Shakespeare Lear királyának elemzésével folytatódott a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat Békéscsabán, január 5-én Kállay Géza egyetemi tanár tartott előadást az Ibsen Stúdiószínházban. Az apa és király tragédiájának, szülők és gyermekek ellentétének, a hatalomért folytatott harcok dramaturgiájának boncolgatása, az okfejtés a híres viharjelenetről, az Erzsébet-kori királyság intézményének, valamint Shakespeare színházának lényegéről új távlatokat nyitott a dráma értelmezéséhez. Kállay Géza előadása elsősorban azoknak jelentett maradandó élményt, akik látták a Jókai Színház 2013-as, megrázóan emlékezetes Lear-produkcióját. (Niedzielsky Katalin beszámolója) Ha egy színház vezetője olyan darabot akar bemutatni, amely biztosan megszólítja a közönséget, akkor Shakespeare garantáltan jó választás. Az angol reneszánsz dráma mestere mindent tudott az emberről, az emberi kapcsolatokról, a hatalomról, saját koráról és színházáról. Művei nemcsak a londoni Globe Theatre közönségét tudták elgondolkodtatni, rádöbbenteni összefüggésekre, hanem ma is aktuálisak, élvezetesek, a színházak műsortervén nem véletlenül szerepelnek állandóan világszerte. Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája ezekkel a szavakkal vezette be 2015 első programját, majd elmondta, hogy a színészek ma is mesterségük egyik alappillérének tartják azokat az instrukciókat, amelyeket Hamlet a vándorszínészekhez intéz, mielőtt a királyi pár előtt fellépnek. „Illeszd a cselekvényt a szóhoz, a szót a cselekvényhez, különösen figyelve arra, hogy a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyas túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Kállay Géza irodalomtörténész előadását azzal kezdte, hogy Shakespeare „roppant rejtélyes figurája” volt korának, s nehéz elhinni, hogy egyetlen szerző ennyi zseniális művet alkosson. Annyi bizonyos, hogy csak az írhatott ilyen kiváló színdarabokat, aki maga is sokat forgott a színházban, s Shakespeare-ről ismert, hogy kisebb szerepeket is eljátszott, a Globe Színházban pedig azt a feladatot látta el, amit a mai dramaturgok: átírta, színpadra alkalmazta a darabokat. Egyetlen fia elvesztését „úgy reagálta le”, hogy vígjátékokat írt, majd Erzsébet halála után, I. Jakab trónra kerülését követően kezdett a tragédiák sorozatába, megszületett a Hamlet, az Othello, a Lear király, a Macbeth. A Lear apák, gyermekek tragédiája, azzal foglalkozik, hogy két generáció hogyan viszonyul egymáshoz, átadják-e a hatalmat az apák a felnövekvő nemzedéknek, s egyáltalán Lear miért mond le a trónról, ez nem világos – fejtegette az előadó. Műhelytitokként árulta el: a dráma első 40 sorában kirajzolódik, hogy miről van szó, fő téma az egyenlőség, hogy ki mit preferál, de nem derül ki a valódi szándék (darker purpose). Nem tudjuk meg, miért akarja Lear két-három részre osztani országát, kiszolgáltatni lánya házasságával az ellenségnek (francia király, burgundi fejedelem). Tulajdonképpen két apa drámáját látjuk, nemcsak Learét, hanem Gloster grófét is, aki félreismeri fiait. Ezért „szövevényes” a sztori, ráadásul két lány beleszeret Edmundba, Gloster törvénytelen fiába. Ha nemcsak Lear, hanem Gloster is így jár gyermekeivel, igaz a tétel, hogy az apáknak figyelni kell tetteik következményére. Glostert megvakítják, s onnantól kezd helyesen látni: nem az a fia jó, akit annak hitt. Lear a viharban megőrül: a dolgok helyes értelmezéséhez kell, hogy átalakuljon valami az énben, amikor megőrül, másképpen látja a világot, a királyságot – magyarázta Kállay Géza. Amikor Gloster azt kérdezi, hogy ki szerette igazán, rádöbben: az egész világegyetem másképp van berendezve, mint elképzeljük, és más látószög szükséges, hogy a lényeget lássuk. Learnek fontos kérdés, hogy kik vagyunk, miért vagyunk ezen a világon, és királyai, urai vagyunk-e valóban a helyzetnek. Mivel a király már 80 éves, felvetődhet a kérdés, vajon kell-e még egy ilyen idős embernek tanulni. Shakespeare szerint igen – tudtuk meg az előadótól. A fokozott melléknevek használatával, Vörösmarty Mihály gyönyörű fordításával kapcsolatban elhangzott: a szeretet, a gyűlölet ábrázolásához „méretarányos nyelvi kifejezések” kellenek. Amikor Cordelia közli, semmit sem kér apjától, Kállay professzor szerint itt kezdődik a tragédia. A királyi szó teremtő szó, az utolsó pillanatig megilleti az öreget a teremtés méltósága. A lánynak választania kell; vagy leírja az apját, vagy azt mondja neki: papa, neked is tanulnod kell. Lear hibázik, mert a minőséget mennyiséggel próbálja felcserélni, a szeretetet földre váltani, pedig tudhatná, hogy szeretni csak spontán lehet. Ugyanakkor imád szerepeket játszani: egyszer agg, máskor dorbézol a lovagokkal, ma azt mondanánk rá, nehéz eset, neki a gyerekek azok. Mennyire van az apának helye a lányok saját életében? Shakespeare válasza, hogy az öreg ember tanítható. Ezért érezzük magunkat becsapottnak a darab végén, hogy Lear hiába ment végig a tanulási folyamaton. Kállay professzor az előadásra magával hozta egyik tanítványát, Károlyi Krisztiánt, akivel jeleneteket olvasott fel. Először Lear és a bolond párbeszédét annak példázatára hallottuk, hogy az értelmiségnek bolondnak kell tettetnie magát ahhoz, hogy elmondhassa az igazat, míg a bolondnak eleve ez a dolga, kötelessége. Később azt a részt idézték, amikor Leart a tomboló viharban a bolond próbálja rávenni, hogy menjen fedett helyre, és szeretné felvidítani. Lear valóban őrült, Edgar igyekszik eljátszani az őrültet, és ott a bolond, aki egész életében ezt teszi. Kérdés: tudunk-e egyáltalán segíteni, milyen emberi létezés ez? Lear adja a legnegatívabb választ. Cordelia meggyógyíttatja, kibékülnek, a jó testvér megbünteti az áruló nővéreit. A gonoszok egymást számolják fel. Lear a lányával a börtönben boldog! Ez tényleg nem logikus befejezés – szögezte le Kállay Géza. Nahum Tate ír költő tollából 1681-ben megjelent egy happy endes változat, amelyben Lear visszakerül a trónjára, és Cordelia Edgarhoz megy feleségül. A színházakban pedig majdnem kétszáz évig ezt játszották, amíg Charles Dickens vissza nem állította az eredeti verziót. Tate azt kérdezte: miért kell Cordeliának meghalni? Lear képtelen jól szeretni, a szeretetet elviselni, nem tudja megkülönböztetni az igazi, szívből jövő szeretetet a hízelgéstől – jellemezte az előadó a főszereplőt. Súlyos kérdés, amivel Shakespeare szembesít bennünket. Sok mindent meg tudunk tenni, tudunk tanulni, gyógyítani, szeretni is. De emberi mivoltunk, létünk valahol mégis hiányos: végesek vagyunk, egyszer meghalunk, és akiket legjobban szeretünk, a gyermekeinket, akiknek életet adtunk, feltámasztani nem tudjuk. Lear így hal meg, ebben a tudatban, hogy nincs tovább, korlátolt az életünk, semmi sem tart örökké, és erről nem tehetünk. A tragédia ennek az érzésnek a drámai kifejeződése – zárta értékelését Kállay Géza. Kovács Edit hozzáfűzte: pontosan nem tudhatjuk, miért így fejezte be művét Shakespeare. Tény viszont, hogy manapság már sokkal több ismerettel rendelkezünk arról, hogyan lehet jól, okosan szeretni, de az emberi élet végességének elviselése nagyon nehéz. Kadelka László, aki korábban a Nemzeti, jelenleg a Jókai Színház ügyelője, azt mondta: csodálkozik, hogy a zseniális műben Shakespeare akkora dramaturgiai bakit követ el, hogy a bolondot egyszerűen elhagyja, az kikopik a darabból. Kállay Géza azt felelte: megszűnt a funkciója, de elismerte, több dramaturgiai hibát lehet találni. Opheliáról például elhangzik, hogy sokáig lebegett a vízen. Akkor miért nem hozták ki? Kovács Edit emlékeztetett, hogy a Tévedések vígjátékát is bemutatja a színház, érdekelné, hogy abban a darabban mire kell a színészeknek különösen figyelni. Kállay Géza úgy vélte, a korai Shakespeare-műben, Plautus drámájának változatában a két ikerrel, amihez a nagy klasszikus a szolgák párosát tette hozzá, elsősorban a megkettőzött énekre érdemes hangsúlyt helyezni. Majd egy másik kérdésre válaszolva – a sok újabb fordítás jelentőségét elismerve – Vörösmarty nyelvezetét méltatta. Legközelebb Gyenge Zoltán professzor Apollón és Dionüszosz, avagy a színház genezise címmel tart előadást a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozatban. Niedzielsky Katalin
