A Békéscsabai Napsugár Bábszínház életét és repertoárját is alaposan átrendezte a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet. Lenkefi Zoltán igazgató csapatával a webes bábjáték lehetőségeit teszteli, a kényszerszünetet művészi töltekezésre használja. Büszke állami kitüntetésére, de mint mondja, a munkája ettől nem változik. Kezdődött azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megtartani a március 19-22. közötti időszakra tervezett VII. Bábos Drámaíró Versenyt. Még mielőtt a kormányrendelet március 12-étől felfüggesztette a nagyszínpadi előadásokat, már jelezték az erdélyi bábosok, akik Nagyváradról és Kolozsvárról jöttek volna, hogy nem kaptak engedélyt az utazásra. Ezt azért is nagyon sajnáltuk, mert tematikus versenyt szerveztünk volna, amelyen megemlékezünk Kovács Ildikóról. A bábművész, rendező sok színháznak hozott változást, itt Békéscsabán apámmal dolgozott együtt, de a kecskeméti Ciróka Bábszínházban és máshol is maradandót alkotott. Most a megemlékezésre jöttek volna a tanítványai és bábosok abból a két városból is, ahol dolgozott… A korlátozás bevezetésekor úgy tűnt, kisebb nézőszám előtt lehet még játszani. Vidéken sorra mondták le az előadásokat, de mi próbáltuk benn az 50-60 nézőt befogató meséket megtartani. Nagyon gyorsan azokat is lefújták, sorba dőlt össze minden. Leálltunk. Nekem kellett egy hét, hogy átgondoljam, mi legyen a kollégákkal, az előadásokkal, a közönséggel. Azután két héten át egyrészt otthonról dolgoztunk, másrészt a színházban forgattunk videókat. De láttuk, hogy egy idő után már unalmas újabb meséket felolvasni, és a kollégák kezdtek otthon depresszióba esni. Aztán közös erővel kitaláltátok, mi lehet a megoldás. A múlt héten tartottunk egy értekezletet, ahol arról volt szó, hogyan valósítjuk meg a jövő évad első darabját, a Pán Pétert. Ott beszélgettünk az aktuális helyzetről, hogy mi lesz velünk, a társulattal, a közönséggel, ha nem tudunk játszani. Van egy webes alkalmazás, ami kivetíti a mi képünket, mi pedig látjuk a nézőket. Most ezt a technikát teszteljük, tanuljuk, tesztüzemmódban vagyunk, így próbáljuk felfrissíteni és szinten tartani magunkat. Mindenki bejár próbákra, műhelymunkára, csak az előadások szünetelnek. Feltétlenül karban kell tartani magunkat, ha ezt nem tesszük meg, akkor tönkre megyünk és lelassulunk. Az előadásokból több felvételről látható. De pont a bábszínház célközönsége, a legkisebbek mellé a képernyő előtt – ahogyan a távoktatásban is – kell a szülői segítség, nem? A mesék egy részét interneten láthatja a közönség, a 7.TV-vel együttműködünk, és azokat az előadásokat, amiket felvettek és a jogdíj lehetővé teszi, műsorra tűzik. Úgy gondolom, a bábelőadásokat egyrészt mindig is az egész családnak játszottuk, játsszuk, hogy a felnőtteknek is élvezetes legyen. Másrészt a mai gyerekeknek nem gond a technika, kiválóan kiismerik magukat, nem újdonság számukra az alkalmazás, ezt tanulják, használják. Nekünk inkább az a feladat, hogy mindez lehetőleg színházként működjön. Hogyan értékeled a járvánnyal kapcsolatos eseményeket? Két dolog fontos. Az egyik az, hogy az egészségünk, az életünk mindennél többet ér, és ha ennek az az ára, hogy otthon kell maradni vagy kisebb közösségekben kell dolgozni, akkor ezt meg kell tenni. A másik pedig az, hogy az egész helyzetre úgy tekintek, hogy ez egy jó alkalom a művészi töltekezésre, most jut idő olyan dolgokra, amikre korábban se késztetés, se energia nem volt, most van, és ennek nagyon örülök. Igyekszünk – amennyire csak lehet – továbbra is közösségként együttműködni, naponta többször beszélünk egymással, úgy vagyunk, mintha járnánk be a színházba, folytatjuk a munkát. Nemcsak a drámaíró verseny, sok előadás maradt el, hanem az ünnepség, a kitüntetések átadása is március közepén. Értékteremtő alkotói, intézményvezetői munkáddal, a színházi kultúra sikeres népszerűsítésével érdemelted ki a Magyar Arany Érdemkereszt polgárai tagozata elismerést. Mit jelent Neked és más érzés-e egy ilyen rendkívüli helyzetben az elismerés? Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak, hogy megkaphattam, de az életemben ettől nem változik semmi. Ugyanazon a lovon ülök, nem vagyok se magasabb, se szebb, és okosabb sem leszek. Próbálok ugyanúgy megfelelni mindenkinek, ahogyan eddig is, enélkül is tettem. Egy kitüntetés mindenképp pozitív dolog, engem büszkeséggel tölt el, de azt is tudom, hogy ezzel nem oldódik meg semmi. Az igaz, hogy ilyen helyzetben kicsit jobban örül az ember, hogy sok baj után, között jön egy szakmai elismerés.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Niedzielsky Katalin

Voltak előjelek, ideje, hogy felébredjenek az emberek és sok mindent másképp csináljanak – mondja Kiss Kata. Tege Antal a nehézségeket megoldandó feladatként kezeli és minden rossznak a jó oldalát keresi. A Békéscsabai Jókai Színház művészei – miközben kritikusan szemlélik a történéseket – magánemberként az otthoni elmaradásokat próbálják behozni, új szerepekre készülnek gőzerővel, mert „már nagyon hiányzik a Színház”.   Hogyan vélekedtek mindarról, ami most a nagyvilágban és itt velünk zajlik? Kiss Kata: Ezen a helyzeten, ami sajnos kialakult, egy percig nem csodálkozom. Egy ideje voltak ennek már előjelei, de mi, emberek, azt gondoltuk, hogy ez még mindig mehet így tovább. Persze nagyon nehéz egyik napról a másikra megváltoztatnunk a szokásainkat, felszámolni dolgokat, hitrendszereket átprogramozni… De akkor most itt az ideje. Fel kell ébrednünk, és nagyon sok mindent másképp kell csinálni. De nemcsak a bezárt ajtók mögött, hanem majd akkor is, amikor már kijöhetünk. Tege Antal: Beállítottságomból adódóan a nehézségeket megoldandó feladatoknak tekintem, próbálom a jó oldalát meglátni, ha valami esetleg nem jól alakul. Ami a mostani helyzetnek a jó oldala globálisan nézve, az például az, hogy már sokkal tisztább a levegő, a Föld lélegzethez jutott, az állatvilág jobban érzi magát. Minden rosszból a legjobbat kell kihozni, ezzel egyetértek. De miként működik ez a gyakorlatban? Kiss Kata: Nekem – személy szerint – nagyon sok elmaradásom van magammal és a környezetemmel szemben is. Ezt az időszakot én ennek szentelem. Nem azt mondom, hogy szigorú rendben telnek a napjaim, de van benne rendszer. Sokat olvasok, meditálok, jógázok, fejlesztem magam, sütök-főzök a családom nagy örömére. Ezenkívül ellátom a Színház által kiadott feladatokat is, aminek van olyan része, ami a szakmánkhoz közeli és van olyan is, ami nem. De egy ilyen helyzetben az ember olyan munkát is ellát, ami nem feltétlen az ő profilja. Tege Antal: Otthon elkezdtük végre azt az életet élni, amit mindig is szerettünk volna. Konkrétan arra gondolok, hogy minimális szemetet termelünk és komposztálunk. Nem vásárolunk feleslegesen és spórolunk, tudatosan élünk. Számomra itthon lenni jó, és igaz az a mondás, ami Tolsztojtól ered, hogy „boldog az, aki otthon boldog”. Magánemberként próbálom behozni a ház körüli rengeteg, elmaradt feladatomat, ötletemet. Ezenkívül májusban lett volna egy nyelvvizsgám, amit még körülbelül sem tudok, mikor lesz megtartva, így azt is tanulom. Bár rengeteg feladatom van, a Színház, a próbák, az előadások hiányoznak. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudom ellátni a munkámat, mint a színház művészeti ügykezelési vezetője, azt tudom mondani, hogy: azokat a nagyon régi példányokat gépeljük be, amelyeket már nem lehet szkennelni, és nem találhatók meg a neten, vagy ha igen, fizetni kell érte. Másrészt színészként tanulom a Tizenhárom almafa című darab Mózsi szerepét. Katával most készítünk egy különleges elbeszélésekből álló sorozatot a honlapra. Készülök egy monodrámára az Aradi Kamaraszínházzal, Csáth Géza életéről szól, de ez még csak előkészületben van. Átdolgozom az Árgyélus királyfi című darab szövegét, amit rendezni fogok. Ezt szintén Aradon fogjuk bemutatni, elsősorban békéscsabai színészekkel. Minden konfliktus, vészkorszak szolgál tanulságokkal, tulajdonképpen az is egy jó dolog (a rosszban), ha ezeket a tapasztalatokat megszívleljük, és tudunk belőlük tanulni. Kiss Kata: Minden tiszteletem azoké a „MINDENNAPI HŐSÖKÉ”, akik értünk dolgoznak nap mint nap, legyen az bármilyen területen. Senki nem tudja, hogy mi vár ránk, de abban biztos vagyok, hogy „semmi sem jó vagy rossz önmagában, csupán a gondolkodás teszi azzá” – ahogy Shakespeare már annak idején megírta. Ezzel azt akarom mondani, hogy azok, akik otthon maradásra kényszerülnek, kapcsolják ki az elméjüket. Főleg akkor, ha az a jövőbeni aggodalmakkal van elfoglalva. Éljünk meg a jelenben minden pillanatot, és a valódi értékek mentén menjünk tovább. A lehető legkevesebb veszteségekkel a továbbiakban, mert sajnos egy ilyen világjárvány nagyon sok emberéletet követel. Maradjunk örökre érzékenyek! Tege Antal: Biztosan minden család élete átalakul ezekben a hónapokban, és itt most nem az anyagi részére gondolok a dolognak. Én nagyon szeretném, ha ez nagyrészt a pozitív változások irányába mozdulna. Niedzielsky Katalin  

Május első vasárnapján, 3-án az édesanyákat köszöntjük, és természetesen a nagymamákat, a dédnagymamákat is. De most, életünkben először nem szaladhatunk oda hozzájuk, nem ölelhetjük át, nem puszilhatjuk meg őket, akiket legjobban szeretünk. A Békéscsabai Jókai Színház közös online ünneplésre hív mindenkit. Nem volt még soha ilyen anyák napja! A járvány miatti vészhelyzet, karantén megtiltja a találkozást, a közvetlen érintkezést, de nem foszthat meg senkit az ünneptől, a méltó megemlékezéstől. Ezért a Jókai Színház felajánlja online felületeit, hogy mint egy szívküldi vagy üzenő műsor, közvetítse a jó kívánságokat – karanténból karanténba. Készítsenek maximum másfélperces hang- vagy videófelvételt, amelyen megosztanak egy kedves anyák napi történetet, üzenetet küldenek édesanyjuknak (nagymamájuknak, a dédinek) vagy egy alkalomhoz illó verssel köszöntik az ünnepeltet! A történet, üzenet vagy vers elé mondják fel nevüket, lakhelyüket és a címzett nevét, hogy kinek küldik a jó kívánságot. A felvételeket április 22-én 12 óráig kérjük beküldeni a következő címre: nemethgabriella@jokaiszinhaz.hu A köszöntőket anyák napjára a színház facebook- és weboldalán hallgathatják meg. Nagyon boldog, szeretetteljes anyák napját kívánunk minden édesanyának és nagymamának!  

Vészhelyzet ritkán inspirálja az alkotókedvet, de használhat az elmélkedésnek, módosíthatja világlátásunkat. Egy rangos kitüntetés ilyenkor nemcsak szakmai elismerést adhat, hanem a lélek ápolását, erősítését is jelenti. Gnandt János festőművész, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke, a Jókai színház festőtárának korábbi vezetője a jövőben is értékteremtéssel szeretne szolgálni. Mit gondolsz mostanában a világot sújtó járványról és a karanténba kényszerült országokról, emberekről?    Mint a Jókai Színház volt tagja elsősorban sok erőt kívánok a társulatnak a túléléshez és sikeres készülődést az újrakezdéshez, ha majd eljön az ideje. A társaságunkat is szomorúan érintette a járvány miatt kialakult helyzet, több kiállítás elmarad, felborult az egész kiállítási tervünk, tanulmányutak maradnak el, nem lesz az idén nemzetközi művésztelep sem. Közös kiállítással készültünk június 4-ére, Trianon 100. évfordulójára. A társulat tagjai dolgoznak a témán, az anyag meglesz későbbre, most próbáljuk tartani egymással a kapcsolatot. Hogyan telnek otthon a mindennapok? Érdekes érzésem van, lerövidültek a napok. Az ember egyszerre sok dolgot szeretne bepótolni, rokonokat, ismerősöket, kollégákat felkeresni, kapcsolatokat ápolni, újraéleszteni, megteremteni, ügyeket intézni. Most lenne időnk, de otthon kell maradni. Több időnk van az internetes lehetőségek kihasználására, de túl sok a téma. Mit jegyezzek be a naptárba? Végre van idő olvasásra. Félbehagyott vagy csak megvett, de még nem olvasott könyveket veszek fel a bakancslistára. De mindenre kevés az idő, ezért rövidek a napok. Pedig az alkotásról, a festészetről még nem is beszéltünk… Az alkotómunka nem szünetel, ez most az ötletek papírra vetésének, a vázlatok készítésének időszaka. A jó idő beálltával alig várom, hogy bevonulhassak a műtermembe és megvalósíthassam az eddig összegyűlt vázlatokat. Felüdülésként rejtvényfejtésre is jut idő, az agytorna mellett kevés fizikai munka, torna, edzés, testmozgás is kell, elhatároztuk, hogy esténként megyünk egyet sétálni, megmozgatjuk az izmainkat. Milyen receptet, stratégiát tartasz hasznosnak a túléléshez? Ebben a helyzetben fegyelmezett és felelős magatartásra van szükségünk. Mielőtt panaszkodnánk a bezártságra, az otthonlétre, azokra kell gondolni, akik éjt nappallá téve dolgoznak a közvetlen veszélyben, hogy emberéleteket mentsenek. Nem szabad megnehezíteni azoknak a munkáját, akik minden téren biztosítják az ellátást, hogy működjön az ország, szervezettség, biztonság legyen és ne káosz.  Ezért kell betartanunk az intézkedéseket, amiket a mi érdekünkben, a társadalom védelmében hoztak. Sokan egyre nehezebben viselik a korlátozásokat és főleg a bizonytalanságot, hogy meddig tart még ez az állapot. Sajnos senki nem látja a járvány végét. A jövőre tekintve én mégis optimista vagyok, és abban bízom, hogy ha majd kiengedhetjük a fékeket, új energiákat mozgósíthat a normális élet helyreállása. Remélem, leszűrjük majd a tapasztalatokat, és azokból tanulva indíthatjuk, élhetjük újra a hétköznapjainkat. Sokoldalú alkotóművészi és pedagógiai tevékenységed elismeréseként nemrég megkaptad a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. Ezúttal is gratulálok! Mindig fontos az ember életében az elismerés, de úgy gondolom, egy ilyen időszakban különösen az. Nekem nagy megtiszteltetés, hogy engem erre kiszemeltek, és megkaptam. De én úgy tekintek az elismerésre, hogy az mindig a példamutatás felelősségével is jár, tehát – a saját értékteremtő munkám mellett továbbra is – a közt is kell szolgálnom.     Niedzielsky Katalin