A mesék igazsága örök
A Mindentudás Színházi Egyeteme hetedik évadjának első előadását október 1-jén Harangozó Imre tanár, néprajzkutató tartotta a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A sánta kutya lábán forgó palota címmel a magyar népmesék világába kalauzolta a közönséget, és a műfaj jelentőségét taglaló mondandóját szívből jövő, szenvedélyes mesemondásával színesítette. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
Színházi hírességek a világot jelentő aszfalton – Indul a 8. Fut a színház verseny
Nyolcadik alkalommal hirdet külön versenyt a Budapest Sportiroda a színházi világ futói számára október 6-7-én. A Fut a színház váltói mellett egyéni távokon is tapsolva drukkolhatnak a színészeknek, művészeknek: 10 km-t fut szombaton Papp Barbara, a Békéscsabai Jókai Színház színésznője.
Merő Béla – Volt egyszer egy… Reflex Színpad
A kötet egy nagyszerű kezdeményezésről, a másként gondolkodás, a színház eszközeivel a meglévő normákkal, a kialakult társadalmi és befogadói beidegződésekkel szembemenő „ellenszínház” működéséről ad képet. (Kadelka László írása)
A sánta kutyától Kierkegaard-ig
Népmese, szépirodalom és színház, opera, hogyan válik a történelem színdarabbá, a szerepjátszás pszichológiai és szociológiai háttere, filozófia és művészet kapcsolata – ezek az izgalmas témák kerülnek terítékre a Mindentudás Színházi Egyeteme immár hetedik évadjának előadásain. Kovács Edit színművésszel, esztétával, a sorozat megálmodójával és állandó műsorvezetőjével a kezdetekről, a repertoár összeállításának szempontjairól és az új kínálatról beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Mátyás, az igazságos
A Békéscsabai Jókai Színház a 2018-19-es évadban is folytatja a nagysikerű Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű programot, amelynek keretében diákcsoportok hoznak létre – pedagógusok és művészek segítségével – egy-egy színházi produkciót. Az idei téma: „Mátyás, az igazságos”. Az immár kilencedik békéscsabai rendezvény megnyitó megbeszélését szeptember 28-án, pénteken délután tartották a Művész Kávéházban, közép- és általános iskolák pedagógusai, diákjai, a leendő csapatok, valamint a sajtó részvételével.
Harangozó Imre néprajzkutató a Mindentudás Színházi Egyetemén
Az új évadban is folytatódik a nagysikerű Mindentudás Színházi Egyeteme című sorozat, Kovács Edit színész, esztéta szervezésében és vezetésével. Az első előadásra október 1-én, hétfőn 18 órakor kerül sor a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Harangozó Imre néprajzkutató várja a színház kedvelő közönséget. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A sHÓwKIRÁLYNŐ bemutatójára készül a Jókai Színház
Már második zenés gyermekbemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház az őszi évadban. Három nappal a Kukac Kata kalandjai című musical premierje után, szeptember 27-én elkezdődtek az újabb mesejáték, A sHÓwKIRÁLYNŐ próbái. Weber Kristóf – Zalán Tibor darabját Merő Béla rendezi, a bemutató november 27-én lesz. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
Elmarad a mára tervezett Körösparti Vasutas Koncert
Elmarad a Zene világnapja alkalmából tartandó Térzene, amivel a Körösparti Vasutas Fúvószenekar örvendeztette volna meg a békéscsabai közönséget a Jókai Színház előtti téren.
Megosztott szellemszerelem
Pénteken, szeptember 21-én, Noël Coward – angol színműíró, színész, rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző – Vidám kísértet című komédiájával nyitotta meg 2018-19-es évadát a Békéscsabai Jókai Színház. A Sík Ferenc Kamaraszínházba érkező közönséget a színház igazgatója, Seregi Zoltán üdvözölte, különös figyelmet fordítva a hölgyekre, akiket egy szál rózsával köszöntött, mintegy belépőként egy ígéretes előadásra. (Zsidov Magdolna kritikája)
Mese a barátság erejéről
Őszi erdő képe fogadta a gyermeksereget a Békéscsabai Jókai Színházban a Kukac Kata kalandjai című mesemusical premierjén, szeptember 24-én. De csak addig hullottak a sárga levelek – a hűvösre fordult időjárással összhangban -, amíg fel nem ment a függöny, mert onnantól varázslatos világ tárult a kis publikum elé. (Niedzielsky Katalin kritikája)
Gyűlnek a pillangók a színházban
A békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola első, harmadik és negyedik osztályos tanulói sokszor visszatapsolták a pillangóvá változott Kukac Katát és az őt segítő barátait a Jókai Színház szeptember 24-ei délutáni premierjén. Az előadásra – a teátrum felhívására – sok gyermek saját készítésű pillangóval érkezett.
Dózsa a Nemzeti Színházban
Székely János nyolc részből álló nagy verse, a Dózsa (1964) egészen különleges helyet foglal el a marosvásárhelyi író életművében. Ki tudja, miért, sem az összegyűjtött versekben nem szerepel, sem a drámák között. A különcségeiről (díjak elutasítása, stb.) ismert szerző így akarta megjelölni műfajtalan műfaját, vagy így akarta kiemelni önvallomásának fényét?
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
54 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
247 megtekintés 2024. november 22.
3 1