Wass Albert Tizenhárom almafájának békéscsabai bemutatója alighanem kuriózumok sorozataként vonul be a színháztörténetbe. Az olvasópróbát a koronavírus terjedése miatt fokozott óvintézkedések közepette még megtartották március 17-én délelőtt, de a kormányrendelet másnaptól lehúzta a függönyt országszerte minden színházban. Kiss József Jászai Mari-díjas rendező és a színészek április 9-én délelőtt online próbát tartottak. A veszélyhelyzet ellenére sem állhat meg az élet, show must go on, a kényszer új műfajokat szül: netszínház, online repertoár, telefon- és emailinterjúk. S most megjelent az első online próba, csoportos skype-hívás, videokonferencia, ahol több hét után újra találkozhattak a művészek.   Kerestem olyan jeleneteket, amelyekről érdemes beszélni, mert eseményeket tartalmaznak, amelyek a szereplők között zajlanak, kihatnak másik jelenetekre, fontos oszlopai, mozzanatai a darabnak, a szereplők egymás közti viszonyában jellemzők. Ezeken végig mentünk, elolvastuk együtt a jeleneteket, megálltunk fontos pillanatoknál. Olyan volt ez, mint egy asztali próba vagy olvasópróba. A rendelkező- vagy emlékeztetőpróbát nem tudom elképzelni személyes jelenlét nélkül, de a beszélgetésre alkalmas volt ez a távkapcsolat – jellemezte telefonon a különleges helyzetet Kiss József rendező Budapestről. – Az olvasópróbát megtartottuk, utána meg kellett állnunk, a rendelkezőt már nem tudtuk elkezdeni. Arra jó az ilyesmi, hogy kicsit „szagot fogjunk”, lássuk egymást, ez volt a legjobb dolog benne, hogy a színészek örültek egymásnak. Majdnem egy hónap telt el a próbafolyamat kezdete óta, és úgy tudom, otthon tanulják a színészek a szöveget. A színészek nem szeretnek otthon tanulni, szeretik a szövegeiket inkább színpadi helyzethez kötni, ami most nem lehetséges. A darab megértésében, a gondolkodásban viszont segít az asztali próba. Amíg nem oldják fel a tilalmat, lesz még hasonló „találkozás”? A technika rendelkezésre áll, elképzelhető, hogy fogunk még a következő hetekben is online dolgozni. Nem tudjuk, meddig tart a rendkívüli állapot; miben lehet reménykedni, vajon mikor lesz bemutató? Sajnos nem rajtunk múlik, de én nagyon szeretném nyáron bepróbálni, és akkor szeptemberben lehetne bemutatni, játszani a darabot. Ebben nagyon reménykedem. Wass Albert regényét, amely a Trianon utáni Erdélynek, Székelyföldnek állít emléket, Kiss József alkalmazta színpadra. A komédia ősbemutatóját eredetileg április végére tervezte volna a Jókai Színház, de az ismert okok, a világjárvány hazai elterjedése átrendezte a repertoárt. Az online próba premierjével mindenesetre olyan tapasztalatban volt részük a színészeknek, amilyenben korábban még soha. Az előadásban Mózsi szerepét Tege Antal játssza, Rozál, a felesége Fehér Tímea. A szereposztás különlegessége, hogy Bartus Gyula Jászai Mari-díjas, Csurulya Csongor, Koleszár Bazil Péter, Lénárt László és Szabó Lajos is három-négy-öt figurát játszik. Tege Antalt kérdeztem, hogy milyen érzés volt online próbálni. Csoportos skype-híváson olvastuk össze, beszéltük meg a szerepeket. Úgy gondolom, a próbafolyamat bizonyos fokán működőképes ez a megoldás, amikor elemzünk, összeolvasunk, megbeszéljük, hogy mi felé megyünk, hogyan értelmezzük a karaktereket, jeleneteket, addig jó az online próba. De bizonyos szint után élőben kell látni egymást, érezni, merre mozdulunk. Elképzelhetőnek tartom, hogy a próbafolyamat egy későbbi időszakában megint jó lesz ez például szövegösszemondásra. Amikor a színésznek már van fogalma a darabról, akkor lehet értelme ennek a módszernek, hiszen minden próba, mindenféle tanulás végül a darab hasznára válik. A Tizenhárom almafa szereplői, ahogyan a színészek általában abban bíznak, hogy a munka hamarabb elkezdődhet, mint ahogyan a nézők előadásra jöhetnek majd. Az is reményre ad okot, hogy a Sík Ferenc Kamaraszínházban lesz a bemutató, tehát kisebb létszámú nézőtér előtt. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM  

Csonka Dóra Pólikát játszotta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásban, amelyből most „home-office kiadás” készült, mesét olvas és videóötleteken töri a fejét. Sajnálta, hogy a vírusveszély miatt elmarad a Békéscsabai Jókai Színház amerikai turnéja, csúsznak A Megfeszített próbái, mégis bizakodó és főleg vigyáz az egészségére. Engem több okból is fájdalmasan érintett ez a kialakult helyzet, de a kezdeti rossz kedvem már abszolút a múlté. Nagyon készültünk az Amerikai Egyesült Államokba, és hiába éreztük mindannyian, ahogyan közeledett az indulás dátuma (március 13.), hogy ezt az utat le kell mondani, mégis nagy csalódás volt, amikor kiderült, hogy a turné elmarad. Emellett nagyon vártam az áprilist, hogy elkezdjük A Megfeszített című rockopera próbáit, amire sajnos szintén nem kerülhetett sor.  Mivel sikerült legyőzni a rossz kedvet, a csalódást?   Pozitívan tekintek előre és igyekszem hasznosan tölteni a kényszerpihenőt. Otthon tanulom A Megfeszített anyagát, hogy amint elmúlik a veszélyhelyzet, egyből tudjunk próbálni. Jelenleg online üzemel a színház, ehhez kapcsolódóan állandóan videóötleteken gondolkodom. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásból már készítettünk egy „home-office kiadást”, és tervben van még sok anyag. Tegnap éppen Benedek Elek A só című meséjét mondtam fel a Rádió 1-nek. Fontosnak tartom, hogy a nézőink kapjanak ilyen kis ajándékokat, hiszek benne, hogy a lelkünk ápolásával az immunrendszerünk is erősebb lesz. Emellett persze én is ugyanolyan dolgokat csinálok otthon, mint mások, sokat takarítok, főzőcskézem, olvasok vagy éppen filmet nézek. Nekem jelenleg így telnek a napjaim. Milyen tanulsággal szolgál számodra ez a rendkívüli állapot, és hogyan éled meg az óvintézkedéseket a mindennapjaidban? Elsősorban arra szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy az idősek mellett a cukorbetegséggel élőknek is mennyire fontos most még jobban odafigyelniük magukra. 19 éve vagyok 1-es típusú diabéteszes, emiatt még körültekintőbben kezelem a jelenlegi helyzetet. Igyekszem a cukromat minél kiegyensúlyozottabb szinten tartani. Anyukám tanácsára gránátalma- és céklalevet iszom, hogy erősítsem az immunrendszeremet. Emellett igyekszem minden nap sportolni egy kicsit, akár otthon a szobában vagy a szabadban futni. A pozitív hozzáállás sokat számít, és nem szabad pánikolni. Fontos, hogy felelőségteljesen gondolkodjunk és cselekedjünk. Ez a megoldás ahhoz, hogy minél hamarabb visszatérhessünk a rendes kerékvágásba, no és a színházba!  Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM

Liszi Melinda ötletére rajzpályázatot hirdet óvodásoknak a Békéscsabai Jókai Színház. Kiss Ottó verseire várjuk a gyerekek alkotásait, amelyek majd videón illusztrálják a színésznő által felmondott szövegeket. Kedves Gyerekek! Biztosan tudjátok, hogy most járvány van, és nagyon kell magunkra vigyázni, hogy ne legyünk betegek, ezért nem szabad egymást meglátogatni. De az óvónénik, óvóbácsik, a szülők, nagyszülők és a nagyobb testvérek biztosan segítenek Nektek, és otthon vagy telefonon, esetleg skype-on felolvassák Kiss Ottó verseit. Ti meg rajzoljátok le, mit gondoltok, mit éreztek, amikor halljátok ezeket a verseket! A4-es fekvő lapon dolgozzatok, használhattok ceruzát, színesceruzát, filcet, tűfilcet, zsírkrétát, készíthettek nemcsak rajzot, hanem kollázst és montázst is. Minden képhez írjátok fel, hogy az melyik vershez készült! Ne felejtsétek el felírni a neveteket, az elérhetőségeteket, életkorotokat, azt, hogy melyik óvodába jártok! A műveket 2020. április 24-én 12 óráig kérjük beküldeni a következő címre: Békéscsabai Jókai Színház 5601 Békéscsaba Andrássy út 1-3. A borítékra írjátok rá: Rajzpályázat óvodásoknak Jó rajzolást kívánunk, és várjuk a képeket!   Kiss Ottó versei a rajzpályázathoz Tegnap Márióval               Tegnap Márióval lementünk a tóhoz.               Már esteledett, amikor a vízben megjelentek a csillagok. Márió azt mondta, meglátom, éjszaka mindet kihalássza nekem onnan, ha mégis maradna néhány a rossz látási viszonyok miatt, azokat majd reggel összeszedi.   Ma délelőtt is a tó felé mentünk, és tényleg nem voltak ott a csillagok, de Máriónál sem láttam egyet sem.   Akkor azt mondta, hogy otthon őrzi őket az üvegszekrényben, de nézzek csak ki majd estére az ablakomon, addigra mindet felrakja nekem az égre.         Régen        Régen, amikor az emberek még némák voltak,      a halak gyűlést tartottak, sajnálkoztak egy csomót      az emberek miatt, aztán nekik adták a beszédet.      Ezt anya mondta.      Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb leszek,      összegyűjtöm a szavakat egy műanyag zsákba,      és beleöntöm őket a tengerbe.      Hadd beszéljenek ezután a halak is.        Üveghegy        Meseország nagyon messze van,      az Üveghegyen is túl.      De szerencsére addig sose kell elmenni,      mert az Üveghegy teljesen átlátszó,      ezért Meseország idelátszik.       Nagypapa nem ért a számítógéphez   Nagypapa nem ért a számítógéphez, csak a betűket nyomogatja rajta, de játszani egyáltalán nem tud. Hiába magyarázom neki, hogy összesen három élete van, mert szerinte egy is bőven elég.       Apa nagy sportember   Apa nagy sportember. Esténként mindig szokta edzeni az izmait a súlyzóval. Apának nagyon nehéz súlyzója van, és kint szokta hagyni a szőnyegen, hogy anya gurítsa be az ágy alá, mert apa annyira kimerül az edzésben, hogy nincs ereje begurítani.   Most én főzök        Most én főzök mindenkinek,      habcsókos lecsó lesz mákkal,      aki szereti, annak retekkel,     de zsírt, azt nem teszek bele,     pedig úgy lenne igazán jó falat,     csak meg lett mondva szigorúan,     hogy ki rajzolta már megint össze     zsírkrétával az előszobafalat.   Mindenki nevessen      Mindenki nevessen,    mondja apa, amikor fényképez,      de csak anya nevet, mert én így nem tudok,      engem mindig meg kell nevettetni,      ezért apa leteszi a fényképezőt egy alkalmas helyre,      ez pont alkalmas hely lesz,      mondja ilyenkor,      aztán bekapcsolja az időzítőt, és lehajol,      hogy megnyomja az exponáló gombot,      és amikor szaladni kezd, már tényleg mindenki nevet,     anya is, apa is és én is, mert mindenki tudja,    hogy úgysem ér oda időben,   az ilyen fényképeken apának mindig csak a háta látszik.      Mint a mesében   Ma egy hatalmas csoki tortát kaptam. Eperkrém volt benne, a tetején pedig marcipán kisvakond, mint a mesében. Ráadásul ma pont hároméves lettem!   Hoppá   Ma kimentünk a vidámparkba (nagypapa szerint vurstli), és felültünk a körhintára (nagypapa szerint ringlispíl), és a nagymama sikoltozott, és összekapaszkodott a nagypapával, aztán kipróbáltunk minden más játékot is, céllövöldét, horgászatot, dodzsemet (nagypapa szerint dodgem), végül felültünk a hullámvasútra, és a nagymama mindegyik zuhanásnál azt kiabálta, hogy hoppá!   A nagypapa távcsöve   A nagypapa távcsöve olyan, hogy mindent közel hoz, ellátni vele még a múltba is, mondta a nagymama, pedig a múlt nagyon messze van, de ha ők a nagypapával együtt belenéznek, akkor úgy tűnik, mintha itt lenne, mert a szemük elé jönnek újra az emlékek, és néha még közelebb is, egészen beléjük bújnak, hogy megint átéljék őket, mondta a nagymama, és a szeme könnybe lábadt, mert egy emlék máris belébújt, és nagyon nyomakodott volna kifelé, pedig akkor még bele se nézett a nagypapa távcsövébe.    

Főszerepét félre téve verset mond, felolvas; de úgy véli, online „színházazni” is csak szívből szabad. Nem tolja el magától a valóságot, de őrzi saját lelki egyensúlyát, békéjét. Kemény leckének tartja a világméretű járványt, és Schopenhauerrel a humor fontosságára figyelmeztet Földesi Ágnes Villő. – A március 13-ai premier előtti napon kormányrendelet függesztette fel a nagyszínpadi előadásokat. A vörös postakocsiban Estella figuráját, főszerepet játszottál volna. Milyen érzések kavarogtak benned, amikor értesültél a drasztikus intézkedésről? – Hathetes intenzív próbafolyamatunk volt a Krúdy-darab stábjával. Ezalatt markáns lelki-érzelmi munkában volt részem, így – mint színész és mint magánember – minden nap szembe kellett néznem az aznap átéltekkel; megvizsgálni, hogy mi tartozik hozzám és mi a karakterhez, miben vagyok érintett és mihez kell belső élményt generálnom, hogy másnap tiszta fejjel, koncentráltan tudjak dolgozni. Ezek nagyon hálás tapasztalati időszakok egy színész számára. De ha ezt a belső dinamikát, lázat nem viszed tovább, „nem tudod kiadni”, és „nem kapsz vissza”, kimerülnek a tartalékok. Paradox, de valahogy így tudnám leírni. Szóval konstatáltuk, hogy nem lesznek előadások, kényszerpihenőre ítéltettünk, ami bevallom, rám fért volna, de ezt a kreatív energiát mindenképp tovább akartam vinni valamibe.  – Nagyon hamar a stúdiódarabokat is leállították, bezárt a színház. Milyen munkát vállalsz azóta, hogyan tudod hasznosítani a tudásodat mások javára? – Miután kiderült, hogy más intézmények is korlátozottan működnek majd, illetve bezárnak, beszéltem egy ismerősömmel, hogy szívesen tartanék középiskolásoknak jógát. Sajnos – érthető módon – a szigorítások keresztülhúzták ezt az ötletet, viszont csatlakoztam a MOTTO (Művészek az Otthoni Oktatásért) kezdeményezéshez, így kötelező irodalom felolvasásával segítek könnyebbé tenni diákoknak a tanulást. Egyébként olyan dolgokkal foglalkozom, amik eddig is a hétköznapjaim részét képezték, maximum nem tudtam rájuk minőségi időt fordítani. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének van egy hangoskönyvtára, oda szoktam felolvasni. Bátran ajánlom mindenkinek, akinek van kedve, türelme hozzá, mert nemcsak színészek jelentkezését várják. (Részletek a Bodor Tibor Kulturális Egyesület honlapján találhatók.) Tavaly felkérést kaptam egy online jótékonysági licitvásár, az AnKaságok védnökségére, ahol minden hónapban egy nehéz helyzetben lévő család vagy súlyosan beteg gyermek részére folyt a gyűjtés. Hamarosan újabb vásárt indítunk, ahol az ország minden pontjáról tehetséges kézművesek valamilyen általuk készített portéka felajánlásával csatlakoznak, amire bárki licitálhat. Az elküldött összeg közvetlenül az érintett család számlájára kerül majd, tehát ez egy adok-kapok rendszer. Így rengeteg alkotót lehet megismerni és egyedi kincseket vásárolni ajándékba vagy saját részre. – Fontos, hogy önmagunkat is jó egészségi, lelki, szellemi és fizikai állapotban tudjuk a körülmények ellenére megtartani. – A párommal mi is önkéntes karanténba vonultunk, bár csak később tudtuk meg, hogy ez a hivatalos neve. Az ismerőseimmel, barátaimmal folyamatosan ötletelünk, hogy versmondáson, felolvasáson kívül milyen kreatív módon tudnánk az online térben „színházazni”, de még nem találtuk meg ennek az egyedi módját. Nem szeretnék mindenáron csinálni „valamit”, csak ha szívből jön. Ha viszont „beficcen” egy ötlet, arról rögtön beszélgetni kezdünk, vannak elképzeléseink. Sok befejezetlen könyv hever a polcomon, klasszikus művekkel és új filmekkel vagyok magamnak adós, ezeket fogom bepótolni. Amit nehezebben viselek, az a természet hiánya. A szabadban való futást itthoni jógára cseréltem, amit igyekszem minden nap gyakorolni. Viszont akkor sem érzem rosszul magam, ha nem tudom teljesíteni. Magunkkal is empatikusnak kell lennünk. Ki lesz velem megértő, ha én magammal szemben nem vagyok az? Most nagyon fontos, hogy a középpontunkban tudjunk maradni. – Vagyis megtartsuk az egyensúlyunkat, ne legyen úrrá rajtunk a rossz hírek ellenére sem a félelem, ugye? Ez nem is olyan egyszerű feladat. – Belenézünk a hírekbe, elolvasunk egy-egy cikket, de nekem például gyorsan meg kellett tanulnom érzelmi határt húzni. Ez nem jelenti azt, hogy a valóságot eltolom magamtól, épp’ ellenkezőleg. Úgy tekintek magamra, mint apró részre az egészben, aminek a működése legkevésbé sem építene, ha most kétségbe esnék, vagy bűnöst kiáltanék. Ezért valamilyen módon te is, én is, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy minél kevésbé sérüljünk és még valami produktívat is kihozzunk a helyzetből. – Az ember igyekszik betartani az előírásokat mindannyiunk érdekében, de nagyon nehéz lemondani arról, hogy a szeretteinket meglátogassuk, megöleljük. – Sokat gondolok én is a családomra, nagymamáimra, de megbeszéltük, hogy most az a legokosabb, ha még egy darabig nem megyek haza Füzesgyarmatra. Ettől függetlenül folyton ugrásra kész vagyok. Ez a helyzet most kollektív fegyelemre, türelemre, egymás iránti tiszteletre és alázatra tanít bennünket. Kemény lecke, igazságtalan és tragikus veszteségekkel. A saját helyzetemre való tekintettel hálásnak érzem magam. Ez nem verseny, de most képességeihez és lehetőségeihez mérten, így vagy úgy mindenki kiveszi belőle a részét. Ha egy nap mást nem tettél, viszont otthon maradtál, most az is számít. Nem szükséges kényszerűen pozitívnak lennünk, viszont „a humor az ember egyetlen isteni tulajdonsága” – ahogyan azt Schopenhauer német filozófus mondta. Niedzielsky Katalin Fotó: Köő Adrien

A költészet napja alkalmából és a járványveszély miatt online versmondásra hívtuk nemrég az irodalomkedvelőket. Közeledik a határidő, felvételeiket április 10-én 8 óráig küldhetik be a nemethgabriella@jokaiszinhaz.hu. email-címre. Osszák meg velünk kedvenc versüket, prózájukat, hogy a színházi kényszerszünet idején se maradjunk költészet, művészet, kultúra nélkül! Ápoljuk így is a magyar nyelvet, költészetet határon innen és túl! Mobil telefonon készíthetnek maximum négy perces, minimum HD-minőségű felvételt, ami lehet próza, vers, saját mű, műfaji megkötés nélkül, klasszikus vagy kortárs, magyar vagy külföldi szerzőtől. Válasszanak politikamentes művet, mellőzzék a bántó, sértő tartalmat, stílust! Hangfájl is jöhet, de akkor a képi megoldást hozzá a beküldőnek kell megoldania. Aki vállalja a nevét, lakóhelyét, közzétesszük, aki nem, maradhat név nélkül vagy kitalálhat bármilyen fedőnevet.  A vers- és prózamondással, a felvételek megosztásával tartalmasabbá, szebbé tehetjük saját napjainkat és másokét is. Várjuk a felvételeket. A legjobbak folyamatosan megjelennek a Békéscsabai Jókai Színház facebook- és weboldalán.

Petőfi Sándor: Egy estém otthon című versét mondta nemrég felvételre Bartus Gyula a 7. tv-nél. A költő vallomása akár mottó is lehetne a Jászai Mari-díjas színművész gondolataihoz, amiket a világjárványról, a bezárt színházról és újra tervezendő életünkről megfogalmazott. Történelemórákon, leírásokban olvashattunk arról, micsoda kolera-, pestis- és tífuszjárvány söpört végig Európán, az egész világon mennyi áldozatot szedett a spanyolnátha. Azt gondoltuk, ez már csak történelem, elképzelhetetlen napjainkban. És tessék! Sajnos történelmet írunk mi is az utókor számára… Annyira felgyorsult a világ, hogy történnie kellett már valaminek, ami kicsit észhez téríti az embereket… Mint minden rossz történés, a vírusveszély mögött is felfedezhető valami jó. Való igaz, hogy annyira fölpörgettük magunk körül az időt, az eseményeket, akkora tempót diktált önmaga számára az emberiség, hogy kellett már valami változás, ami lassabb ritmusra int bennünket. Le kellett állítani nagyon sok helyen a világban az ipari foglalatosságainkat, hogy kitisztuljon körülöttünk a levegő, hogy megláthassuk a csillagos eget esténként, lássuk repülni a madarakat, az égen vonulni a felhőket. Szívhatnánk végre a tiszta levegőt, de nem lehet, mert hordanunk kell a maszkot. Persze ez a figyelmeztetés, sokak szerint büntetés az emberiség számára túl drámai, és nagyon komoly megszorítások, korlátozások sújtják a mindennapjainkat.    Mozgalom indult, hogy „Maradj otthon!”. Otthon is marad mindenki, ki sem mozdul a házából, csak akkor, ha nagyon muszáj. Az emberek próbálják betartani a másfélméteres távolságot egymás között a boltban. Normális körülmények esetén nem emberhez méltó a bizalmatlanság, a félelem, de most ez jellemző. Mint minden vészhelyzetnek, ennek is vége lesz egyszer, és újraindul az élet. Csak remélni tudjuk, hogy minél előbb! Addig is mi a terved, túlélési stratégiád? Nem mindegy, hogyan maradsz meg embernek és törődsz önmagaddal, a lelkeddel, a környezeteddel, a közvetlen hozzátartozóiddal. Azt látom, hogy az embereknek most több idejük van, el kezdtek takarítani, pakolászni a lakásban, az udvaron. Három nap alatt én is lebontottam az udvaromon a melléképületünket. A fiammal kipakoltam belőle, és eltakarítottuk a lomot. Hogy mikor lesz helyette új, azt nem lehet tudni ebben a helyzetben. A rendrakás testedzésnek, konditerem helyett is jól jött. A testi erőnlétre is szükség van, a lelki, agyi, memoriterbéli erőnlétem szinten tartásáért úgy döntöttem, megtanulok egy nagyon hosszú verset, és majd elmondom a többieknek, amikor először újra találkozunk. A kényszerszünetben többet tudunk olvasni, erőt gyűjteni a későbbi feladatokhoz. Még mindig várnak rám a karácsonykor ajándékba kapott könyvek, sorra veszem őket. A Hunyadiakról szól mind, korábban írtam már két történelmi drámát Hunyadi Jánosról és Corvin Jánosról. Szándékomban áll megírni a trilógia második részét Hunyadi Mátyásról. A téma már adott a fejemben, szép szerelmes történet. Ugyanakkor nyomaszt, hogy színész vagyok, zárva a színház, nincs előadás, nincs próba, nincs közönség. Minek az új színdarab? S meddig tud az állam fizetni a színészeknek? Aggasztó kérdések ezek… De reméljük, helyreáll a rend. Addig az a dolgom, hogy A vörös postakocsi előadásához életben tartsam a memóriámban a szerepemet. Alvinczi Eduard szövege és a hosszú vers mellett elkezdem tanulni a Tizenhárom almafában lévő szerepemet is. Ezt kell tennem önmagamért és a színházamért. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM

Az alábbi levél Tatabányáról érkezett, mi pedig büszkén tesszük közzé. Köszönetet szeretnék mondani a Jókai Színház két művészének, BOLDOG ÁGNESNEK és SZABÓ LAJOSNAK, akik a tatabányai Körösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjainak verseket mondtak el a hatodikos irodalom könyv "A költészet megfejthető titkai" című fejezetéből. A gyerekek büszkék volták rá, hogy a színészek csak nekik szavaltak, és ezt be is mondták minden vers előtt. Az online oktatás nagy terheket ró szülőre, pedagógusra és gyermekre egyaránt. Örülünk minden kezdeményezésnek, segítségnek, ami színesíti a tananyagot, motiválja a tanulókat, segíti őket a tanulásban. Most pont ez történt. Köszönettel: Jónási Zsolt igazgató  

Kék fényben ragyogott sok fővárosi és vidéki épület április 2-án, az autizmus világnapján, így a Békéscsabai Jókai Színház is. A kivilágítás azokra az embertársainkra hívta fel a figyelmet, akik kommunikációs és szociális zavarral élik életüket. Az ünnepi megvilágítás sem feledtette a rendkívüli helyzetet, a járványveszélyt, ami otthon maradásra kényszeríti az embereket. Az autizmus világnapjáról 2008 óta emlékezünk meg április 2-án, az akciót az ENSZ kezdeményezte, hogy felhívja a figyelmet arra a fejlődési rendellenességre, amely ma már sok tízmillió embert érint világszerte. Magyarországon majdnem 160 ezren élnek autizmussal. A kivilágított épületek országszerte hirdették az együttérzést, a szolidaritást az érintett gyermekekkel, családokkal és a köszönetet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a fejlesztésüket segítik, hozzájárulnak életminőségük javításához, s a jelenlegi járvány elleni küzdelemben is a frontvonalban helytállnak. A ragyogásra az idén némi árnyékot vetett a koronavírus elleni küzdelem világszerte. Ugyanakkor a fényben úszó színházépület méltósága hirdette a reményt is, hogy ha mielőbb véget ér a veszélyhelyzet, és újra kinyithatja kapuit a teátrum. Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM