Meghatóan szép, felkavaró előadás A szív hídjai, a hatása alól sokáig nem tudunk szabadulni, de nem is akarunk. Jön szembe mindig, mint a tükör meg a mérleg, és őszintén kell válaszolni a kérdésekre: álmokról, vágyakról, döntésekről és csalódásokról. (Niedzielsky Katalin kritikája) Egész Madison megyét, az amerikai farmok hangulatát és a hatvanastól a nyolcvanas évek végéig legalább három idősíkot képes Merő Béla rendező bevarázsolni az Intimtér parányi színpadára. Miközben persze nagy lemezekről countrydalok szólnak. Előttünk megvilágítva az egyszerű konyha, a családi otthon és a nagy találkozás helyszíne, a magasban a különös jelentőséget kapó Roseman-híd, de a díszlet és a nézőtér közé még a környező táj, az országút és a fotózások is beférnek. Egy nagy szerelem története, négy napban az egész élet, a világmindenség. Mindez úgy, hogy felolvasások és jelenetek váltják egymást különös egységben, kölcsönhatásban, amitől összefonódik az idő, a cselekmény, ugyanakkor a szereplők kívülről is látják önmagukat. Anyjuk halála után két testvér próbálja értelmezni a végrendeletet, előkerül levél, napló, amelyből kirajzolódik Francesca Johnson és Robert Kincaid szerelme. Carolyn és Michael böngészi a naplót, az irodalom átmegy színházba, miközben megelevenedik a régi történet, életre kelnek a szereplők, tetteikre, szavaikra az utókor reagál, illetve még a napló szerzője is emlékezik. A kvartett a színpadon és az idősíkok váltogatása különös ötvözet, sajátos ritmust ad az előadásnak. Akár a sírba is vihette volna magával Francesca ennek a nagy szerelemnek és hűtlenségének a történetét, de inkább őszintén bevallotta, mennyire szerette Robertet, aki felébresztette benne a nőt, hogy élvezte a hódítást, a gyöngédséget, s törvényszerű volt, hogy beleszerettek egymásba. Életre kel a múlt, és a fiatalok is újra átélik gyermekkorukat, Carolyn megértő, együttérző, de Michael mérges, gyanakvó, féltékeny. Rádöbbennek, hogy sosem gondolkodtak azon, vajon boldog volt-e az anyjuk ebben a házasságban, valóra válthatta-e álmait. Francescát ez a hirtelen szerelem zavarba ejtette, családja miatt bűntudatot keltett benne. Robert világcsavargóként élt, megszokta, hogy nincs szüksége senkire. Azt mondta, a hűség birtoklással jár, ő inkább a titkokat szereti, és az asszony ezt a könnyedséget is vonzónak találta. Négy nap jutott nekik, ami alatt eljutottak odáig, ahová sok ember évtizedek vagy egy egész élet alatt sem jut el. Lírai, elegáns minden szerelmi jelenet, főleg az árnykép. Robertnek indulnia kellett, Francesca tudta, hogy nem mehet vele, a bűntudat úgyis megölné a szerelmét. A családjának szentelte az életét, csak évekkel később, miután férjét eltemette, végrendelkezett úgy, hogy ami maradt, legyen Roberté, hamvait szórják szét a folyóban a Roseman-hídról. Robert James Waller Madison megye hídjai című regénye, az abból készült film, majd Zöldi Gergely színpadi változata nem véletlenül siker. A romantikus szerelem története megérinti a szíveket, és a szereplők sorsa, valamint a gyerekek reakciója gondolatébresztő, bármelyik műfajban találkozik vele az ember, hatása alá kerül, az élet fontos kérdéseivel szembesít, talán féltett titkokról is lerántja a leplet. A Békéscsabai Jókai Színház stúdióelőadását, amelynek dramaturgja Zalán Tibor József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, a megrázó történeten kívül négy kiváló alakítás teszi emlékezetessé, a két Jászai Mari-díjas főszereplő, Kovács Edit (Francesca Johnson) és Bartus Gyula (Robert Kincaid), Boldog Ágnes (Carolyn) és Szabó Lajos (Michael). A legnagyobb feladat Kovács Editre hárul, aki meggyőzően, hitelesen játssza el az idősödő, emlékező Francescát és a szerelmes fiatalabb nőt. Mindezt váltogatva, erkölcsi mélységet és felelőségvállalást érzékeltetve, közben azt a vívódást is, amelyen keresztül megy, hogy önmaga és boldog legyen, ugyanakkor felelősséggel döntsön és magába zárja az egész storyt egészen addig, amíg nem jön el az őszinteség ideje. Robert Kincaid, a világutazó fotóriporter is nagy változáson megy át a legendás négy nap alatt. Bartus Gyula mély átéléssel formálja, váltogatja azt a figurát, aki hozzászokott a magányhoz, de jól érzi magát benne, most viszont teljesen megváltoztatja ez a nő, ez a szerelem. Vinné magával, ugyanakkor megérti, hogy számukra nincs közös jövő.  Boldog Ágnes Carolyn alakjában végig együtt hangsúlyozza a gyermek és a nő énjét, Szabó Lajos Michaelt először robbanékony, lázadó, majd engedelmes, belátó fiúként ábrázolja. A szív hídjai című színművet december 6-ától láthatja a közönség az Intimtérben. Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM      

A szív hídjai – regényben és filmen – világszerte megérintette a szíveket, lelkünk legmélyebb titkait tárja fel, az élet legfontosabb kérdéseivel szembesít. A színpadi változat két Jászai Mari-díjas főszereplője, Kovács Edit és Bartus Gyula a személyes érintettségről és a Jókai Színház előadásának erkölcsi mélységeiről nyilatkozott. A romantikus szerelmi történetben Francesca Johnson szerepét alakítod. Mit jelent Neked ez a feladat, ez a figura Meryl Streep után, s milyen érzéseket hozhat felszínre a szerepformálás, illetve az előadás? Mindenkinek van olyan története, amit a lelke legmélyén őriz, és csak a legbizalmasabb barátjával oszt meg. Ezek a történetek vagy az életünket változtatják meg, vagy minket magunkat. A szív hídjai története attól több, mint egy egyszerű love-story, hogy itt felmerülnek olyan erkölcsi törvények, amelyek minden ember életében fontosak: a döntéseink következményeivel való szembenézés, a felelőségvállalás a cselekedeteinkért – mondta Kovács Edit. – Meryl Streep – egyik kedvenc színésznőm – és Clint Eastwood csodálatos játékával ismerhette meg a közönség ezt a filmet. Számomra ezért is nagy kihívás ez a szerep. A színház eszköztára természetesen más, mint a filmé, de remélem, hogy azok „a kis titkok” megmozdulnak majd a lelkek mélyén…  Robert Kincaidet, a világutazó fotóriportert kelted életre –Clint Eastwood után. Amikor a szerepről és a darabról kérdeztelek, gyorsan kiderült, nem is olyan egyszerű erről beszélni… Először úgy éreztem, nem akarok, nem tudok saját, belső indíttatásról nyilatkozni. Ugyanis annyira személyes és mély érzésű a téma, amiről az előadás szól, hogy nehéz kikerülni a legmélyebb őszinteséget, ami egy ember lelkében csak létezhet. Mert valóban egy gyónást, lelki fürdetést és tisztulást él át az ember, ha ezt a történetet elolvassa. Vagy megnézi majd az előadást… – fogalmazott Bartus Gyula. Aki megnézi, a hatása alá kerül. S erről a történetről valóban nem lehet másképp, csak őszintén és személyes dolgokat megvallva beszélni.     …Az a döbbenetes, hogy a tegnapi összpróbán, az előadás vége felé, a takarásban eszembe jutott az anyám. Aki sajnos már jó pár éve nincs a gyerekeivel ebben a világban. És az jutott az eszembe, hogy szült hat gyereket erre a világra. Leélte az életét az állandó munkában, a nagy kertjében, a kapálásban, a gyomlálásban, a savanyúság elkészítésében, hogy közben így vagy úgy, de felnevelje a gyerekeit. Hiszen elváltak apámtól és új családot alapított azután. Szóval élte az életét, nevelte a gyerekeit, majd pár éve meghalt. Szerintem egész életében senki nem kérdezte meg tőle, hogy: boldog maga, Annus néni? Vagy: mesélne a vágyairól? Maradtak magában ki nem élt vágyak? De mi, a gyerekei sem kérdeztük meg tőle sohasem, és már nem is tudjuk ebben a világban megkérdezni: Anyu! Boldog voltál ebben az életben? Velünk! Maradtak benned ki nem élt, meg nem valósult vágyak? Érzések? És mit gondolsz a szerelemről? Mi is az? De lehet, hogy egy másik világban, majd elmondja nekünk, a gyerekeinek. Ha majd megkérdezzük tőle. Mert azt mondta a halála előtt, hogy nem megy messzire… Ez olyan megható végszó Bartus Gyulától, ami után nehéz bármit mondani, írni… A szív hídjai című színművet, amely Robert James Waller Madison megye hídjai című regényéből készült, december 6-án láthatja a közönség Merő Béla rendezésében az Intimtérben. A Jókai Színház Zöldi Gergely színpadi változatát, Zalán Tibor József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, dramaturg és Merő Béla Fehér Rózsa-díjas rendező átdolgozását mutatja be. A két főszereplő mellett Francesca lányát, Carolynt Boldog Ágnes, fiát, Michaelt Szabó Lajos kelti életre. Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM    

December 6. már a harmadik péntek lesz premierrel; november 22-én a Két összeillő ember, 29-én a Tanulmány a nőkről című darabot mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház. A szív hídjai című előadást Merő Béla rendezi, a különleges produkció előzményeiről és újdonságairól a főpróbahéten beszélgettünk. A színmű Robert James Waller Madison megye hídjai című regényéből készült, ami az Egyesült Államokban bestseller volt. A könyvből A szív hídjai címmel Clint Eastwood írt forgatókönyvet, rendezett filmet 1995-ben. A filmből készült a színpadi változat. A regény mindig összetettebb. Az alaptörténet az, hogy Francesca gyerekei megkeresik Wallert, az írót, több alkalommal találkoznak és elmesélik a történetet, odaadják a naplót. Az édesanyjuk szerelméről a halála után értesültek. Az író, miután túljutott az interjúkon, elkezdett nyomozni Kincaid, a fotóriporter után, aki a találkozást követően abbahagyta a fotózást, és egy vidéki kisvárosban telepedett le, abszolút visszavonult a világtól. Ez a találkozás egy olyan teljes dolog, halálosan komoly volt számára, ami nagyon ritkán adódik, és persze az is, hogy utána nem lehettek együtt. Természetesen mindezt a filmben nem lehetett megcsinálni, mert túl dokumentumjellegű lett volna. A film úgy kezdődik, hogy megjelenik az ügyvéd, a gyerekek belenéznek a dokumentumokba, és megelevenedik a múlt Francesca szemszögéből, hiszen az ő hagyatéka ez az egész történet. Úgy tűnik, értékes forrás a regény, amiből fontos részek kerülnek újra színpadra. Igen, a filmben furcsa helyzetben van a férfi, olyan, mint ha kalandor lenne, valameddig kalandor is, de aztán történik vele valami. De nem tudjuk meg, hogy mi, csak a leveleiből, az ő hagyatékából, hogy abbahagyott mindent. A regényben viszont nagyon fontos mondatai vannak Kincaidnek, amit kár lenne kihagyni. A darabot Zöldi Gergely alkalmazta színpadra, Budapesten mutatták be, aztán játszották több színházban is. Mindenképpen komoly kihívás a rendezés, hiszen hollywoodi sikerfilm, bestseller volt, egy év alatt hihetetlen mennyiséget eladtak belőle. A nyáron újra megnéztem a filmet, de nagyon lassúnak találtam, nem az én világom, nehézkes, egészen más kell ma. A regényből sok részt kiragadtam, ami az én életem is; amikor az ember öregszik, számot vet az élettel, szembe kell nézni a halállal, tudni kell, mi az a hagyaték. Ezek a részek kimaradtak a korábbi adaptációból, ezért összeraktam egy ajánlatot Zalán Tibornak, aki stilizálta, és a közös vajúdások után állt össze az irodalmi szövegkönyv, ami alapján dolgozunk. Azt hiszem, olyan előadás készül, ami megérinti a szíveket, mindenki felteheti magának a kérdéseket saját életével kapcsolatban. S nem lesz könnyű kibírni sírás nélkül… Már a próbákon is sírtak… Ez alapvetően epikus mű, drámai értelemben véve a konfliktus nem jellemző, a konfliktusok érzelmi szinten zajlanak. Mind a négy ember számára lényeges a szembesülés, az anya szembesülése ezzel a fantasztikus négy nappal, a szerelemmel, Kincaid, aki világcsavargó volt, szembetalálkozik olyasmivel, amivel soha életében nem. Két hős, egyik soha nem mozdult ki otthonról, ez Francesca, a másik bejárta a világot, ez Robert, és voltaképpen ugyanazt járják be belsőleg. A két gyerek úgy nevelkedett, hogy a család az szent dolog, és az anyai hagyaték feldolgozásakor szembesülnek az életükkel; a lány fellázad, és ott hagyja a férjét, a fiú meg azt mondja az élettársának, hogy szeretlek. Francesca Johnson szerepét a filmben Meryl Streep, Robert Kincaidet Clint Eastwood játszotta. A Jókai Színház az Intimtérben Zöldi Gergely színpadi változatát, Zalán Tibor József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, dramaturg és Merő Béla Fehér Rózsa-díjas rendező átdolgozását mutatja be. Az előadásban két Jászai Mari-díjas színművészt, Bartus Gyulát és Kovács Editet, valamint Boldog Ágnest és Szabó Lajost láthatja a közönség. Niedzielsky Katalin