„Húrokról dallamra, dallamról hangokra”
„Húrokról dallamra, dallamról hangokra” címmel Liszi Melinda és Balázs Csongor estje látható augusztus 7-én a Szarvasi Vízi Színház Kedvenceink a víz fölött sorozatában.
„Húrokról dallamra, dallamról hangokra” címmel Liszi Melinda és Balázs Csongor estje látható augusztus 7-én a Szarvasi Vízi Színház Kedvenceink a víz fölött sorozatában.
A Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány 2011-ben indította útjára a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napokat. Ez évben immár VI. alkalommal jöttek össze a halételek készítői és kedvelői egy jó hangulatú főzésre a Kacsatónál és annak környezetében kialakított idilli helyszínen. A zsűri egyik tagjaként Seregi Zoltán egykori Tutajos, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója is ott volt. Balázs Anett tudósítása Fotók: Kiss Zoltán
Szarvas újratelepítésének 296. évfordulójára emlékezve július 21-én kitüntetéseket adtak át a Körös-parti városban. Kimagasló művészi tevékenysége elismeréseként Közművelődési díjban részesült többek között Seregi Zoltán. A Békéscsabai Jókai Színház igazgatójával a kitüntetés jelentőségéről és előzményeiről beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Káprázatos cirkuszi produkciókat hozott dalokkal és versekkel a Fővárosi Nagycirkusz a Szarvasi Vízi Színházba július 31-én. A műsorban felléptek külföldi sztárvendégek és a Békéscsabai Jókai Színház művészei.
Hatalmas sikert aratott a Fővárosi Nagycirkusz műsora a Szarvasi Vízi Színház színpadán kedden. Az előadás első felvonásában a színművészek és az artisták egy olyan különleges összművészeti produkciót mutattak be, amilyenre eddig nem volt példa: irodalom, zene és mozgásművészet alkotott egységet a színpadon. Fotó: Babák Botond
Július utolsó estéjén tomboló sikerrel, káprázatosan szép előadással mutatkozott be a Fővárosi Nagycirkusz a Szarvasi Vízi Színház színpadán. (Galambos Edit írása)
Alexandre Dumas regénye a világirodalom egyik legnépszerűbb műve, a könyv, amit nem lehet letenni. A musicalt pedig levenni nem lehet a színházak repertoárjáról.
2018. július 27-én, péntek este 8 órától Békés megye ízei mutatkoztak be a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén az erdélyi Tusnádfürdőn. Az érdeklődő magyarországi és határon túli vendégek a Magyar Teátrumi Társaság sátrának teraszán kóstolhatták meg a két hungarikumot, a csabai kolbászt és a pálinkát.
Új rovatunkban bemutatjuk a Békéstáji Művészeti Társaság aktív tagjait. Ez alkalommal a társaság frissen kinevezett elnökével, Gnandt János festőművésszel beszélgettünk. (Tóth-Varga Fanni interjúja)
A Magyar Teátrumi Társaság immár nyolcadik alkalommal vitte el színházi sátrát Tusnádfürdőre, hogy részt vegyen a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programján. Az 1989 óta minden évben megrendezendő közéleti, kulturális fórumot az idén is szakmai beszélgetések, színházi előadások, koncertek gazdagítják.
Káprázatos cirkuszi produkciókat hoz dalokkal és versekkel a Fővárosi Nagycirkusz a Szarvasi Vízi Színházba július 31-én, kedden 20.30 órától. Azon az estén Szarvas lesz a cirkuszi világ közepe. A műsorban fellépnek külföldi sztárvendégek és a Békéscsabai Jókai Színház művészei.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
2025/2026-os évad - Békéscsabai Jókai Színház
26 megtekintés 2025. május 5.
1 0
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
155 megtekintés 2025. március 14.
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
263 megtekintés 2025. február 28.
3 0
Legjobb barátnők - Békéscsabai Jókai Színház
107 megtekintés 2025. február 22.
3 0
Legyél te is Színháztudor!
530 megtekintés 2025. február 20.
6 0
Hamletrock - Békéscsabai Jókai Színház
182 megtekintés 2025. február 18.
6 0
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |
Értesítések