Hommage à Alfred Hitchcock, vagyis a híres filmrendező iránti tisztelete, hódolata jegyében rendezte meg Koltay Gábor a Pszichót a Békéscsabai Jókai Színházban. Robert Bloch regényét Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra, és az őrült sorozatgyilkos, Norman Bates szerepében Gulyás Attila fantasztikus alakítást nyújt. (Niedzielsky Katalin kritikája) A szokásosnál is sokkal nagyobb várakozás előzte meg a március elsejei stúdióbemutatót, a városban hetek óta mindenki azt fontolgatta, hogy vajon merjen-e elmenni az előadásra. A film és a színház két igen különböző műfaj, edzettek is vagyunk már a véres thrillerekben – sokszor éppen a valóság felülmúl minden fantáziát, képzeletet -, az 1960-ban bemutatott Psycho mégis olyan etalon, immár klasszikus, aminek élményét nem lehet kitörölni az emlékezetünkből. Az Alfred Hitchcock rendezte, még fekete-fehér amerikai filmben a többszörös tudattal élő, elmeháborodott moteltulajdonos, Norman Bates alakját Anthony Perkins játszotta. Robert Bloch a regényt a valóságban megtörtént eseményről, egy Wisconsin állambeli sorozatgyilkosról írta. Pozsgai Zsolt nem a filmtörténeti legenda, hanem a regény alapján készítette el a színpadi változatot, amelyben a mozival ellentétben megjelenik Bates anyja is, persze inkább csak a főhős tudatában „élő” figuraként. A regényt, a történetet a színpad igényeire kellett formálni, amivel Pozsgai kiváló szöveget szolgáltatott Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes művésznek, akinek filmrendezői munkássága éppen olyan jelentős, mint a színházi. Nem véletlen, hogy már a színpadkép, az első jelenet – a sokkoló hangeffektusokkal felerősítve – előrevetíti és folyamatosan megalapozza az eseményeket, az elkerülhetetlen borzalmakat. Színpadi thriller bontakozik ki, de nem bulvár szinten, hanem művészi fokon, és sokkolja, szinte bedarálja a nézőt. A színházban nem lehet annyit mesélni, mint a regényben, nem is kell, mert a látvány és a zene zúdítja ránk az információt, hangulatot, légkört teremt. A történet rögtön a motelban kezdődik, és világos képet ad anya és fia beteges kapcsolatáról, a valóságtól elszakadt, abnormális, életveszélyes, belterjes külön világukról. Erre a vesztőhelyre érkezik a helyes szőke titkárnő, Mary Crane, akinek előéletéről, utazása, menekülése okáról csak fokozatosan áll össze a kép. De ebben a miliőben az, hogy a fiatal nő ellopta főnöke 40 ezer dollárját, nem is tűnik akkora bűncselekménynek… Kezdettől füst, homály, misztikum, a motel sötétsége leképezi Bates lelkét, pszichéjét. S persze növekvő feszültség, izgalom, a kint tomboló vihartól, a mennydörgésektől, szakadó esőtől csak még félelmetesebb ez a hely, zuhanunk a gyilkosság(ok) felé. Norman Bates-ről nagyjából már mindent tudunk Mary érkezése előtt. A túlzsúfolt színpadon is egyszerre ott az összes helyszín, a gomolygó füsttől, bútoroktól, virágoktól és a sok nyomasztó kitömött madártól nem is látszik a hírhedt zuhanyfülke. Az utolsó vacsora közös elfogyasztása után Mary elfoglalja a hatos szobát, Bates leskelődik a falon, aztán a nő zuhanyozni megy, és a többi már ismert. Ekkor már látjuk a megvilágított zuhanyfülke egy részét és a lecsorgó vért a szobanövények mögött, de nem ez a látvány uralja a színpadot. Sokkal rémisztőbb a filmes-villogásos futkosás, anya és fia rohangálása a zuhanyfülke és a recepció között. Ki ölt itt, Bates vagy az anyja? Melyik Bates, és egyáltalán az ölt-e, aki a kést fogta? Hátborzongató, a véres zuhanyfalnál is rettentőbb a néma jelenet, amikor Bates kihúzza a motelból a becsomagolt hullát és „kitakarít. Azt is tudjuk előre, hogy a lányt és a pénzt keresni fogják, először Mary ikertestvére, Lila jelenik meg Sam, a vőlegény üzletében. Mint egy jó krimiben, mindenki gyanús, gyűlnek az indítékok. Majd jön a magánnyomozó, Arbogast, mindhárman eljutnak a motelba, ahol Norman, a beteges tudatalattival működő gyilkos lelepleződik, miközben a szomszédos mocsárban gyűlnek a hullák… A pszichopata Norman Bates szerepében Gulyás Attila kiemelkedő alakítást nyújt. Minden rezzenésével, mimikájával és gesztusával a sérült fiúból, az abnormális személyiségből brutális sorozatgyilkossá váló, szétesett elmét, pszichét építi fel a szemünk láttára. A gyerek, aki fél és gyűlöl, akit az anya kisajátít, birtokol és saját gyilkosává tesz, de szabadulni tőle a halála után sem tud. A rettentő feszültségeket, zűrzavart, a tudatát, saját énjét váltogató őrült alakját Gulyás Attila fokról fokra, mesterien építi fel. Az Anya figurája is rendkívül összetett. A magányos, kilátástalan helyzetben saját kis világot kialakító szülő a gyermekét szembeállítja a külvilággal, elzár minden utat előle, ami a normális emberi, szexuális kapcsolatok felé elindíthatná. Lelkileg és testileg zsarolja, dresszírozza. Kovács Edit árnyaltan és hitelesen játssza ezt a rendkívül bonyolult anya-nő, zsarnok-áldozat szerepet. Maryt és Lilát, az ikerpárt Boldog Ágnes színészhallgató kelti meggyőzően életre. Tulajdonképpen három színész egyszerre többféle figurát alakít, hiszen Bates személyiségének lényege, hogy többszörös tudattal él és öl, az Anya a fia képzeletében létezik, de ezt a furcsa létet meg kell jeleníteni a színpadon. Ehhez képest két „valódi” lányt eljátszani talán nem is olyan bonyolult. Arbogast nyomozó figurájában Csurulya Csongor markáns karakterrel erősíti a kiváló csapatot. Ugyanez igaz a Samet, Mary vőlegényét játszó, helyzetkomikumokat jól kihasználó, a humorral nagyszerűen bánó Szabó Lajosra. Koltay Gábor – a Hitchcock iránti alázatát, tiszteletét, filmes és színházi rendezői tudományát bevetve – a világhírű mozit a testvérművészetek eszközeivel meghonosította a színpadon, műfajt teremtett. Nagy példaképét csak a bűn, a horror és annak vizuális ábrázolása érdekelte, Koltayt ennél több; a rendezésével tovább ment, mélyebbre ásott, amikor az emberi jellemek, cselekedetek, személyiségek fejlődésének, a betegesség, az abnormitás, az erőszak kialakulásának okait kereste. A gyermekkori traumák, az apahiány, a felborult pszichológiai és szexuális fejlődés, a mentális zavarok, a gyilkosságok előzményeit, hátterét, a család, a közösség, a társadalom felelősségét kutatta, hogy a borzalmak eredetére, lehetséges okaira rámutasson. A krimi túl félelmetes, a thriller túl borzongató, a játék túl sokkoló ahhoz, hogy megnyugvást, feloldozást, valamiféle katarzist adjon. De a mögöttük rejlő dráma, a homályból kirajzolódó sorstragédia és főleg az összefüggések felismerése – tettek, okok és következmények között – enyhítheti a megrázkódtatást. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM/ Nyári Attila
