Virtuális üdvözlet otthonról
Kényszerszünet vagy önkéntes karantén, a koronavírus elleni küzdelem mindenkit új kihívások elé állít. Az otthoni munka, a home-office is inkább azoknál működik, akik nem most kezdik. Mészáros Mihály színész már évek óta saját stúdiójában dolgozik. Az Ármány és szerelemben a muzsikus Millert, az Ősvigasztalásban a falusi bírót, a Macskajátékban Csermlényi Viktort játszotta, A Szellemúrnő Luther figuráját, az Elnémult harangokban Todorescu román pópát, az Alul semmiben Reg Willoughby munkanélkülit keltette életre. Ez csak néhány előadás a legutóbbi évadokból. Nem szerepelt minden bemutatón, de ahol igen, ott emlékezetes alakítást nyújtott. S téved, aki azt hiszi, hogy két feladat között otthon lazít, pihen. A Békéscsabai Jókai Színház művészét még a járványhelyzet miatti bezárás óta sem könnyű elérni. Bocsánat a késlekedő válaszért, de ma is a stúdiómban dolgoztam. Amikor rendszerváltáskor megalakultak a helyi rádiók, azóta mondok fel reklámokat. A Csaba Rádióban sokat dolgoztam, aztán a felmondások után ott maradtam, és Hlásznyik Pétertől ellestem, mit művel a hangommal, hogyan készíti el a végleges reklámokat. Körülbelül öt éve úgy éreztem, hogy elég sokat tanultam ahhoz, hogy beruházzak egy stúdió felszerelésére. Azóta itthon mondom fel a reklámokat, nemcsak a helyi rádióknak, hanem más városoknak is dolgozom, sőt határon túli magyar nyelvűeknek is. Sok országos tévében futó reklámhoz adtam már a hangomat. Ilyen jellegzetes orgánummal persze könnyű, mondhatnánk. A kedves, jó öreg hangtól talán még a reklámokat is inkább elfogadja az ember. Az otthoni stúdió kényelméről, biztonságáról nem is beszélve, ami a mai rendkívüli helyzetben óriási előny. Igen, emailben küldik el a szöveget, és én is úgy küldöm vissza a kész munkát. Nemcsak sok reklámokat készítettem, hanem több hangoskönyvet is, verseket, dalokat rögzítek, több a youtube-on megtalálható. Éppen most készültem el öt mesével az egyik rádió részére, felajánlásból. Az ilyen műsorra, szolgáltatásra most különösen nagy szükség van. Azért ez mégsem színház, egészen más műfaj, ezt is meg kellett tanulni. A felvételek közben megtanultam a videószerkesztést is, hogy a hanganyagok képi formát is öltsenek. A több száz órai anyag, amit készítettem, sok pozitív visszajelzést hozott, és gondolom, nem véletlen a sok felkérés sem. Folyamatosan fejlesztem magam, mert nagyon élvezem, főleg a szerkesztési, vágási, zeneszerkesztői, effektezési munkákat. A stúdióm neve: M.M. Stúdió. Most, hogy önkéntes karanténba vonultam, valóban sokat jelent, hogy itthonról tudok dolgozni. A járványügyi helyzethez mérten – felelős magatartást tanúsítva – emailben „beszélgettünk”, és miután Mészáros Mihály minden kérdésemre válaszolt, „szeretetteli, hatalmas virtuális öleléssel búcsúzott”. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM