Szelek szárnyán repülhetnek a nyertes jelmeztervezők
Mostanra hagyománnyá vált színházunkban, hogy mesedarabjainkhoz kötődően hol saját készítésű hóvirággal (Négy évszak), hol papír farönkkel (A kolozsvári bíró) hol meg ládikákkal (Ládafia) érkeznek a nebulók egy-egy előadásunkra. A gyerekek és pedagógusaik is nagy örömmel fogadták korábbi, hasonló kezdeményezéseinket. Most arra kértük a vállalkozó kedvű gyerekeket, hogy öltöztessék fel saját elképzeléseik szerint a Szélkirályt! Tervezz jelmezt a Szélkirálynak! – szólt a felhívásunk. Közel kétszáz jelmezterv érkezett, a sok ötletes pályamű közül a csoportos díjat a Mackó Kuckó Óvoda Süni csoportja érdemelte ki, akik jutalmul a Szélkirállyal tölthetnek el egy délutánt, beleshetnek a kulisszák mögé: bejárhatják a színházat a pincétől a padlásig. Két egyéni díjazottunk: Perlaki Luca a Lencsési Általános Iskolából, valamint Bihari Iringó a Mezőkovácsházi Általános Iskolából, akik a szelek szárnyán nézhetik meg Békéscsabát, vagyis egy 2 személyes sétarepülésen vehetnek részt. A "beszállókártyákat" Szegfű Gergő a Békés Airport repülésirányító tisztje nyújtotta át a kis jelmeztervezőinknek. Elmondta, hogy a sétarepülés mellett a kislányok körbenézhetnek a hangárban, a szélzsák segítségével megmérhetik a szél erősséget. További díjazottjaink, akik postán kapják meg nyereményeiket: 1. Palotás Ákos, Békéscsaba 2. Galbicsek Zsombor, Békéscsaba 3. Csóti Csenge , Mezőkovácsháza 4. Ale Dóra Sára, Mezőkovácsháza 5. Eszenyi Bence Zsolt, Mezőberény 6. Galgóczi Márk, Békéscsaba 7. Nagy Anna, Békéscsaba 8. Csorba Jázmin, Orosháza 9. Nádházi Réka , Orosháza 10. Lukács Tímea Telekgerendás 11. Schneider Zsófia Békéscsaba 12. Rumon Nóra, Mezőkovácsháza