Színházi vetélkedő a Jókai Színházban (is)
A Jókai Színház középiskolások számára rendez vetélkedőt, melyre eddig 20 csapat jelezte részvételi szándékát. A jelentkezési határidő február 20-án, éjfélkor jár le, tehát még várjuk a lelkes csapatok jelentkezését, akik harcba szállnak a tabletekért és az egyéb értékes nyereményekért. A játékról Tűri Zsanett a Mega Rádióban készített interjút Tege Antal színművésszel. – Mit tudhatunk magáról a vetélkedőről? Mire lehet nevezni? Milyen pályázatot írtak most ki? T.A.: A Békéscsabai Jókai Színház a Nemzeti Színháztól vette az ötletet. Ez a pályázat a Nemzeti Színházból indult és mi egy az egyben ezt a felhívást adaptáltuk a Jókai Színházra, annyi különbséggel, hogy mi a 9-es osztályokat is megszólítjuk, a 9-10-11-es osztályokból várunk négyfős csoportokat, egy tanár kíséretével a színházi vetélkedőre. – Mi a témája, tudhatunk-e erről valamit? T.A.: A Jókai Színház elmúlt éveiben, a jelenben és a jövőben bemutatandó darabok. – Említette, hogy négyfős csapatok jelentkezését várják. Hogyan zajlik ez a verseny? T.A.: A verseny négy fordulós, ebből három az interneten zajlik, ahol február 20. éjféltől elérhetők lesznek az első körnek a feladatai, mindegyiket az interneten kell benyújtani a megadott elérhetőségre, és a negyedik, utolsó forduló pedig a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán lesz: az első négy csapat már élesben, nézők előtt tartja meg a vetélkedő záró részét. – Mi alapján dől el, hogy ki kerül be a döntőbe? Hogyan szelektálnak menet közben? T.A.: Négytagú zsűrit kértünk fel: Kara Tünde és Bartus Gyula színművészek, Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka, valamint Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója személyében. A különböző feladatoknál – amiről most még nem árulhatok el semmit, hiszen akkor kiszivárogtatnék infókat, amiket előre ki tudnának dolgozni a csoportok – be fogunk vonni videós és képzőművész kollégákat is. – Inkább szakmai tudást, a színház életéről lexikális tudást igényel ez, vagy némi színművészi képességeknek is kell lenni a diákokban ahhoz, hogy sikert érjenek el? T.A.: Elképzelhető, hogy a negyedik fordulóban lesznek színházi képességeket is megmozgató feladatok, az első háromban a kreativitásukra fogunk hagyatkozni. Kell egy kis lexikális tudás, de ehhez biztosítani fog a Jókai Színház könyveket, amit a Jegyirodában lehet tanulmányozni, oda bemehetnek majd a diákok, utánanézhetnek az adott feladatok kapcsán a bemutatóknak, történeteknek. Annyit azért elárulhatok, ha mondjuk egy videót kell készíteni, elképzelhető, hogy színészi feladatok teljesítésére is szükségük lesz… – Azt már megszokhattuk a Jókai Színháztól, hogy időről-időre bevonja az iskolásokat, a középiskolásokat a színházi életbe, elég csak az Ádámok és Évák Ünnepe sorozatra gondolni és a mostani vetélkedő is őket célozza meg. Miért tartják fontosnak, hogy rendszeresen megmozgassák a diákokat? T.A.: Azt gondolom, hogy pont a középiskolás réteg – és ez személyes vélemény – hiányzik a Jókai Színház nézőteréről. Nagyon szeretném, hogy a Jókai Színházba sokkal több középiskolás fiatal járjon, azt gondolom, hogy trendivé kell tenni a Jókai Színházat, sikk legyen odajárni. Az Ádámok és Évák Ünnepe és ez a rendezvény sorozat is ezt próbálja szolgálni, hogy megszeressék a fiatalok a színházat és a színházba járást. – Végezetül még néhány technikai információ: meddig lehet jelentkezni, illetve honnan várják a jelentkező csapatokat, iskolákat, van-e valami kritérium, amit még fontos tudni a diákoknak? T.A.: Mi a megyehatárig bezárólag küldtük el minden középiskolának a felhívást, a plakátokat, a jelentkezési határidő február 20-a, éjfél. Amint említettem, négyfős csapatok jelentkezhetnek egy felkészítő tanárral a Jókai Színház honlapján. – A díjazásról tudhatunk valamit, hogy kicsit motiváljuk a diákokat? T.A.: Igen, a nyertes csapat tagjai és a felkészítő tanár fejenként egy táblagéppel és egy-egy, a Jókai Színház előadásaira szóló kétszemélyes ifjúsági bérlettel lesz gazdagabb. A második és a harmadik csapat könyvutalványokat, színházi bérleteket, illetve színházi ajándékcsomagot nyer. A negyedik helyezett csapatot sem hagyjuk árván és ajándék nélkül, a Jókai Színház egy napra kitelepül az iskolájukba és rendhagyó irodalom órákkal, ének tanítással és színházi előadással ajándékozza meg őket. A részvételi felhívás IDE kattintva, a jelentkezési felület pedig IDE kattintva érhető el.