Nem köthető sehova, mégis mindennel kapcsolatban áll Új rovatunkban, a Reflektorban olyan színházi szakembereket szeretnénk megvilágítani, akikkel a néző sosem találkozik. Nem tapsolhat nekik, hiszen sosem állnak színpadra, mert inkább bevilágítják, berendezik azt, maszkot, frizurát vagy ruhát készítenek, hogy az előadások minél sikeresebbek, érdekesebbek legyenek. Első vendégünk Vámos Zoltán, a Jókai Színház videótárának vezetője, a Színitanház pedagógusa, színházi mozgóképkultúra-szakember. -Úgy tudom, nálunk, a Békéscsabai Jókai Színházban működik az ország első színházi videótára. – Az első önállóan megalakult videótára, igen. Amióta itt vagyok, azóta gyűjtjük az anyagot, azaz 2007 óta. Előtte VHS-en tárolták a felvételeket, de sajnos nincs meg minden. A videótár a legifjabb színházi alegység, ami, nem köthető sehova, mégis mindennel kapcsolatban áll. Feladatunk a marketing, a színpad, a művészeti ügykezelés kiszolgálása. Egy előadás során is szükség lehet vizuális hatásra, vagy az archiválás szándékával kell rögzíteni. Munkafelvételeket is csinálunk, amit néznek a világosítók, és este arról dolgoznak. Arra is jó az ilyen felvétel, hogy a beugró színész számára segítséget nyújt, a felújító próba alapjául szolgál. – A színházi előadások egyszeriek és megismételhetetlenek, ezért is lenne fontos, hogy nyoma maradjon a Békéscsabán bemutatott daraboknak. Mindent lefilmeztek és tároltok? – Amióta itt dolgozom a színházban, 2007 óta, majdnem minden előadásról van anyagunk, kivéve a vendégelőadásokat, a szerzői és egyéb jogok miatt. – Hogy képzeljük el a videótárat? – Digitálisan, számítógépen tartjuk a felvételeket, egy mini tévéstúdióban, amely folyamatos fejlesztést igényel. Tavaly három kamerát vásároltunk, így dinamikusan fejlődni tudunk. – Fontos része a munkádnak a Színitanház képzése, ahol a teátrumhoz köthető háttérszakmák oktatása történik, ahol a színháztechnikus szak szakmai vezetője vagy. Talán nincs is ma hazánkban olyan színház, ahol Békéscsabán tanult szakember ne dolgozna. – Így van, és ennek nagyon örülök. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen is van ilyen képzés, ahol volt szerencsém egész napos workshopot tartani, „Videótár – a legkisebb királyfi” címmel. Az iskolánkban minden oktató a szakmájában aktívan dolgozó szakember, így szoktam is mondani, hogy mi vagyunk az az iskola, ahol nem csak mesélünk a szakmáról, ha nem meg is mutatjuk, hogyan kell csinálni. – Úgy tudom, a videós szót nem szereted olyan nagyon… – A mozgóképkultúra kifejezést szeretem, hiszen a videó csak egy technológia, és nem fedi le a sokrétű munkánkat, amely felerészben technikai tudást, felerészben alkotó tudást igényel. Ahogy működünk, azt mi találtuk ki. Először például én készítettem színházi trailert, ma pedig elfogadott, sőt elvárt elem. Keressük a mozgókép helyét a színházban, a színpadon vagy a manézsban. Például a Fővárosi Nagycirkuszban volt tanítványommal alakítottuk ki, hogy bejátsszunk lassított felvételeket az átkötésekben. – Jelentős nemzetközi szervezet, az OISTAT Magyar Központjának vezetőségi tagja is vagy. – Egyed Zoltán, színházunk díszlettervezője az OISTAT (Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezete) magyar tagozatának az elnöke május óta, én pedig elnökségi tagja. Így könnyebben tudunk kapcsolatokat építeni, és természetesen hamarabb értesülünk a fejlesztésekről, újításokról, de tagja vagyok a Színháztechnikai Szövetségnek is. – Milyen sikerek övezik a munkádat? – Alapvetően a szakmai oktatásban elért mindennapi sikerek a legkedvesebbek, de a legjobban az OISTAT TIP-díjra vagyok a legbüszkébb, amely a szakmánknak talán a legrangosabb elismerése a világban. De büszke vagyok az elmúlt időszakban készített filmes munkáimra is, például a több milliós megtekintéssel bíró Európa 2020 videóklipre. Mégis a legnagyobb siker az a közösség, amit kialakítottunk, ahol dolgozom, hiszen egy csapat erejét a benne lévő egyes emberek egyéni sikere építi fel. (Szilágyiné Szabó Ágnes)