Hogyan fér meg együtt Arany, Petőfi és a gombapörkölt receptje? Vuhani laboratóriumból szabadult el a vírus? Mi az összefüggés a napfényes terasz, a paradicsomi állapot és a vészhelyzet utáni számvetés között? Hasznos is lehet a karantén, és mire jó a harmónia? A válság pozitív energiákat is hozhat? Tomanek Gáborral és Nagy Erikával beszélgettünk. Néha autóval kimennek Szanazugba, hogy a gáton sétáljanak egyet, egyébként ki sem mozdulnak otthonról. A kert nagy áldás, sokat segít, „már alig van föld a régi helyén”, annyit ás, kapál, ültetget – mondja Tomanek Gábor. A vészhelyzet miatti kényszerszünet óta egész sorozat verset és regényrészletet mondott már fel a Békéscsabai Jókai Színháznak és kedves költő barátjának, Szőke István Attilának. Arany, Petőfi, József Attila és az Időkortyolók mellett a legendás hírű és ízű gombapörköltjének receptje is videóra került. A főzősfelvételt La Fontaine versekkel fűszerezte. A költészetről gyorsan a valóságra váltunk. A Jókai Színház művésze úgy véli, a nagyvilág 180 országában ilyen rövid idő alatt nem szabadulhatott el magától a vírus, hacsak nem akarattal vagy véletlenül, emberi gondatlanság, mulasztás okozta a fertőzés terjedését. De hogyan hagyhatták a világméretű pusztítást?! Ha tényleg laboratóriumból jutott ki a kór, miért nem állították le hamarabb vagy tájékoztattak időben? Sok mindent lehet olvasni, meg sok mindennek az ellenkezőjét is, például azt, hogy az influenza folyamatosan több áldozatot követel, mint a koronavírus. Nem tudjuk pontosan, mi az igazság, csak gondolkodunk és következtetünk. Régóta mondogatják, hogy sok ez a 7 milliárd ember a Földön, leírták korábban, hogy Vuhanból a biztonsági körülmények hiányossága miatt fog majd kitörni a vírus. Nagy Erika határozottan állítja: az egészség a legfontosabb, nem szabad sírni, panaszkodni, örülni kell, hogy nem kaptuk el a fertőzést, reméljük, el is kerül bennünket, és egészségesek maradunk. A színésznő élvezi az otthonlétet, délelőtt főz, nagyon jó érzés szerinte minden nap „valami finomat tenni az asztalra”. Már amikor lehetőséget kap és bejut a konyhába, hiszen köztudott, hogy Gábor is remek szakács. De ebből nincs vita, együtt kitalálják, megbeszélik a menüt, és néhány specialitáson kívül – mint Gundel-gulyás vagy gombapöri – Erikáé a pálya. A lakásban is mindig sok a tennivaló, tavasszal rendszerezni kell a ruhákat, leporolni, átlapozni a könyveket – csupa olyan dolog, amihez próbaidőszakban nem jut hozzá. Most végre olvasásra, rejtvényfejtésre, logikai játékra is jut idő. Kiülünk a teraszra, ahová gyönyörűen besüt a nap, kávézunk, nagyokat beszélgetünk, hallgatjuk a madarakat, ez igazi paradicsomi állapot. Előveszünk, újra megnézünk régi szép filmeket – sorolja Erika, sajnos biztonsági okokból telefonon, nem a napfényes teraszon. A Jókai Színház művésznője is gazdagította a karanténidőszak repertoárját; többek között Wass Albert regényéből, Az erdő könyvéből részletet, a Rádió 1-nek novellát, a vakoknak hangoskönyvet olvasott fel, Szőke István Attilának gyerekverseket. Kertesházban, szép portán örömteli az otthonlét, szerencsésnek mondják magukat, a jó barátok, a cimborák persze hiányoznak, egyelőre csak skype-on, telefonon beszélhetnek. Mély szomorúsággal tölt el mindaz, amit hallunk naponta. Lehet, várható volt ez a csapás, amilyen őrült módon, egymást letiporva szaladtunk előre, javakat hajszolva, ész nélkül. De rengeteg embernek most megálljt parancsol a járvány, sokan befelé fordulnak, számot vetnek, lelassulnak, magukkal foglalkoznak, saját lelkükkel. Lélegzetvételnyi szünethez jutottunk, felsóhajt a légkör. Igen, kellett valami, hogy megálljunk – állapítja meg Erika.  A jövőt latolgatva Gábor nem túl optimista. Nem bízik abban, hogy az emberiség okul a történtekből és alacsonyabb fokozatra kapcsol, tudatosabban él, jobban vigyáz majd magára és a környezetére. Inkább arra tippel, hogy még erősebb lesz a kapzsiság és a pénzimádat, mihelyt alkalom adódik, a nagytermelők ott folytatják, ahol korábban abbahagyták. A karantén, az összezártság szerinte kétféleképpen hat az emberekre: ahol már eleve elhidegültek egymástól, ott még rosszabb a helyzet, még jobban szétesett a család, a közösség, a másik véglet viszont az, hogy a bezártság még inkább összehozta az embereket. Erika levonta a tanulságokat; bizakodó, hogy képesek leszünk hasznunkra fordítani a járvány idején szerzett tapasztalatokat: Úgy látom, a fontossági sorrend sokaknál máris megváltozott, tiszta lappal néznek előre, jobban figyelnek önmagukra és egymásra. Sok mindenre megtanítja az embert egy ilyen helyzet. A hozzáállásunk is megváltozik. Mindenkinek először saját magában kell tisztába tenni a dolgokat, megteremteni a harmóniát a lelkében, csak azután tud másoknak segíteni. A rossz dolog jó energiákat szabadíthat fel, a válságban benne van a lehetőség a változtatásra, az újrakezdésre, hogy jó irányba forduljanak a dolgaink, szebb jövőt teremtsünk.      Niedzielsky Katalin

Katkó Ferenc azt mondja, 15 éve nem volt ennyit otthon a családjával, nagyon jól érzi magát két kicsi gyermekével, a nagyok persze hiányoznak. Színészként és tanárként átrendezte az életét, a kapcsolattartás érdekében még a közösségi oldalakra is felköltözött. A Békéscsabai Jókai Színház művésze a járványt globális figyelmeztetésnek tekinti és abban bízik, ha vége lesz, tudatosabban élünk. Betartjuk a szabályokat, igyekszünk minél kevesebb időt tölteni emberek között, otthon maradunk, csak ritkán, egy héten egyszer csapunk egy kört, hogy kicsit kimozduljunk. Én amúgy is eléggé parázós vagyok, maszkot, kesztyűt hordok. A kislányom, Irina hároméves lesz, a kisfiam, Ferenc Dániel háromhónapos, örülnek, hogy most többet látnak. Máskor egész nap próbálok, rendezek, este játszom, közben a Színitanházban tanítok minden nap. Előadások után este tíznél hamarabb nem értem haza, Irina mindig megvárt, csúszott a program, megborult az élet. Máshol 5-kor, 6-kor vacsoráznak, nálunk este 10-kor, éjfélnél előbb sose kerültünk ágyba. Csak az a baj, hogy a nagyobbakkal – Gergő 14, Zsófi 12 éves -, akik Dunaharasztiban élnek, nem tudunk találkozni. Ez volt az első tavaszi szünet, amit nem velünk töltöttek… A veszélyhelyzet, a karantén több lehetőséget ad a családi együttlétre, ezt mindenki értékeli; ugyanakkor külön feladatokat is jelent az online térbe költözött színházi munka és az oktatás.   Az új helyzet újdonságokat hozott, én korábban nem voltam közösségi oldalakon, és azt hittem, hogy soha nem is leszek. Most megtanultam, hogy nem szabad azt mondani, hogy „soha”. A karantén első hetén készült a facebookoldalam, hogy a diákokkal tudjam tartani a kapcsolatot. Most online órákat tartok, a tanrendet is át kellett tervezni, olyan anyagot vettünk előre, ami megy online. Szövegekkel foglalkozunk, ez lehetséges a távolból, de a jelenetekhez, hangulatokhoz nélkülözhetetlen a személyes kontaktus. Nem beszéltem még senkivel, aki ne találta volna meg a jelenlegi helyzet, a korlátozások előnyeit. Próbálom én is az egésznek a pozitív oldalát nézni. Nekem jól jött ez a kis leállás. A Szerelem, ó rendezése után és A Megfeszített próbái előtt lett volna az Aradi Kamaraszínházzal egy közös munka, ami elmaradt. Látom Lillán és a gyerekeken, hogy örülnek az együttlétnek, ez is pozitív. Irina csak azt nem érti, miért nem megyünk a játszótérre, a boltba, ugyanis amit lehet, kiszállításra megrendelünk. Nagyokat sétálunk a mezőn, bogarászok a kertben, ez mind jó dolog. Persze nagyon várom a színházat, A Megfeszítettet tanulgatom, ha elkezdünk rendesen dolgozni, ne az elejéről kelljen kezdeni. Jár az agyam már most, hogy miket kellene rendezni, erre is van időm, hogy gondolkozzam, máskor csak nyáron jutottam hozzá. Mit gondolsz, ha egyszer vége lesz a járványnak, feloldják a korlátozásokat, másként élnek majd az emberek, mint korábban? Sajnos azt nem tudjuk, hogy mikor lesz vége. Amíg nincs megoldás, gyógyszer, oltóanyag, addig a veszély mindig itt lebeg a fejünk fölött. S maradnak a kérdések. Mikor lesz előadás? Mikor mer jönni a néző? Én nagyon bízom benne, hogy mindenki kicsit megáll, és ezt a nagy globális figyelmeztetést úgy fogja fel, hogy az értékrendeket helyre kell rakni, tudni kell, mi az igazán fontos. Nem vagyunk túl sokáig ezen a Földön, minden nap ez jár a fejemben, pont ezért ideje, hogy tudatosabban éljünk. Úgy látom, nincs annyi szemetünk, valahogy már most kicsit más a helyzet. Abban is bízom, hogy jobban figyelünk majd egymásra, átértékeljük a dolgainkat, nyugodtabb, normálisabb lesz a világ, és mindenki élheti a kis életét boldogságban, szeretetben. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM

A veszélyhelyzetre különleges megoldásokkal reagálnak a gyermekek oktatói, gondozói. A nagyobbak lényegében „átköltöztek” a digitális térbe, és ott tanulnak tanáraikkal. De a kisebbek is igénybe veszik a virtuális tér nyújtotta lehetőségeket. Gerendáson az óvodások kapcsolódnak össze online a délutáni alvás előtt, és hallgatnak színművészek által felolvasott mondókákat, meséket. A kezdeményezés a település két óvónőjének köszönhető, Ádászné Liker Klára és Domonkosné Móricz Ildikó találta ki, hogy létrehoznak egy Facebook-csoportot, amelybe a település ovisai jelentkezhetnek be meghatározott időpontban. Ebbe a csoportba pedig kezdeményezésükre később a Jókai színház művészei is bekapcsolódtak. – Minden hétköznap a délutáni alvás előtt videóhívással megcsörgetem az óvódásaim a közösségi oldalon, vagyis inkább a szülőket, és a gyerekekkel együtt kicsit mondókázunk. Közben kapcsolódnak hozzánk színészek a Jókai színházból, és mindennap mesét olvasnak nekünk – mesélte hírportálunknak Ádászné Liker Klára, a gerendási Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa. Elmondása szerint ismeretség révén sikerült felkérni arra a színművészeket, hogy vegyenek részt a csoportban, és szórakoztassák a kicsiket. Csomós Lajos és Szabó Lajos, a Jókai teátrum művészei pedig elvállalták a feladatot, és délutánonként mesékkel, történetekkel, mondókákkal készülnek a gyerekek számára. – A kicsik és a szülők egyaránt nagyon örültek a kezdeményezésnek, így legalább ha nem is élőben, de talál­kozunk egymással, és a gyerekek is látják a csoporttársaikat. Mindennap délután egy órakor becsatlakozunk a ­csoportba, verselünk, ­mondókázunk, majd negyed ­kettő körül elkezdjük énekelni, hogy „Csomi bácsi, gyere elő”. ­Ezután csatlakozik be Csomós Lajos, és kezdi el az általa kiválasztott mesét – részletezte kérdésünkre az óvodapedagógus. Elmondta, hétfőn, kedden Csomós Lajos, csütörtökön és pénteken pedig Szabó ­Lajos van a gyerekekkel, illetve szerdánként mindketten bejelentkeznek. – Ezáltal nemcsak tőlünk, óvónőktől, hanem színészektől hallják a történeteket, ami sokkal érdekesebb számukra mintha mindig csak mi adnánk elő nekik. Emellett a gyerekek kapnak „saját” mesét is: a Minden napra egy mese című kötetből minden születésnapos az adott napra írt történetet hallgathatja meg – árulta el Ádászné Liker Klára. Hozzátette, a helyzetből fakadóan adódtak vicces jelenetek, ilyen volt, amikor például az egyik kisgyermek a kiskakasával a kezében ­jelentkezett be, míg a másik a kutyusával együtt hallgatta végig az adott napi történetet. Ezek a helyzetek egytől egyik vidámságot okoztak a csoport apróságainak. Csomi bácsi izgalmas történetei Csomós Lajos örömmel vállalta el a felkérést, és mint ­elmondta, szeretne kortárs meséket is előadni a gyerekeknek. – A gerendási egyházi óvodának mondok meséket a délutáni alvás előtt. A közösségi oldalon lévő csoportban többen is benne vannak, ma éppen a kiskakas félkrajcárját olvastam fel, de szeretnék választani kortárs meséket is, például Kiss Ottó írásaiból szemezgetni majd – részletezte hírportálunknak a színművész.