Bárkaonline | Szerencsére többen is elég merészek a kortárs irodalomban ahhoz, hogy a XIX. századot válasszák témaként szatirikus, ironikus, humoros elbeszélések alapjául. Például Fehér Béla Kossuthkifli című „magyarsággroteszkje” is hasonló merészségből íródott, és újabban a Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csaba szerzőpáros sikergyanús Emmuskája is, amit február 9-én mutattak be a szerzők a Békéscsabai Jókai Színház érdeklődő közönségének. ► Tovább
Egyeseket magával ragadott az idegen kultúra atmoszférája, mások számára nehezen emészthető volt Bernardának és lányainak szenvedélyes kirohanásai. Régen találkoztam már ennyire megosztó darabbal. Mikor kijöttem a teremből, elcsíptem egy-két gondolatot a művet értékelő közönségtől. Voltak akik teljesen átszellemültek a darab megtekintése közben és akadtak akiknek olykor vontatott, cselekmény híján egysíkúnak hatott a szerelmi dráma. Szilágyi Viktor kritikája A spanyol Federico García Lorca, a 20. század egyik legnagyobb drámaírójának utolsó művét szenvedély, erő, szerelem és vágy hatja át. Végletesség jellemzi a mű szereplőit: aki gonosz és kegyetlen, az mag a terror és a felem már szinte ördögi alakja. Aki szenvedélyes és jóképű az a nagybetűs FÉRFI, a vad csődör, aki ki akar törni a pajtából. A szerelmes lányokat pedig annyira fűti a vágy, hogy kifordulva magukból egymás torkának esve harcolnak szerelmük kegyeiért. Az egy felvonásos darab egyetlen hosszan elnyújtott flamenco tánc. Minden megmozdulásuk a színészeknek testgesztusok sorozatává formálódik, amik kifejezőbbek, mint a verbális kommunikációjuk. Ez a fajta színjáték egyaránt magában hordozza a mű előnyeit és hátrányait is. A feszes ritmusú tánckoreográfia kiválóan adta vissza a négy fal között felgyülemlett feszültséget, viszont olykor önmaga karikatúrájaként hatott. Az, hogy ez a önreflexió egy akaratlagos vagy egy véletlenszerű hatást keltő jelenség, azt mindenkinek saját magának kell megélnie. A spanyol kultúrával kapcsolatos sztereotípiák és embertípusok ugyancsak másképp érződhetnek a műkedvelőknél, egyeseknek szemet szúrhat, másoknak pedig fokozhatja a drámát a színpadon. Olykor a darab felrúgja a saját szabályait. Nehezen fogadhatóak be azok a gesztusok, amikor ellentmond a szereplő személyiségének néhány cselekedete – gondolok itt Bernarda jeleneteire a cseléddel. Az viszont a Napnál is világosabb, hogy az a fajta spanyol virtus, amit az író ráír a karakterekre, végig kíséri a történéseket is. A mű katarzisát követően megszűnik a darab egészére jellemző szenvedély, a zene lelassul, a szereplők táncmozdulataival együtt fokozatosan gyászossá válik. Nem lehet említés nélkül hagyni a koreográfus, Bajna Beáta és a színészek munkáját. Szerepük az egész mű alapját képezték, amin áll, vagy bukik az előadás. Egyetlen művész se hagyja el a színpadot több mint másfél órán keresztül, ami nem kis teljesítményt és szakmai profizmust igényelt. Az öt lánytestvér táncai mögött érződik a komoly munka és a gyakorlás. Kovács Edit egy-egy tekintete olykor arra sarkalt, hogy egyenes háttal és behúzott hassal ülve nézzem a játékát, nehogy véletlenül engem is megverjen, mint ahogy a lányaival is teszi. Vadász Gábornak tagadhatatlanul jól állt a szerep. Olykor női szívek dobbanását véltem hallani a nézősorok között. Nagy Erika karaktere volt az, akivel azonosulhatott a néző, és kiváló átmenete volt a játékának, amikor a sajnálatra méltó idős hölgy megszabadulva rabláncaitól elindult az ismeretlenbe. Kara Tünde által megszemélyesített cseléd jól ellensúlyozta a mű komoly hangulatát. Jelenléte éppen annyi humort csempészett bele a történetbe, amennyit az megkövetelt. Csak ajánlani tudom a művet azoknak, akik befogadóak a spanyol kultúra iránt, viszont el kell fogadni azt a tényt, hogy García Lorca drámája nem feltétlen nyújt akkora szórakozást azoknak, akiket kevésbé mozgat meg ez a szenvedélyes spiritusz.
Ősi ritmus, tánc, titkolt és nyílt érzések egy nép, az andalúzok kultúrájába zárva. Zárva, mondhatni, ez az egy szó lehetne García Lorca, Bernarda Alba háza című drámájának mottója. Ezzel a különleges atmoszférát teremtő darabbal lepte meg közönségét a békéscsabai teátrum. Zsidov Magdolna kritikája Megrendítő világot vittek színre, amivel nehéz azonosulni, vagyis egyáltalán nem lehet, nemcsak a saját, de még inkább, egy egészen más kultúrában. A Bernarda Alba háza, ízig-vérig hagyományokra épülő történet, amelynek szereplői, vagy nem akarnak, vagy nem is tudnak kiszabadulni azokból a zárt képletekből, amiket kötelezően előírnak a tradíciók. Béres László rendező, kitűnő ráérzéssel megtalálta azt a „nyelvezetet”, ami új köntösbe öltöztette a sokak által ismert drámát. Ennek titka pedig nem más, mint a tánc. Megfogni a felfoghatatlant mozdulatokkal. Minden egyes alakot a mozgás dinamikáján, hangulatán, kifejező eszközein át kívánta áttáncoltatni a nézők lelkivilágába. A feszültséget, a drámai összecsapásokat a flamenco tánc ritmusával, jelrendszerével élezte, úgymond, beszéd nélkül olvasztotta egybe a cselekménnyel. Ez a darab egy család, egy korszak, a népi hagyományra épülő emberi drámák révén hivatott bírálatot gyakorolni az oktalan szokások felett. García Lorca utolsó, a kritikák szerint, legjobb műve ez, ami egyben egyik előidézője lett a kivégzésének. A hatalom, az értelmetlen indulat nem tűrhette el a másként gondolkodást. A nép, az a nép, a szokás, a hagyomány is a nép, az egyén dolga, hogy beilleszkedjen és elfogadjon mindent lázadás nélkül, még ha a lélek tiltakozik is. Az írónak, a gondolkodó embernek tilos volt véleményt alkotnia, mert azzal felboríthatta a rendet, ezért kellett meghalnia García Lorcának, ahogy a darab történetében, ugyanezért veszett az örökkévalóság narancsos ködébe Bernarda legifjabb lánya, Adela. Bernarda Alba, Kovács Edit alakításában méltó követője García Lorca kemény, akaratos, elveit fel nem adó, álságos asszonyának. Akárcsak magyar megfelelője, Jókai Baradlay Kazimirnéje, aki annyiban mégis másabb, hogy ő, átalakuláson megy keresztül, felszabadulva kőszívű férje zsarnoksága alól. Bernarda boldogtalan nő, ehhez kétség sem fér, aki valamit nem kapott meg a szerelemtől, a férfitól, a közvetlen környezetétől, ami lágyabbá, érzékenyebbé, és megértőbbé tehette volna. Egyetlen céljának a látszatot tartja követendőnek. Megfelelni az elvárásoknak, mert ha fel merné adni, talán önmagát is feladná. De miért lenne ez baj? Talán azért, mert a hosszú évek során már nem is tudja, ki is ő valójában. Sérült lélek. Ma úgy lehetne mondani, pszichológiai eset. Nincs gyógyszer a betegségére. Önmagát és öt lányát pusztítja ezzel az elkorcsosult lélekkel. Kovács Edit játékával megszólította a nézőket, önvizsgálatra késztette, s ez a legtöbb – a szó legnemesebb értelmében -, amit egy karakter színész nyújthat. A színmű gyásszal indul. Bernarda elvesztette a férjét és elvesztett mindent, ami a való élethez kötötte, hiszen soha nem is élt valódi életet. A lányainak sem engedi meg. A kötelezően előírt nyolc év gyász alatt, nyolc év börtönre ítéli őket. Egy légtérben, érzések, vágyak, jövő nélkül. Ennyi jut az öt lánynak, és a fekete, ami mindvégig jelen van a darabban. Mellette egy kis fehérség, oldás és kötésként. Bernarda anyja, Maria Josefa, Nagy Erika alakításában feszítette tovább a húrokat. A nyolcvanéves nő, eszement szókimondása nem meglepő, ő már megteheti, ebben a korban bocsánatos „bűn”. Így aztán még az sem meglepő, amikor kimondja, hogy neki férfi kell, akár Fellini Amarcord című filmjének őrült férfija, aki minduntalan azt üvöltözi a fáról, hogy „Nőt akarok!”. A ködös elme nem mérlegel, a tiszta tudat manipulál. Az ellentétet még inkább élezi, hogy egy ereje teljében lévő, hanghordozásában, mozdulataiban fiatal, vággyal teli nő jajong a színpadon, s nem egy aggkorú. Bernardának öt lánya van, öt eltérő jellemmel, de közös bennük, hogy ki szeretnének szabadulni az életüket fogva tartó bilincsből, anyjuk vasmarkából. Ehhez egyetlen út vezetne, a férjhez menés. Erre legnagyobb esélyes Angustias, mint elsőszülött. Nem beszélve az ezzel járó szép hozományról. Komáromi Anett fájdalmas, őszinte játékában érzések forrósították a színpad, „valóságborzongó” légterét. Megkérték a kezét, mégsem bízik vőlegényében, Pepében, és nem ok nélkül. Sorsa, ahogy a testvéreié is, a kiúttalanság. Fehér Tímea alakításában Magdalena hasonlít az öt lány közül legjobban anyjára, teljesíti annak minden akaratát. Nővéreire zúdított csípős megjegyzéseivel is anyjának kíván megfelelni, hiszen mindenben a hasonmása. Amelia, akit Tatár Bianka keltett életre, a legkiismerhetetlenebb lány, aki, mint egy báb, látszatra kétkedés nélkül követi a zsarnok elveket, bár lélekben tiltakozik. A gyenge akaratú embert hitelesen formálja. Adela, Tarsoly Krisztina, és Martirio, Liszi Melinda színészi teljesítménye megkapó drámai pillanatokat nyújt. Mindketten ugyanabba a férfiba, nővérük vőlegényébe, Pepébe szerelmesek. Egymással, de anyjukkal is harcolnak. Adela a legkitartóbb, a szerelméért, a szabadságáért mindent odaad a szeretett férfinak. Anyja rálő lánya ártatlanságának elrablójára, de célt téveszt. Adela mindezt nem tudja, s a halottnak hitt szerelme miatt, boldogan a beteljesüléstől, önmaga kezével zárja le életidejét. Az ő tragédiája, az egész mű tragédiája is. Az eredeti műben csak emlegetésekből lehet Pepe Romanó jelenlétéről tudni, aki után nők sokasága sóvárog. A rendezőnek köszönhetően, Vadász Gábor alakításában megjelenik a színpadon. Kara Tünde, Poncia, a szolgáló szerepében, mint a lélekjelenlét és a tisztánlátás nimbusza, őrködik a család felett, és nem átallja sohasem figyelmeztetni Bernardát a levegőben terjengő feszültségre. Kimondja igazságként Bernardának, hogy a lányai nem gonoszak, csak olyanok, mint a nő férfi nélkül. A szolgáló szerepe mellett narrátorként is közreműködik. Mindkét szerepkörében megkapóan, átéléssel alakít. A García Lorca mű színre állítása nagy feladatot jelentett. A zenén, a táncon át, üzenet erejűnek kellett lennie. És ez az üzenet működött, hiszen bárki felismerhette, hogy erőszakkal, átírt igazságokkal, másokra kényszerített – jogosnak vélt – akarattal, olyan károkat lehet okozni, amik szinte helyrehozhatatlanok. Az ember feladata, hogy minden körülményhez, felmerülő problémához megtalálja a helyes utat, a megfelelő hangot. Lehet mondani ez az élet legnagyobb kihívása, amit toleranciának nevezünk. A nagyszerűen előadott táncok Bajnay Beátának (a darabban dobol), a kiváló táncművésznek köszönhetőek. A flamenco hazai mesterének koreográfiája nyomán kézmozdulatok, lábdobogások, ruhák libbenése, mind-mind megannyi jelek, amik szavak nélkül is megértetik az eseményeket, a feszültséget. A táncokat Oravecz Péter a flamenco szintén hazai mestere, egyben költő és zenész kíséri elképesztő bravúrral. Bodnár Enikő kosztümjei varázslatosak, mindig megmutatják az aktuális hangulatot, így a többségében fekete színt, egyszer zöld, a szabadság, majd a piros a fájdalom, míg a reményt, a tisztaságot a fehér jeleníti meg. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező munkája fegyelmezett, kripta-kápolna környezetet teremt, amelyben a székeken kívül egy asztallá alakítható ravatal van, hűen García Lorca művének iszonytató világához. Sodró erejű előadásnak lehetnek tanúi a nézők, ami egybeforrasztja a költészetet a drámával, a kétségbeesettséget a reménnyel, a kiúttalanságot a kitörni vágyással, a titkokat a rejtőzködő őszinteséggel. Nagy mű, nagyszerű előadásban a Jókai Színház színpadán
A közönség nem is sejti, hogy amikor egy olyan gálaesten vesz részt, mint az Ádámok és Évák Ünnepe bemutatkozása, mennyi munka előzi meg a sikeres és látványos előadást. Szorgalmasan készülnek a csapatok, azaz az iskolák az április megmérettetésre, de a színházunknak is fontos, hogy minél színvonalasabb produkciók kerüljenek a falak közé. Azokban az intézményekben, amelyek igénylik, illetve szívesen fogadják, színházunk szakemberei ellátogatnak, hogy közös töprengés közben tanácsokkal lássák el a fiatalokat és az őket segítő felkészítő tanárokat. Ezen a héten Tege Antal színművész és Zalán Tibor József Attila-díjas író, teátrumunk dramaturgja két iskolába látogatott el, ahol a diákok a gondjaikat és ötleteiket, a művészek pedig tapasztalataikat osztották meg. Mezőberényben a Hamis tanú című ballada sokféle értelmezhetőségéről beszélgettek, míg Békésen a választott ballada adaptációs esélyeit latolgatták a diákokkal. Mindkét helyszínen kellemesen és színesen telt a beszélgetésre szánt idő és nagyon reméljük, hogy hasznosan is. A Mezőberényi Petőfi Sándor evangélikus Gimnáziumban A Békési Színjátszókörben
Egy asszony visszaemlékezésein keresztül a XX. század első évtizedeibe kalauzolja a nézőket a Vertigo Szlovák Színház bemutatója, melyre február 13-án, 18.00 órától kerül sor az Ibsen Stúdiószínházban. A „Ha megérett az idő” című darab szlovák nyelvű előadásán Thirring Viola művésznő nem akármilyen asszonyt jelenít meg. A szlovák drámairodalom egyik jelentős alakjának, Jozef Gregor Tajovskynak a feleségét, Hana Gregorovát játssza. Fiatalkori alakját Dér Denisa jeleníti meg, aki a visszaemlékezések során egy tükör mögül szólalt meg. Hana Gregorová egyébként maga is letette névjegyét a szlovák irodalomban, különösen a nők egyenjogúságáért folytatott harcban
A García Lorca-darab, a Bernarda Alba háza mint a spanyol irodalom egyik klasszikusa, számtalan alkalommal szerepelt már a világ színpadain, mondanivalója örök érvényű az elfojtott, égető vágyról és a végső soron indokolhatatlan, zsarnoki elnyomásról (részlet Hrecska Renáta kritikájából). Feldolgozásaira jellemző, hogy csak a történet női alakjait látja a közönség, az özvegységre jutott édesanya és öt lánya életébe a hozomány reményében kérőként érkező Pepe Romano rejtve marad, csak a nők érzelmeire gyakorolt hatásában mutatkozik meg. A Békéscsabai Jókai Színház ehhez képest több szempontból is rendkívül bátran és szabadon nyúlt egy flamencóval átitatott tánc- vagy még inkább mozgásszínházzá alakítva a drámát. Béres László megosztó előadást állított színpadra, amely azonban kifejezetten nagy munkát követel a részt vevő művészektől: Kovács Edit Bernarda Alba szerepében jó párost alkot Kara Tündével, aki Poncia, a szolgáló szerepében sikerrel képviseli az anya túlkapásaival szemben a realitást. Jellemző azonban az előadásra, hogy kevésbé képes a műben rejlő lélektani lehetőségeket kihasználni. Durva brutalitással veri lányait Bernarda, Pepe Romano (Vadász Gábor) hosszú másodperceken keresztül leplezetlenül teszi magáévá a legkisebb lányt, Adelát (Tarsoly Krisztina), illetve a szöveggel és színészi játékkal kifejezendő érzéseket dobolással, tapsolással, spanyol táncra csak nyomokban emlékeztető mozgásformákkal hidalja át a rendezés. García Lorcánál a lány halálával az anya esélyt kap arra, hogy rádöbbenjen tettének súlyosságára – azonban semmi nem változik, hiszen Bernarda tovább folytathatja kegyetlen gyászát. Arról gondolkodtat el, hogy bármely külső körülmény – legyen az tragédia vagy áldás, okozzuk magunk vagy rajtunk kívül álló erő – csak a lehetőséget adja meg a változtatásra. A lépéseket senki nem teszi meg helyettünk.
A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel várja az irodalombarátokat 2015. február 9. (hétfő) 19.00 (!!!) órára a Békéscsabai Jókai Színház Színészklubjába az Emmuska című regény bemutatójára. Vendégeink a szerzők: Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba. „Aljas merénylet készül Ferenc József császár ellen! De mi szükség ehhez egy világhírű cimbalomfenoménre? És mi köze mindehhez a Tiszaszalókot rettegésben tartó Prémes Rémnek? Vagy Emmuskának, a Londonba szakadt magyar grófnőnek és karótnyelt angol férjének? Min múlik végül, hogy botrányba fullad-e az Ezredévi Kiállítás Budapesten? S vajon gyorsabb lehet-e egy betyárból omnibuszlovassá vedlett csirkefogó, mint a frissen felavatott millenniumi földalatti? Felülkerekedhet-e az angol virtus a magyar hidegvéren?” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapja meg a választ, aki elolvassa az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb, üdítő humorú magyar könyvsikerét, az Emmuskát, ezt a „kackiás nemzeti vadregényt”, melynek szerzői – hihetetlen, de igaz – első ízben mutatkoznak be Békéscsabán. A szerzőkkel Kiss László író, a Bárka szerkesztője, beszélget és hallgat. Közreműködnek: Komáromi Anett és Tege Antal színművészek.
A Bernarda Alba háza című Lorca darab díszbemutatóját megtisztelték jelenlétükkel a Békéstáji Művészeti Társaság tagjai. Színházunk törekvése, hogy összefogja a különböző művészeti ágakat, kiváló szakmai és baráti viszonyt ápolunk ezen ágak helyi képviselőivel. A társaság alelnöke, egyébiránt színházunk festőtárának vezetője, a Magyar Teátrum díjas Gnandt János festőművész. A bemutató előtt Fekete Péter rövid szakmai beszélgetésre invitálta a helyi képzőművészeket Székely László Kossuth-díjas díszlettervező társaságában. A baráti hangulatú tanácskozáson Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója elmondta, hogy szeretné szorosabbra fűzni a színház és a képzőművészek kapcsolatát: megalapítaná (nevezzük így), a „Munkácsy Páholy”-t a helyi alkotókkal. „Bármikor, amikor színházunkat meg szeretnék látogatni valamelyik művész kollégájukkal, családtagjukkal, ez a páholy ingyen és bérmentve rendelkezésükre áll. Ezt a páholyt az Ön tagjaik bármikor igényelhetik. A vendégeiknek bemutatnánk a színházunkat, sok szeretettel megvendégelnénk egy koccintásra a színész klubba, ahol a színészekkel is lehet találkozni, egy jó szót váltani, esélyt adni arra, hogy inspirációt adjanak egymásnak. Cserébe azt szeretnénk, hogy kialakuljon egy viszony, szeressék a színházat. Az álmaimban szerepel, hogy ebből a „Munkácsy Páholy”-ból megnéznek egy előadást, ami ihletet ad, papírra vagy vászonra kerül egy kép, aminek köze van a színházhoz. Az így születő műalkotásoknak kiállítási felületet biztosítanánk: kialakítanánk egy kortárs galériát. Örülnék, ha megszületne például egy Kara Tünde portré vagy fölkerülne a falra egy olyan Lear király ihletésű kép, amelyik aztán a mi közönségünknek, a békéscsabai nézőknek, valamit ismételten tud adni. Ez egyelőre csak egy álom, egy lehetőség, egy gondolat, de mi a színház oldaláról megnyitunk egy kaput.” – mondta az igazgató. A társaság elnöke, Lonovics László festő- és grafikusművész üdvözölte az ötletet. „Először is köszönjük ezt a jobb kezet, mindenfajta együttműködésnek hívei vagyunk. Bár nem egyeztettük és nem beszélgettünk még egymással erről a társasági tagokkal, de úgy gondolom, biztosan megtaláljuk az összefogás módját. Mi is keressük a lehetőségeket, nyáron például ki szoktunk menni a Szent István térre és ott festünk, a Munkácsy évforduló kapcsán is készültek képek. Köszönjük a színház meghívását, melynek világa, az irodalom világa mindenképpen inspiráló lehet. Hogy aztán ki, és hogyan teszi majd ezt, az mindenki egyedi alkotói módszerétől függ." A társaság tagjai a díszbemutató után a Vigadóban megrendezett fogadáson is maradtak, tovább beszélgettek, egyeztettek. Valami elkezdődött…
Kara Tünde Jászai-díjas színművész Bartus Gyula Jászai-díjas színművész Fekete Péter a Jókai Színház igazgatója Herczeg Tamás Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka
Csabaimerleg | A magyar kultúra hetében Gnandt János festőművésznél jártunk az Andrássy úti műtermében. A nemrégiben Magyar Teátrum-díjjal (a színházi háttérszakmák nívós elismerése) kitüntetett művész –, aki egyébként a Békéscsabai Jókai Színház festőtárának a vezetője is – készséggel kalauzolta végig az érdeklődőket birodalmán, és az alkotás egyes fázisain. ► Tovább
Kedves kilencedikes, tizedikes és tizenegyedikes diákok! A Békéscsabai Jókai Színház a Nemzeti Színház hasonló pályázata alapján saját történetét és jelenét feldolgozó színháztörténeti vetélkedőt hirdet számotokra! Négyfős csapatok jelentkezését várjuk, akik készek arra, hogy kreativitásukat és kutatóképességüket egyaránt csatasorba állítsák – nem akármilyen nyereményekért! A verseny négyfordulós, ebből az első három kizárólag az interneten zajlik, a döntő pedig – a legjobb négy csapat részvételével – a Jókai Színházban egy nagyszerű program keretében! Olvassátok el a részletes versenykiírást, keressetek egy kiváló felkészítő tanárt, töltsétek fel az adataitokat a színház internetes oldalán található jelentkezési lapra, melyet IDE kattintva érhettek el, és már készen is vagytok az első fordulóra! A vetélkedőre történő jelentkezés határideje 2015. február 20. éjfél. Várunk Benneteket! Versenykiírás A Jókai Színház történetéről szóló vetélkedőt a Békéscsabai Jókai Színház szervezi és bonyolítja, a versennyel kapcsolatos minden döntést a Jókai Színház hoz meg. A versenyen kizárólag négyfős csapatok indulhatnak. A csapatok minden tagjának 9. 10. vagy 11. osztályos, köznevelési intézettel tanulói jogviszonyban álló személynek kell lennie. A csapat tagjai érkezhetnek különböző osztályokból, évfolyamokból, de mindenképpen egy iskolában kell tanulniuk. Egy csapat nevezésének feltétele, hogy kitöltse az internetes nevezési lapot, megadja az ott szereplő minden szükséges adatot. Az adatok valódiságáért a nevezők vállalják a felelősséget. A verseny három online fordulóból áll. Az online fordulók feladatait a Jókai Színház teszi közzé, megadva a feladatok beadási határidejét. A feladatok határidőn túl történő beadása nem lehetséges. Minden feladat értékelése után közzétesszük a csapatok aktuális sorrendjét. A harmadik feladat értékelése után az első négy helyen álló csapat kerül a döntőbe. Az esetleges pontegyenlőség esetén a zsűri dönt az első négy helyezettről, döntését írásban indokolja. A feladatok pontozását a feladatok kiírásával együtt tesszük közzé, a pontozást a zsűri végzi, döntései ellen fellebbezésre nincs mód. A csapatok nevezésükkor vállalják, hogy amennyiben a döntőbe kerülnek, a Jókai Színházba utazásuk és hazaútjuk költségeit viselik. A döntő során felmerülő minden egyéb költséget (étkezés, díjak, stb.) a Jókai Színház vállalja. A döntő során a feladatokat helyben kapják meg a csapatok. A feladatok megoldása során semmilyen segédeszközt, így internetet sem használhatnak. A döntő mintegy két óra hosszúságú. A döntőben zsűri pontoz, döntése ellen fellebbezni nem lehet. A verseny díjai: a IV. helyezett csapat: iskolájába egy tanítási napra „ellátogat a Jókai Színház” a III. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként egy‑egy színházi ajándékcsomag és színházjegyek a II. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként 10.000 Ft-os könyvutalvány és egy-egy, a Jókai Színház előadásaira szóló 2 személy részére szóló ifjúsági bérlet az I. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként egy táblagép és egy-egy, a Jókai Színház előadásaira szóló 2 személy részére szóló ifjúsági bérlet.
Karkithemia a címe Zelei Miklós és Pethő Sándor monodrámájának, amelyet Kara Tünde Jászai-díjas színművésznő főszereplésével, Tege Antal rendezésében áprilisban mutat be a Békéscsabai Jókai Színház. Az első olvasópróbát nem véletlenül tartotta a társulat február 4-én, a rák elleni küzdelem világnapján. (Niedzielsky Katalin tudósítása) Fekete Péter igazgató a szerzőket, a színészeket és a sajtó munkatársait köszöntve elmondta: vannak alkalmak, amikor nehéz megszólalni, témák, amelyekről nem szeretünk beszélni, mert nem vagyunk felkészülve. – Drága szüleink, drága tanáraink sok mindenre megtanítottak bennünket, de valamiért a neveltetésünkből, a kultúránkból kimaradtak a tabuk, a kínos témák. Sem otthon, sem az iskolában nem tanítottak meg szeretni, élni, és arra sem, hogyan kell meghalni. S nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, amikor közelről érint meg bennünket egy súlyos betegség, élet és halál kérdése. Ezért különösen hálával tartozunk mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy hajlandók elmondani saját életük, nehéz időszakuk, betegségük, szenvedésük történetét mindenkinek, a nagy nyilvánosságnak. De hát kinek a dolga lenne, ha nem a miénk, művészeké, hogy emberi sorsokat mutassunk fel, hogy azzal esélyt adjunk másoknak?! A megható szavak után a direktor köszönetet mondott elsősorban Kara Tündének, aki „kész volt saját életét boncolóasztalra tenni”, Tege Antal rendezőnek és minden alkotótársnak. Mint hangsúlyozta, „ez a darab arról szól, amiért a világon vagyunk”. Pethő Sándor társszerzőként arról beszélt, hogy az egyszemélyes dráma két forrásból született: a barátságból és a szeretetből. A betegsége miatt távollévő Zelei Miklós sokszor járt Békéscsabán, tudta, hogy Kara Tünde monodrámával kacérkodik, elmondta az eredeti történetet, amitől mindketten eléggé megijedtek. A témától is, de főleg attól, hogy Kara Tünde vajon hogyan reagál majd mindenre. – A beszélgetéseikből százegynéhány oldal született, amit időrendbe raktunk, könnyen ment, mert akkor még nem ismertem Tündét. Ragaszkodtam is hozzá, hogy amíg nem fejezzük be a darabot, ne is találkozzunk. Utána jött a szeretet, amikor már együtt dolgozunk. A szeretet azzal kezdődött, ahogyan Tünde kezelte az egészet, ahogyan kivitte a sorsát a színpadra, hozzá is tett a szöveghez. Így a három ember közötti barátságon túlmenő szeretetté minősítette a darabot. Arról is szólt Pethő Sándor, hogy a szándék nem az ijesztgetés, hanem a figyelmeztetés: ilyen betegséggel szemben is van remény, ezt akarják a darabbal felmutatni. Kara Tünde is köszönettel kezdte mondandóját: – Köszönöm mindenkinek, hogy most itt állhatok, a jó Istennek, a Gondviselőnek, az alkotótársaknak, hogy létrehozhatjuk ezt a darabot. Zelei Miklóst szeretném kiemelni, mert ő az ötletgazdája, a saját életemmel nélkülük nem mertem volna kiállni. A monodráma azért izgat nagyon, mert tudni szeretném, mennyire vagyok képes egyedül, majdnem egyedül fenntartani a figyelmet. Miklós azt mondta, neked nem más történetét kell elmondanod, hanem a sajátodat. Megérezte, mekkora segítség nekem a közös munka a kórház, a műtétek után – emlékezett vissza a történtekre a Jászai-díjas művésznő. Majd megható szavakkal folytatta: – Úgy éreztem, amit kaptam azzal, hogy meggyógyítottak, vissza kell adnom. Azt hittem, civil munkát kell ehhez végeznem. De aztán rájöttem, az nem elég. Miklós vezetett rá, hogy saját eszközeimmel tudom leginkább visszaadni, amit kaptam. A statisztikából ismert, hogy a gyógyulásból csak 15 százalék az orvosi segítség, a többi a betegen, a barátain, a szereteten, az akaraton múlik. Kötelességem tehát megtenni… Tege Antal sem titkolta, milyen nehéz megszólalnia, hiszen több mint húsz éve ismeri Kara Tündét, egy osztályba jártak, együtt kezdték a pályát. Azt hitte, mindent tudott róla, a betegségéről is, aztán amikor elolvasta a darabot, rájött, fogalma sem volt az egészről, hogy művésztársa min ment keresztül. Mint mondta, mindenki ismert beteget, barátot, közeli rokont környezetében, de senki sem szeret beszélni a bajáról. Kara Tünde mindenben partner, átsegíti alkotótársait a nehéz pillanatokon. Megdöbbentő adattal is szolgált Tege Antal: 2013-ban 35000 ember halt meg Magyarországon rákban, teendője tehát mindenkinek van, a darab komoly figyelmeztetés. – 2000 februárjában Párizsban az első rákellenes világkongresszus történelmi dokumentumot fogadott el, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ebben leszögezik, hogy a rák elleni küzdelem mindannyiunk közös ügye – emlékeztetett a rendező a Párizsi Charta jelentőségére. – A felhívás többet között hitet tesz az emberséges kezelés, a minőségi ellátás mellett, egyenlő gyógyulási esélyeket követel minden rákos betegségben szenvedőnek, a kutatási eredmények minél hamarabbi gyakorlati alkalmazását sürgeti. A dokumentum kiemeli a tájékoztatás fontosságát, hiszen a tudatos és tájékozott beteg jobban együtt tud működni az orvosokkal gyógyulása érdekében. A rákellenes világnap lényege, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa a teendőkre, s arra, hogy nemcsak orvosi feladatról van szó, hanem mindannyiunk közös ügyéről. Annál is inkább, mivel hazánk a daganatos megbetegedések okozta halálozásban az első helyen áll! Mindez éppen elég ok arra, hogy a színház műsorra tűzze a darabot, ezzel is segítve a tájékoztatást, a felkészülést, az emberi helytállást, példaadást – szögezte le a rendező. Tege Antal azt is elárulta, hogy amikor először elolvasta a darabot, eltolta magától, és 2-3 hónapra volt szüksége, hogy újra ki tudja nyitni. Aztán úgy döntött, ha Kara Tünde „ilyen tisztán odateszi magát az ügy mellé”, számára is egyértelmű a feladat. A darab főszereplője, A nő megtiszteli Karkithemiát, a rák ősi görög istennőjét, nem utasítja vissza a felkérését a táncra, de időt kér tőle, hogy még el tudjon játszani néhány szerepet, hiszen színésznő. Kettőjük görög táncához görög kar társul (Csomós Lajos, Galambos Hajnalka és Szente Éva). A zene, a dalok kifejezik a két nő kapcsolatát, a kar pedig életképeket mutat fel a mai világból. Olyan jelmez készül, amelyben a főszereplő jól érzi magát, ami segíti, szolgálja stációi végigjárásában – ígéri Kiss Kata tervező. A játékteret Fekete Péter, Tege Antal és Egyed Zoltán készíti, a lényeg, hogy minden átlátszó lesz, nem lehet sehová elbújni, a kiszolgáltatottságot hangsúlyozza. Szép, katarzist hozó előadásokon nem tilos a sírás; de ritka a bemutatók előtti tájékoztatás, amikor a meghatódottságtól, a közeli érintettségtől mindenkinek nehéz megszólalni. A Karkithemia (alcíme Szenvedéstörténet egy felvonásban, vagy Zsákomban a rákom: 13 rekeszben) olvasópróbája ilyen volt. Megrázó és szívszorító. Az alkotók és a közreműködők már előre megérdemlik az elismerést. Niedzielsky Katalin
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Kapj el című musical szereplői és munkatársai nevében, hogy ilyen sokan választották bérletükbe ezt az előadást. Nagy megtiszteltetés és öröm ez számunkra, hiszen egyértelműen az elvégzett munkánk eredményességének visszaigazolását jelenti. A színház vezetőségének minden évad előkészítésekor nagy fejtörést okoz a bemutatandó darabok kiválasztása. Egy vidéki színház repertoárja számos igénynek kell megfeleljen, miközben, és ez természetes, figyelembe kell venni szakmai, művészi szempontokat is. Be kell látnunk, sokféle ízlés és igény keveredik egy ekkora városban, mint Békéscsaba, amihez még hozzá kell számolnunk a vonzáskörzeteket is! Budapesten sincs ez másként, de ott egy-egy színház a lakosság nagy száma miatt megteheti, hogy egy fajta, könnyen és pontosan meghatározható stílust, műfajt, világlátást képviseljen. Mi ezt, itt, ilyen egyértelműséggel, nem tehetjük meg. Nekünk népszínházban kell gondolkodnunk, melynek műsortervébe sok minden belefér s kell beleférjen – természetesen, csakis értékes "sokminden". Ezeket a gondolatokat azért osztom meg Önökkel, mert legutóbbi bemutatónk – a Bernarda Alba háza – olyan egyedi és különleges, komoly művészi értékekkel bíró előadás, amilyen ritkán látható még Magyarországon is, mivel azonban tragédiáról van szó, nem ígér a Kapj el-hez hasonló felhőtlen szórakozást. Tudjuk, hogy vannak nézőink, akik a színházban inkább olyan élményekre vágynak, amelyeken nevetni, szórakozni lehet, feledve a mindennapok gondjait. Bár ez az előadás is sok mindent képes feledtetni különleges világával, flamenco-zenéjével és elképesztő táncaival, az elkövetkező hetek műsorát mégis úgy állítottuk össze, hogy az is megtalálja benne a maga színházi élményét, aki egy kicsit könnyedebb estére vágyik. Így a héten a nagyszínpadon estéről estére a Bernarda Alba háza, az Ibsen Stúdió Színházban pedig a Kapj el lesz látható. Ki milyen élményre vágyik, eldöntheti! Természetesen, leginkább azt szeretnénk, ha mindkét előadást valamennyien megnéznék, de ha mégis választani szeretnének, ahhoz is lehetőséget kínálunk. A fontos, hogy érezzék jól magukat nálunk, és úgy menjenek haza, hogy kaptak valamit a Jókai Színházban, olyasmit, ami miatt máskor is visszatérnek hozzánk. Várjuk Önöket! Seregi Zoltán, rendező, igazgató helyettes
Még több képet talál előadásainkról a galériában
A kegyelmes asszony portréja - Jókai Színház
5 0
Péter és Pál Lustaországban (Békéscsabai Jókai Színház)
3 0
Legjobb barátnők - Békéscsabai Jókai Színház
3 0
Hamletrock - Békéscsabai Jókai Színház
6 0
Jókai Színház Podcast - Juhász Bence
8 0
Értesítések
