A Mindentudás Színházi Egyeteme rendezvény sorozat következő előadására december 7-én kerül sor, 18 órától Lila ákác címmel az Ibsen Stúdiószínházban. Az est vendége Rákai Orsolya, az MTA Tudományos főmunkatársa. A Lila ákác Szép Ernő talán legismertebb műve, ami a belőle készült filmeknek is köszönhető. De vajon melyik Lila ákác: a regény vagy a színdarab? Lényeges-e egyáltalán, milyen formában találkozunk egy történettel? Ez a kérdés ma, amikor sokan hamarabb ismernek meg történeteket dramatizálva, filmen, mint regényformában, talán érdekesebb, mint valaha. A Lila ákác című regényben az eseményeket, a figurákat egyetlen elbeszélő szemén át látjuk, egyetlen hangon halljuk – a színdarabban minden figura önálló, "körbejárható" alakként jelenik meg. A szerelem elérhetetlenségéről, megragadhatatlanságáról, illékonyságáról szóló történet maga is elrejtőzik a két műfaj, a két médium közötti különös világban.

Neil Simon azt nyilatkozta egyszer: „az én nézőpontom, hogy az élet mennyire szomorú és milyen vidám. Nem tudok elképzelni olyan humoros helyzetet, amelyben ne lenne valamilyen fájdalom is. Régebben mindig azt kérdeztem: milyen egy vicces szituáció? Ma azt kérdezem: milyen egy szomorú szituáció, és hogyan tudnám azt humorosan elmesélni?”  A mi feladatunk szintén ez volt. Létrehozni egy előadást, amiben a mondatok, a szituációk ismerősek a néző számára. Házasság, anya-lánya viszony, egy különös szomszéd, egy „beavatott” telefonszerelő. Szóval viszonyok! Szereplőink könnyedek, de nem fogják föl dolgukat könnyelműen. Derűsek, de nem viccelődnek. Komolyan veszik a humort. Nem több ez, mint arra való biztatás, hogy időnként le kell vetni a hivatali szűk gallért meg a nyakkendőt. Az élethez szükség van egy csipet bolondságra. Arra, hogy minden ok nélkül mezítláb járkáljunk a parkban.

„Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…”. Ugye, mindenkinek ismerősek ezek a sorok? Egy varázslatos utazásra hívjuk az ifjú – és már nem is annyira ifjú – közönséget a régmúltba, a mesék meghatározhatatlan idejébe . Nyissuk ki együtt a nagy meseládát, és engedjük abból kiszabadulni a már jól ismert szereplőket: a gonosz boszorkányokat, a félelmetes Sárkányt, Szusznyavári Bercebúzt, az álomszuszék királyt feleségestől, és gyönyörűséges lányát, Dorottya királykisasszonyt, a látszólag bátor, de valójában anyámasszony-huszárokat, a tréfás kovácsmestereket, valamint magát a láda fiát, Szerencsés Dánielt. Táncoljuk végig Dániel kalandjait a sötét erdőtől a királyi udvaron át a félelmetes Sárkány birodalmáig, hogy aztán a végén… De ez már legyen meglepetés – akkor is, ha tudjuk, a mesék általában jól szoktak végződni! Bízzunk benne, hogy most sem lesz ez másként! Pörgős zene, dinamikus táncok, gyönyörű jelmezek, ötletes díszletek. Felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Igazi családi esemény december 6-án, 18 órakor a Jókai Színházban.

A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság, a Bárka és a Békéstáji Művészeti Társaság szeretettel meghívja az érdeklődőket 2015. december 2. (szerda!) 18.00 órára, a Jókai Szalonba, az Irodalom és képzőművészet, karöltve című sorozat következő estjére. Vendégeink: Farkas Wellmann Éva és Megyeri Horváth Gábor. Sorozatunk új állomásaként két olyan alkotót ismerhetünk meg, akiknek élettörténete ugyanabban az évben indult, 450 kilométernyire egymástól, aztán szakmai-művészi pályájuk, néhány földrajzi kacskaringó után, Békéscsabára vezette őket. Még csak egy-két éve ismerkednek egymás művészetével, de máris sok olyan közös témát találtak, amelyet egyikük versben, másikuk a formák nyelvén beszél el. Az esten versekkel és képekkel is mesélni fognak az idáig vezető útról, a jelen kérdéseiről, a hogyan továbbról. Szeretettel várják az ismerkedni vágyókat! 

Ez is negyvennyolc címmel Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház művésze színdarabot írt 1848-49  Békés megyei eseményeiről. A drámát felolvasószínházi keretek között szerdán mutatják be a Csabagyöngye Kulturális Központban. A drámaszerzőnek tett föl kérdést a Présház Hírportál. – Művész Úr, Ön eredetileg 2008-ban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára szerette volna megírni a darabot, ám akkor nem írtak ki egyetlen pályázatot sem ilyen témájú darabok bemutatására. Miért érdemes ma tisztáznunk, hogy az akkori politikusi garnitúra mely okokból szégyellte 1848-at? Az Ön drámaírása már menet közben közösséget alkotott. Miért vonz ma is embereket, s késztet erőfeszítésre Petőfiék szabadságharcának emléke? Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Található-e még Békésben olyan művelődési kincs, amelyet ki kell emelni a feledés homályából? – Úgy gondolom, hogy egy nagyobb közösség, egy ország, egy nemzet becsülete azon múlik, hogy önmagát mennyire becsüli. Mennyire van tisztában a saját, múlt-béli tetteivel, művészeti, tudományos, kulturális értékeivel. Mennyire büszke önmagára és mindarra, amit az emberek, az emberiség javára cselekedett. Mennyire értékeli a saját történelmét, dicsőséges korszakait avagy mennyire becsüli meg a holtakat akkor is, amikor a győztes utókor átszínezett történelemtanításaiban lejáratni akarja, önmaga győzelmének igazolása végett a nemzetvesztő időszakainkat. Ugyanezt lebontva egyénekre: Ha egy nemzet fia öntudatos és büszke a tetteire, ha önmaga előtt becsületesnek érzi magát, akkor mások is, a Nagyvilágban úgy tekintenek rá, mint egy büszke és öntudatos nemzet képviselőjére.De ha egy nemzet képviselője csakis ármánykodásairól ismeretes, akkor természetszerűen úgy tekintenek rá, mint egy ármánykodó nemzet, ármánykodó egyénére. Ezért legyünk büszkék arra, amit a múltban teremtettünk, amit az emberiség szolgálatában cselekedtünk. Természetesen az 1848-as eseményekről nagyon sokféle értékelést lehet már manapság olvasni és így, megírni is. Lehet arról olvasni, hogy az 1848-as, magyarországi és bécsi események azt a célt szolgálták, hogy a Monarchia szétszakadhasson, darabjaira hulljon… amit akkor, ugyan a külső erőknek nem sikerült elérniük, mert leverték a forradalmat. De később, az I. világháború és az azt követő Trianon, már beteljesítette ezt a célkitűzést… De mégis, nagyon sok egyszerű ember életébe került addig is mindenféle, első sorban pénzügyi és kereskedelmi és az azzal összefüggő politikai eseménysorozat. De, lehetetlenség, hogy a saját hősi halottaink előtt ne tisztelegjünk, és ne emlékezzünk meg arról, hogy a saját nemzetünk fiai az életüket áldozták a nagy politikai játszmákban. Lehetetlenség, hogy ne kerüljenek haza Itáliából a hősi halott fiaink a pincék mélyéről, akik az I. világháborúban életüket adták ezért a hazáért. És, életüket adták fiaink az 1848-as forradalmi eseményekben is, akik, például Arad ostrománál szolgáltak. Sohasem fogok egyet érteni olyan politikai hatalmasságokkal, akik titkolni akarják előttünk a múltunkat, történelmünket és lejáratni akarják a nemzet fiainak életét, akik, most mindegy milyen küldetéssel, de életüket áldozták és föláldozták őket a hazáért.   Forrás: Présház Hírportál

A Véradók Napja különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. Színházunk is szeretné felhívni a figyelmet a véradás fontosságára. A Vesztegzár a Grand Hotelben című előadás előtt, Bartus Gyula Jászai-díjas színművész köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló véradókat, és felolvasta Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnök feleségének levelét.

Szolnokon hatodik alkalommal rendezték meg tavasszal a fiatalokat a színház világába elkalauzoló vetélkedőt, az Ádámok és Évák ünnepét. A legügyesebb fiú főszereplő és csapata a Jókai Színház felajánlása által két napot töltött teátrumunkban. A szolnoki Szigligeti Színházban Arany János-balladák alapján készült produkciókkal lépett a közönség elé 13 középiskola mintegy 200 diákja. A csapatok teljes dramaturgiai szabadságot kaptak, de elvárás volt, hogy a művek üzenete és értékrendje megmaradjon.  A legügyesebb fiú főszereplő Balogh Csaba lett, akinek a zsűriben akkor helyet foglaló Fekete Péter színigazgató felajánlotta, hogy csapattársaival együtt két napot eltölthet a Jókai Színházban. Pénteken délelőtt meg is érkezett Szolnokról a kis csapat, akik a Dr. Hegedűs T. András Szakiskola végzősei. Balogh Csaba elmesélte, hogy évek óta részt vesznek a programsorozatban, tavaly az Árva fiú című Arany ballada főszereplőjeként kapta az elismerést. Ebben az évadban Shakespeare klasszikus szerelmi története lesz a témája a szolnoki vetélkedőnek, Robi – reményei szerint – Romeóként állhat majd színpadra. A fiatalok bejárták a teátrumot a pincétől a padlásig, beleshettek a készülő Mezítláb a parkban darab próbájába és megnézhették a Vesztegzár a Grand Hotelben című előadást. A program a Szarvasi Vízi Színház látogatásával ért véget.

Bartus Gyula Jászai-díjas színművész nem unatkozik mostanában. November közepétől egy decemberi és egy januári bemutatóra készül, Moliére klasszikus vígjátékának címszerepét, A fösvényt és a Légy jó mindhalálig musical kollégiumi igazgató figuráját próbálja. Szeptemberben és októberben négy előadásban játszott, legalább kettőben abszolút főszerepet. A művésszel alakításokról és műfajokról beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja) –   Az évad kezdetétől, három hónap alatt hat szerep; nem sok ez egy kicsit?–   Akadt köztük kisebb is, nem annyira megterhelő, eloszlott a munka. A fösvény persze sok tanulást igényel, komoly feladat. De minden figura új kihívás, amin szívesen dolgozom. –   Nézzük sorra a bemutatókat! Tévedések vígjátéka, premier szeptember 11-én, Solinus ephesusi herceg nem túl nagy szerep, de az előadásban fontos. Milyennek láttad ezt az alakot, és mit mondhat szerinted Shakespeare a mai nézőnek?  –   Minden bolond világban kell valaki, aki rendet rak. A hercegek általában jóságos, kegyes figurák, de ennek a Solinus-nak nincs elég esze, modern pénzember, újgazdag. A gondolkodásában minden a pénz körül forog, az határozza meg az egész életét. Shakespeare azért is fantasztikus, mert megengedi a dimenzió-, tér- és időugrást; nem véletlen, hogy művei különböző helyszíneken és korszakokban játszódnak. Olyan nagyszerű a jellemábrázolása, kristálytiszta, kottázható az egyének jelleme, ami ezért bármilyen helyszínen, dimenzióban elképzelhető és működik. –   Korábban inkább komoly szerepekben láthatott a közönség. Milyen a kapcsolatod a vígjáték műfajához? –   Úgy érzem, idővel kezdem magam felszabadultabban érezni, merek egy kicsit hülyéskedni, szemtelenebbnek lenni. Néha már kezdem elhinni, hogy talán nem is olyan rossz, amit csinálok… Ez az érzés ellazítja, könnyedebbé teszi az embert. Valóban, régebben mindig tragikus szerepeket osztottak rám. A vígjáték ezért nekem először túl gyors volt. Ebben a műfajban hirtelen váltások vannak, nincs idő – mint a drámában – megérteni, felfogni, mi történik, csak aztán reagálni, itt azonnal kell lépni. –   A szűz és a szörny, premier szeptember 21-én, igazi főszerep számos szellemi és fizikai kihívással. Mit jelentett neked ez a különös feladat, az újabb herceg, most egy alvilági, a fantom figurájának felépítése? –   Többféle kihívással kellett megküzdeni. Az első volt az a kriminális környezet, az a maffiavilág, az a nagyon primitív szint, ahol az emberi élet nem számít, ahol természetes, hogy elveszik az ember pénzét, kijátsszák, megölik. A borzalmakat valamennyire le kellett küzdenem magamban, hogy közel kerüljek a figurához, elfogadjam, rájöjjek, hogyan lehet ebben a világban közlekedni, beszélni bűntényekről. Ahol az erőszak az úr, ott, ha te nem veszed el a másik pénzét, tőled veszik el, ha nem ölsz, téged ölnek meg. A másik kihívás volt az álarc, ami lefedte az arcomat. Álarc nélkül próbáltam, aztán amikor felkerült az arcomra, ledermedtem; és az álarc eljátszotta magától a szerepet, s az arcom helyett a testbeszéd jött elő. –   Ráadásul sikerült abba az elvetemült gyilkosba emberi vonásokat is becsempészned. Elhitetted a nézővel, hogy amikor beleszeret a lányba, még változni is hajlandó. –   Igen, ez a bűnöző úgy érezte, hogy számára már vége a világnak. S akkor meglát egy csodát, ami megváltoztatja, ilyen a szerelem. Ugyanakkor a perverzió határán is mozog a darab, hiszen egy szép, fiatal lány nem törődik a szörny kinézetével, akiről a néző jól tudja, hogy bűnöző. Ezzel azt akartuk üzenni, hogy a boldogság kijár minden embernek, a kérdés csak az, hogy mennyire állunk készen a befogadására, illetve mekkora érték az, amit nagyon könnyen el lehet veszíteni. Az is benne van ebben a gondolatban, hogy végül mindenki azt kapja, amit megérdemel; a herceg előélete, súlyos bűntettei miatt okkal bujkált, és a sors utolérte. –   Midőn halni készült, monodráma, nem könnyű műfaj. A premiert már láttuk áprilisban, október 27-én került újra színpadra. Milyen a viszonyod ehhez a formához? Mit gondolsz arról, hogy a költő Janus Pannonius-szal haldokló emberként szembesülünk? –   Mindig vonzott ez a forma, a terjedelmes jelenlét a színpadon. Az fantasztikus érzés, amikor az ember beteríti saját magával az estét. A múltból felderengnek események, megszületnek igazságok. A haldokló a halálos ágyán minden általános emberi dolgot felöklendez, nagyon személyes, intim műfaj. A színész ott teljesen egyedül van, magára marad. A történelem, a művészet- és a tudománytörténet terén meg lehet nézni: igazán nagy dolgok mindig nagy magányból születtek, a legnagyobb filozófusok, géniuszok magányosak voltak. –   Zalán Tibor izgalmas drámája – a cím ellenére – az életről, a lét, az alkotás értelméről, a halhatatlanság igényéről szól. A halál közelsége ugyanakkor jó alkalom arra, hogy a távozó számot vessen az életéről. –   Igen, 53 évesen már foglalkozom a gondolattal, hogy az élet véges, korábban ebbe nem gondoltam bele. A monodráma számadás arról, hogy miért vagyunk a földön, és a lélek hová megy, miért születünk a földre, mi a dolgunk itt. Lehet, hogy az ittlétünk csak megmérettetés, hogy később tisztán láthassunk. Ahogyan az előadásból is kicsendül, a művésznek az a dolga, hogy segítsen az embereken, tanítson, gyógyítson, ápolja a lelküket. Aki ezt teszi,  értékes munkát végez, aki alkot, az teremt. Azért jöttünk a világra, hogy teremtsünk, nem azért, hogy romboljunk. –   Mint a ráérő színészek, megint írtál egy darabot Ez is 48 címmel, tavaly év végén fejezted be, felolvasószínházként került közönség elé a Csabagyöngyében november 18-án. A történelmi érdeklődésed ismert, 2006-ban, az 50. évforduló tiszteletére az Életek árán című daraboddal az 1956-es forradalomnak állítottál emléket. Mi motivált most az újabb múltbéli krónika megalkotására? –   Ebben a művemben a forradalom és szabadságharc Békés megyei eseményeivel foglalkozom. Az alcíme: Életképek a forradalom idejéből. Ez egy történelmi színmű, dokumentum jelleggel, életképeket, történeteket akartam közre adni, amelyek nem olyan ismertek, mint a pestiek. Valós esemény alapján indultam el, múzeumban kutattam. A 37 éves orosházi Oláh István könyvárust lázításért elítélte a rögtön ítélő bíróság, felakasztották. Bűnösnek találták a Kossuth által meghirdetett földosztással kapcsolatban kirobbant parasztlázadás miatt, ahová szegedi huszárokat vezényeltek ki a földbirtokokat elfoglaló parasztok ellen. Az előadáshoz a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Körtől kaptunk korabeli ruhákat. –   Színiiskolásokat és a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola diákjait is bevontad az előadásba. Miért? –   A gyerek a jövő, benne a jövő csírája, rossz is, jó is. A mai fiatalokat nagyon nehéz megszólítani, meggyőzni, hogy olvassanak, járjanak színházba. Gondoltam, megpróbáljuk őket is bevonni az előadásba, talán így jobban sikerül kedvet csinálnunk a művészethez.   –   Szintén gyerekekkel próbáljátok a Légy jót, premier január 21-én lesz. A musicalben az igazgatót játszod. Mit gondolsz erről a szerepről és arról, hogy a klasszikusokat időnként újra előveszi a színház? –   Nincs dalom, de jó szerep. Értelmes, okos ember ez az igazgató, aki átlátja a kollégium, az iskola érdekeit, nem hagyja a nagy hírnevű, wittenbergi nagyságrendű alkotó, emberfaragó iskola, intézmény bemocskolását, a hitoktatás, a nívó, a rang csorbítását. Kellenek az ilyen példaképek. Fontos újra játszani a klasszikusokat, mert felnőnek generációk, amelyek tagjai nem ismerik a regényt, és színházba talán inkább eljönnek. Tudomásul kell venni, hogy nagyon felgyorsult a világ, és egyszerűen nincs idő hetekig beletemetkezni egy-egy könyvbe. –   Harpagonról nem mondhatnánk, hogy túlságosan szerethető figura lenne. A bemutatót december 17-én a Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartjátok, mivel ez nemcsak a darab, hanem A színház házhoz megy akció premierje is lesz. Mi a véleményed a figuráról és a kezdeményezésről? –   A főiskolán Scapin furfangjaiból játszottam a zsákos monológot, amely sok figura megformálására ad lehetőséget. Azóta ez az első Moliére-szerepem. Mindig is vonzott a commedia dell arte, a vásártéri színjátszás. A fösvény teljesen negatív szerep, és hiszek benne, hogy valahol sikerül görbe tükröt tartanom az ilyen típusoknak. Jobban szeretem a negatív figurákat, a pozitív könnyen unalmassá válhat, míg ebben rengeteg a lehetőség. S kell a kritika, a karikatúra erről a gondolkodásról, mert sajnos minden korban, környezetben él ilyen alak. Sok embernek az határozza meg a napját, hogy hány autója van, mennyit keres. Harpagon annyira gonosz, hogy a végén az ember már nem tud haragudni rá, belátja, úgyse tud megváltozni, másmilyen ember lenni. Annyira hülye, hogy már szánalmas, szórakoztat.   Jó végszót kaptam. Bartus Gyulával abban egyetértünk, hogy a színház szórakoztasson, de az se baj, ha elgondolkodtat, nevel. Sőt! Abban is hiszünk, hogy egy-egy jó előadás megérinthet olyan gyerekeket és felnőtteket, akik korábban nem (gyakran) jártak színházba. Beszélgetőpartnerem így fogalmazott: „Bízom benne, hogy képesek leszünk megfordítani, megfogni a lelkeket, behozni a közönséget a színházba.” Ehhez kívánunk sok sikert! Niedzielsky Katalin

behir.hu | Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója alkalmából versmondó versenyt tartottak a Békéscsabai Jókai Színház szalonjában.  A zsűri tagjai Kovács Edit, a Békéscsabai Jókai Színház színművésznője, Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház megbízott igazgatója és Várfi András, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke voltak. ► Tovább