NOL.HU | Ötven éve robbantották fel a Blaha Lujza téri Nemzetit – március 27-én. A Nemzeti akkori ügyelője, Kadelka László jól emlékszik az utolsó előadásra és a robbantás pillanatára is, amelyet a társulat az EMKE emeletéről nézett végig sírva. ► Tovább

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.  Az 53. színházi világnap alkalmából számos programmal várják a közönséget országszerte és szakmai elismeréseket adnak át. Az esti előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Krzysztof Warlikowski, a kortárs lengyel színház egyik legnagyobb, világszerte elismert rendezője, a varsói Nowy Teatr művészeti igazgatója fogalmazott meg. Békéscsabán a II. Bábos Drámaíró Versennyel ünnepeljük a jeles napot. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadásoknak. A kész produkciókat a közönség március 29-én, vasárnap 15 órától tekintheti meg az Ibsen Stúdiószínház színpadán. Fekete Péter igazgató Gödöllőn, a Művészetek Házában az Orient című darabunk előadása előtt köszöntötte a közönséget, tolmácsolva a csabai publikum és a társulat üdvözletét. Ezután Kovács Balázs igazgatóval felolovasták a színházi világnapi üzenetet, melyet idén Krzysztof Warlikowski, a kortárs lengyel színház egyik legnagyobb és világszerte elismert rendezője, a varsói Nowy Teatr igazgatója jegyez. „A színház igaz mestereit a színpadtól távol a legkönnyebb megtalálni. Őket nem érdekli az olyan színház, ami gépiesen másolja a konvenciókat és termeli újra a kliséket. Ők inkább az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásával bajlódnak. Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. Gyakran a próza mutat irányt nekem. Nap nap után olyan írókon tűnődöm, akik mintegy száz évvel ezelőtt leírták, megjósolták az európai istenek hanyatlását, az enyészetet, ami civilizációnkat időtlen sötétségbe taszította. Franz Kafkára gondolok, Thomas Mannra és Marcel Proustra. De közéjük sorolom kortársunkat, John Maxwell Coetzeet is. Közös bennük a világvége elkerülhetetlen érzése – és itt nem bolygónk megszűnésére gondolok, hanem az emberek közötti kapcsolatok és társadalmi rendszer felbomlására, ami fájdalmas kísérőjelensége életünknek. Mindnyájunk életének, akik a világvégét követően létezünk. Bűntények és konfliktusok kereszttüzében, amik gyorsabban robbannak ki, minthogy a mindenütt jelenlévő média tudósításaiból értesülhetnénk róluk. Ezek a tűzvészek amúgy gyorsan unalmassá válnak, és örökre eltűnnek a sajtóhírekből, mi pedig tehetetlennek, rémültnek, sarokba szorítottnak érezzük magunkat. A falak mögött… Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig – amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel –, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabadna. „A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie  − e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből.” (Fordította: dr. Pászt Patrícia / Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja)    

A Békés Megyei Hírlap Hagyomány lett már a Cseppnyi Önbizalomból című cikkét húzták ki a békéscsabai II. Bábos Drámaíró Verseny témájául csütörtök este a viharsarki teátrumban. Kisorsolták azt is, hogy melyik színészcsapat, melyik rendezővel, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. Bertóti Johanna írását Kovács Petra rendező, Kolozsi Angélaművét Antal Attila, Szabó Attila egyfelvonásos, gyerekeknek szóló drámáját pedigCsató Kata állítja színpadra. Idén a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, valamint a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészei versenyeznek egymással, a csapatokat vegyesen állították össze e teátrumok művészeiből, és mindegyik “társulat” kiegészül a Békéscsabai Jókai Színház egy-egy művészével is. A kész produkciókat vasárnap 15 órától tekintheti meg a közönség a békéscsabai Ibsen Stúdiószínház színpadán. Ezután a rangos szakmai zsűri – melynek elnöke Tarján Tamásdramaturg lesz – átadja a legjobb írónak járó 2015-ös szakmai díjat. Emellett elismerik a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb karakterszínészt és a legjobb rendezőt. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek. A hagyományos színházi drámaíró versenyhez képest a mostani megmérettetés annyiban tér el, hogy egy nappal tovább tartanak a próbák. Erről Lenkefi Zoltán, a rendező Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója korábban úgy nyilatkozott az MTI-nek: bár nagyjából háromszáz báb rendelkezésre áll a békéscsabai teátrumban, elképzelhető, hogy új bábokat vagy kellékeket kell gyártani a művekhez, ami időbe telik. Az érdeklődők a teljes próbafolyamatot végigkövethetik   Forrás: MTI

A színházat kell szeretni, nem a kritikust! – vallja Niedzielsky Katalin újságíró, publicista, akinek az előadásával zárul április 7-én, kedden 18.00 órakor a Mindentudás Színházi Egyeteme programsorozat. Ha nem szeretném a színházat, nem írnék kritikát több évtizede. Méltatót vagy elmarasztalót, rajongót vagy visszafogottat, ami az előadás színvonalához igazságos. Ha színészek, rendezők hangsúlyozzák, nem érdekli őket az értékelés, a bírálat, a műfaj megbecsülését azzal lehet honorálni, hogy nem is nekik szól (elsősorban), hanem a közönségnek. Az igényes kritika ismeretet nyújt, szórakoztat, segíti a felkészülést, a művészi élmény befogadását, közelebb vihet a színház lényegéhez, közvetít a szerző és a színpad között, megerősíti vagy ütközteti a nézők véleményét. Mire jó a kritika? A közönségnek útmutató, a színháznak tükör, a jövőnek kordokumentum, művészettörténet? Ilyen kérdésekre keresi a válaszokat az irodalmár elődöket és publicista kortársakat is felidéző előadás.

2014 szeptemberében nyitotta meg kapuit Újbudán a Csontváry Művészeti Udvarház. A fiatal művészeti központban két galéria mellett a Csontváry Színházban Zelei Miklós: Situs inversus – Az Isten balján című ősbemutató előadása nagy sikert hozott. A monodrámát Katkó Ferenc, a Jókai Színház művésze vitte színre Köllő Miklós pantomimművész, rendező, koreográfus, az Újbudai Kulturális Intézet művészeti vezetőjének rendezésében. Az előadás március 26‑án, majd április 30-án ismét látható. – Mit foglal magában az Újbudai Kulturális Intézet? A működő összes művészeti, kulturális intézetet, ami önkormányzati fenntartású. Összesen tizennégyet, ebben van galéria, múzeum, könyvtár, vannak művelődési házak és van a Csontváry Művészeti Udvarház – Csontváry műterme volt e fölött egykoron –, ami közel 1000 négyzetméteres alapterületű objektum, Dél-Buda szívében. A Csontváry Színház mellett nevezetes a B32 Galéria, mely régóta a kortárs képzőművészetnek az egyik fellegvára a fővárosban.   – Mekkora feladat az Intézet működtetése? Újbuda a legnagyobb kerület a fővárosban 145 ezer lakossal. Ha önálló város lenne, akkor az ötödik legnagyobb lenne Magyarországon, tehát felelősségteljes feladat hárul az intézet minden munkatársára mind közművelődési, mind művészeti területen. – Miért épp a Situs inversus – Az Isten balján című előadással nyitotta meg az új bemutatók sorát a Csontváry Színház? Egyrészt ez a darab nagyon erősen a szívemhez nőtt, talán azért is, mert bizonyos személyes érintettségem is van benne amiatt, amit a családom átélt. Másrészt ez egy kiváló darab, Zelei Miklós alkotása egy korszakalkotó mű. Mindig hiányoltam, hogy a 21. század nem termeli ki azokat az izmusokat, amiket a 20. század kitermelt. Meg vagyok róla győződve, hogy a színházi vonalnak vagy a drámaírásnak az egyik lehetséges vonala épp az, amit a Zelei elkezdett. Nagyon érdekes ez az ún. " álom-dramaturgia", melyben egy asszociációs rendszer köti össze a képeket, a látomásokat, az egyes figurákat, karaktereket. Ráadásul, hogy egy szereplő játssza ezeket – Katkó Ferenc ragyogóan – egyenesen színészi bravúr. Kiváló színész, nagyon erős karakter, biztos vagyok benne, hogy nagy karrier előtt áll. Azt érzem benne, hogy a személyisége már önmagában véve is egy olyan aduász, ami színészileg felépített, kidolgozott karakterábrázolásokkal párosul, és ez nagyon jelentős alakjává teszi a magyar színházművészetnek. Úgy vélem, a darabnak van helye egy olyan művészeti központban, ahol a kísérletezést is megengedhetjük magunknak, olyan műveket is bemutathatunk, ami most még bizonyos rétegnek – akik a populárisabb műfajokat kedvelik – szokatlan. Szerencsére Újbuda szívében egy szenzitív, intellektuális közönség is jelen van, méghozzá széles rétegben. – A pantomim világából, hogyan került a színház világába? Vissza kell mennünk a ’60-as évek vége, ’70-es évek elejére. Samuel Beckett, a XX. század egyik legnagyobb drámaírója kijelentette, hogy abbahagyja a drámaírást, mert elkoptak a szavak, közhelyekké váltak. Ő legalább is nem ír, mert a gondolatokat a szavak, a verbalitás nem tudja kifejezni, csupán a tettek, a cselekvés, a gesztusok maradtak meg ősi, ösztönös kifejezési formaként. Mint fiatal "színházi reformer" lángoló lelkesedéssel kezdtem el foglalkozni a mimmel. Úgy gondoltam, ez egy nonverbális, közvetlen erőteljes kifejező eszközrendszer, amely kiválóan alkalmas egy újfajta bensőséges kapcsolat megteremtésére a közönséggel. Ne gondoljunk a pantomim esetében arra, hogy egy fehér arcú bohóc helyzet- és jellemkomikummal bohóckodik. Nem, amiben én gondolkodtam az színház. Elég, ha csak megnézzük Henryk Tomaszewski példáját. Sajnos, mindig a kommersz, a fehér arcú bohóc került előtérbe, pedig nem erről szólt abban az időszakban sem. A színházammal is olyan darabokkal turnéztuk végig a világot, mint a Gyönyörök kertje (Hieronymus Bosch), az Elcserélt fejek (Thomas Mann), vagy a Gogol panoptikum, vagyis irodalmi, képzőművészeti értékű művek adaptációival teremtettünk egy valóban új, egyéni színházi nyelvet. Amint mindjobban népszerűvé vált itthon a pantomim művészet, megjelent a kommersz, a másod vonal, a fehér arcú bohóckodás. Nem tagadom, mélyen elkeseredtem. Ekkor kaptam egy felkérést a brit ITI (International Theatre Institut) főtitkárától és gondolkodás nélkül elvállaltam Athénban egy „beszélő színház” művészeti vezetését, mert úgy gondoltam, hogy végleg befejeztem a pantomim művészetet Magyarországon és egyáltalán a világban. Két évig vezettem a színházat. Azt tudtam hasznosítani, amit tapasztalatban és tudásban egy jelrendszernek a közvetítéséről megszereztem, hiszen nagyszerű mestereim voltak Prágában, ahol végeztem, akiktől meg lehetett tanulni a színház csinálás minden ága‑bogát, nemcsak a pantomim művészetet. – Csinálta is minden ága-bogát, de mire a legbüszkébb? Voltak olyan koreográfiák, munkák, akár a kanadai CBC-nél vagy éppen a Cannes-i Nagydíj, amikre örömmel gondolok vissza. Akkoriban ezekre büszke voltam, mert nagydolog volt a vasfüggönyön túlról egyenesen Torontóba a CBC stúdiójába kerülni, de ezek elmúlnak, lecsendesednek. Aminek tényleg örülök, hogy egy olyan generációt sikerült a pályán elindítani, akiknek ma már javarésze nem Magyarországon dolgozik, hanem Németországban, New Yorkban, Franciaországban, Ausztráliában, szinte mindenhol. Jól esik, amikor kapok tőlük karácsonykor egy-egy telefont vagy e-mailt, és akkor érzem, hogy volt értelme a munkámnak. Csak a jövőnek van értelme dolgozni, a jelennek nincs. A két Londonban élő gyermekemre is nagyon büszke vagyok, akik nagyszerűen megállták a helyüket és kapaszkodnak a világélvonal felé. – A jövőt építeni? Mik a tervei, céljai, amik még belül motoszkálnak? Szeretnék még egy pár művet, darabot megrendezni életemben. Nagy szerelmem például A Mester és Margarita Bulgakovtól, amit még nem sikerült megcsinálnom. Egy-két hasonlóan zseniális darab színpadra állítása is motoszkál bennem. Ezeknek általában anyagi nehézségek állják az útját. Van néhány titkos tervem, amiknek a csírái megvannak. – Békéscsabához milyen élményei, emlékei fűzik? Egy időben gyakran jártunk Gyulára a feleségemmel sziesztázni és akkoriban mindig átjöttünk Békéscsabára vacsorázni, csavarogni, nagyon megszerettük a várost. Szimpatikusak itt az emberek, a színházban is kedvesek, mosolygósak, jó a közeg, jó a levegő, jó a kisugárzása a falaknak. Remélem, hogy ki tudunk alakítani a színházzal egy kulturális együttműködést, ami majd sűrűn Csabára szólít.

Bekesifi.hu | Néhányak számára meglepetésül szolgálhat, hogy Csomós Lajos mindamellett, hogy a Békéscsabai Jókai Színház tehetséges színművésze, egyben egy csabai banda, nevezetesen a külföldi világslágereket feldolgozó Orszlán együttes frontembere is. Csomit egy hétfői pihenőnapján „faggattuk” életéről, színészi és zenészi tevékenységeiről. ► Tovább

1962 óta ünnepeljük a Színházi Világnapot. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadán. Az idei színházi világnapi üzenetet Krzysztof Warlikowski jegyzi. A Színházi Világnapi üzenet itt olvasható.

Szeged Ma | A Békéscsabai Napsugár Bábszínház március 26. és 29. között rendezi meg a II. Bábos Drámaíró Versenyt – tájékoztatta a teátrum igazgatója az MTI-t. Lenkefi Zoltán elmondta: a verseny jövő csütörtökön este kezdődik, ekkor húzzák ki a Békés Megyei Hírlap aznap megjelent számának cikkcímei közül azt, amelyből három író egy nap alatt színdarabot alkot. ► Tovább  

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja az irodalombarátokat 2015. március 23. (hétfő) 18.00 órára,a Jókai Szalonba, a Kortárs magyar írók sorozat következő estjére. Vendégünk: Kukorelly Endre költő, író. Kukorelly Endre versben, prózában egyaránt az elmúlt évtizedek magyar irodalmának egyik meghatározó alkotója. Összegyűjtött verseinek Mind, átjavított, újabb, régiek címmel nemrég megjelent kötete a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal „hibázó”, eltéveszthetetlen egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, „javítja át” a költészetről alkotott konvencionális fogalmakat. Az est jó alkalom arra, hogy megismerkedjünk a szerzővel és művészetével, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője segítségével.

Kevés olyan művész van, mint Radnóti Miklós, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Radnótit idézi meg irodalmi estjén, március 25-én, 19.00 órától  Szőke Pál, a Jókai Színház színművésze, Babits-díjas előadóművész. Az esten közreműködik: Tatár Bianka. Jegyek a szervezőirodában válthatók.  

szinhaz.hu | A 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába bekerült a Békéscsabai Jókai Színház Koldusopera című előadása. A válogatók Perényi Balázs és Balogh Tibor és 2014. március 1. és 2015. március 6. között hozzávetőleg 49. 000 km-t utaztak. Tóth Berta interjúja itt olvasható.