Sánta László a Légy jó mindhaláligban
A legendás, 24 évvel ezelőtti békéscsabai előadás Nyilas Misije – akit azóta beszippantott a színház világa –, Sánta László, a Légy jó mindhalálig november 16-i előadásában Török János szerepében tér vissza a Jókai Színházba. Sánta László 1993-tól 1997-ig a Szente Béla által működtetett Csabai Színistúdió tagja volt, ahol számos zenés és prózai előadásában szerepelt. 2000-től a Jókai Színház Színitanházában tanult, itt szerezte az első színpadi tapasztalatait. Az iskola elvégzése után 2004-ben a Pannon Várszínház társulathoz szerződött, ahol több színpadi előadásaiban szerepelt. Dolgozott egy évig a budapesti Piccolo Színházban (a Miklós Tibor nevével fémjelzett legendás Rock Színház utódja) is. 2007-től a Budapesti Operettszínház tagja, valamint játszik a Madách Színházban is. A színpadi szerepei mellett az egyik legkeresettebb szinkronszínész. Már egy éve, a Nyilas Misi kerestetik gálán felmerült, hogy az egykori Nyilas Misi Török Jánosként térjen vissza a Jókai színpadára. Így a november 16-i előadáson Sánta László, Vadász Gábor színművésztől egy este erejéig átveszi a szerepet. Sánta László a Nyilas Misi kerestetik gálán énekelte el a Kisfiú című dalt a musicalből
Könnyed szórakozást hozott Csabára a Víg özvegy
Viharsarki Kanapé | A Víg özvegy előtt még nem volt szerencsém az operettekhez. A műfajt gyermekkori benyomásaim alapján inkább az idősebb korosztály szórakozásának tartottam, de mind a történet, mind a párizsi helyszín, valamint az irodám ablakából kitekintve folyton elkapott reklám felkeltette az érdeklődésem. Krupincza Mia beszámolója ► Tovább
Vadász Gábor a Játékszínben
Február 4-én mutatja be a Játékszín a közkedvelt francia film színpadi adaptációját, az Életrevalók-at. Ez a produkció – amellett, hogy remek humora és fordulatos cselekménye van – komoly mondanivalóval bír. – mondta el Bank Tamás igazgató. Nálunk Hirtling Istvánjátssza majd a baleset következtében mozdulatlanságra ítélt főszereplőt. Rendezőnek Horgas Ádámot kértük föl, aki tavaly a Virágot Algernonnak című előadásunkat vitte sikerre. Reméljük, az Életrevalók újabb elismerést hoz majd Ádám és a Játékszín életében is. Már közel két éve dolgoztunk a film jogainak megszerzésén, nem volt könnyű, de sikerült. Horgas Ádám ezúttal nemcsak rendezi az előadást, hanem az adaptáció is az ő munkája. Az ő ötlete volt, hogy a történet másik főhőse a mi változatunkban roma származású legyen. Sőt, erre a szerepre ő ajánlotta Vadász Gábor fiatal színészt, akivel Békéscsabán dolgoztak együtt. Gáborral mi a Színházak Éjszakáján találkoztunk először, a Vers mindenkinek blokkunkban szerepelt, még énekelt is – rögtön azt éreztük, lehet, hogy mi fogunk fölfedezni egy új tehetséget…
A negyvenkettedik széken ülő nő – szereposztás
A Békéscsabai Jókai Színház és a Junion Színház koprodukciója Stúdiószínház Ősbemutató Tallér Edina: A negyvenkettedik széken ülő nő monodráma Játékidő: 70 perc, szünet nélkül. A nő: Tarsoly Krisztina Súgó: Viszmeg Szilvia Ügyelő: Szepsi Szilárd Díszlet: Ottlecz Adrienn Rendező: Gerner Csaba Próbakezdés: 2016. szeptember 27. Békéscsabai próbák: 2016 november 7-10 Ősbemutató: 2016. november 11.
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! – szereposztás
STÚDIÓSZÍNHÁZ Anthony Marriott – Alistair Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! komédia két részben Fordította: Prekop Gabriella Peter Hunter, az Egyesült Királyi Nemzeti Bank fiókvezetője Czitor Attila Frances Hunter, a felesége Komlóssy Kata szh. Eleanor Hunter, Peter édesanyja Nagy Erika Brian Runnicles, a bank főpénztárosa Csomós Lajos Leslie Bromhead, kerületi bankigazgató Jancsik Ferenc Paul Vernon, főfelügyelő Nagy Róbert Arnold Needham, revizor Szabó Lajos Barbara, a Skandináv Import Vállalat munkatársa Csonka Dóra szh. Susan, a Skandináv Import Vállalat munkatársa Harcsa Boglárka Szállító Szabó Zoltán szh. Súgó: Viszmeg Szilvia Ügyelő: Halász Péter Díszlettervező: Egyed Zoltán Jelmez: Petrovszki Árpád Dramaturg: Zalán Tibor Rendezőasszisztens: Nagy Róbert Rendező: Merő Béla Olvasópróba: 2016. február 21. Bemutató: 2017. március 31. – Vigadó A szerzők örököseinek az engedélyét a The Sharland Organisation Ltd. és a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1