Mire jó Schiller színháza?
Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámájának bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház, a közeli premierhez kapcsolódott a Mindentudás Színházi Egyetemének február 6-ai programja. Az előadás rendezője, a Kossuth-díjas Eperjes Károly a 18. századi remekmű értékrendjéről és aktualitásáról, Papp Zoltán, az ELTE adjunktusa a szomorújáték műfaji sajátosságairól, valamint a német klasszika kiemelkedő költőjének és drámaírójának elméleti munkásságáról beszélt a Sík Ferenc Kamaraszínházban. (Niedzielsky Katalin beszámolója) Kovács Edit színművész, esztéta, a sorozat házigazdája bevezetőjében arra emlékeztetett, hogy a Bánk bán drámájának tavalyi bemutatójakor hallhattunk arról, milyen szellemi irányzatok hatottak Katona Józsefre. Shakespeare mellett szóba került a német drámairodalom kimagasló képviselőjének, Friedrich Schillernek az Ármány és szerelem című darabja is, mint lehetséges példakép. – A 18. században különbözőképpen gondolkodtak a szerzők és a teoretikusok a színház lehetőségeiről és hatásáról – mondta Kovács Edit. – Sokan Arisztotelész katarzis elméletét fogadták el, mások Rousseau-val értettek egyet. A francia felvilágosodás képviselője úgy vélte, hogy a drámai cselekmény nem hat a nézőre, hiszen az nem érdekelt a történetben, a saját életét érdekei szerint szervezi. Schiller véleménye több ponton találkozik az első, a katarzis elméletét elfogadók álláspontjával. Eperjes Károly azzal kezdte mondandóját, hogy mivel karakteres világképpel rendelkezik, minden darabválasztása célzatos, a most készülő előadással is fontos üzenetet kíván közvetíteni a nézőkhöz. – Az Ármány és szerelem a német romantika kiemelkedő darabja, amelyet a filozófiatudomány fejlődése nélkül nem lehet megérteni. Sajnos ritkán játsszák mostanában, pedig üzenete egyre aktuálisabb – közölte a rendező. – Két éve Veszprémben állítottam színre a darabot, és a két színház most együtt pályázott a bemutatóra. A német romantika más, mint az angol, a francia, az orosz vagy az olasz. Hozzánk a török miatt – amikor harcolni kellett a túlélésért, nem volt alkalom az irodalomban elmélyülni – furcsán érkezett vagy egészen kimaradt ez a szellemi irányzat. Nálunk nem volt olyan élénk és meghatározó az irodalmi világkép, mint a nyugati vagy akár a déli országokban. A rendező úgy fogalmazott: Schiller drámája a német romantika terméke, vívmánya, amely jól mutatja, mi történik, ha számtalan értékrend felcserélődik. Először a görögöknél, majd a reneszánsz idején kerültek a humán értékek az isteni értékek elé. Európa átalakulásával az évszázadok során a művészetek is nagyot változtak. Eperjes Károly szerint Schiller egész életműve arról szól, hogyan robban be a humán értékrend az addig uralkodó isteni értékrend elé. A vallástörténetet is jól kell ismerni ahhoz – figyelmeztetett -, hogy ezekben a gondolatokban, irányzatokban eligazodhassunk. – Mint minden jó darab, az Ármány és szerelem is arról szól, hogy ha az ember elveszíti az egyetemes értékrendet, azt fájdalommal éli meg, és az nagyban kihat egész környezetére. Pontosan ez ma egész Európa, sőt az egész világ problémája. A művészetben pedig a romantika idején kezdődött az az ollónyitás, amely később a huszadik századi abszurdhoz vezetett. Amikor az ember akarja megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor összekeverednek a humán és az isteni értékek. Ebből van a baj – magyarázta a rendező. A próbafolyamatról annyit tudtunk meg, hogy az rendben halad, az eredeti szöveget a kor igényeinek megfelelően húzni, rövidíteni kellett. A tömegjelenetek helyett a történetre koncentrálnak, a családtörténetre, a szerelemre, ami mozgatja az eseményeket. Az előadással azt szeretnék üzenni, hogy az ember döntéseinek következménye van, így a nősülésnek, a gyereknevelésnek és mindennek, amit teszünk az életünkben. Meg kell gondolni, mit kérhetünk a gyerekünktől, hogy szabad-e saját karrierünk érdekében romba dönti a család jövőjét. Papp Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Esztétika Tanszékének oktatója volt, jelenleg az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének adjunktusa. Kutatási területe a német idealizmus és romantika esztétikája. Schiller és a köznapi valóság problémája című előadásában azt igyekezett felvázolni, milyen dilemmák vetődhetnek fel, amikor az irodalmi műben a megszokott udvari és a vallási történet, a klasszikus szereplők, hősök helyett a polgári élet, a köznapi valóság alakjai, témái jelennek meg. Közben a német költő, drámaíró teoretikus, esztéta, művészetfilozófus munkásságát is méltatta. Mint mondta, egyedülálló a világirodalomban, hogy valaki egyformán maradandót alkot íróként és teoretikusként, jóllehet a két terület kölcsönösen feltételezi egymást. Az előadó rámutatott, hogy számos történelmi drámája között (Haramiák, A génuai Fiesco összeesküvése, a Wallenstein-trilógia, Stuart Mária, Az orleans-i szűz, A messinai menyasszony, Tell Vilmos, Demetrius) az Ármány és szerelem az egyetlen kortárs témát polgári miliőben feldolgozó dráma. – A történelmi, mitológiai téma ismert, azt nem kell a szerzőnek kitalálni, rátérhet arra, ami a saját dolga, a dráma formálására. Friedrich Schlegel szerint rögtön belevághat az alkotásba – szögezte le Papp Zoltán. – A történelmi téma és a híres személyek viszont távol esnek az emberektől. Lessing úgy vélte, a polgári szomorújáték célja félelmet és részvétet ébreszteni az emberekben, akiket erényességre, erkölcsre kell nevelni. Mindez jobban működik, ha a szereplők a közönséghez hasonlóak. Korábban ugyanis az volt a jellemző, hogy a komédia a közemberekről szólt, a tragédia a nemesekről. Vannak univerzális erkölcsi normák, amelyeken nem fog az idő – ez már Kant tétele. A filozófus szerint az emberi ész időtlen, mindenkiben ott van, mindenki képes előhívni, alkalmazni erkölcsi normákat. Az előadó ezután arról beszélt, hogy a modern társadalom másképpen működik, az univerzális normák 2017-ben sem mindenhol érvényesülnek. Schiller elméleti főműve következett, a Levelek az ember esztétikai neveléséről (1795). Ebben a szerző leszögezi, hogy a felvilágosodás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az előítéletek erősek, önérdek motiválja az emberek cselekedeteit, akik nem képesek szabadon meghatározni önmagukat, s mindez messze esik attól, ami Kant szerint a norma. Schiller arra a következtetésre jut, hogy a komoly művészet nevelje rá az embert a tágabb gondolkodásra, erkölcsre, hogy azután felül tudjon emelkedni saját korlátain. Nem elég tehát tükröt tartani egy irodalmi művel, színházi előadással, ahogyan korábban. Az olvasót, a közönséget ki kell billenteni a szűklátókörűségből. Még korábban, 1784-ben született Schiller A színpad mint morális intézmény című első nagyobb elméleti munkája. Már abban leírja, hogy a színház dolga a néző felvilágosítása, nevelése, kiemelése saját helyzetéből. Kevés megmutatni, mik vagyunk, a színház feladata kizökkenteni, felkavarni, felemelni az embert. Utoljára maradt az izgalmas kérdés: létezik-e modern konfliktus, amely érdemes arra, hogy a szerzők tragédiában ábrázolják? – Hegel szerint a heroikus korban a hős maga szab törvényt. A modern korban a jogrend uralma, és az egyén tőle függetlenül létező törvényekhez igazodik, tehát nincs valódi konfliktus. Idejutott a 19. századi irodalom, hogy nincs valódi konfliktus. Hegel nem azt mondja, hogy konfliktusmentes a világ, hanem azt, hogy a konfliktus kibontása már nem lehet tragikus – hangsúlyozta Papp Zoltán. Majd párhuzamot a mához a western- és akciófilmekkel vont. A Mindentudás Színházi Egyetemének következő estje szintén egy békéscsabai, ezúttal egy korábbi sikeres bemutatóhoz kapcsolódik: március 6-án Szilágyi Zsófia egyetemi docens Móricz iskolái – A Légy jó mindhaláligról és más iskolaregényekről címmel tart előadást. Niedzielsky Katalin
