándékelőadásként a Szarvasi Vízi Színház közönsége láthatja június 21-én, pénteken 20.30 órától. Június 23-án, vasárnap 19 órától a Csabai Nyár programján, a színház udvarán, a TeÁtriumban Puskás Dániel – Udvaros Zoltán: A háromágú tölgyfa tündére című zenés mesejátékot adják elő a Színitanház harmadéves színész tanulói, valamint táncosok. A dramaturg, rendező Katkó Ferenc színművész, az osztály mesterségtanára. Az előadás koreográfiáját a szintén a Színitanházban végzett táncos, Vozár Virág készítette. A mesedarabot a Színitanház növendékei az iskola február elsejei nyílt napján mutatták be először. Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét legutóbb, június 3-án Kézdivásárhelyen mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház, az előadás akkor a Ferenc pápa romániai látogatásához kapcsolódó programsorozathoz tartozott. Legközelebb Nagyszalontán június 24-én és Aradon június 25-én tekinthető meg az előadás. A Kossuth-díjas író drámája 2017 szeptemberében az évad nyitó premierje volt a békéscsabai teátrum Sík Ferenc Kamaraszínházában, és októberben már láthatta a fővárosi közönség is a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Megrázó családi drámáról és annak következményeiről szól a történet: Csorja Ádám ősi szokás szerint elégeti bátyja holttestét, ezért szembekerül az új világ törvényeivel. Ugyanakkor az életbe vetett hit csendül ki a darabból, és szerephez jut a legendás székely humor is. Az előadást Béres László rendezte. Csorja Ádám alakját a Jászai-díjas Kovács Frigyes, Ambrust, a bátyját Szőke Pál játssza, Kispál Julát Liszi Melinda. Botár Márton szerepében a szintén Jászai-díjas Szélyes Imre lép színre, Gálfi Benceként Katkó Ferenc, a jegyző Gulyás Attila, a bíró Mészáros Mihály. Fotó: A-TEAM
Évadnyitó a Szarvasi Vízi Színházban
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött el a Szarvasi Vízi Színház kilencedik évadja június 14-én este. A köszöntő beszédek után Szente Béla Szárnyad árnyékában című történelmi játékát láthatta a közönség a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. A megnyitó ünnepségen köszöntő beszédet mondott Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, Dr. Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója. Babák Mihály polgármester kiemelte, hogy a vízi színházat a nézők szeretete tartja össze, a működtetés pedig három szereplő közös munkája, a Békéscsabai Jókai Színház, a teátrumi társaság és a Cervinus Teátrum együttműködésének eredménye. Ez a működő összefogás bizonyítja, hogy lehet Magyarországon együtt dolgozni és jó dolgot csinálni. A polgármester köszöntő szavai zárásaként a Szarvasi Baráti Kör kitüntetést adott át Fekete Péter államtitkárnak, aki Professzor Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának üdvözletét és gratulációját tolmácsolta. Majd beszámolt arról, hogy néhány nappal ezelőtt Szlovákiában, a V4 országok kulturális miniszteri találkozóján vett részt, ahol büszkén számolt be a Szarvasi Vízi Színház példájáról. Domokos László köszöntőjében kiemelte, hogy egy gyönyörű környezetben működő, értékeket átadó intézmény a Szarvasi Vízi Színház, majd megnyitotta az évadot. Seregi Zoltán igazgató, művészeti vezető elmondta, nagyon nagy megtiszteltetés a Jókai Színház számára, hogy övé lehet a nyári szezon nyitóelőadása, ráadásul egy olyan színdarab, amely nemcsak Békéscsaba 300 éves újratelepítéséről szól, hanem az egész környékre, így Szarvasra is vonatkozik, és remélhetőleg minden néző lelkét megérinti, megszólítja. Dr. Szabó Károlyné, a teátrumi társaság nevében megköszönte a bizalmat Szarvas városnak és a polgármesternek, hangsúlyozta, hogy nagy örömmel vett részt a szervező munkában, és sok tartalmas estét, művészi élményt kívánt a közönségnek. Rácz Attila Fotó: Lipták Szabolcs/ A-TEAM
Csabai előadással nyit a Szarvasi Vízi Színház
Immár a kilencedik évad kezdődik június 14-én este a Szarvasi Vízi Színházban, ahol a VIII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál és a Cervinus Művészeti Fesztivál augusztus 19-ig gazdag kínálattal várja minden este a közönséget. Az ünnepélyes megnyitó után Szente Béla Szárnyad árnyékában című darabját mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Minden műfaj kedvelői találhatnak maguknak érdekes programot; a nyári színház palettáján a vígjáték a listavezető: 15 különböző komédiából, zenés bohózatból választhatnak az érdeklődők. Sok szép mesedarab kerül színre a gyerekeknek, persze elmaradhatatlan a musical, de lesz operett, történelmi játék, színmű, táncjáték is. Néhány cím ízelítőnek: Régi nyár, Hatan pizsamában, Az utolsó hőszerelmes, Házasság Palermóban, Nyitott ablak, Alul semmi, My Fair Lady, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Szellem a spájzban, Nagyon Nagy Ő, Chioggiai csetepaté, A kegyelmes asszony portréja, Mária főhadnagy, Monte Cristo grófja, Balfácánt vacsorára, Oscar, Lovagias ügy, Nicsak, ki lakik itt? A Jókai Színház és a Cervinus Teátrum művészei mellett fellép többek között Kautzky Armand, Fodor Zsóka, Csányi Sándor, Kalocsai Zsuzsa, Szomor György, Gubik Petra, Détár Enikő, Gregor Bernadett, Koltai Róbert, Vándor Éva. A békéscsabai és a szarvasi társulaton kívül az egri Gárdonyi Géza Színház, a Játékszín, a Nemzeti Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Budaörsi Latinovits, a Turay Ida Színház, a Spirit, a kecskeméti Katona József, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a Zenthe Ferenc Színház, a Bánfalvy Stúdió, az Új Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szerepel a Körös-parton. A házigazda, a szarvasi Cervinus Teátrum ismét összművészeti fesztivált rendez július 11-től 24-ig. A szlovák nemzetiségi kultúrát is képviselő teátrum kínálatában szerepel többek között a Hotel Menthol, a Valahol Európában, a Drótos Jankó/Janko Drotár, a Holle anyó, Az ibolya, a Macska a forró bádogtetőn és a Fekete Péter című operett. A színházi előadások mellett koncertek, néptáncgála, zenés és irodalmi estek, kabaré, valamint a Fővárosi Nagycirkusz produkciói várják a nagyérdeműt. Szarvason a második évadtól rendezik meg a Magyar Teátrum Nyári Fesztivált, ahol a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai mutatkoznak be előadásaikkal, az idén nyolcadik alkalommal. A versenyműveket zsűri értékeli, a szarvasi nyár díjátadó gálával zárul. A Szarvasi Vízi Színházban az idén is igaz, hogy minden este történik valami! A belépődíjas nagyszínházi produkciókon kívül ingyenes előadásokat is láthatnak a nézők. Kezdettől nagy sikert arat a Körös-parti színházban a Vers a víz fölött programsorozat, amely az elmúlt években kiegészült a dallal, a tánccal, a filmmel, a kedvencekkel, a Szarvasiak a víz fölött, illetve a Mellettem az utódom című estekkel. Újdonság az idén a Sportolók a víz fölött program, amelynek keretében Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke beszélget vendégeivel, neves sportolókkal. Ebben az évadban is lesz akadálymentesített előadás, a békéscsabai társulat Alul semmi című produkcióját segíti jelnyelvi tolmács, csakúgy, mint a Vers a víz fölött sorozatban a Halló(k), itt vagyunk! című estet, a SINOSZ és a Misztrál zenekar közös műsorát. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM
Évadbúcsúztató és az új repertoár ismertetése
A közönséggel együtt, műsorral és díjátadó gálával június 7-én búcsúztatta a 2018-19-es évadot a Békéscsabai Jókai Színház, a belső társulati ülést 11-én tartották meg. Seregi Zoltán igazgató értékelte a művészi teljesítményt és ismertette a következő évad repertoárját. Kiss Tibor alpolgármester a fenntartó önkormányzat nevében fejezte ki köszönetét a színház művészeinek, dolgozóinak; úgy fogalmazott: jó volt a műsorterv, voltak kiváló előadások és nagy rendezések. Kritikai észrevételt is tett, többek között a díszelőadásokkal kapcsolatban azt mondta: várta volna, hogy több cégvezetővel, képviselővel találkozik a bemutatók utáni fogadásokon. Kemény évadnak nevezte a direktor a színház mögötti időszakot, rengeteg előadás volt (427), de – mint mondta -, „meg is lett az eredménye a bérletvásárláskor”. Az eredményekért köszönetet mondott a társulat tagjainak, és a sikeres bemutatók közül elsőként a stúdiósorozatot emelte ki, amely ebben az évadban elnyerte a közönség tetszését. Korábban a műsorterv összeállításakor rétegdarabokban gondolkodtunk, ami nem igazán jött be. Aztán úgy döntöttünk, inkább nyitunk a közönség felé, de nem engedünk a minőségből, követjük a „Közérthető művészet – minőségi szórakoztatás” elvét. Most minden stúdiódarabot sikerült tíznél többször játszani, és ezek a produkciók repertoáron is maradnak – jelentette ki Seregi Zoltán. A búcsúzó évad mérlegeként elhangzott: tíz nagyszínpadi és kamaradarab közül legtöbb előadást a Vidám kísértet (41), az Elnémult harangok (39), valamint Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány (33) című mesejáték ért meg. Kiemelt jelentőségűnek tartja az igazgató az olyan előadásokat, mint a Szárnyad árnyékában, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és az Alul semmi, amelyekben részt vett az egész társulat, mindenki a színpadon volt. Seregi Zoltán arról is beszámolt, hogy 13 előadással vendégszerepelt a társulat Budapesten, az országban több helyen, valamint a határon túl is „letették a Jókai Színház névjegyét”. 2018 decembere óta „működik” A színház házhoz megy című program, amelyben középiskolásokat igyekeznek megszólítani, komplett előadásokat visznek számukra. Az utóbbi időben a Hajnalban, délben, este című darabot adták elő Békéscsaba számos középiskolájában, valamint a megye több településén. A Lázár Ervin Programban hat előadásra szervezett a színház (Az aranyszőrű bárányból és a Kukac Kata kalandjaiból) 1660 olyan gyermeknek látogatást, akik még sosem voltak a teátrumban. A projekt célja, hogy minden általános iskolás tanuló színházi élményhez jusson. A városnak is fontos kulturális centrumként működik a színház, amikor otthont ad olyan rendezvényeknek, mint a Mindentudás Színházi Egyeteme, a költészet napján a 24 órás versfolyam, az Ádámok és Évák ünnepe – szögezte le a direktor. Folytatódnak a díszbemutatók, és továbbra is kiemelt szempont a fogyatékossággal élők számára az esélyegyenlőség megteremtése. A kőszínházi szezon után a Csabai Nyár, a Szarvasi Vízi Színház és a Gyulai Várszínház műsorán szerepel a Jókai Színház több előadása. Az új műsortervről elhangzott, hogy tíz nagyszínházi és kamaradarab kerül színpadra, öt stúdióelőadás színesíti a repertoárt, az első őszi bemutatók próbái már el is kezdődtek. Az igazgató végül személyi változásokról szólt, majd köszöntötte azokat a művészeket, dolgozókat, akik a búcsúzó évadban részesültek elismerésben: Tege Antalt (Őze Lajos-díj), Bojczán István színpadi műszaki csoportvezetőt (Békéscsabáért kitüntetés), Kovács Editet (Jászai Mari-díj), Laurinyecz Zoltán díszletfestőt (a legjobb háttérmunkáért), az évad színművészeit, Földesi Ágnes Villőt (fiatal) és Mészáros Mihályt (tapasztalt kategóriában), valamint Csomós Lajost duplán, hiszen az évad érett színművésze lett, ugyanakkor elnyerte a Gálfy Gyűrű-díjat is. A társulati ülés filmvetítéssel zárult, amikor a résztvevők megtekintették a Jókai Színház művészeivel forgatott Mesevilág sorozatot, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült. Niedzielsky Katalin Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
Tutajos volt a Tüskevárban – 66 évesen így néz ki az egykori gyereksztár
Ma ünnepli születésnapját Seregi Zoltán rendező, egykori gyereksztár. Június 7-én ünnepli születésnapját Seregi Zoltán, aki kisgyerekként eljátszotta a Tüskevár című nyolcrészes, fekete-fehér sorozatban Tutajost. Ma már 66 éves, többszörös nagypapa, és nem színészként, hanem – édesapjához hasonlóan – rendezőként találta meg a helyét. Az 1966-ban készült és egy évvel később bemutatott ifjúsági tévésorozat gyerek főszereplőjének csak jó emlékei vannak azzal kapcsolatban, hogy híressé tette a Tüskevár. Amikor idősebb lett, zsákszámra kapta a szerelmes leveleket, de amikor személyes találkozóra került volna a sor, megijedtek, a katonaságnál viszont előnyt tudott kovácsolni az ismertségből. – Amikor megtudták, hogy ki vagyok, azonnal én lettem a zászlóaljklub vezetője, különleges eltávokat kaptam, és nem osztottak be őrségre. Szerénység nélkül elfogadtam a kivételezést – mesélte tavaly júliusban a Best magazinnak. Seregi Zoltán a Tüskevár után játszott pár szerepet a József Attila Színházban, A Pál utcai fiúk 1969-es, Fábri Zoltán-féle filmváltozatában pedig a hangját kölcsönözte Bokának, akit az angol William Burleigh alakított. 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán. Az ezredforduló után a Békéscsabai Jókai Színház rendezője lett, majd 2015 decemberében egyhangúlag kinevezték a teátrum igazgatójává. Tutajos szerepére a mai napig büszke, szívesen jár diáktalálkozókra is, ahol mindig nagy sikert arat. – Azon izgulok, mit fognak szólni a gyerekek, ha Tutajos helyett meglátnak egy öreg, bajszos figurát. De szerencsére eddig még nem okoztam csalódást. Sőt egyszer, amikor elmondtam, menyire sajnálom, hogy az akkoriban drága színes technika miatt fekete-fehérben forgattak, és így a szép természeti képek nem jönnek annyira át, egy gyerek az első sorban azt mondta, hogy ha nézi a Tüskevárat, színesben látja – árulta el a hetilapnak.
Pünkösd – a harmadik legnagyobb ünnep
A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén június 9-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. A húsvét és a karácsony után ez a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. A pünkösd neve a görög pentékoszté szóból ered, ami ötvenet jelent, a húsvét utáni ötvenedik napra utal. A néphit szerint, ha pünkösdkor szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Pünkösd megünneplésének kiemelkedő eseménye a csíksomlyói búcsú, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának találkozóhelye lett, ahová zarándokvonat indul minden évben. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, a Csíksomlyón összegyűlt székelyek azonban a Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve tartják meg Csíksomlyón minden pünkösd szombatján az ünnepi szentmisét és a nagy búcsút, ahová több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből és a világ más tájairól is.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
209 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
125 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1