Taiwan – azt hiszem tényleg elmondhatom, hogy a világ másik oldalára indultunk el. Valóban ez kell ahhoz, hogy az ember néha másképp lássa a világot vagy önmagát? Ismered azt az érzést, amikor azt gondolod magadban: elmegyek egy két hétre külföldre, egy nagyon messzi országba és itt hagyom a problémáimat és a kötöttségeimet? De azt hiszem ehhez magunkat is itthon kéne felejteni. Vagy ott felejteni ahova éppen indultunk? Egy új világ, idegen világ, teljesen más utcák és terek, más emberek, más szokások. Vajon szívesen látott vendégek leszünk? Lesz ki fogadjon ? Vajon csodabogarak leszünk a helyieknek, akik majdnem mindenkinél egy fejjel magasabbak? Mi lesz ez, hogy lesz ott kint? Ki tudunk használni minden lehetőséget, hogy minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki az egészből? Vagy egyszerűen engedjünk el, és kezdjünk áramlani a folyamattal, ahogy a gépünk szeli a felhőket? Hogy vagy te ezzel? Egyébként hihetetlen, hogy egy ilyen óriási test, mint egy Boeing 777-es képes órákat tölteni az égben, anélkül, hogy fel lenne függesztve, ti. bekötve trégerbe J vagy körözve egy pást fölött mint egy tissue produkcióban. A lényeg, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Taiwan szigetére tettük a lábunkat és ez a csoda. Ami pedig elképesztő, amikor kijössz  a légkondicionált metróból és tudod, mit veszel észre legelőször, méghozzá nem is a szemeddel, hanem a bőrödön keresztül, sőt az egész testeddel? Páratartalom: 90% !!! Köszönöm szépen, ezt azért mondhattátok volna, bár egy jónéhány szélességi fokkal lejjebb vagyunk, sőt szubtrópusi az éghajlat. Ja hogy ebből már következtetni lehetett volna!? Bocsánat, ez igaz. Egyből érzem azt ahogy ez a sűrűn, nehéz, párás levegő húzza lefelé szinte az egész testemet. (Ja nem, az a poggyászom. Mert miután letörik pár kerék a nagybőröndről onnantól, mindjárt viccesebb minden. Mindebben pedig a legszebb, mikor a mozgólépcsőn a mögöttem közlekedő kedves kínai fiatalember adja kezembe, hiszen azért ezt még sem lenne jó itthagyni. Egy pár kerékkel kevesebb) Egyébként a helyiek nagyon kedvesek. A reptéren a biztos úr, még fel is váltott, hogy a jegy-automatába a megfelelő címlettel tudjunk beszállni. Mikor valaki pedig észrevette, hogy az állomás peronjának végében naivan megállva (no nem dohányzás céljából, mint egyebütt J), várjuk a metrót, ahová a metrókocsi valójában soha nem fog érkezni, veszi a fáradtságot és ránk szól, hogy menjünk közelebb, mert odébb  tudunk csak beszállni. Az utcákon sehol egy szemét. Sőt a metrón a kiváló helyi kommunális vállalat kedves munkatársa, aki egy középkorú hölgy, odajött hozzám, mikor észrevette, hogy épp az üres PET-palack számára keresem a legközelebbi hulladékgyűjtő alkalmatosságot. Megjegyzem mindezt este 9 és 10 óra között. Minden állomáson fejlett tűzvédelmi berendezések (hogy erről is ejtsünk egy-két szót). Látszik, hogy odafigyelnek a dolgokra, és meg is becsülik azokat. Csak annyit említenék példaként, hogy a metrón, ami itt igazából MRT (Mass Rapid Transit) minden egyes eligazító térkép alatt szabadon figyel két darab teljes értékű kézi tűzoltó készülék. Ami számomra azért csodálatosan lenyűgöző, mert sajnos „jobb helyeken” az ilyesmit hamar kezdik el kevésbé rendeltetésszerűen alkalmazni – lásd: ajtók kitámasztása céljából –  hogy csak egy enyhe példát említsek.  A szállás nagyon jó, kellemes, a kiszolgálás barátságos és segítőkész. A recepción mindjárt öten állnak rendelkezésünkre, amitől persze nem lesz könnyebb a dolog, de azért nagyon megható.  Persze mindez nagyon szép és jó, de még valójában egy napja sem vagyunk itt, úgyhogy eztán jöjjön a java…     Tajvanról jelentjük! – Magyarok az OISTAT színháztechnikai világkiállításán   Az OISTAT egy színházi technikusokat, szcenográfusokat és színházi tervezőket tömörítő nemzetközi szervezet. Minden évben kiírja az úgynevezett TIP (Technival Invention Prize) elnevezésű pályázatot, melyre különleges, egyedi és innovatív színpadi technikai megoldásokkal várják a pályázókat a színházi szakma minden területéről. Idén összesen 13 munkát válogattak be a világkiállításra:  3 díjazott, 3 különdíjas, és 7 kiállításra beválogatott. Az utóbbiak közé került be egy magyar csapat: Egyed Zoltán díszlettervező és Vámos Zoltán videó-tárvezető a Békéscsabai Jókai Színházból Tajvanon is bemutathatja az egyedülálló színpadtechnikai megoldását. A csapat július 1. és 9. között rendszeresen vloggal jelentkezik a jokaiszinhaz.hu, az fnc.hu és a felevizio.hu oldalakon, valamint a Facebookon. Tajvanról jelentünk – tartsanak velünk minden nap! Bővebben: http://www.fnc.hu/hirek/item/681-szinhaztechnikai-siker-technical-invention-prize-magyar-szinhaztechnikai-fejlesztesnek http://jokaiszinhaz.hu/hir/szinhaztechnikai-siker-technical-invention-prize-magyar-szinhaztechnikai-fejlesztesnek https://szinhaz.org/csak-szinhaz/kulissza-csak-szinhaz/2017/06/28/intelligens-folia-repiti-tajvanra-bekescsabai-szinhaz-szakembereit/T

Az OISTAT egy színházi technikusokat, szcenográfusokat és színházi tervezőket tömörítő nemzetközi szervezet. Minden évben kiírja az úgynevezett TIP (Technival Invention Prize) elnevezésű pályázatot, melyre különleges, egyedi és innovatív színpadi technikai megoldásokkal várják a pályázókat a színházi szakma minden területéről. Idén összesen 13 munkát válogattak be a világkiállításra:  3 díjazott, 3 különdíjas, és 7 kiállításra beválogatott. Az utóbbiak közé került be egy magyar csapat: Egyed Zoltán díszlettervező és Vámos Zoltán videó-tárvezető a Békéscsabai Jókai Színházból Tajvanon is bemutathatja az egyedülálló színpadtechnikai megoldását. A csapat július 1. és 9. között rendszeresen vloggal jelentkezik a jokaiszinhaz.hu, az fnc.hu és a felevizio.hu oldalakon, valamint a Facebookon. A KARKITHEMIA című darab díszlettechnikai megoldásainak kitalálóit, tervezőit és kivitelezőit, Vámos Zoltánt és Egyed Zoltánt  (rendező: Tege Antal) meghívták a ­Taiwani ­Taipei ­National University of the Arts-on megrendezésre kerülő 2017-es Technical ­Invention Prize kiállítására, mint kiállítókat. Vámos Zoltán, a Baross Imre Artistaképző békéscsabai Színitanházának tanára is, részt vesz az előadó-művészeti háttérszakmák képzésében. Ebből az iskolából évek óta a legkiválóbb fény-, hang- és video-technikusok kerülnek ki, az ország megannyi színházában, jelentős külföldi előadóhelyeken dolgoznak e tanszakon végzett fiatalok. Emellett A FeleVízió elnevezésű színházi mozgóképkultúrával foglalkozó szakkonferencia ötletgazdája, szakmai vezetője, amely a tervek szerint legközelebb 2017. októberében kerül megrendezésre a Fővárosi Nagycirkuszban. A tajvani túráról korábban így nyilatkozott: „Azt gondoljuk, hogy ez egy komoly szakmai siker. Bár a teljes beteljesülés valóban az lenne, ha részt tudnánk venni ezen a kiállításon. Szeretnénk ennek a sikernek a legmegfelelőbb nyilvánosságot megadni. Ez azért is fontos, mert nem csak nekünk alkotóknak komoly szakmai elismerés, hanem a szakmai közösségünknek, a színházunknak, az iskolánknak, és talán Magyarországnak is.” Nos, részt tudnak venni a világkiállításon és a nyilvánosságot is megkapják: Tajvanról jelentenek, tartsanak velük!

Zalán Tibor József Attila – és Babérkoszorú-díjas író, költő Azután megdöglünk című művét mutatta be június 20-án a bukaresti La Scena színház. A Békéscsabai Jókai Színház dramaturgjának darabja nagy sikert aratott a nézők körében. A 2004-ben a Napkút Kiadó gondozásában megjelent drámát így méltatta Tamási Piroska a Látó című szépirodalmi folyóiratban. "Nem mondok semmi újat, ha azt mondom, válságban a dráma, korunk nem alkalmas drámai megjelenítésre, nincs drámai konfliktus, nincsenek nagyszerűen ábrázolható társadalmi változások, nincs drámai személyiség, tehát drámai tett sincs, és nincs remény sem, hogy valami olyan pontosan lokalizálható értéket találhatnánk, amelyért a nevetségesség vádja nélkül vérre menően síkra lehetne szállni – biztosan már arról is készítettek karikatúrát, horrorfilmet vagy kandikamerás felvételt. A Kultuszminisztérium évente óriási összegeket ír ki drámapályázatokra, mégis kevés a drámaírók, a megjelenő drámai szövegek száma. Csak kísérlet lenne, semmi más a mai dráma? Ezt az állítást éppen Zalán Tibor drámái látszanak leghatékonyabban cáfolni: ha semmi sincs, pontosabban csak a semmi van, akkor a semmiről kell írni, így születik meg a drámaválság idején a válság drámája. Paradoxonnak tűnik, de a zaláni világban a semmi mindent eláraszt, betakar. A tág és a szűk világ, az intézmények, a családi, baráti, társi kapcsolatok, minden a pusztulásnak, a semmi felé haladásnak vagy pedig a semmiben való őrült és értelmetlen létezésnek van kitéve. (Nem, nem véletlenül írtam, hogy „a létezésnek kitéve"!) Ne gondoljanak őrült falanszterekre, pokolra, virtuális világokra, űrhajókra, világvégére! Zalán Tibor drámái többnyire az orrunk előtt játszódnak: az ószeren, a ház előtt, a kocsma teraszán, a panellakásban, egy szekéren… A szereplők hordoznak magukban némi emberséget, így lesz lehetővé, hogy egyszer csak szembesüljenek a semmivel, ami ármányosan körülveszi őket, és amiről nem akarnak (akartak) tudomást venni. Színházi ember létére Zalán Tibor egyáltalán nem használ rendezői utasításokat: teljesen a rendezőre illetve a színészre bízza a megvalósítást. Utasításai mindössze a szín berendezésére vonatkoznak, ami néha a drámák egyik főszereplőjévé válik, mint pl. a Romokon emelkedő ragyogásban. Zalán Tibor: Azután megdöglünk – a bukaresti plakát Az első, ami feltűnt, a cím: Azután megdöglünk. Szóval csak úgy, mint az állatok, és azután. Ó, nem valami történés utáni jobblétre szenderülésre gondolt Zalán Tibor! A címadó dráma ugyan valami meg nem nevezett atomrobbanás után játszódik, de ha világvégi hangulatra vágynak, inkább számítógépes játékokat játsszanak. A négy szereplő mondhatni önmagát élte túl. Az ők egymáshoz való viszonya képviselné a barátságot, szerelmet és a társadalmi kapcsolatokat, amik azonban önmaguk ellentétébe fordulnak át: Il és Al egymásrautaltságukban is becsapják egymást, az egykori szerelem pedig gusztustalan perverzióvá változott. Nekem Az ember tragédiáját juttatta eszembe, de míg Madáchnál a végkicsengés optimista, addig Zalán Tibor tételesen is kimondja, hogy folytatásra, megújulásra nincs remény. Ha egy semmiben létező, egyedül maradt Éva, a méhében megfogant magzat pedig nem az életet, hanem annak lehetetlenségét szimbolizálja. Az Ószeresek is a semmin vitatkoznak, ráadásul posztkommunista „átmeneti" korszakunk kiürült frázisait használva alapdiskurzusul. Kicsinyes világunkban az isteni csoda és a halál egyaránt banális eseménynek számít, mert nincs számunkra semmi értéke. Bargár meghalt, tehát valakinek át kell venni a standját. Bargárt feltámasztotta az egyik bóvliárus, tehát szüksége van a két megkívánt fokhagymás lángosra. Ha pedig „ismét" meghalt, hát pucoljon mindenki, amerre lát: a tisztogatást elvégzi az eső… Ha a színházi előadás szerepe az, hogy meggondolkodtassa a nézőt, és saját értékrendjének újravizsgálására késztesse, akkor Zalán Tibor elérte a célját. Annyira valószerűvé teszi az általa kreált abszurd világot, hogy a néző/olvasó az előadás idejéig elhiszi, hogy mindennek úgy kell történnie, másképpen nem is lehetne. Az általános mondanivalót a legtömörebben talán a Katonák című színmű fejezi ki. A főszereplő Ács Mihály böllér, akinek a házába három katona – egy tizedes és két közlegény – szállásolja el önkényesen magát egy meg nem nevezett háborúban. A tizedes a pitiáner diktátorok alaptípusa, viszonylagos hatalmától fogva élet és halál urának képzeli magát, mi több, úgy véli: joga van megalázni, megzsarolni, tönkretenni azokat, akiket a sors az útjába hoz. A bakák gondolkodás nélkül, szadista kéjjel teljesítik felettesük legperverzebb vágyait is. Ács Mihály abból él, hogy disznókat vág. Szereti a mesterségét, és büszke erejére, szaktudására. Ezt használja ki a tizedes, aki egy napon berendeli a templomba, ahol megkéri, vágjon le neki néhány disznót. Ács örömmel vállalja a megbízást. Csak akkor fagy a mosoly az arcára, mikor kiderül: a disznók tulajdonképpen foglyok, a munkát pedig a templomban kellene végrehajtani, ahol Krisztus mellett már Boros nevű szomszédja is ott lóg egy durvára ácsolt fakereszten. A tizedes a diktátorok mindenkori előfeltevéséből indul ki: az ember érzelmei révén zsarolható. Ács Mihályra rettenetes lelki terhet ró: ha nem vállalja a „munkát", az utcáról behozott többgyerekes asszonyokat gyilkolnak meg a tizedes hű segítői. A böllér számára tulajdonképpen csak a választás lehetőségének a látszata marad, hiszen bárhogyan dönt, gyilkossá lesz. Ő az egyetlen a végén, aki számára az élet nem tud „ugyanúgy" folyni, mint azelőtt, habár ő is kísérletet tesz erre. Nem önmaga miatt, hanem a mások reakciói miatt képtelen erre. Munkájától és emberségétől megfosztva a tiszteletessel együtt azon igyekszik, hogy meg nem történtté tegye a múltat és lehetségessé a jövőt, de fáradozása hiábavaló. Bevíz úr saját háza előtt álldogálva, saját életéből kizárva, mintegy színházi előadásként szemléli családtagjai igazi énjének megnyilvánulását. Meghökkenve veszi észre, hogy csupa idegenek élnek körülötte. A ház a családtagok lelkivilágának a színterévé válik, és megjelennek benne a lelkükben végbemenő folyamatok, az ott élő vágyak, titkok lecsapódásai: régi és új szeretők, a főnök, szomszédok, törvényes és törvénytelen gyermekek, a sarki hentes, sőt, az amerikai elnök, és a pápa is. Bárki képes bejutni a házba, csak maga Bevíz nem. A körülötte, vele élő személyeket tehát jobban foglalkoztatja az, hogy az amerikai elnökkel, a pápával, a sarki hentessel stb. mi történik, mint a családfő személye. Egyetlen „jóakarója", az utcán járó „öreg" figyelmezteti is, hogy fölösleges annyira beigyekezni, örüljön, míg kint lehet. A mellékszereplők teljesen „meztelenek". Úgy értem, pőre valóságukban mutatkoznak meg, anélkül, hogy szégyellnék, takargatnák eltévelyedéseiket, lelki sekélyességüket. A legvalószerűtlenebb helyzetben a „Ne lőj a fecskére!" című dráma főszereplője, a Vendég van, aki egy lakodalomban teljesen elveszíti önmagát. A darab elején egy becsípett, öntelt fővárosi úr, aki „felcsípi a legjobb cicababát" a vendégseregből, a végére pedig egy csupasz szobába bezárva él, minden kapcsolatot elveszítve a külvilággal, sőt, önmagával is. A főszereplőknek egyetlen közös tulajdonságuk van: a passzivitás. A mód, ahogyan engedik megtörténni a számukra legszörnyűbb dolgokat, rokon azzal, ahogyan a halálhoz viszonyulnak. A címben használt kifejezés (megdöglünk) az egész kötetre jellemző: a halál nem vált ki együttérzést, megdöbbenést vagy sajnálkozást, a végső megsemmisülés misztériuma senkit nem érdekel. Mindenki teljes közömbösséggel képes ölni, öletni, vagy csak szemlélni a halált. Az értelmetlenné vált halált, tenném hozzá. Mert a (fizikai vagy lelki) megsemmisülésnek nincs semmi tétje. Erre már igazán jobban illik a megdögleni kifejezés… Ha jól tudom, a kötetben levő kilenc dráma közül csak egyet nem adtak elő. Ez pedig bizonyít valamit: hogy a mából merítő drámára szükség van. És hogy műértő közönség igenis létezik."   Látó Szépirodalmi Folyóirat  2005. október    

A varázslat most kezdődik! Érdekel a színház és a cirkusz fantasztikus világa? Akkor gyere el június 30-án 10 órakor a Baross Imre Artistaképző Intézet Békéscsabai Jókai Színházban működő Színitanházába a pótfelvételire. A Színitanház – a több mint 20 éve elindított színészképzés mellett – a magyar színházi piacon hiány- és háttérszakmák képzésére, igazi gyakorlati tudást nyújtani jött létre. A Színitanház oktatási koncepcióját igazolja, hogy végzett diákjaik túlnyomó többsége (kb. 70 százaléka) a pályán tudott maradni és a színpadon vagy a háttérben értékes munkát végez, sőt a háttérszakmák képviselőiről kijelenthető, hogy szinte 100 százalékuk a szakmában dolgozik. A békéscsabai Színitanházba az ország egész területéről, sőt a határon túlról is járnak diákok. Érettségire épülő OKJ-s képzéseik: Színész, Színházi táncos, Divat- és stílustervező, Színháztechnikus, szcenikus, Közművelődési és közönségkapcsolati szakember. Az elmúlt években olyan országosan is ismert színészek végeztek Békéscsabán, mint a Jászai-díjas Kara Tünde, a Kaszás Attila-díjas Borovics Tamás, a Jóban rosszban című sorozatból ismert Marton Róbert, vagy éppen Gubik Petra (Budapesti Operettszínház) és Szilágyi Annamária (Szegedi Nemzeti Színház). A szintén ott végzett Tapasztó Ernő jelenleg az Aradi Kamaraszínház igazgatója, míg Csurulya Csongor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. A Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi társulatának gerincét is a Színintanházban végzett művészek alkotják. További információ: szinitanhaz.hu

Értesítjük kedves Közönségünket, hogy a ma esti Vidám kísértet című produkció, a Szolnoki Szigligeti Színház előadásában, a rossz idő miatt a Csabagyöngye Kulturális Központban lesz megtartva.

29. alkalommal találkoztak a színészek határon innen és túlról Kisvárdán. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 16-án kezdődött, a záróünnepséget pedig június 25-én tartották. Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közös produkciója, a Tündéri kapta a zsűri különdíját. 

Másodszor vehette át Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész a Gálfy László Gyűrű-díjat a Jókai színház idei évadzáró ünnepségén. A békéscsabai teátrum legmagasabb szakmai elismerését 2008-ban alapították, Bartus Gyula volt az első, akinek odaítélték a 2007–2008-as évadban.