A világjárvány alaposan átrendezte az életünket, újra kell gondolnunk prioritást, értékrendet. Mindehhez nem árt, ha az ember kritikusan szemléli az eseményeket és együttérzéssel fordul a környezete felé. Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház művésze szerint a színpad és a közönség közötti légkört nem pótolja semmilyen online próbálkozás. Az elmúlt két hónapban próbáltam hasznos dolgokat csinálni, verseket felmondani, hangoskönyvet gyártani, Csomós Lajossal óvodásoknak meséket olvasunk fel. Futni is eljártam, bár inkább csak kínomban, mert nehezen viselem a bezártságot. Nem szeretnék képmutató lenni, őszintén megmondom, előfordult, hogy napokig vagy hetekig szinte teljes nihilben, ürességben teltek a napjaim… Aki ilyen időszakban depressziós vagy motiválatlan, a társadalom számára haszontalannak érzi magát, szerintem azt is meg lehet érteni. A veszélyhelyzet, az óvintézkedések – még akkor is, ha már enyhítettek a korlátozásokon -, komoly kihívást jelentenek a legtöbb ember számára. De vannak hivatások, amelyek művelői pont segíthetnek azzal, hogy támpontokat, vigaszt nyújtanak. Ilyen lehet a színház, a média… Én sajnos azt látom, hogy a közösségi média olyan referenciákat állít elénk, amik irreálisak és frusztrálók. Nem mindenkinek van kedve, lehetősége, ereje, pénze vagy ideje az otthoni létezésből kihozni az úgynevezett „maximumot", sportolni, jógázni, kenyeret sütni, „önfejleszteni” – meg családot egyben tartani. Sok barátommal, ismerősömmel beszéltem telefonon az elmúlt hetekben, és sokan küzdenek szorongással, depresszióval. Úgy gondolom, ez normális és nagyon emberi reakció a jelen helyzetben. Tudjuk, hogy éppen a színházi előadások, koncertek elmaradásával került sok művész nehéz helyzetbe, küzd megélhetési gondokkal. A bezártság pedig feszültségeket hozott a felszínre családokban, közösségekben. Nekünk férfiaknak, azt hiszem, különösen nehéz elfogadni a gondolatot, hogy veszélyben az állásunk, a havi bevételünk; természetesen arra, akinek családja és gyerekei vannak, hatványozottan igaz mindez. Új és váratlan feladat elé állított ez a helyzet most mindenkit, egy cipőben járunk. Ilyen-olyan szinten mindenki aggódik az állása, a megélhetése vagy akár az egészsége miatt. Azt érzem, hogy a bezártság, a járvány felerősített minden eddigi, szőnyeg alá söpört problémát egyéni, családi, de akár gazdasági vagy politikai szinten.  Talán már túlvagyunk a nehezén, legalábbis egy időre, amíg nem jön a jósolt újabb hullám. Miben bízol, milyen tanulságokat vontál le a történtekből, milyen feladatokat állítasz magad elé? A feladatunk most az, hogy átgondoljuk, mi az igazán fontos, próbáljunk ésszerű döntéseket hozni, akár B vagy C tervet készíteni, megtalálni a mértéket és az optimumot, akár például a fogyasztói szokásainkban is. Színházra és kultúrára – úgy gondolom -, ezekben az időkben különösen nagy szükség van. Rengeteg az olyan dolog, ami működik online, például a meetingek, a konferenciák, a megbeszélések, a színház viszont tökmás. A színház az itt és most művészete hús-véremberekkel. Kell hozzá a közös légtér a nézővel és a színészekkel, az áramkör, ami létrejön a színpad és a nézőtér között! Az online színház sajnos ezt az élményt csak bizonyos százalékban tudja kárpótolni, ennek ellenére a kollégáim és én is próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből.  Reméljük, tovább javul a helyzet, nyár közepén lehet próbálni, azután elkezdődhetnek az előadások is. Wass Albert Tizenhárom almafa című darabjának ősbemutatójára készül a színház, abban játszol legközelebb. Örülök, hogy hamarosan megkezdődnek a próbák, és talán nem is olyan soká már színpadra is állhatunk. Kívánom mindenkinek, hogy rázódjunk helyre minél előbb, és próbáljunk most ne a külvilágnak megfelelni vagy kifelé mutatni, hogy minden oké, hanem valóban megtalálni a motivációt a mindennapokban! Niedzielsky Katalin

A varrodában már sorakoznak a gyönyörű ruhák, Wass Albert Tizenhárom almafájának és A Megfeszített című rockoperának korát, hangulatát idézik a jelmezek, életre kel a múlt. A Békéscsabai Jókai Színházban nemcsak a művészek, hanem a kulisszák mögött dolgozók is már alig várják, hogy újra színpadon legyenek, folytathassák a próbákat, az előadásokat.  Petrovszki Árpád szabótárvezető irányításával hosszú hetek óta négyen varrják a jelmezeket. A tervezéstől a kivitelezésig egész csapat dolgozik együtt, igazi alkotómunka gyümölcse kerül végül a közönség elé. A Tizenhárom almafa jelmeztervezőjével, Nagy Viktóriával most működnek először együtt, és mivel a színház speciális öltözetet diktál, a tervező és a rendező elvárásaira kell hagyatkozni, azoknak megfelelően kell a ruhákat elkészíteni. Megpróbálunk korhű, autentikus jelmezeket készíteni – magyarázta Petrovszki Árpád. – A történet a második világháború alatt, illetve utána játszódik, meg kell tartanunk a korabeli szokásokat. Erdélyi magyar, román és német figurák szerepelnek a darabban, sokféle nemzetiség, érzékeltetni kell már a ruhákon is, ki magyar, román, német. Ráadásul köztük katonák is vannak, pontosan kell tudni, az uniformisok hogyan néztek ki akkor, nehogy a néző most kinevessen bennünket. Arra a kérdésre, hogy mikor van teljesen készen például a Pakulár subája vagy Rozál vörös ruhája, Petrovszki Árpád a következőt válaszolta: Készen csak akkor van a jelmez, amikor már felgördül a függöny, mert addig, egészen az utolsó percig mindig lehet valamit javítani, szépíteni, jobbat csinálni, a ruha mindig lehet még tökéletesebb. A jelmezek „meg lesznek patinázva”, azaz öregítve, mintha a régmúltból lépnének elő – derült ki a beavatásból. Ez a művelet Ozsváth Ildikó Magyar Teátrum-díjas patinázó veszprémi műhelyében zajlik. De mi az a patinázás? Ahhoz, hogy az anyagok réginek látszódjanak, jól meg kell azokat munkálni. A patinázáshoz használnak festéket, ragasztót, reszelőt, amikkel koptatják, gyűrik az anyagokat, hogy látványra, fogásra avittá tegyék. A Wass Albert-bemutató különlegessége még az is, hogy a két főszereplőn, Mózsin és Rozálon kívül – akik nagyjából ugyanazt a ruhát viselik -, mindenki három-négy szerepet játszik, fellépnek még színiiskolások, tehát minimum ötven jelmezt gyártanak a varrodában. A Megfeszített című rockoperának az apostolokkal, táncosokkal együtt még több a szereplője, ez a bemutató is bőven ad munkát a varrodának, nyolcvan jelmez készül. Mint megtudtam, lenhatású, természetes, naturális anyagokat használnak, vásznat, szövetet, de a fazonban keveredik az autentikus és a modernebb stílus. Vesztergombi Anikó a klasszikus anyagokat a modernebb fazonokkal ötvözi. A jelmeztervezővel évtizedek óta dolgozik együtt Petrovszki Árpád, jól ismerik egymás munkamódszerét, sok mindent telefonon és e-mailben is tudnak egyeztetni, elég a végén a részleteket véglegesíteni, a színészekkel konzultálni. „A nagy tervezők kitartanak eredeti álláspontjuk mellett, igyekeznek a rendezői elvárásoknak eleget tenni, saját elképzeléseiknek megfelelni.” Izgalmas feladat lehet a hídszerep a tervező és a varroda között, emellett Petrovszki Árpád az anyagokat beszerzi, szab, varr, a kivitelezésben részt vesz, próbál, mindig talál munkát, „mint a jó gazda a ház körül”. Mindezt harminc éve végzi a színházban a Magyar Teátrum-díjas szabótérvezető, előtte jó tapasztalat volt számára a ruhagyári munka.  Vajon létezik-e kedvenc korszak, stílus, amit legszívesebben valósít meg, amit legjobban szeret varrni? Tudod, mi a jó ebben a munkában? Pontosan az, hogy egyszer ilyen, egyszer olyan. A ruhagyárban ott volt a több száz, esetleg több ezer tételes széria, itt minden produkció más és más, egy darabhoz kell 50, 60, legfeljebb 100 ruha. De utána jön egy teljesen más produkció, mese után rockopera, dráma után vígjáték, stúdiódarab után zenés produkció. Így soha nem válik unalmassá, ettől jó, érdekes, változatos a színházi munka! A kulisszák mögött, a varrodában nem állt meg az élet a veszélyhelyzet idején sem, először maszkokat gyártottak, azután hozzáfogtak az új bemutatók jelmezeihez. Minél gazdagabb a kollekció a fogasokon, annál jobban várják a zöld jelzést – ahogyan az egész társulat és a közönség is.   Niedzielsky Katalin Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM

A színház házhoz megy című koncertsorozat hétről hétre meghódítja a békéscsabai lakótelepek ablakait, erkélyeit megtöltő közönséget. A program felelőse és egyik fellépője Nagy Róbert, aki többek között Szécsi Pál és a Hungária, valamint ismert musicalek dalaival szerepel. Online próbál, videókat készít és ahogyan mindenki más, a Jókai Színház művésze is alig várja, hogy megkapják a szabad jelzést. Karanténkoncertet rendeztek már az országban pár helyen, muzsikáló kocsik járják a városokat, és színészek viszik el a programokat a nézők otthonába. A békéscsabai lakótelepi sorozat megvalósítására a színházvezetés kérte fel Nagy Róbertet, ami nem véletlen, hiszen a színész, énekes évek óta rendszeresen szervez musicalgálákat. Természetesen nagyon örültem a megkeresésnek, rögtön nyakunkba vettük a várost, kerestük a legjobb helyszíneket, majd a színművészekkel egyeztetve elkészítettem a beosztást, hogy ki mikor lép fel. A műsort úgy kellett összeállítani, hogy minden néző, minden korosztály igényét kielégítse. Ezért is hallható az összeállításban a mesétől – az operetten és táncdalokon át – a mai populárisabb könnyűzenéig szinte minden. Májusban hetente kétszer szeretnénk meglepni a csabai lakosságot.  Nagy Róbert a szarvasi Cervinus Teátrumban is játszik, és a veszélyhelyzet óta Dósa Zsuzsa művészeti igazgató kérésére videókat készített, amelyekben dalok, versek és prózarészletek hangzanak el, rádiós felvételeken is dolgozott. Amikor a járványhelyzetről, alaposan átrendezett, megváltozott életünkről és túlélési stratégiájáról kérdeztem, a művész határozott választ adott. Őszinte leszek, én nem gondoltam, hogy ekkora baj lesz. Abban bíztam, hogy hamar lecseng majd ez az egész, és gyorsan visszatér az élet a maga rendjébe. Az első néhány hetet – végre – pihenéssel töltöttem. Sorozatokat néztem, olvastam, kicsit magam voltam Budapesten, a kis lakásomban. De aztán láttam, hogy a dolog nem enyhül, sőt egyre rosszabb lesz, és – ahogyan gondolom másoknál is – nálam is eljött a mélypont: a színpad és a kollégák hiánya, a nézők hiánya, a bizonytalanság. Nem mertem kimozdulni a lakásból, hetente egyszer mertem elmenni boltba. Igyekeztem mindent betartani, amit előírtak. De aztán valamerre lépnem kellett, s egy kéthetes önkéntes karantén után hazamentem a szüleimhez Kunágotára. Majd onnan jöttem Békéscsabára, s nagyon örülök, hogy végre dolgozhatok, és azóta jól vagyok.   Közben talán túlvagyunk a nehezén, csendesedik a járvány, enyhítik a korlátozásokat. A színészek és a közönség számára egyaránt a legfontosabb kérdés most, hogy mikortól kezdődhetnek a próbák és játszhat újra a színház. A nyitással kapcsolatban Nagy Róbert optimista, abban bízik, hogy hamarosan feloldják a korlátozásokat, ha egyelőre nem is a nézőknek, de legalább annyira, hogy a benti próbákat elkezdhessék. Izgatottan futok neki a következő időszaknak. A Két összeillő ember című előadásunk már kezdte volna „fénykorát” élni, amikor bezárták a színházakat. Készülünk a Tizenhárom almafa bemutatójára – jelenleg még online próbákon -, de remélhetőleg hamarosan próbaterembe is mehetünk. A jövő évadra felkérést kaptam a budapesti Spirit Színházba, és a szarvasi Cervinus Teátrum is visszavár, tehát a munka meglenne, csak a szabad jelzésre várunk mindannyian!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       Niedzielsky Katalin