Neil Simon legismertebb darabját számos alkalommal vitték már színpadra, 1967-ben pedig egy filmesített változata is készült Gene Saks rendezésében. Az olykor szomorú, ám rengeteg komikus elemet tartalmazó történet a párkapcsolat mibenlétére és a szerelem szükségességére keresi a választ a házasság tükrében. Szilágyi Viktor kritikája A történet a friss házaspárról, Paul-ról és Corie-ról szól, akik éppen most költöztek be új lakásukba. Hamar világossá válik a nézőnek: a két karakter személyisége messze eltér, sőt szöges ellentétei egymásnak. Paul, az ifjú ügyvéd kimért, megfontolt és karrierista. Corie életigenlő lány, aki szeret hideg téli éjszakákon mezítláb a parkban sétálni, ha éppen ahhoz támad kedve. Mindent ki akar próbálni, és olykor gyerekes viselkedése kellemetlen helyzetbe tudja sodorni férjét és édesanyját. Házas életüket megnehezíti Victor Velasco, a felső szomszéd, aki a férj agyára megy, azonban a feleség barátot lát a benne, sőt kiváló párja lenne édesanyjának. Ez az ötlete komoly bonyodalomhoz vezet, ami végül mindenki életét a feje tetejére állítja… A rendező, Tege Antal elmondása alapján egy betűt nem húztak ki a darabkönyvből, így a dráma hossza megkövetelte, hogy három felvonásban adják elő a Bratter pár történetét. Ennek számos előnye és hátránya is érezhető a nézőtéren ülve. A karaktereknek van idejük kibontakozni, a nézők azonosulni tudnak velük és a drámai pillanatok nagyot csattannak és mély nyomot hagynak az emberben. Sajnos viszont vannak üresjáratok, és túlságosan is elnyújtott pillanatok a történetben, amikor csak várjuk, hogy haladjon előre a cselekmény, de ez csak hosszú percek után történik meg. Az első felvonás alatt egy jó ütemű, humoros, szórakoztató ötven percet láthatunk, ahol megismerkedhetünk a főszereplőkkel és kibontakozik a történet is. A szünetről visszatérve az első tizenöt percben lassan követik egymást az események, és várni kell, hogy visszatérjen az elmúlt egy óra lendülete, ami miután megtörténik, a darab legerősebb pillanatait élhetjük át a házaspár vitája közben. Gondosan felépített dialógusuk elején csak arról veszekednek, hogy miért nem jó ötlet mezítláb sétálni a parkban, és a végére már el akarnak válni egymástól. Ezalatt a néhány perc alatt az ember egyik pillanatban nevet, a másikban megsajnálja szeretett karaktereit és nem tudja eldönteni, hogy a pár komolyan gondolja-e a szakítást – vagy átgondolták-e korábban a házasságkötést. A harmadik felvonás a leghumorosabbra sikerült része a történetnek, ahol a feszültség fokozódik, és egyetlen percig sem unatkozhat a néző. A komikus jelenetek egymást váltják és a szereplők már nem tudják, mit szeretnének egymástól, hogy minek vagy kinek is örülnének igazán. Neil Simon nyitva hagyja a történetet a végkifejletben, így mindenki maga zárhatja le a drámát a fejében és levonhatja a végső konklúziókat.   Gubik Petra és Czitor Attila remek társai voltak egymásnak a színpadon, jól kiegészítette egyik a másikat. Az utolsó percig hitelesek voltak, és bár Corie olykor talán túlságosan is gyerekes volt a hisztikkel, amiket produkált a színpadon, mégis a kicsapongásoknak szerepük volt a történetben. Jó érzés volt Katkó Ferencet A Csörte és az Egerek és emberek után végre olyan szerepben látni, ahol másik oldalát is megmutathatja a közönségnek, és végérvényesen bebizonyíthatja: nem csupán a jámborlelkű, egyszerű férfi karakter eljátszására képes. Fehér Tímea kiválóan játszotta a nálánál idősebb, megfáradt anyuka, Mrs. Bank szerepét, aki Victor Velasco mellett remek komikus mellékszereplő volt. Telefonszerelőként kétszer is feltűnik a műben Tomanek Gábor, akinek minden egyes felbukkanása a leghumorosabb helyzeteket eredményezi a darabban. Összegezve, az olykor túlságosan hosszú dialógusoktól eltekintve nagyon szórakoztató mű a Mezítláb a parkban, ami, bár a hatvanas évek New York-jában játszódik, mégis sokat mondhat annak a 21. századi magyar embernek, aki megtekinti a Jókai Színház vigadójában.

Neil Simonnak nem kell sok szereplő, nagy történet, forradalmi korszak vagy egzotikus helyszín ahhoz, hogy jellembeli hiányosságainkra és életünk igazán fontos dolgaira világítson rá; egy-két (furcsa) pár elegendő, és bár szidhatjuk a tükröt, nem az a görbe. A Mezítláb a parkban című vígjáték szereplői is hétköznapi emberek, akik nem akarják megváltani a világot, csak szeretnének jól élni, boldogok lenni. Közben persze egymás idegeire mennek, a nézőt remekül szórakoztatják, aztán meg elgondolkodtatják, hiszen saját hülyeségeire emlékeztetik. Az amerikai dráma- és forgatókönyvíró darabját Tege Antal színművész rendezte a Békéscsabai Jókai Színházban. (Niedzielsky Katalin kritikája) Az egyetlen helyszínen, Bratterék új lakásában játszódó, kevés szereplős kamaradarab esetében meglepő a három felvonás, a viszonylag hosszú előadás a Vigadóban. Igaz, Egyed Zoltán díszlete annyiban változik, hogy az első felvonásban még üres a fiatalok otthona, a szünetben érkezik a bútor, a következő két részben már lakályos. A hatodik emeletre való viszontagságos feljutás, a lépcsőházi kiabálás kétségtelenül tágítja a játékteret, de a túlhangsúlyozástól igencsak elhúzódik az első felvonás. A második már sokkal mozgalmasabb, végül az utolsó igazi vígjátékos tempóban zajlik, sok-sok poénnal, helyzetkomikummal. S nem szabad persze megfeledkezni a sarokablakról a nagyvárosi panorámával, valamint az üvegtetőről sem, mert ezek a díszletelemek is nagyban nyújtják a teret; utóbbi még menekülési útvonalként, táncparkettként is szolgál, a havazásról nem is beszélve! Mindenki jobról és a sok lépcsőtől teljesen kimerülve érkezik, a távozás már történhet balról vagy a tető felé. Corie Bratter, a szép ifjú feleség az első befutó, Gubik Petra huncut bájjal játssza végig ezt a kedves, szerelmes, szenvedélyes figurát, lelkesedésében, dühkitöréseiben, szervezkedéseiben és megbánásaiban egyaránt meggyőző. A nemcsak egy hetes házasságát, hanem karrierjét is építeni vágyó ügyvéd férjet, Pault Czitor Attila könnyed eleganciával, sajátos humorral kelti életre, a hullámvölgyek ábrázolásában felesége méltó partnere, nagy jelenete a lakóközösség bemutatása és a bánatát italba fojtó férfi küzdelme. Fehér Tímea Mrs. Bank szerepében a gondoskodó anyát és a társra vágyó nőt egyesíti, komolysága, visszafogottsága jól élezi a vicces helyzeteket, sírás és nevetés között teremt egyensúlyt. Victor Velasco színes, titokzatos figuráját Katkó Ferenc formálja humorral hihetőre. A telefonszerelőt alakító Tomanek Gábor (főleg a második látogatásakor) rövid jelenete ellenére fontos emberi momentumokra irányítja a még tapasztalatlan ifjak és a nézők figyelmét. Az áruházi kihordó alakjában Hodu Józsefet láthatjuk egy villanásra. Kiss Kata a hölgyeknek színes, elegáns jelmezeket tervezett, Corie és anyjának öltözetében az életkort és a mentalitást is domborította, Paul figuráját hivatalosra, Victorét színesre, különcre vette. Milyen emberi momentumokra figyelmeztet a telefonszerelő? Amit a fiatalok az életről még nem tudhatnak, azt vele üzeni meg a szerző. Neil Simon sikerdarabjaiban, lírai komédiáiban és ütős bohózataiban az a közös, hogy valamennyi mélyén igazi drámai tartalmat találunk. Figurái átlagemberek, akik hétköznapi gondjaikkal vannak elfoglalva, nem nagy ügyekkel, de ezek számukra óriási problémák: a házastársi viták, veszekedések, kisebb-nagyobb konfliktusok, eddig imádták egymást, most válni készülnek, ahogyan Corie és Paul is. Férj, feleség előbb-utóbb féltékeny egymásra, irigy a másik sikereire, rivalizálnak otthon, társaságban, még tapasztalatlanok vagy éppen az öregedéstől, az egyedülléttől félnek, mint Mrs. Bank. Így ötvözi a szerző a drámai tartalmat, a sokak számára jól ismert, valódi történetet a humorral, a költészettel, hogy elviselhetőbb legyen mindaz, amit állít, vagy elfogadhatóbb, ne annyira bántó a kritika, amivel illeti szereplőit, amit akár magunkra is vehetünk. Mégis szeretjük a darabjait, a beszólásai ellenére, nem véletlenül népszerűek világszerte az előadások. Simon ugyanis éppen olyannak mutat bennünket, amilyenek vagyunk az életben, nem többnek, nem kevesebbnek, nem jobbnak, nem rosszabbnak. Tény az is, hogy hősei olyankor is szívesen viccelődnek, poénkodnak, amikor nyilvánvalóan fájdalmas dolgaikról esik szó. Ez az oka, hogy remekül szórakozunk, nagyokat nevetünk, de aztán nevetve sírunk, sírva nevetünk, amikor a dolgok mögé látunk, felismerjük az összefüggéseket, ki miért olyan, amilyen, ki mire vágyódik valójában, miközben valami egészen másról beszél. A Mezítláb a parkban című előadás arról is mesél, hogy a normális élethez hozzátartozik néha egy kis lazítás, bár az is kiderül, hogy mínusz tíz fokban cipő nélkül sétálni veszélyes. Jóra rossz jön, rosszra jó – tartja a mondás. Igaz ez az életre és az előadásra is, ami a házasság – válás – kibékülés ívet futja be. Mintha csak rólunk írták volna – mondják sokan. Nekünk írták: amit látunk, bárhol, bármikor, velünk is megtörténhet. Neil Simon darabjait nézve első az önfeledt röhögés, aztán a visszafogott mosoly, utána következik a mélyebbre ásás, majd végül a döbbenet és a szégyen: Ilyen önző, utálatos, összeférhetetlen vagyok én is?! Tényleg, lehet bármi fontosabb a szerelemnél, a szeretetnél, a boldogságnál?!  Niedzielsky Katalin