Angyalok szárnyaltak a színpadon
A színház művészei- és művészbarátai a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fogyatékossággal élő gyermekeivel és fiataljaival közösen léptek fel hétfőn este a színház színpadán, egy kétórás műsor keretében. Az Angyalok szárnyalása rendezvény célja: segíteni a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságát, és az est bevételéből támogatni a gyermekvédelmi központban élő fiatalokat. A Jókai Színház fontos küldetésének tartja, hogy a fogyatékossággal élők minden tekintetben azonos eséllyel látogathassák és közösségi élményként élhessék meg az előadásokat; akadálymentes az épület, Braille-írással táblák tájékoztatják a vakokat és gyengénlátókat, előadásainkon gyakran segíti jeltolmács a hallássérültek színházi élményhez jutását és narrált előadás a látássérültekét. Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett színművészek kezdeményezésére és szervező munkája nyomán mára hagyománnyá vált az egész estét betöltő jótékonysági est, amelyet a művészek, és akadályozottsággal élő fiatalok közös előadása tesz különlegessé. A felkért művészek és együttesek mindig örömmel tesznek eleget a meghívásnak. Idén a jótékonysági est díszvendégeként az idén negyvenöt éves Kossuth- és Prima Primissima-díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara örvendeztette meg játékával a publikumot. Kaláka Komáromi Anett színművész így emlékezett a kezdetekre: „Sok évvel ezelőtt kezdődött el valami nagyon fontos itt, ami azóta is tart, és egyre többen vagyunk…Tarsoly Krisztina kolléganőmmel 2005-ben találkoztunk először a sérült fiatalokkal. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen hosszútávú kapcsolat és ilyen mélységű barátság alakul ki közöttünk. Az évek során újabb és újabb kihívásokat kerestünk, és hogy ma ismét itt lehetünk, az egy kilenc évvel ezelőtti találkozásnak és rengeteg ember szeretetének, nyitottságának és energiájának köszönhető.” Presits Tamás és Komáromi Anett A különleges, szívet melengető jótékonysági est ismét nagy sikert aratott, a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a fellépők produkcióit. A láthatóan sok gondoskodással, szeretettel felkészített fogyatékossággal élő fiatalok mellett felléptek: a Jókai Színház művészei, Komáromi Anett, Presits Tamás, Kovács Edit, Liszi Melinda, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Jancsik Ferenc, Vadász Gábor, valamint Biró Gyula, Balázs Csongor, Tatár Bianka, Berényi Nagy Péter, Mlinár Pál, Rázga Áron, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermekkórusa, Berta János Jimmy, Falusi László, Vozár M. Krisztián, Lovas Gábor, Mlinár Pál, Rázga Áron, Szente Évi, Kerekes Judit és a Fitt Dance Center. Mészáros Mihály és Faluhelyi Balázs Közreműködött: Bunzel Lívia és a Lívia Fodrászszalon, az Edit Fodrászat, Gyulavári Zoltán, a Szent Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Iparművészeti Tagozatának tanulói és Novák Attila, Nyári Attila, Szlávik Ágnes, Tallér Edina, Vámos Zoltán és a Jókai Színház munkatársai. A gálaestet Tarsoly Krisztina színművész rendezte. A gálaesthez idén kiállítás is kapcsolódik: egészséges és sérült fiatalok az angyalkép témakörében állították ki alkotásaikat a teátrum előterében. „Angyalt alkotni, kreálni több, mint egy egyszerű alkotói folyamat. Megjeleníteni a láthatatlant, megszemélyesíteni a személytelent, megérezni a legkisebb jelet, rezdülést… Különböző grafikai és festészeti technikák rendszeréből kiválasztani a legmegfelelőbbet, megalkotni a legalkalmasabb kompozíciót komoly feladat volt számukra” – mesélt az alkotási folyamatról Novák Attila művész tanár. A rendezvény célja kettős volt: egyrészt meg kívánta mutatni a fogyatékossággal élő emberek értékeit, segítve ezzel társadalmi befogadásukat, másrészt a jótékonysági est bevétele az életminőségük javítását szolgálja a közelgő karácsonyi ünnep meghitté tételével. Ez az este most róluk szólt, és persze a támogatás, az elfogadás, a szeretet fontosságáról, arról, hogy mindenkinek jut itt feladat. Az Angyalok szárnyalása jótékonysági est most is bebizonyította, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak.