Misztériumjáték és gyertyagyújtás
A Békéscsabai Jókai Színház megemlékezést tart halottak napján, november 2-án 17 órakor a teátrum első emeleti Sík Ferenc Termében, ahová szeretettel várjuk nézőinket!
A Békéscsabai Jókai Színház megemlékezést tart halottak napján, november 2-án 17 órakor a teátrum első emeleti Sík Ferenc Termében, ahová szeretettel várjuk nézőinket!
A Nemzeti Színházban vendégszerepel ismét Tamási Áron színművével, az Ősvigasztalással a Jókai Színház október 29-én, hétfőn. A Kossuth-díjas író drámája tavaly szeptemberben az őszi évad nyitó premierje volt a békéscsabai teátrum Sík Ferenc Kamaraszínházában, és január 29-én már láthatta a fővárosi közönség is.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere beszédében elmondta: számunkra a történelem nem kizárólag a tankönyvek lapjairól ismert és tanulmányozott múlt csupán, hanem családi örökségként számon tartott valóság, szüleink és nagyszüleink olykor húsba vágóan fájdalmas élete, küzdelme és példája. A rendezvényre ünnepi műsorral készültek a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a Színitanház növendékei „Esik eső karikába…” címmel.
Kiss József a Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője lesz a Terefere a Művész Kávéházban program következő vendége október 26-án, pénteken, 17 órától. A beszélgetést a Kállai-díjas Kadelka László vezeti. A rendező úr meghívásának apropója, hogy szeptember 21-től november közepéig, az ő rendezésében láthatja a közönség a Vidám kísértet című komédiát a Békéscsabai Jókai Színház kamaraszínházában.
Az Asszonyszerelem, asszonysors nyolc dalában, akárcsak egy novella lapjain, egy fiatal lány, talán Clara Schumann mondja el szerelmének, sorsának történetét. E csodálatos érzelem egy-egy mozzanatának felvillantásából egy rajongó, gyengéd és érzelmes nő kedves alakja bontakozik ki előttünk, Schumann utolérhetetlen, szinte példa nélkül való beleélő, megfigyelő és felidéző művészete nyomán. Közreműködik: Galambos Hajnalka Zongorán kísér: Rázga Áron Strauss – 4 utolsó ének Tavasz – Szeptember – Lefekvéskor – Alkonyfényben A ciklus címe nem a zeneszerzőtől származik. Az sem egészen bizonyos, az idős komponista való-ban ciklussá óhajtotta-e összefogni a 84 évesen komponált dalokat. Tény, 1948. derekán, sok ke-serű csalódás után némiképp új erőre kapva nagy kedvvel alkotta egyiket a másik után. Mind a négy dal a halálról, az elmúlásról szól. Még a tavaszi kép is az elmúlást juttatja az öreg Strauss eszébe. A so-kat megélt komponista számára a halál nem utolsó ítélet és nem szenvedés, amit aztán drámai kont-rasztként a “megdicsőülés” követhet. Ezek a ro-mantikus képzetek már messzire tűntek. A bé-két, feloldást hozó halál zenéje mégis minden ízé-ben romantikus. Fiatalkora zenei nyelvét beszéli Strauss továbbra is, csakhogy minden szélsőség, hatásvadászat nélkül, az öregkor bölcsességével. Pasztell-színű, gyakran magas regiszterű, légiesen lebegő muzsika a négy utolsó éneké.
Premier lesz, nem is akármilyen! Arthur Miller Pillantás a hídról című világhírű drámáját mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház október 26-án. Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művésszel, az előadás rendezőjével a görög dráma megszállottjáról, az ösztönök uralmáról és a „sokféle” színházról beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Tege Antal úgy véli, minden díj, elismerés kötelez: a névadó emlékének, a színháznak szakmailag, emberileg meg kell felelni. A Békéscsabai Jókai Színház művésze október 18-án vehette át a Gyulai Várszínház rangos elismerését, az Őze Lajos-díjat a Nemzeti Színházban.
Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendezi a Békéscsabai Jókai Színházban. A sorstragédia bemutatója október 26-án lesz. A bevándorlás kérdésköréről, a család széteséséről, az emberi kapcsolatok fenntarthatóságáról és a tiltott szerelemről szól a Pillantás a hídról című tragédia.
Önálló zenés estjével örvendeztette meg régi hűséges közönségét Paczuk Gabi október 18-án, 19-én és 20-án a Művész Kávéházban. A színésznő, aki 1992-től 2008-ig játszott a Békéscsabai Jókai Színházban, egy 2009-es fellépés, majd hosszú szünet után tért vissza a színpadra.
Tunyogi Péterre emlékeztek családtagjai, rajongói, lelkes P. mobilosok október 20-án, szombaton délután a Békéscsabai Jókai Színházban. A rocklegenda emléktábláját három gyermeke leplezte le a teátrum előcsarnokában, életének, művészetének állomásait pódiumbeszélgetésen idézték fel a Vigadóban; és ami nem hangzott el prózában, azt az esti koncert „mondta el” a Csabagyöngyében.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |