Ismerje meg színházunk 2022-2023-as műsortervét!
Sajtótájékoztatón engedtünk bepillantást a Békéscsabai Jókai Színház 2022-2023-as évadának műsortervébe. Olvassák el a cikkben, mi mindennel várjuk Önöket ősztől!
Sajtótájékoztatón engedtünk bepillantást a Békéscsabai Jókai Színház 2022-2023-as évadának műsortervébe. Olvassák el a cikkben, mi mindennel várjuk Önöket ősztől!
A Békéscsabai Jókai Színház ősbemutatóra készül. 2022. júniusában mutatja be Bartus Gyula: Királyom, Isten áldjon című történelmi stúdiódrámáját. Az olvasópróbán a 7.tv riportere kérdezte az alkotókat.
A Zorba, a görög című musical díszbemutatójának sztárvendége volt Papadimitriu Athina Jászai Mari- és EMeRTon-díjas művésznő. A díszbemutató után készített vele riportot Szilágyiné Szabó Ágnes. – A Zorba, a görög című musical díszbemutatóján köszönthettük Önt mint sztárvendéget. Görögként hogyan tekint erre a darabra? Bizonyára másként látja a hátterét, mint mi. – Kamaszkoromban láttam ezt a csodálatos filmet Irene Papas és Anthony Quinn főszereplésével. A légköre azonnal megfogott: úgy éreztem, ez az én történetem! Később megkerestek a Spirit Színházból Irene Papas szerepére, a darab esszenciáját játszottuk. Az eredeti musicalt nem ismerem teljes egészében, én egy csodaszép a capella görög dalt énekeltem, ami eléggé hatott. Táncoltam görög néptáncegyüttesben, amelynek Kricskovics Antal volt a vezetője, többek között Gyulán is felléptünk, tizenhárom-tizennégy éves voltam akkoriban, szirtaki is volt a műsorban, a mai napig az ő koreográfiáját táncoljuk. – Úgy tudom, akadt egy emlékezetes fellépése ezzel a tánccal… – Régebben szilveszterkor a Vigadóból élő egyenes adásban közvetítettek műsort. 1998-ban nyolc hónapos terhes voltam, amikor meghívtak, hogy a Zorba táncát adjuk elő egy görög tánccsoporttal. Olyan ruhát vettem fel, amiben nem nagyon látszott a hasam. A nőgyógyászom a tévé előtt ült, azzal, hogy ha egy bizonyos, megbeszélt mozdulatot lát tőlem, akkor azonnal rohanjon a kórházba, mert szülünk! – Hogyan készült Békéscsabára? Járt már korábban városunkban? – Még Fekete Péter igazgatósága alatt léptünk fel Békéscsabán, a Nemzeti Lovas Színházzal. Seregi Zoltán direktort is ezer éve ismerem. De a város nevéről Gubik Petra jut eszembe, őt imádom, együtt dolgozunk az Operettszínházban. – Milyen műsorszámot láhatott Öntől a díszbemutató után a közönség? – A fogadáson a lányommal, Magyar Elektrával léptünk fel. Öt dalt hoztunk, két szólamban énekeltünk. „Bazi kicsi görög lagzit” csináltunk! – Köszönöm szépen a beszélgetést! Szilágyiné Szabó Ágnes
Királyom, Isten áldjon címmel Mátyás király és Edelpeck Borbála titkos szerelmének igaz történetéből készül színdarab színházunkban. A művet Bartus Gyula írta, a két főszereplőt Kiss Viktóriát és Szabó Lajost Merő Béla rendező segíti. A Behir.hu az olvasópróbáról tudósított:
Májusi kínálatunk igen sokszínű, pár pontban összefoglaltuk a főbb programpontokat. – A Zorba musical május 14-ig lelhető fel kínálatunkban, a jegyek fogynak, nem érdemes az utolsó hétre halasztania a jegyvásárlást! – Május 5-én (17.30-tól) ingyenes Baricz Gergő koncertre várjuk a kortárs versek kedvelőit az Intimtérbe, valamint folytatódnak Az ajtó előadásaink is. – Utolsó esélyt ragadhatnak meg nézőink az Énekes madár című előadásunk megtekintésére május 17-18-19-én. – A gyerekeknek (és szüleiknek is) tanulságos és mulatságos szórakozást nyújt majd a Trón alatt a király című mesejáték, amelyből kiderül, milyen bonyodalmak származnak abból, ha a macskák királlyá koronáznak egy egeret. – Ha lemaradt a Kakukkfészek előadásunkról, akkor Szentes városában még megtekintheti ezt a remekbeszabott drámát május 25-26-27-én. – A hónap végén pedig az Angyalok szárnyalására is ellátogathatnak hozzánk, és ezzel segíthetnek nehéz sorsú gyerekek arcára mosolyt csalni. Szeretettel várjuk Önöket, tekintsék meg a plakáton a részletes műsortervet!
Donászy Magda: Ajándék Színes ceruzával rajzoltam egy képet, anyák napján reggel, Édesanyám néked. Lerajzoltam én egy aranyos madarat, aranyos madárra aranyos tollakat. Elkészült a madár, nem mozdul a szárnya… Pedig hogyha tudna, a válladra szállna. Eldalolná csöndben tenéked egy dalban, amit anyák napján mondani akartam.
Ha érdekli, hogyan készült a János vitéz című előadásunk, a Szentes TV filmjéből mindent megtudhat! A tavalyi év során már bemutattuk Önöknek a Békéscsabai Jókai Színház működését, most viszont a tv stáb arra vállalkozott, hogy bemutatja egy darab útját a próbatáblától egészen a bemutató napjáig. Ezúttal beleshetnek a kulisszák mögé, megismerkedhetnek azokkal a személyekkel, akik a háttérben dolgoznak. Szó szerint egy nagy család dolgozik nap, mint nap azon, hogy minden tökéletes legyen a bemutató napjára. A kisfilm elkészítésében Szojka Cinthia, a Tóth József Színház és Vigadó művészeti vezetője volt a tv stáb segítségére. A választott darabot, a János vitézt, a szentesi színházban is láthatja a nagyérdemű, 2022. májusában!
Szerettel várjuk a Művész Kávéházba, ahol a színházi rendező, Merő Béla mutatja be TALÁLKOZÁSOK című kötetét, április 28-án, 17 órától. Merő Béla így vall a kötetről: "Esszé jellegű megemlékezés azokról az emberekről, akik meghatározóak voltak életemre, színházi munkásságomra. Az érintettekkel való kapcsolatomról írok, valamint elemzem, értékelem az illetők munkásságát: Baka István, Zalán Tibor, Alexsandr Gonobolin (neves ukrán, herszoni zeneszerző), Bécsy Tamás, Ruszt József, Szergej Paradzsanov (világhírű örmény filmrendező), hasonló hírességű lengyel színházrendezők, mindannyian korábban Jerzy Grotowski munkatársai voltak: Józef Szajna, Włodzimierz Staniewski, Ludwik Flaszen, Richard Cieślak és végül privát életemből, a feleségem." Szeretettel várunk minden irodalom-, és színházbarátot!
Radó Denise, Liszi Melinda és Katkó Ferenc vendégeskedtek a Duna TV Családbarát magazinjában. A témát a Zorba, a görög című, színházunkban frissen bemutatott musical előadásunk szolgáltatta. Tekintsék meg a műsort a videóra kattintva!
Nagy Viktória díszlet- és jelmeztervező kiállítását láthatja a közönség Békéscsabai Jókai Színház aulájában, melyet Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas rendező, a teátrum direktora nyitott meg a Zorba, a görög premierjét megelőzően. Csodálatos jelmezek és színpompás, energiától feszülő festények között léphetnek nézőterünkre a Zorba nézői. Nagy Viktória kiállítása a felütés a musical élvezete előtt. Az alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott látványtervezőként, 25 évesen debütált az Operaházban, azóta több mint kilencven előadás születésében működött közre tervezőként, s az ország legrangosabb színpadain is láthatóak voltak munkái. Munkásságát a festői, expresszív látásmód és a műfaji sokszínűség jellemzi, fest, illusztrációkat készít, színházi plakátokat tervez. Alkotómunkáját számos elismeréssel jutalmazták, Magyar Teátrum-díjas, jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, valamint látványtervezést tanít a Metropolitan Egyetemen. Nagy Viktória munkáit korábban a Tizenhárom almafa, a közelmúltban bemutatott Tihany tündér és Az ajtó előadások látványvilágában is megcsodálhatta a közönség. A most megnyíló kiállításon korábbi alkotásai mellett festmények, díszlet- és jelmeztervek is láthatók, valamint az erre az alkalomra kölcsönzött jelmezek is megcsodálhatók az Operaház Varázsfuvola és a Bánk bán előadásaiból. A kiállítás a Jókai Színház előadásai előtt, 18 és 19 óra között mindenki számára szabadon látogatható előadásnapokon.
A Színitanház felvételt hirdet színész, illetve színháztechnikus-szcenikus INGYENES szakmai képzésekre. Érettségi után nappali képzési rendszerben választhatók ezek a színházi szakmai képzések. Ha érdekli a színház világa és megszerezné érettségi után első szakmáját, akkor a május 14-én (szombaton) 10 órakor várjuk az Ibsen Házba felvételi beszélgetésre!
Régészetről, pályakezdetről, déli mentalitásról, a Zorbáról, az előadás figuráiról, és arról: mi történik Békéscsaba és Szolnok között az autót vezetve. Radó Denise volt a Művészbejáró vendége. Tekintsék meg a beszélgetést a videóra kattintva!
Vidám, életigenlő, lendületes musicalt láthattak a Jókai Színház nézői a Zorba, a görög bemutatóján. A Radó Denise Jászai Mari-díjas rendező által jegyzett előadásban két férfi találkozik a pireuszi kikötőben: Zorba, a görög (Katkó Ferenc remek alakításában) és Niko (Czitor Attila), a krétai gyökerekkel rendelkező, félig angol fiatal író. Zorba saját bevallása szerint a levesfőzéstől az ércbányászatig mindenhez ért, rögtön ki is nevezi magát főnökhelyettesnek. A szelíd, visszahúzódó Niko talán fél is élni, Zorba szerint megveti az olyan szégyenteljes dolgokat, mint az evés, az ivás és a nők. „Túl erősen van bedugaszolva a szíved”, mondja róla Zorba. „Nem táncolsz? Hát akkor állj arrébb!” – hangzik el a szájából a két mondat, amely az egész darabot összefoglalja: a zene és a tánc csodája, a szirtaki ritmusa uralkodik két felvonáson keresztül a színpadon. A kisváros, amelybe érkeznek, sokat vár tőlük. Már azon is versenyeznek, kinél szálljon meg a két idegen. Zorba a hervadásnak indult Hortense fogadóját választja. Nagy Erika alakítása igazi remeklés: revücsillag és díva az „édes tengernagyné asszony, drága Bubulina”, azaz Hortense szerepében, de tud védtelen, szenvedő és bizakodó is lenni. Zorba meglátja benne a szépséget, és kettejük szerelme az asszonyt szépen vezeti ki az életből, hiszen a férfi meg tudja adni neki azt, amire egész eddigi életében hiába várt. A férfiak alig várják a bánya újranyitását, hiszen lenne valami munka számukra. Lukasz, a rendőrfőnök (Tege Antal) azt szeretné, hogy a két férfi valami értéket mutasson fel a helyiek számára. A rendőrfőnök zavargásoktól tart, ráadásul mindenki nyugtalan Melina, az özvegy (a gyönyörűen éneklő Liszi Melinda) döntésképtelensége miatt, aki Pavli ragaszkodása helyett végül Nikót választja. Gyötrődéssel teli szerelmük lassan bontakozik ki, mégis ez a kapcsolat teszi az írót azzá az emberré, aki elhagyja Krétát, s aki végül megkéri Zorbát, tanítsa meg táncolni. Ez a musical is példázza, hogy kisebb szerepekben is lehet emlékezetes alakítást nyújtani: Pavli szerepében Puskás Dániel nagyszerűen ad szerenádot az özvegynek, Bartus Botond játéka az együgyű Mimiko szerepében humorával sok komor helyzetet ellenpontoz. Földesi Roxána karikagyakorlata le fogja nyűgözni a nézőket, ahogyan Sebestyén Csaba koreográfiája, a Viharsarok Táncszínház művészeinek sodró lendületű táncai is jókedvet varázsolnak a színpadra. A Rázga Áron vezénylésével játszó zenekarról szokás szerint csak felsőfokban nyilatkozhatunk. Húros Annamária díszletét találékonyan használják fel: pireuszi hajókikötőként, kocsmaként, hegyoldalként, ingatag bányabejáratként egyaránt láthatjuk. A Zorba, a görög tartalmas kikapcsolódást jelent a nézők számára; teltházas, vastapssal záruló premiere előrevetíti a sikert. A Zorba, a görög előadások dátumait itt találja: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/zorba-a-gorog-127175
Április 22-én mutatja be Joseph Stein–John Kander–Fred Ebb: Zorba, a görög című musicaljét a Békéscsabai Jókai Színház. A darab Radó Denise Jászai Mari-díjas érdemes művész rendezésében érkezik a békéscsabai teátrumba.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |