Az öltöztető premiere
Február 2-án láthatják Az öltöztető bemutatóját Tarsoly Krisztina rendezésében, új játszóhelyünkön
Február 2-án láthatják Az öltöztető bemutatóját Tarsoly Krisztina rendezésében, új játszóhelyünkön
Móricz Zsigmond Szerelem című vígjátékát mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínháza Tege Antal rendezésében, Kovács Edit, Bartus Gyula, Csomós Lajos és Katkó Ferenc főszereplésével március 1-jén.
A honfoglalás mondaköréről hallhatnak az est résztvevői
Varsányi Anna vígjátékát, Az öltöztetőt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínháza Tarsoly Krisztina rendezésében, Nagy Erika, Kiss Viktória és Lénárt László előadásában február 2-án.
Az első világháború idejére helyezte a Macbeth cselekményét Pataki András rendezése, amelyről az M1 Ma reggel című műsora élő bejelentkezésben tudósított.
Január 26-án mutatja be Shakespeare Macbethjét Pataki András rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum nagyszínpadán.
A beol.hu munkatársai Papp Barbarát, a darab női főszereplőjét és Pataki András rendezőt is megszólaltatták abból az alkalomból, hogy január 26-án bemutatjuk a Macbethet.
“Párizs ege alatt” címmel sanzon-kuplé estre várjuk Önöket február 5-én 19 órakor.
Az előadás sajtónyilvános főpróbájáról a behir.hu tudósított.
Színházunk adott otthont a rendezvénynek, melyen elismeréseket is átnyújtottak.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom… című versét Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész előadásában hallhatják.
Január 22-én – ma este – 18.00 órakor Békéscsaba megyei jogú város ünnepi gálaestjét tekinthetik meg színházunkban.
Főpróbahetéhez ért a Macbeth, január 26-án bemutató!
A Magyar Hírlap is beszámolt közelgő premierünkről.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház
6 megtekintés 6 óra ago
1 0
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
155 megtekintés 2025. március 14.
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
262 megtekintés 2025. február 28.
3 0
Legjobb barátnők - Békéscsabai Jókai Színház
106 megtekintés 2025. február 22.
3 0
Legyél te is Színháztudor!
530 megtekintés 2025. február 20.
6 0
Hamletrock - Békéscsabai Jókai Színház
181 megtekintés 2025. február 18.
6 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |
Értesítések