A Mindentudás Színházi Egyeteme március 4-i előadása elmarad
Újváriné dr. Illés Mária estje betegség miatt elmarad. Az esemény pótlásáról később gondoskodunk, és tájékoztatjuk kedves nézőinket.
Újváriné dr. Illés Mária estje betegség miatt elmarad. Az esemény pótlásáról később gondoskodunk, és tájékoztatjuk kedves nézőinket.
Ma este premier a világsikerre törő csabai asztalosinas történetéből
A Lencsési Közösségi Házban hallgathatják meg Bojczán Istvánt, színházunk műszaki csoportvezetőjét a Jókai Színház érdekességeiről.
Zalán Tiborral, a Jókai Színház szerzőjével és dramaturgjával Szil Ágnes készített interjút.
A Jókai Színház február 23án bemutatja a Munkácsy életét feldolgozó musicalt
Békéscsaba sokszínű műsorral mutatkozott be január 22-én. Mint már tudósítottunk róla, teátrumunk biztosított méltó helyszínt a város Magyar kultúra napi gálájának. Az ünnepséget és a díjak átadását megtekinthetik holnap, február 20-án, 21 órától a 7.tv műsorán.
Merényi Nicolette magánénekes és Kiszely Zoltán színművész zenés estjére várjuk Önöket holnap este
„A színház házhoz megy” program előkészületei folynak
A Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt mutatja be február 23-án a Békéscsabai Jókai Színház Koltay Gábor rendezésében.
Valentin napon mi mással örvendeztethetnénk meg kedves közönségünket, mint a Szerelemmel? Videó a bejegyzésben!
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház
510 megtekintés 2025. május 28.
24 0
2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház
67 megtekintés 2025. május 9.
0 0
2025/2026-os évad Gyerek Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház
49 megtekintés 2025. május 8.
2 0
2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház
115 megtekintés 2025. május 5.
1 0
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
176 megtekintés 2025. március 14.
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
311 megtekintés 2025. február 28.
3 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |