Sárkány a szekrényben – jelmez
Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben zenés sárkánykrimi Fordította: Szabó Emese, Szente Éva Sophia hercegkisasszony Csonka Dóra Smok, az alkimista tanítványa Nagy Róbert Laskaris, alkimista, varázsló és orvos Csomós Lajos Alima, Sophia dajkája Komáromi Anett Raduga, sárkány Juhos Marcell Súgó: Szojka Cinthia Daniella Ügyelő: Korom Gábor Díszlet-jelmeztervező:Udo Herbster Zenei vezető – Korrepetítor: Gulyás Levente Rendezőasszisztens: Németh Gabriella Rendező: Dorotty Szalma Olvasópróba: 2019. augusztus 27. Bemutató: 2019. szeptember 20.
A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda angoltanára és igazgatóhelyettese, Juhász Ágnes közönségszervezőként igyekszik bevonni a diákokat a színház világába. Az intézmény könyvtárosának nyugdíjba vonulása után vállalta el Juhász Ágnes a közönségszervezői munkát, és már öt éve vesz részt tevékenyen a színházlátogatások megszervezésében. Minden korosztály nyitott a színházi előadásokra, köszönhetően a változatos műsortervnek. Mégis a középiskolás korosztály az, amelynek tagjait nehezebben lehet megszólítani, bevonni egy-egy előadásba. A virtuális világ közelebb áll hozzájuk, ezért ilyen irányban nehezebben motiválhatók. Nem beszélve arról, hogy a továbbtanulásra készülve sok a délutáni, esti elfoglaltságuk. A legaktívabbak az általános iskola 1-8. évfolyamos diákjai – mondta a közönségszervező, amikor a különböző korosztályok nyitottságáról kérdeztem. Az általános iskolai és a középiskolás korosztály eltérő módon készül az előadások előtt, a kisebbek megbeszélik a darab részleteit, tartalmát, műfaji sajátosságait, a középiskolások pedig megismerkednek a szerzővel és a történelmi környezettel. Arra a kérdésre, hogy mit ad a diákoknak a színház, miért jó nekik az előadások látogatása, a következőket válaszolta a tanárnő: Egyrészt közvetlen élményhez jutnak, közelről láthatják a színészek munkáját, teljesítményét, hiszen a különböző médiumokban csak filmeket, filmsorozatokat néznek. Másrészt a már olvasott műveket másféle megközelítésben, esetleg a számukra kevésbé emészthető irodalmi alkotásokat élvezhetőbb, feldolgozhatóbb formában kaphatják meg. A kisebbeknek a mesevilágot tárja fel, szépséget, harmóniát, zenét ad és fejleszti a szépérzéküket. Közönségszervezőként Juhász Ágnes megkérdezte a diákokat, mi a benyomásuk a színházlátogatásokról, és a következő gondolatokat emelték ki: „Jól szórakozunk minden egyes darabnál”, „az előadás nagyon-nagyon jó élmény, és együtt vagyunk”, sok élménnyel gazdagodunk”, klassz örömforrás”. A kisebbek számára emlékezetesek voltak a mesejátékok, mint például a Kukac Kata kalandjai vagy az Egérkirály, a középiskolásoknak pedig nagy élményt nyújtottak az irodalmi adaptációk és a történelmi tárgyú előadások: Katona József Bánk bán, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig és Pozsgai Zsolt A Szellemúrnő című darabja. Az idei évaddal kapcsolatos elvárásaiban beszélgetőpartnerem az általános iskolásoknál a zenés és az életkori sajátosságuknak megfelelő darabokat emelte ki, s mint mondta, a középiskolás diákok örömmel fogadták a klasszikus művek újbóli feldolgozását, ilyen például Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve. Zárásként elismeréssel szólt a Romvári Gizi Alapítvány munkájáról, amely az évad minden előadására biztosít két rászoruló diák számára színházlátogatási lehetőséget. Rácz Attila Fotó: A-TEAM
Hét nap, kilenc előadás – A Thália Színházban ismét megrendezték – 2019. szeptember 2. és 8. között – a Vidéki Színházak Fesztiválját. A Békéscsabai Jókai Színház hosszú évek óta vendégszerepel a fesztiválon nagy sikerrel. Ebben az évben a hazai közönség előtt már bizonyított Vénusz nercben című előadással mutatkozott be a békéscabai teátrum szeptember 7-én, a Thália Színház Arizona Stúdiójában. David Ives, kortárs amerikai szerző 18 éven felülieknek szóló darabját Tege Antal rendezte, a két főszereplője Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila. A darab ugyan korhatáros, leginkább azonban összetettsége és értelmezése miatt szól csak felnőtteknek. A történet középpontjában egy fiatal színésznő áll, aki egy színházi meghallgatásra érkezik. A darab, amelyet a rendező színpadra alkalmaz, egy 1870-ben íródott regény és azt feszegeti, hogy létezik-e olyan szerelem, amiért az ember képes teljesen feladni önmagát úgy, hogy rabszolgaként létezzen. A szerelmi történet a féri-nő szenvedélyes kapcsolatát mutatja be – de nem a megszokott módon – erotikával és mazochizmussal fűszerezve. A két főszereplő élete és a darab időközben összefonódik. A stúdióelőadás Békéscsaba után a fővárosban is remekelt. A bemuatóra Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, a mű fordítója is ellátogatott. A jegyeket pillanatok alatt elkapkodták és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel, felmerült az igény plusz előadás megtartására is. A Vénusz nercben teltház előtt mutatkozott be a Vidéki Színházak Fesztiválján, amely igazi kuriózumnak számított a pesti közönségnek. A Békéscsabai Jókai Színház idén sem okozott csalódást a pesti nagyérdeműnek. Fotó: Thália Színház
Hét nap, kilenc előadás. A Thália Színházban ismét megrendezték – 2019. szeptember 2-a és 8-a között – a Vidéki Színházak Fesztiválját. A Békéscsabai Jókai Színház hosszú évek óta vendégszerepel a fesztiválon, nagy sikerrel. Ebben az évben a hazai közönség előtt már bizonyított, a többször is műsorra került Vénusz nercben című előadással mutatkozott be a békési teátrum szeptember 7-én, a Thália Színház Arizona Stúdiójában. David Ives kortárs amerikai szerző 18 éven felülieknek szóló darabját Tege Antal rendezte, a két főszereplője pedig Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila. A darab ugyan korhatáros, leginkább azonban összetettsége és értelmezése miatt szól csak felnőtteknek. A történet középpontjában egy fiatal színésznő áll, aki egy színházi meghallgatásra érkezik. A darab, amelyet a rendező színpadra alkalmazott, egy 1870-ben íródott regény, és azt feszegeti, hogy létezik-e olyan szerelem, amiért az ember képes teljesen feladni önmagát úgy, hogy rabszolgaként létezzen. A szerelmi történet a féri-nő szenvedélyes kapcsolatát mutatja be, de nem a megszokott módon, hanem erotikával és mazochizmussal fűszerezve. A két főszereplő élete és a darab időközben összefonódik. A stúdióelőadás Békéscsaba után a fővárosban is remekelt. A jegyeket pillanatok alatt elkapkodták, és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel felmerült az igény plusz előadás megtartására is. A Vénusz nercben teltház előtt mutatkozott be a Vidéki Színházak Fesztiválján, ahol igazi kuriózumnak számított. A Békéscsabai Jókai Színház idén sem okozott csalódást a pesti nagyérdeműnek. Fotó: Thális Színház
Gyászolunk és emlékezünk. Fájdalmunk, hogy örökre eltávozott közülünk Kara Tünde, Tücsi, aki valamennyiünk szeretett játszó társa volt a színpadon. Derűs létezésére, nyugalmat, nehéz pillanatokban támaszt adó jelenlétére már csak emlékeznünk lehet mostantól. Képességei nagy jövőt előlegeztek meg a számára, amelyet be is teljesített volna, ha a betegsége nem szabja rövidre pályáját a földi létben – és színpadi létezésében. Ritka színészi teljesítményekre, magas színvonalon megoldott játékra volt képes fiatal kora ellenére; valahány színpadi fellépése élmény volt a nézőnek, eseménye a szakmának. És ritka emberi teljesítmény volt az övé, soha nem súgtak össze a háta mögött, mert nem volt szükség rá, nem keringtek róla pletykák, nem övezte féltékenység vagy értetlenség a jobbnál jobb megkapott szerepeit. Maga volt a szeretet, akit csak a szeretet hangján lehetett megszólítani. Ő volt a Tücsi, és hogy ez mit jelent, magától értetődő volt valamennyiünk számára. Szinte emblematikus, hogy színpadon lett rosszul először, hagyta el őt egy rövid időre az élet – amely már nem úgy tért vissza hozzá percekkel később, ahogy azelőtt benne volt. Évek óta nélkülöznünk kellett varázslatos személyét, személyiségét, hiányzott a szereposztásoknál, az előadásokból, s hiányzott az előadások végén meghajlók közül a tapsrendnél. A legeslegutolsó pillanatig reménykedtünk abban, betegsége visszafordítható, megérjük, egyszer csak lenyomja a próbaterem kilincsét, és halkan leül az őt megillető székre valamelyik olvasópróbán. Ez az illúziónk a halálával most szertefoszlott – a valóságban. A lelkünkben talán sohasem fog! A törékeny test feladta a küzdelmet, a lélek is elnyugodott. Mérhetetlen szeretettel és hálával gondolunk rá, és tartjuk meg őt az emlékezetünkben, boldogok és büszkék vagyunk arra, hogy pálya- és munkatársai, barátai lehettünk! Isten veled, Kara Tünde, Drága Tücsi, az égi deszkákon legyen könnyű a lépted!
A közönség is megismerhette a Jókai színház idei évadra válogatott produkcióit szerda délután. Hamar megtelt a teátrum előtti tér, sokan voltak kíváncsiak arra, hogy a társulat tagjai milyen bemutatókkal, előadásokkal várják majd a színház szerelmeseit.Hagyomány már, hogy a teátrum az ünnepi gálán zenés-táncos produkciókkal, színészekkel és rendezőkkel való beszélgetésekkel ad ízelítőt az év bemutatóiból. Ráadásul erre az ünnepélyes alkalomra meglepetéssel is készültek, hiszen a megnyitó napján 20 százalék kedvezménnyel lehetett bérletet váltani a 2019-20-as évad darabjaira.A megnyitón elhangzott, a különböző bérletházak folyamatosan telnek meg, de októberig még minden típusú bérletből lehet vásárolni. Az új szezon szeptember 19-én kezdődik, az első premiert, Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című színjátékát a Sík Ferenc Kamaraszínházban láthatja a közönség. Másnap Kerstin Slawek és Dorotty Szalma sárkánykrimije, a Sárkány a szekrényben című zenés előadás ígér izgalmas kalandokat a gyerekeknek. fotó: Imre György
David Ives Vénusz nercben című színművét az Intimtérben mutatta be nagy sikerrel még februárban a Békéscsabai Jókai Színház. A kortárs amerikai szerző darabja – közkívánatra – azóta többször is műsorra került, legközelebb szeptemberben láthatja a közönség. A stúdióelőadást Tege Antal rendezte, Vanda szerepét Földesi Ágnes Villő, Tamásét Czitor Attila játssza. A 18 éven felülieknek szóló darab középpontjában férfi-nő bonyolult kapcsolata áll. A történet egy castingról szól, ahol a pályakezdő rendező-drámaíró új darabja főszerepére keres színésznőt, de nem talál. Késve érkezik meg Vanda, aki először szétszórtnak látszik, a rendező csak később fedezi fel értékeit, tehetségét, azt, hogy mennyire képben van a színházról és a férfilélekről. A szerepek és a sorsok, a színház és a valóság hamarosan összefonódik. A színház a színházban történet főszereplője az osztrák Leopold von Sacher-Masoch (az író nevéből származtatják a mazochizmus fogalmát) erotikus regényének színpadi változatát akarja bemutatni. A Venus in Furs című, életrajzi elemekkel tarkított regény 1870-ben jelent meg, a magyar fordítás, A bundás Vénusz címmel 1989-ben. A XIX. századi osztrák regényből 2010-ben bulvár darabot mutattak be a New York-i Broadwayn. David Ives műve hazánkban most Várady Szabolcs fordításában kerül színpadra. A különleges produkciót szeptember 5-én és 6-án este 8 órától láthatja ismét a békéscsabai publikum a régi színházi klubból kialakított játszóhelyen, az Intimtérben. Vénusz szeptember 7-én Budapesten, a Thália Színház Arizona Stúdiójában, a Vidéki Színházak Fesztiválján vendégszerepel, az előadás ott 16 órakor kezdődik. Tege Antal rendező szerint a darab szereplői között mintegy 40 kapcsolat bontakozik ki 54 oldalon, amit másfél órában látunk a színpadon. A szerelmi történet, a színház a színházban, féri-nő szenvedélyes párviadala, a normalitás határát feszegető erotika és némi mazochista beütés – nos, a szeptemberi fesztiválra alighanem kuriózumot „szállít” a Jókai Színház. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM
Vígjátékok, drámai művek és klasszikusok: ezek várják a nézőket a Jókai Színházban szeptembertől. A teátrum nyilvános évadnyitóját szerdán tartották, ahol az érdeklődők ízelítőt is kaptak a színdarabokból. Teljesen megtelt a Jókai színház előtti tér a nyilvános évadnyitón. A rendezvényt a teátrum igazgatója nyitotta meg. Seregi Zoltán elsőként a színház nyári időszakát idézte fel. Elmondta: hét helyszínen összesen tizenkilenc előadásuk volt. A békéscsabai társulat többek között Nagyszalontán, Aradon, Budapesten, Egerben és Gyulán is vendégszerepelt. Ezen felül művészeik a Csabai nyár programsorozat részeként is több színdarabot adtak elő. A teátrum igazgatója kiemelte a Szarvasi Vízi Színházban nyújtott sikereiket is, melyek közül mindegyik teltházas, illetve pótszékes előadás volt. – Nagyon komoly látogatottságunk volt, a tapsok és a visszajelzések alapján a nézők nagyon szerették ezt az évadot. Természetesen a siker mindig egy pillanat, és utána újra meg kell dolgozni érte. Az új évad is annak a fényében készült, ami a hitvallásunk: közérthető művészet, minőségi szórakoztatás. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a művészet is lehet szórakoztató és a szórakoztatás is lehet művészi. Ezeket a dolgokat nem lehet élesen különválasztani – fogalmazott Seregi Zoltán. Az igazgató kiemelte, hogy az új évadra is változatos műsortervet állítottak össze, hiszen a közönség is sokszínű, ezért igyekeznek minden igénynek megfelelni. A nézők vígjátékokat, drámai műveket, klasszikusokat és ősbemutatót is láthatnak a Békéscsabai Jókai Színház új évadában, szeptember 19-től.
A közönség nagy örömére szeptember negyedikén nyilvános évadnyitó társulati ülést rendezett a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum előtti téren, melynek műsorvezetői Veselényi Orsolya és Nagy Róbert színművészek voltak. A tér megtelt, hatalmas volt az érdeklődés. A programon a közönség a rendezőkkel és a társulat tagjaival is találkozhatott, akik kedvcsináló gyanánt egy kis ízelítőt adtak az új évad előadásaiból. A rendezvény nyitásaként a teátrum direktora, Seregi Zoltán felidézte a színház nyári időszakát. Elmondta, hogy a békéscsabai teátrumban nyáron sem állt le a munka, hét helyszínen tizenkilenc előadásuk volt. Többek közt Nagyszalontán és Aradon is sikert aratott az Ősvigasztalás, Budapesten két előadásban a My Fair Lady-t játszották hatalmas sikerrel, valamint a Csabai Nyár részeként a művészek számos közönségkedvenc színdarabot adtak elő, de Egerben és Gyulán is vendégszerepelt a békéscsabai társulat. A teátrum igazgatója kiemelte a Szarvasi Vízi Színházban nyújtott óriási sikerüket. Büszkén ismertette, hogy az előadások mind egytől-egyig teltházas, illetve pótszékes előadások voltak, a produkciók több mint ezer nézőt vonzottak. A direktor megköszönte a társulat nyári munkáját, mellyel hozzájárultak a sikeres produkciókhoz. A teátrum igazgatója az új évad kapcsán elmondta: fontosnak tartják, hogy olyan műsortervet állítottak össze, ami sokszínű, de mégis különleges. Igyekeztek hűek maradni a színház szlogenjéhez: közérthető művészet, minőségi szórakoztatás. Rendkívül fontos, hogy a néző a színpadi történésekkel, karakterekkel azonosulni tudjon, ugyanis a közönség az azonosulás útján jut el a katarzishoz. Nem feltétlen kell a társadalmi problémákat színre vinni, sokkal inkább az emberekkel, az emberi viszonyokkal, konfliktusokkal kell foglalkozni – vallja a színházigazgató. Seregi Zoltán beszámolt arról, hogy a múlt évadban elindult egy folyamat a stúdiószínházi előadások tekintetében, amellyel több nézőt tudtak megszólítani. A direktor sikeresnek ítélte ezt a kezdeményezést, így ebben az évadban is nagy hangsúlyt fektetnek a stúdiószínházi darabokra. Az évadnyitón hat vendégrendező is jelen volt, akik az esemény résztvevőinek ízelítőt adtak darabjaikból, a színészek pedig prózai, illetve zenés-táncos előadás részletekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Nem múlhat el nyitó és záró gála díjak nélkül. Az elmúlt évekhez hasonlóan Dr. Dóró János és a D.P. Kontakt Kft. idén is felajánlott egy-egy díjat a legjobb kamaraszínházi alakításért. A díj női nyertese Boldog Ágnes színművész lett, Alfred Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerében nyújtott alakításáért. A legjobb kamaraszínházi alakítás férfi nyertese Gulyás Attila színművész, akit ugyancsak Alfred Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerében nyújtott alakításáért díjaztak. A nyilvános évadnyitó napján a színház a közönségnek egy egyedülálló akcióval készült, ugyanis 15 óra és 19 óra között az érdeklődők a 2019/2020-as évadra 20%-os kedvezménnyel válthattak bérletet. A Békéscsabai Jókai Színház új évadja szeptember 19-én indul Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című előadásával, Tege Antal rendezésében. Ezt követi Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című mesedarabja, melyet szeptember 20-án láthat először a közönség. A színház visszatérő rendezője, Köllő Miklós, Molnár Ferenc: Liliom című művét állítja színpadra, amelynek bemutatója október 4. Első stúdiószínházi bemutató Csikós Attila: Két össze illő ember című darabja november 22-i bemutatóval. Ezt követően november 29-én egy újabb bemutató: Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről című zenés vígjátéka Halasi Imre Érdemes Művész rendezésében. December 6-án debütál a közönség előtt A szív hídjai című stúdiószínházi darab Merő Béla rendezésében. Januárban három bemutató várja a színházszerető közönséget: Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Egri csillagok, a Gárdonyi Gáza regénye nyomán készült történelmi musicaljét Katkó Ferenc állítja színpadra. A Stúdiószínházban a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula rendezésében Gregg Opelka: C’est la vie (Ilyen az élet) című műve, valamint Tege Antal rendezésében a Madárka című darab kerül bemutatásra. Február 28-án Csiszár Imre Kossuth-díjas művész rendezésében Krúdy Gyula: A vörös postakocsi előadást tekintheti meg a közönség. Murray Schisgal: Szerelem, ó! című vígjátékát Katkó Ferenc állítja színpadra március 6-ai bemutatóval a stúdiószínházban. 2020. március 27-én Grimm – Kocsák Tibor – Bozsó József: Rigócsőr királyfi című zenés meséjének örülhetnek a gyerekek. Április 16-án a Jászai Mari-díjas Kiss József rendezésében Wass Albert: Tizenhárom almafa ősbemutatójára várják a közönséget. Koltay Gergely – Szűts István – Kormorán: A Megfeszített rockoperát május 15-én mutatják be a nagyérdeműnek Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész rendezésében. Fotó: Ignácz Bence/A-Team
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
54 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
248 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |