Pici forradalom a bárban
Gregg Opelka C’est la vie… (…Ilyen az élet) című zenés darabja az ’50-es években játszódik, de az üzenete Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész, rendező szerint ma is érvényes: nem szabad félni, bátran kell vállalni véleményünket, önmagunkat. Amikor a készülő előadásról kérdeztem, Bartus Gyula elmondta, hogy sok dolog foglalkoztatja kezdettől ezzel a darabbal kapcsolatban. Örül, hogy megkapta, megrendezheti, mert vonzódik az ilyen témákhoz, értékeli azokat az embereket, akik mernek valami újat mutatni, még akkor is, ha ezzel némi botrányt okoznak. Szeretem a meghökkentő, váratlan helyzeteket, a merész húzásokat, amik felforgatják a rendet, a megszokást, és valami újabb, jobb szituációhoz vezetnek. Ebben a történetben két agilis, elszánt nő olyan cselhez folyamodik, amiből nagy bajuk is lehetne, simán elveszíthetnék az állásukat, kirúghatnák őket úgy, hogy később egyetlen bárban sem kapnának állást. Bemószerolják ugyanis a rendőrségnél a főnöküket, a bár tulajdonosát, hogy maffiakapcsolatai vannak, s mindezt azért, hogy elvigyék előzetes őrizetbe. A nézőknek premier előtt nem célszerű mindent elárulni, de annyit azért nem árt, ha tudnak, hogy a két énekesnő azért akarja a főnökét távoltartani, hogy Edit Piaf dalai helyett végre elő tudják adni a saját műsorukat. Egy ilyen akcióhoz régen is bátorság kellett, ma is kell. Képzeld el, ha ma este úgy kezdődne itt az előadás, hogy kedves közönség, ma este nem azt játsszuk, ami a műsorban szerepel, hanem valami egyészen mást! Ha valaki úgy gondolja, maradhat, aki nem, vissza lehet váltani a jegyeket… – Jó példával érzékeltette a rendező a kockázat súlyosságát, majd magyarázattal folytatta. – Ilyet nem mondhat egy színész, nem állíthatja le az előadást, nem bírálhatja felül az igazgató, a művészeti vezető döntését, nem állhat ilyen ötlettel a közönség elé. Ez a két nő mégis ilyet tesz, mert azt mondják, hogy ők többek annál, mint hogy másokat utánozzanak, ideje előállniuk saját dalaikkal – ezt az emberi hozzáállást díjazza Bartus Gyula. Végül kiderül, hogy jó a műsor, győz ez a pici forradalom, lekerül a repertoárról Edit Piaf, és onnantól Dominique és Fatiguée saját életét adja elő saját dalaival a színpadon. A történet és a 12 dal előadását hatásos koreográfia színesíti, Fosztó András tervezte és tanítja a színészeknek a mozgást. Kovács Zoltán zongorista a harmadik szereplő, aki nemcsak kíséri az énekeket, hanem színészi feladatokat is kapott. A két énekesnőt alakító Liszi Melindával és Vidovenyecz Edinával együtt Bartus Gyula rendező arra készül, hogy a szórakoztató előadás élményt nyújt, örömöt szerez a nézőknek. Talán kicsit el is gondolkodhatnak, párhuzamot vonhatnak a látottak és saját életük, tapasztalatuk között. Premier január 24-én az Intimtérben. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM, Rácz Attila