Áldott, békés karácsonyt!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván kedves nézőinek a Jókai Színház társulata! Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.
Vitay Georgina, Illés Bori, Tündér Lala – a fiataloknak író Szabó Magda
Az Új Esztendőben is folytatódik a nagy sikerű Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat. Január 8-án, 18.00 órától Szilágyi Zsófia egyetemi tanár előadása várja az érdeklődő színházbarátokat a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Az előadásban, kapcsolódva a Jókai Színház közelgő Születésnap című bemutatójához, a fiataloknak író Szabó Magdáról lesz szó.
Arany János-emlékév záróünnep a Jókai Színházban
A bicentenárium alkalmából 2017-ben számos programot szerveztek országszerte Arany János emlékének tiszteletére, tartalmas sokszínű programsorozattal készült Békéscsaba városa is. Az Arany János-emlékév záróünnepére december 17-én került sor a Békéscsabai Jókai Színházban, melyre ingyenesen jöhettek az érdeklődők.
A békéscsabai bemutató után országos turnéra indul a Diótörő és Egérkirály
Zsúfolt program előtt állnak a Diótörő és Egérkirály színészei, ugyanis a csabai előadások után országos turnéra indul a nagy népszerűségnek örvendő musical. Az E. T. A. Hoffmann meséjén alapuló darab írójával, rendezőjével, zeneszerzőjével, Szomor Györggyel beszélgettünk.
Karácsonyi adományok a Jókai Színháztól a nagyszalontai gyermekotthon lakóinak
Évekre visszanyúló hagyománya van már annak, hogy a Békéscsabai Jókai Színház időről időre vendégül látja egy-egy előadásán a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeket, az utazásukat is biztosítva. Karácsonyhoz közeledve, kivételesen, a Jókai Színház ment vendégségbe december 15-én Nagyszalontára, hogy ajándékokkal és ünnepi műsorral lepje meg a Szent Antal Gyermekvédelmi Központ kis lakóit.
Micimackó költözik a Jókai Színház színpadára
Alan Alexander Milne: Micimackó című klasszikusát állítja a Békéscsabai Jókai Színház színpadára Tege Antal rendező, 2018. február 14-én. A mű olvasópróbáját szerdán tartották.
Ismét szárnyaltak az angyalok a Békéscsabai Jókai Színházban
A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ immár hetedik alkalommal rendezte meg az Angyalok szárnyalása című jótékonysági gálaestjét a Békéscsabai Jókai Színházban, hétfőn este.
Színház mindenkinek – Kommunikációsan akadálymentesített előadás a Jókaiban
A Békéscsabai Jókai Színház fontos célkitűzése, hogy a fogyatékossággal élők minden tekintetben azonos eséllyel látogathassák az előadásokat. Kedden a vakok és gyengénlátók, valamint siketek számára szerveztek egy interaktív kulisszajárást, amely után a jelenlévők egy kommunikációsan akadálymentesített előadást is megtekinthettek.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
53 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
245 megtekintés 2024. november 22.
3 1