Csendesedik a járvány, enyhülnek a korlátozások, talán hamarosan elkezdődhetnek országszerte kisebb létszámú közönség előtt a nyári játékok, és szeptember elejétől a színházi évad is. Fehér Tímeával, a Békéscsabai Jókai Színház művészével a kényszerpihenő tapasztalatairól, az online és az élő színház közötti különbségről és az újrakezdésről beszélgettünk. Két és fél hónap telt el a járvány okozta veszélyhelyzetben, az utóbbi hetekben már enyhítettek a korlátozásokon. Hogyan élted át ezt az időszakot? Március 11-én derült ki, hogy nem játszhatunk, majd pár nap múlva már próbálni sem lehetett… Mindenki maradjon otthon! Számomra először teljesen hihetetlen volt ez a helyzet, elkeserítő és nyomasztó is egyben. Nehéz volt tudomásul venni, hogy egy bemutató előtt pár nappal megáll az élet. Krúdy A vörös postakocsi című színjátékát mutattuk volna be két nap múlva. S akkor nem mutathatod meg, min dolgoztál másfél hónapig! Tudod, úgy beléd szorul ilyenkor minden… Ráadásul mindenhonnan csak a rossz hírek jöttek, teljes bizonytalanság és kilátástalanság lett úrrá rajtam. S a rengeteg kérdés! Meddig fog tartani? Mikor találkozhatok újra az anyukámmal? Merjek-e akár csak bevásárolni is menni? Mikor találkozhatunk újra a barátokkal, kollégákkal? Mintha egy amerikai katasztrófafilmben lettem volna. Aztán szépen, lassan csitult a pánik, kezdtük megszokni a helyzetet. Ami mindenkinek új volt, a kérdés pedig az, hogy milyen feladatokat, elfoglaltságot sikerül találni. Én igyekeztem hasznosan tölteni az időt, szigorú napirend szerint, ugyanúgy, mint amikor még rendben volt minden. Időben kelni, elvégezni magad körül a napi rutint, mozogni, és persze jelen maradni a közönség számára is, legalább az online térben. Amikor tapasztaltam, hogy tulajdonképpen sok minden működik itthonról is, kicsit könnyebb lett. De nem jó! Csak könnyebb! Mert az online sok mindenre jó, de nem pótolja a személyes jelenlétet, igaz? Hát persze! A színpadot, a közönséget, a kollégákkal való érintkezést és közös munkát nem helyettesíti, nem pótolja a skype, az itthon felvett videó! Nem pótolják a telefonbeszélgetések sem. Az élő előadásokat nem pótolják az online közvetítések. Azért a világméretű leállásnak, a színházi kényszerszünetnek volt némi előnye is. Valóban, ezt is el kell ismerni. Amikor megállt az élet az egész világon, a kényszerpihenő nemcsak a bolygónak tett jót – hiszen megtisztult a levegő, tisztultak a tengerek, és még talán az ózonlyuk is szűkebb lett, legalábbis lehetett erről olvasni -, hanem az embereknek is. Annyit zajongunk, idegeskedünk és folyamatosan időhiányban szenvedünk, rohanunk a munkába, a munkából, a munka után, csak éppen magunkkal lenni nincs időnk! Mennyi dolgot halogatunk, mondván: majd, ha lesz időm! Hát, most tessék! Lett időnk! Le lehet lassulni, el lehet csendesedni, ki lehet próbálni azt a receptet, el lehet olvasni azt a könyvet, rendbe lehet végre tenni az udvart, a lakást. Az ilyen nagy dolgok arra is alkalmasak, hogy az ember átgondolja az életét, értékrendjét, még mielőtt visszatér az élet a régi kerékvágásba. Végig lehet és végig is kell gondolni, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel, hogy jó felé megyünk-e. És ezalatt mindent értek. Ha igen a válasz, ebben megerősödve lehet majd tovább menni. Akinek nemleges válasz jön ki a számvetésből, az talán meghallja magában, hogy mi is tenné igazán boldoggá. Igen, ha tanulunk belőle, akár még hasznos is lehet ez a néhány hónap. S ha majd vége ennek az egésznek, nagyon jó lesz újra együtt lenni, találkozni a barátokkal, kollégákkal, próbálni, játszani. Wass Albert Tizenhárom almafájának ősbemutatójára készülünk, egyelőre otthon. Amint feloldják a tilalmat, próbálhatunk színpadon, és reméljük, utána hamarosan jöhet a közönség is. Én már nagyon várom. Niedzielsky Katalin Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM