A Békéscsabai Jókai Színház Békéscsaba és Békés megye meghatározó kulturális intézménye. Több év következetes szakmai munkájának eredménye, hogy a teátrum felkerült a magyar színházi térképre. Az intézmény bábszínházat is működtet, irodalmi folyóiratot ad ki, és a hazai színházak közül egyedül itt van a színészképzés mellett a színházi háttérszakmákat is oktató Színitanház. Minek köszönhető a színház ismertsége és elismerése? – kérdezik Seregi Zoltánt a színház igazgatóját. – Fekete Péter mellett igazgatóhelyettesként dolgoztam, a színház az ő vezetése alatt bővült és fejlődött, s került fel a magyar színházi térképre. A Jókai Színháznak sikerült kibillentenie a korábbi „sziget” szerepből, átszerveződnie egy nyitott, sokoldalú és tág tevékenységi körrel rendelkező intézménnyé, s bekapcsolnia Békéscsaba kulturális vérkeringésébe a Partneri kapcsolatunk a Csaba Gyöngye Kulturális központtal, a Munkácsy Múzeummal és a városi könyvtárral. Nyitottunk az iskolák és az óvodák felé, a pedagógusok javaslatait beépítjük munkánkba. A teátrum ma már a városi és megyei rendezvények kihagyhatatlan szereplője, társulatunk népszerű tagjait szívesen látja a közönség mindenütt. A Csabai Nyár rendezvénysorozatán 33 különböző műfajú darabbal várjuk a közönséget a Békéscsaba felújított főterén a Városháza udvarán. Sok előadásunk ingyenes. A kultúra csupán annyiban áru, hogy értéke van. Nem hiszek abban, hogy csak az részesülhet belőle, aki meg tudja fizetni. A kultúrához mindenkinek joga van, azoknak is jár, akik szegény anyagi körülmények között élnek, hiszek ők is adófizető állampolgárok. – Öt évre kapott megbízást a színház vezetésére. Mit jelent az Ön számára Békéscsaba, és milyen szakmai elvek mentén irányítja a teátrumot? – Nekem Békéscsaba a második otthonom, hiszen 1999 óta dolgozom itt. Korábban rendezőként és a Színitanház vezetőjeként, majd igazgatóhelyettesként. Ismerem és szeretem a várost, az itt élő embereket nyitottság és kedvesség, színház- és művészetszeretetét. Meggyőződésem szerint a vidéki színházak akkor sikeresek, ha valamennyi korosztály számára kínálnak vonzó előadásokat. A mi teátrumunk tudott nyitni a fiatalok felé, hogy a régi közönségét sem veszítette el, a középkorúak és az idősek igényeit is szolgálja. Békéscsaba száz kilométeres körzetében nincs színház, ezért nekünk egy sokszínű népszínházi programkínálat mentén lehet a közönségszámot növelni. Ez nem könnyű, de a minőségre nagyon vigyázunk. Közérthető művészet, minőségi szórakoztatás. Ez az alapelvem. Lehet egy Shakespeare-drámát is úgy színpadra vinni, hogy az közérthető legyen és egyben szórakoztató. A művészi alkotásnak számtalan „rétege” van. Fontos, hogy minden előadásunk átélhető legyen, katarzist adjon, a néző a saját érzéseit, vágyait örömeit vagy akár szenvedéseit élje át, lássa viszont az előadásokon. – Hogyan alakult a színház látogatottsága az elmúlt évben? – Jók az adataink. A nézőszám tavaly több mint 17 ezer fő volt. Büszkék vagyunk arra, hogy a bérletesek száma tavalyihoz viszonyítva az idei évben us emelkedett. A korábbiaknál is több bemutatót tartunk, a felnőtt bérlettel rendelkezők az idén plusz egy bemutatót láthatnak, és bónuszként kapnak még egy előadást. A következő évadban a nagyszínházi előadásokkal párhuzamosan a Sík Ferenc Kamaraszínházban is lesznek bérletes előadások. – Sok új kezdeményezés kötődik a Jókai Színház nevéhez, s több országos és nemzetközi rendezvénynek ad állandó otthon. – A 24 órás versfolyamot a költészet napján mi rendeztük meg először az országban. Bekapcsolódtunk az országos drámaíró versenybe, több éve adunk otthon az Ádámok és Évák rendezvénynek és a Magyar Teátrum szakmai díjátadó gálájának, amelyet a Magyar Televízió is közvetít. Hatodik éve rendezzük meg a SZINT-et. A Jókai Színház állandó kapcsolatot tart fenn a határon túli magyar nyelvű színházakkal. Idén koprodukciós előadást hozunk létre a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal és az Aradi Kamaraszínházzal, rendszeresen játszunk Erdélyben és a Vajdaságban, s persze az ottani színházak is nálunk. Nemrég jártunk New Yorkban ahol egy Dzsugnel könyve koprodukciós előadást mutattunk be öt alkalommal a Brodwayen, a La Mamma színházban. Ez volt az első magyar nyelvű előadás a Brodwayen, egy amerikai magyar társulattal közösen.